Az Alkotmány 70/C. § (2) bekezdése szerint a sztrájkjogot az ezt szabályozó törvények keretei között lehet gyakorolni. A sztrájkhoz való alkotmányos jogot deklaráló alkotmányi rendelkezés szorosan kapcsolódik a 70/C. § (1) bekezdéséhez, amely alapján mindenkinek joga van ahhoz, hogy gazdasági és társadalmi érdekeinek védelme céljából másokkal együtt szervezetet alakítson, vagy ahhoz csatlakozzon.
A sztrájkjog a második generációs gazdasági, szociális és kulturális jogok közé tartozik, ezen belül szorosan kapcsolódik a munkához való joghoz. Az alkotmányi szabályozás további tagolódása alapján (a Gazdasági Szociális és Kulturális Jogok Egyezségokmányához[2] hasonlóan) a szakszervezeti jogok között rendelkezik róla. A Szociális Karta - más belső struktúrát követve - a béralkuhoz való jog keretében szól a sztrájkhoz való jogról.[3]
A sztrájkjog kollektív jog, nem egyéni jog, egyénileg nem gyakorolható, hanem főszabályként a dolgozókat, mint csoportot illeti meg, illetve a szakszervezeteket.
A sztrájkjog nem tekinthető tipikus szociális jognak, mivel vannak olyan jegyei, amelyek bizonyos mértékig és látszólag a szabadságjogokhoz közelítik, Így például az a vonása, hogy az állam szerepe alapvetően negatív, az alapjog-gyakorlás tiszteletben tartása az elsődleges, nem a pozitív kötelezettségek. A szabályozásra 1989-ben, még az októberi alkotmány előtt került sor, akkor született meg a sztrájkról szóló 1989. évi VII. törvény (a továbbiakban: Sztv.), amely rövid és tömör, csak a legfontosabb, garanciális szabályokat tartalmazza (hasonlóan a gyülekezési és az egyesülési törvényhez).
A sztrájkjog azonban nem tekinthető valódi szabadságjognak, mivel a szabadságjogoktól erőteljesen megkülönbözteti, hogy nem lehet politikai jogok érvényesítésének eszköze, csak gazdasági és szociális érdekeket szolgálhat, politikaiakat nem. Továbbá, az Alkotmány a törvényalkotót kifejezetten felhatalmazza korlátok alkotására, utalva arra ezzel, hogy a sztrájkjog eleve csak korlátok között érvényesülhet, sőt bizonyos esetekben a teljes elvonása sem minősül feltétlenül alkotmányellenesnek.
Az Alkotmánybíróság 1992-ben, a 673/B/1990. AB határozatában vizsgálta felül a sztrájktörvény azon rendelkezését, amely szerint az igazságszolgáltatási szerveknél a sztrájk kizárt. A testület szerint a sztrájkjog a munkaviszonyban állók részére jelent biztosítékot azokban az esetekben, amikor a munka és a foglalkozás szabad megválasztásához, az egyenlő munkáért egyenlő bérhez, valamint a pihenéshez, a szabadidőhöz és a rendszeres fizetett szabadsághoz való jogok valamelyikével nem élhetnek, illetve azokat nem érvényesíthetik. A testület szerint: "Alapvető jogelv, miszerint mindenki úgy és olyan mértékben gyakorolhatja saját jogait, hogy ennek során mások jogait ne sértse. Minden egyes alapvető jog gyakorlásának korlátját mások alapvető jogai képezik." Az igazságszolgáltatás tagjainak a sztrájkja mások alapvető jogainak [az Alkotmány 70/K. §, 57. § (1) bekezdés] érvényesítését veszélyeztet-
- 239/240 -
né, súlyosabb esetben ténylegesen megakadályozhatná. Ezért az Alkotmánybíróság az igazságszolgáltatás tagjai sztrájkjogának a korlátozását nem tartotta alkotmányellenesnek.
A sztrájkhoz való joggal ezután 2006-ban foglalkozott ismét az Alkotmánybíróság a 88/B/1999. AB határozatában. Ezek szerint a sztrájkjog a modern, a gazdasági, szociális jogokat elismerő államokban, mint a gazdasági, szociális érdekkonfliktusok esetén történő kollektív fellépés egyik biztosítéka, általánosan elismert. Az Alkotmánybíróság ekkor azt vizsgálta, hogy van-e alkotmányos indoka annak, hogy az Sztv. a fegyveres erőknél, a fegyveres testületeknél és a rendészeti szerveknél megtiltja a sztrájkot, kizárva ezzel az e szerveknél dolgozó köztisztviselők és közalkalmazottak sztrájkjogát is. A kialakított álláspont szerint a személyi állomány tagjai az e szerveknél alkalmazott közalkalmazottak és köztisztviselők is, a honvédség és a rendvédelmi szervek alkotmányos feladatainak hatékony ellátását pedig csak a teljes személyi állomány munkája tudja biztosítani. A hivatásos szolgálatot teljesítők munkáját közvetlenül segítők sztrájkja esetén az általuk ellátott feladatok elmaradása, vagy azok teljesítésében való késlekedés jelentősen hátráltathatja a szervezetet feladatának teljesítésében, ezzel akadályozhatja az állami feladatok ellátását, az élet- és vagyonmentést, vagyis mások alapvető jogainak érvényesítését. Az Alkotmánybíróság mindezeket figyelembe véve azt állapította meg, hogy a "teljes" sztrájktilalomnak alkotmányos indoka van. Emellett nem állapítható meg az alkotmányellenes megkülönböztetés sem a honvédségnél és a rendvédelmi szerveknél alkalmazott köztisztviselők, közalkalmazottak és a más szervezeteknél munkát végző köztisztviselők és közalkalmazottak között.
Ebben a határozatban fontos elvi megállapítások kerültek megfogalmazásra a sztrájkhoz való alkotmányos joggal kapcsolatban:
"[...] mindezek alapján megállapítható, hogy az Alkotmány 70/C. § (2) bekezdése alapján a sztrájkjog egy olyan sajátos alkotmányos jog, amely az Alkotmány rendelkezésénélfogva törvény által korlátozottan, 'az ezt szabályozó törvény keretei között' gyakorolható. Az Alkotmány e szabályozási módjából következően a törvényhozó nagyobb szabadsággal rendelkezik a sztrájkhoz való jog szabályozásában, mint más, alanyi jogi jellegű alapvető alkotmányos jogok esetén. A sztrájkjog nem alanyi jogi természetű alapvető jog, nem áll az Alkotmány 8. § (2) bekezdésében foglalt rendelkezés védelme alatt, így a sztrájkjog szabályozása során a törvényhozó szélesebb körű felhatalmazással rendelkezik a sztrájkjog korlátozására is. Ez azonban nem jelenti azt, hogy a törvényhozónak ez a felhatalmazása alkotmányos korlátok nélküli. Abból, hogy sztrájkjog az Alkotmány által szabályozott jog, következik az, hogy a törvényhozó köteles biztosítani a sztrájkjog gyakorlásának feltételeit, a sztrájkjog gyakorlásából való kizárásnak csak alkotmányos indokból, valamely alkotmányos jog, alkotmányos érték, cél védelme érdekében van helye."
A közelmúlt nagy tömegeket érintő sztrájkjai, az azokkal kapcsolatban megnyilvánuló, széles körű szakmai és társadalmi viták felhívták a figyelmet arra, hogy a sztrájk gyakorlásának szabályai még nincsenek kellőképpen kidolgozva a magyar jogrendszerben. A sztrájkkal kapcsolatban ugyanis - gyakorlatilag - nincsen olyan tényállási elem, amelynek egységes lenne az értelmezése a munkavállalók, a munkaadók, illetve a jogalkalmazók körében (pl: elégséges szolgáltatás, bejelentési kötelezettség, stb).
Előre kell bocsátanunk, hogy a harmadik fél és harmadik személy kifejezéseket a sztrájkkal kapcsolatos jogkövetkezmények és felelősség kérdéskörét tárgyalva arra a személyre értjük, aki sem a munkáltató, sem a munkavállaló, sem a szakszervezet "érdekkörébe" nem tartozik, hanem ún. kívülálló személy (pl. utas, diák, szülő, fogyasztó, stb.).
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
