1. A 2010-es évek elején született négy-,[1] majd háromszerzős[2] büntetőjog általános részi tankönyvek közzétételét követően, 2017-ben új, e témába vágó munkával jelentkezett Belovics Ervin, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem tanszékvezető egyetemi tanára, a legfőbb ügyész büntetőjogi szakági helyettese, valamint az ELTE ÁJK Büntetőjogi Tanszékének egyetemi magántanára. Az impozáns, csaknem 700 oldalas kötet a HVG-ORAC Lap- és Könyvkiadó gondozásában jelent meg, lektorálását pedig Vókó György professor emeritus végezte el.[3] A könyv átfogóan kívánja feldolgozni a büntetőjog általános részéhez tartozó ismeretek teljes körét, így a vonatkozó "rendes" bűncselekmény- és büntetéstani szabályokon felül szól a jogi személy büntetőjogi felelősségével kapcsolatos kérdésekről, valamint a katonákra vonatkozó rendelkezésekről is.
A megfelelően tagolt, jól olvasható - s ami tankönyvek esetében ugyancsak legalább ennyire hangsúlyos: jól tanulható - kötet a didaktikai célokat is mindenkor szem előtt tartja, az ilyen munkákkal szemben szintén elvárásként megfogalmazható belső arányosság követelményeinek megfelel. Az összesen 20 fejezetből álló műben a bevezető tanok kb. 150, a - tágabb értelemben vett[4] - bűncselekmény tana 260, míg a büntetőjogi jogkövetkezmények tana 250 oldalt tesz ki. A munka jobb áttekinthetőségét is szolgálja, hogy a szövegben az adott szövegrész tartalmát tükröző szimbólumok kerültek elhelyezésre, amelyek jelzik, hogy az adott fejtegetés jogtörténeti, elméleti, joggyakorlati kérdéseket jár körbe, vagy éppen nemzetközi kitekintést tartalmaz. Ugyancsak üdvözlendő, hogy a szerző valamennyi fejezet bevezetését kiterjedt ajánlott jogirodalmi listával látta el, valamint az egyes fejezetek végén a hazai bírói gyakorlat releváns iránymutatásait (BJE, BKv, EBH, BH stb.) is megjeleníti. A következő kiadások viszonylatában esetlegesen egy tárgymutató elkészítése lenne javasolható, amely még jobban segíthetné a kötetben való eligazodást.
Az általános jellemzés keretében kiemelhető, hogy az új tankönyv egységes szerzői gondolkodásmódot közvetít, emellett "érzékelteti a történelem, a nagy elődök szellemi gazdagságát"[5] is. Ugyancsak külön említendő szerzői érdem a hazai mellett számos, elsősorban angolszász és német jogirodalmi álláspont megjelenítése, ütköztetése, emellett azonban a szerző nem marad adós saját álláspontjának részletes ismertetésével sem. A büntetőjog tételes jogi diszciplína jellegére figyelemmel is csak helyeselhető az irányadó bírói gyakorlat teljességre törekvő feltárása. A szerző tehát - mint a nagy előd Angyal Pál professzor - "a legális és a szisztematikus módszer egybekapcsolásával tárgyalja az anyagot, jól megokolt nézete szerint azért, mert a tankönyv "elsősorban mégis gyakorlati jogászokat nevel", kiknek főcélja: a kódexben való eligazodás".[6]
Belovics Ervin munkájáról tehát előzetes összegzésként megállapítható a büntetőjog általános részi tankönyvekkel szemben támasztható követelményeknek messzemenően megfelel. A következőkben néhány tartalmi jellegű megállapítást kívánok tenni.
2. A büntetőjog tudományával foglalkozó fejezet három korszakra tagoltan tekinti át a legjelentősebb büntetőjogászok életművét, az első, magyar nyelven megjelent büntetőjogi tankönyv szerzőjétől, Szlemenics Páltól kezdődően a közelmúltban elhunyt miskolci professzor Horváth Tiborig. Az informatív, így az életrajzi adatokon túl az egyes szerzők legjelentősebb munkáit is bemutató válogatás álláspontom szerint kiegészíthető lenne például a budapesti és a szegedi egyetemen is huzamosabb ideig bűnügyi tanszékeket vezető, több büntető anyagi jogi tankönyvet is jegyző, az MTA levelező tagjává is választott Heller Erik (1880-1958), a pécsi Irk Albert (1884-1952) és Losonczy István (1908-1980), a szegedi és debreceni vonatkozású Schultheisz Emil (1899-1983), valamint a bűncselekménytan és a közlekedési büntetőjog területén is maradandót alkotó, elsősorban az MTA Jogtudományi Intézetének kutatójaként működő Viski László (1929-1977) életrajzával. Az azonban mindenképpen aláhúzást igényel, hogy a szerző az ehelyütt említett büntetőjogászok munkásságát is kivétel nélkül idézi és hivatkozik rájuk a tankönyv megfelelő fejezeteiben.[7]
- 382/383 -
3. Belovics Ervin a büntetőtörvény értelmezésének témakörében újszerű megközelítést dolgozott ki a teleologikus (cél szerinti) értelmezés kapcsán. A Btk. 160. § (5) bekezdésében szabályozott - többek között a tizennegyedik életévét be nem töltött személy öngyilkosságra való rábírásával elkövethető - emberölés bűntette vonatkozásában azon véleményének ad hangot, hogy erre az esetkörre a teleologikus értelmezés alapján vonatkoznia lenne indokolt a Btk. 160. § (2) bekezdésében írt minősítő körülményeknek, mert ellenkező esetben "aki egy toronyház tetejéről nyereségvágyból lelöki a tízéves gyermeket, minősített emberölésért, míg az, aki ugyanettől az indoktól vezérelve az ilyen korú passzív alanyt arra veszi rá, hogy leugorjon, csak a jóval enyhébben büntetendő alapesetért vonható felelősségre. A normaalkotás célja - a védtelen személyek fokozottabb védelme - szempontjából ez az értelmezés nyilvánvalóan elfogadhatatlan".[8] A szerző ugyanakkor arra is helyesen utal, hogy a Kúria a rendszertani értelmezés alapján, a 3/2013. BJE keretében úgy foglalt állást, hogy a Btk. 160. § (2) bekezdésében írt minősítő körülmények kizárólag az (1) bekezdés szerinti "rendes" emberölést minősítik súlyosabban, az (5) bekezdésben írt, sajátos, öngyilkosságra rábírással megvalósuló fordulatokat nem, értékelése szerint pedig "a Kúria rendszertani értelmezésre alapított okfejtése nem kifogásolható".[9] Mindebből nézetem szerint az is következik, hogy amennyiben két, egyaránt elismert értelmezési módszer eltérő eredményre vezet, az in dubio mitius elvére[10] is figyelemmel, az elkövetőre kedvezőbbet indokolt figyelembe venni. Erre tekintettel a Btk. 160. § (2) bekezdésében írt minősítő körülményeknek az (5) bekezdés esetére történő kiterjesztése csupán de lege ferenda foghat helyt.[11]
4. A jogos védelem témakörének egyik legavatottabb hazai szerzője részletes és meggyőző okfejtést nyújt az említett büntethetőségi akadály viszonylatában is. A jogirodalomban és a gyakorlatban is régtől fogva fennálló "szükségességi-arányossági" vitában határozott álláspontot foglal el, amikor kifejti, hogy "a védelmi cselekmény egyetlen kritériuma a szükségesség, amiből az következik, hogy nem lehet egymáshoz viszonyítani, tehát arányosítani a támadó által okozott, illetve előidézni kívánt sérelmet, és a védekezés miatt előállt követelményt".[12] Továbbá - a jogos védelmet és a végszükséget összevetve - utal arra, hogy "a végszükség egyik alapfeltétele a fenyegető veszély és a mentéssel okozott sérelem közötti - a jogintézmény normaszövegében meghatározott - arányosság. A jogos védelem jogintézménye viszont nem jeleníti meg az arányosság fogalmát, amiből a contrario következik, hogy ezen büntetendőséget kizáró ok körében az arányosság, mint fogalmi ismérv nem vizsgálandó".[13] Idézett megállapításaival ugyanúgy maradéktalanul egyet lehet érteni, mint a szituációs jogos védelem viszonylatában írt színvonalas elemzéssel.[14]
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
