A professzorok emlékét tanítványaik őrzik, és adják tovább: rendszerint egy-két további generáció számára és - anekdoták formájában. Kivételesek azok a professzorok, akiket műveik is túlélnek. Nincs ez másként a jogtudományban sem, amely - főleg a tételes jogok művelői esetében - meglehetősen korhoz kötött. A magyar magánjogtudomány büszkélkedhet ilyen kivételes egyéniségekkel; elég csupán Frank Ignác, Grosschmid Béni, Szászy-Schwarz Gusztáv, Szladits Károly vagy Marton Géza nevét említeni.
Eörsi Gyula is e kiemelkedő tudósi-tanári személyiségek közé tartozik. Megállapíthatjuk ezt annak ellenére, hogy tudományos működése - ma ez világosan látszik! - két korszakhatár (Grosschmid kedvenc fordulatával élve: két "mély árok"[1]) közé esik. A magánjog (Eörsi Gyula tudományos diszciplínája) szempontjából az első korszakos társadalmi cezúra az államosítás, amely az 1940-es és '50-es évek fordulóján meglehetősen talajtalanná tette a magánjogot, természetes társadalmi alapjától fosztotta meg azt. A másik határt jelentő társadalmi változás a közelmúltban, az 1990-es években ment végbe, és 180 fokos visszafordulást jelentett a magántulajdon jogaiba történő visszahelyezésével.
E két földrengésszerű gazdaságitársadalmi megrázkódtatás között, kis túlzással fogalmazhatjuk így: a "magántulajdon nélküli magánjog" korszakában működött Eörsi Gyula; a maga korában páratlan hatású tudományos munkássága az ún. "szocialista polgári jog" időszakára esett. Ma tisztán látjuk: paradox fogalom volt ez önmagában is, nem is szólva a hozzá kapcsolódó ideológiai-politikai zsargonról, terminológiáról. Hogy milyen tudományos teljesítményre lett volna képes Eörsi Gyula az első nagy korszakhatár előtt, a szinte totális államosítás bekövetkezése nélkül, azt ékesen bizonyítja 25 éves korában megjelent könyve: "A tulajdonátszállás kérdéséről".[2] Ez a mű még az ideológiai kényszerzubbony felvétele előtt, a Szladits Szeminárium híres műhelyében készült, és páratlan gazdagságában mutatja meg fiatal szerzője felkészültségét és kivételes alkotó erejét. A munkát minden változtatás nélkül közöltük 2002-ben, a születésének nyolcvanadik évfordulójára megjelentetett Emlékkönyvben.[3] Hogy milyen eredményeket ért volna el Eörsi Gyula a második korszakhatár után, azt csak - művein is átsugárzó - kivételes képességeinek ismerői tudják, mert őt magát a kegyetlen betegség és az 1992-ben bekövetkezett korai halál már megakadályozta a bizonyításban.
Mindezen társadalmi korlátok ellenére Eörsi Gyula a 20. század második fele magyar jogtudományának legnagyobb hatású alkotója, kivételes adottságokkal megáldott professzor volt. Személyiségének kisugárzásával, előadásainak tartalmasságával és szellemességével lenyűgözte hallgatóságát. Három és fél évtizeden keresztül, 1950 és 1985 között rendszeresen adott elő a budapesti jogi karon. A Világhy Miklóssal közösen írt kétkötetes polgári jogi tankönyvből[4] jogászok sok generációja sajátította el a diszciplína alapjait. Hosszú évtizedeken át nem szerzett diplomát jogász Magyarországon, akit ne az ő tanításai vezettek volna be a polgári jog rejtelmeibe. Tanítványok ezrei úgy gondolnak vissza rá, mint aki a szellem napvilágát ragyogtatta be az egyébként bizony meglehetősen szürke falak közé. Sziporkázó órái megnyitották a hallgatók előtt a magánjog érdekfeszítő világába vezető utat, rávezették őket a jogösszehasonlítás szükségességére, a külföldi jogrendszerek eltérő megoldásainak tanulságaira. Őt magát bizonnyal az angol common law és equity páros tánca bilincselte le a leginkább; ezen keresztül meggyőzően tudta közvetíteni a kreatív jogász szellemi erejét. Lenyűgöző volt a katedrán; bármely témában érdekfeszítő fejtegetésekkel, szemléletes példákkal kötötte le a hallgatóság figyelmét. Mint minden szenvedélyes tanár, élvezte óráit, és ezt a belső örömöt is közvetítette tanítványai felé. Az egyéniséget megtörő korban a szellem és a szép iránti hitet táplálta hallgatóiba. Hogy a friss diplomások illúziója gyakran már a kezdő lépéseknél csalódásba torkollott, hogy a gyakorlatban apologetikusnak bizonyult a jogfelfogás, amit
- 80/81 -
(Tőle is) hallottak - csak kis részben az Ő hibája. Ily vádak hallatán joggal idézhetné egyik kedves költőjét:
" Ti, akik majd felbuktok az árból, amelybe mi elmerültünk, gondoljatok
- ha majd gyöngéinkről beszéltek - a sötét korra is,
amitől megmenekültetek"[5]
Eörsi Gyula tudós tanár volt, kiemelkedő tudományos hagyatékot örökített ránk. Évtizedeken át dolgozott a zseniálisan tehetségesek megszállott szorgalmával és fegyelmezettségével. Közismert volt kollégái és barátai körében, hogy mire reggel megérkezett az egyetemre, otthon hajnalban már gépbe írta napi tudományos penzumát. Monográfiák sorában tekintette át a polgári jog alapintézményeit: a tulajdonjog fejlődését,[6] a szerződéses viszonyok magját,[7] a felelősség alapproblémáit[8] hogy azután a polgári jog legfontosabb teoretikus témáin keresztül jogelméleti kérdésfeltevésekig jusson el.[9] Ő maga nagy összehasonlító magánjogi könyvére volt a legbüszkébb. [10] Ennek angol nyelvű kiadása élénk visszhangot váltott ki a külföldi jogirodalomban; tételeit vitatták ugyan, de a legjobbak is az egyenrangúnak kijáró tisztelettel méltatták a művet.
A mai olvasónak nagyon sok ideologikus kérget kell lehántania e munkákról, hogy azok hosszabb távú mondanivalójához, maradandó magjához eljusson. Keletkezésük korának árnyai nem kis részben sötétségbe burkolják ezeket a műveket, de mindegyikükben találhatók ma is érvényes tételek, és mindegyikükön átsüt a szerző szelleme. Eörsinek sikerült az, ami kortársai közül keveseknek: egy korlátoltan egyoldalú ideológiától beszűkített világban is mesterien helyezte az emberi kultúra szélesebb összefüggésrendszerébe az elemzett jogi témát. Ízig-vérig teoretikus volt, velejéig kutató alkat. Tudósokra jellemző kíváncsiság hajtotta, a szellemi új keresése volt működésének legfőbb mozgatója. Emellett az elméleti igényességet követelő gyakorlati feladatok megoldásában is kiemelkedő eredményeket ért el. Fiatalon egyik atyja volt az 1959-es Polgári Törvénykönyvnek; annak a kódexnek, amely - számtalan módosítással ugyan - túlélte a gazdasági-társadalmi paradigmaváltás első két évtizedét.
Eörsi Gyula legnagyobb nemzetközi sikeréi 1980-ban, Bécsben, a nemzetközi vételi jogi egyezményt megalkotó diplomáciai konferencia elnökeként aratta. Megválasztásával az egyezmény tervezetének kidolgozásához nyújtott kiemelkedő hozzájárulását ismerték el. Mint Magyarország egyik delegátusa aktív, sok szempontból meghatározó szerepet játszott az 1976 és 1978 között elkészült genfi, bécsi, majd New York-i tervezet elkészítésében. Eörsi habitusát találóan jellemző adalékként említhetjük, hogy az egyik előkészítő ülés alatt kis színdarabot írt "Unifying the law" címmel, amely szellemesen karikírozza a jogösszehasonlító, jogegységesítéssel foglalkozó értekezletek stílusát és hangulatát, és amelyet az egyik vezető összehasonlító jogi folyóirat, az American Journal of Comparative Law közölt.[11]
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
