https://doi.org/10.59851/mj.72.06.10
Bibó István nem csupán "a magyar demokrácia aranytartaléka", hanem egyike azoknak a példaképeinknek, akik nem csupán a gondolkodás szabadságát és felelősségét hagyták ránk örök érvényű klauzulaként, hanem személyes döntéseikkel is hitelesítették azt. Ezért sem haszontalan újra és újra visszatérni hozzá. A szerzőpáros munkáját három fő szempont vezérelte: a kötet egyrészt tisztelgés a magyar demokrácia egyik meghatározó személyisége előtt, másrészt a magyar tudományosság és közélet egy nagy tartozását törleszti, ugyanakkor kapcsolódási pontot biztosít mindazoknak, akik eddig is ismerték Bibó munkásságát, de a könyv által talán sokkal jobban elmélyedhetnek abban.
Kulcsszavak: Bibó István; tízparancsolat; példakép
Keywords: István Bibó; Ten Commandments; role model
Értesülve arról, hogy valaki papírra vetett egy, a szabadság témája köré épülő politikai tízparancsolatot, könnyen ökölbe szorulhat a kezünk: rosszabb esetben egy mások gyengeségeit ostorozó megmondóember képe sejlik fel előttünk, s jobb esetben is valamifajta naivitást vagy életidegen moralizálást feltételezünk. Még akkor is, ha tisztában vagyunk azzal, hogy az erkölcsi tisztaság álmát soha, senkinek nem lenne szabad feladnia, illetve hogy a naivitásban rejlő bizalom és bűnöket elfedő szeretet nélkül semmi jó nem születhet. Ahogyan a Szentírás fogalmaz: "mert az én erőm erőtlenség által ér célhoz" (2Kor. 12:9, RÚF). Haragunk igazi oka a legtöbb hasonló helyzetben éppen az, hogy túlságosan sok olyan megmondóembert hallottunk és olvastunk, aki magára nem tartotta érvényesnek, alkalmazandónak saját ideáit. Ez a tény pedig minden hasonló dokumentum esetében aláássa a leírtak hitelességét.
Bibóval nem ez a helyzet. Bibó István nem csupán "a magyar demokrácia aranytartaléka", hanem egyike azoknak a példaképeinknek, akik nem csupán a gondolkodás szabadságát és felelősségét hagyták ránk örök érvényű klauzulaként, hanem személyes döntéseikkel is hitelesítették azt. Ezért sem haszontalan újra és újra visszatérni hozzá, mint a kályhához.
Szeretném megköszönni a szerzők megtisztelő felkérését a recenzió megírására, ez a munka azonban az én méltatásomnál sokkal többet érdemel - bízom abban, hogy a szerzők munkája most is recenzensek sokaságát kényszeríti írásra. Néhány bevezető gondolat ismertetése után megpróbálom szintetizálni a rendkívül sokrétű kötet mondanivalóját, ezáltal is kedvet csinálva nemcsak e könyv, hanem Bibó műveinek olvasásához is.
Az "Aki a tízparancsolata szerint élt. Bibó István emlékezete" című kötet szerzői és szerkesztői Kukorelli István alkotmányjogász, professzor, a Bibó István Szakkollégium egyik alapítója és mai napig állandó oktatója, valamint Szoboszlai-Kiss Katalin filozófus, klasszika-filológus, a Jog-Állam-Politika folyóirat vezető szerkesztője, habilitált egyetemi docens. Kettejük közös tudományos munkásságának alapját a társadalmi szerepvállalás iránti elkötelezettségük adja, amelynek elsődleges célja Bibó István örökségének kutatása és annak a széles közönséggel való megismertetése. Az "Aki a tízparancsolata szerint élt. Bibó István emlékezete" keletkezését meghatározó szándékról Szoboszlai-Kiss Katalin a Károlyi-Csekonics-palotában megrendezett IV. Magyar Jogi Könyvszalonon, a könyvet bemutató beszélgetés során nyilatkozott. Elmondása szerint a szerzőpárosok munkáját három fő szempont vezérelte: a kötet egyrészt tisztelgés a magyar demokrácia egyik meghatározó személyisége előtt, másrészt a magyar tudományosság és közélet egy nagy tartozását törleszti, ugyanakkor kapcsolódási lehetőséget biztosít mindazoknak, akik eddig is ismerték és tisztelték Bibó munkásságát, de a könyv által talán sokkal jobban elmélyedhetnek abban.
A kötet jelentőségét és Bibó István alakjának a nagyságát az is jól szemlélteti, hogy a könyvhöz Magyarország köztársasági elnöke, Sulyok Tamás írt ajánlást. Ebben kiemeli: a hazafiból olyan politikus lett, aki a köz javát szolgálta, miközben tudósként olyan munkásságot hagyott hátra, ami "a magyar demokrácia aranytartaléka". Az ajánlás szerint Bibó István személyisége meghatározó erővel hatott Sulyok teljes pályafutására. Az Előszót a Bibó István Szakkollégium alapító igazgatója, Stumpf István egyetemi tanár jegyzi, aki abban látja a kötet egyediségét, hogy az eddig feltárt tudásanyag rendszerezésén túl az eredeti források segítségével Bibó szövegeit is bevonja a diskurzusba.
- 402/403 -
Az "Aki a tízparancsolata szerint élt. Bibó István emlékezete" három részből épül fel. Az első és egyben legterjedelmesebb a "Tanulmányok" címet viseli, és 14 olyan szöveget tartalmaz, amelyek Bibó István politikai, tudományos és szépirodalmi munkásságának sokrétűségét, illetve hagyatékának filozófiai jelentőségét mutatják be. A kötet második része egy fényképtárlatra invitálja az olvasókat, míg a harmadik rész Bibó István tárgyi emlékezetét illusztrálja a személye és munkássága ihlette különböző képzőművészeti alkotásokon át a jogtudós életművét összegző fontosabb kiadványokig.
A könyv első része különböző műfajú és terjedelmű szövegeket sorakoztat fel, és egy Bibó-portréval indít. Ebből az olvasó megtudhatja, hogy bár Bibó Budapesten született, és ott is töltötte élete első éveit, azonban a család hamarosan követte az édesapát új munkahelyére, Szegedre. Így alakult, hogy Bibó az ottani piarista gimnáziumba járt, majd a szintén szegedi Ferenc József Tudományegyetem Jog- és Államtudományi Karán kezdte meg felsőfokú tanulmányait. A szöveg sorra veszi az életrajz főbb szakmai és magánéleti állomásait, beleértve az 1956-os szerepvállalást és a börtönéveket, illetve az ezt követő időszakot. A portré teljessége azért kiemelkedő, mert Bibót magát is "megszólaltatja", ugyanis több tanulmányából közöltek részeket a szerkesztők abból a célból, hogy ezáltal is megismerhessük gondolatai időszerűségét.
A jogtudományi fejtegetések mellett Bibó egyik verselemzése is helyet kap, ami egyfelől szépirodalmi érdeklődését is szemlélteti, másfelől rávilágít arra, hogy miként ért össze Bibóban a realista gondolkodás és a filozófiai kíváncsiság: "Az emberi lét egyik döntő alapfeltétele, hogy olyan fizikumhoz van kapcsolva, ami gyönge (...), egyetlen pillanat alatt megsemmisíthető. Képzeljünk el egy világot (...), melyben olyan létező van, akinek a létrehozásához egy másodperc elegendő, és évek kellenek a megsemmisítéséhez. Milyen más erkölcsi feltételek között indulna el egy ilyen élet?"[2]
A második tanulmány (Bibó István szabadságmegvallásának alaptételeiről. A szabadságszerető ember tízparancsolatának genezistörténete, értelmezése és morálfilozófiai elemzése) a kötet címét is inspiráló, Bibó nevével már-már összeforrott "tízparancsolatot" járja körül. A szabadságszerető ember tízparancsolatának keletkezése valamikor az 1938 és 1940 közötti időszakra tehető. Bibó István ekkor járt a húszas évei végén, és ekkoriban zárta le jogi tanulmányait, de előtte ösztöndíjasként Bécsben és Genfben kutatott. Az itt eltöltött idő hatására fordult Bibó az egzisztencialista filozófia felé, ezen érdeklődése pedig műfajában is meghatározta a későbbi tízparancsolatot. Mivel a tanulmány egyik célja feltárni a kézirat születésének körülményeit, a szerzők részletesen foglalkoznak Bibónak a Márciusi Frontban eltöltött időszakával is, hisz a szabadságjogokra összpontosító mozgalom kétségtelenül hatott a tízparancsolat gondolati hátterére. Bibó alakja ebben a tanulmányban is megelevenedik, ugyanis helyet kap benne "A szabadságszerető ember tízparancsolata" eredeti dokumentumáról készült felvétel, illetve ugyanannak ifj. Bibó István által készített gépirata. Ezt követően a tízparancsolat korábbi értelmezési kísérleteiről olvashatunk, különös figyelemmel Bihari Mihály, illetve Dénes Iván Zoltán elemzéseire. Előbbi egyszerre látja benne a morális belső szabadság megalapozó erejét és a cselekvésre buzdítást, míg Dénes politikai önmeghatározást vél felfedezni a szövegben, ami ugyanakkor a közösségen belüli normatív magatartás követelményeit fogalmazza meg. Kukorelli és Szoboszlai-Kiss is kísérletet tesz a tízparancsolat morálfilozófiai elemzésére: ők a bölcsesség, a bátorság és igazságosság, a mértéktartás, valamint a bizalom a közösség erejében tartalmi egységei alá sorolják be a parancsolatokat. Mindeközben felismerik a szerző váteszi mivoltát is a kéziratban, ugyanis már körvonalazható benne a később belső emigrációba vonuló Bibó István szellemisége. Kukorelli egy korábbi szövegére hivatkozva megjegyzi, hogy a tízparancsolat méltán tekinthető morális emberi jogi nyilatkozatnak; egyetemességének biztosítéka pedig magának a szerzőnek a jelleme: "Bibó István éppen ezért nem kisajátítható egyetlen politikai szín által sem, Bibó István nem besorolható, Bibó mindenkié."[3]
A "Porcelánra festett tízparancsolat" című szöveg-összeállítás a 2023 szeptemberében a Bibó István Szakkollégium fennállásának 40. évfordulója alkalmából megszervezett ünnepségen elhangzott beszédekbe, beszélgetésekbe enged betekintést. Bár a "bibói káté" papíralapú bekeretezett képei már 1989 óta ott vannak a kollégium falán, a kerek évforduló alkalmat kínált a tízparancsolat új köntösben való közreadására. Az ünnepi emléktábla jelentőségét jelzi, hogy mindössze 10 példány készült belőle, és első darabját a szakkollégium közösségének ajándékozták. A herendi porcelánra festett Bibó-tízparancsolatról a tartalom és a forma összhangja köszön vissza: mindkettő magyar, de egyetemes értékű. A tanulmány közli az ünnepségen elhangzott köszöntők szövegét, így szót kap Kukorelli István, a szakkollégium alapító tanára, Simon Attila, a Herendi Porcelánmanufaktúra Zrt. vezérigazgatója, Stumpf István alapító igazgató, valamint Pécsi L. Dániel jelképtervező, Matyasovszky-Németh Márton igazgató, Fábián Áron igazgatóhelyettes és Szirányi Péter, a választmány elnöke. A szövegben ugyanakkor helyet kap a Bibó István életéről szóló kerekasztal-beszélgetés leirata is, amelynek keretében Csepregi András, Gyarmati György és Szoboszlai-Kiss Katalin válaszolt Dolhai Vince szakkollégista kérdéseire.
A "Bibó István első emléktáblájának felavatásáról" című tanulmányból kiderül, hogy az Országos Korányi TBC és Pulmonológiai Intézetben elhelyezett emléktábla ugyanolyan bátorságot igényelt a kezdeményezők részéről, ami Bibót is jellemezte. Ennek oka, hogy az intézet
- 403/404 -
dolgozói és a Magyar Demokrata Fórum II. kerületi szervezete még a pártállam idején, 1989 májusában elérkezettnek látták az időt arra, hogy emléktáblát állítsanak. Szesztay András szociológust, a Keresztény Ifjúsági Szövetség alapítóját szakmai és személyes kapcsolat fűzte Bibó Istvánhoz, miután együtt dolgoztak az Egyetemi Könyvtárban. Az emléktábla átadásakor Szesztay mondott avatóbeszédet, aki egyben Bibó halálának tizedik évfordulójáról is megemlékezve intézett felszólítást a hallgatósághoz: "Kerek, téglalap és bármilyen idomú asztalaink mellett mindig hagyjunk üresen egy széket, és tegyük rá gondolatban azokat a virágokat, amelyeket ma ez alá a tábla alá, holnap pedig az óbudai sírra helyezünk. Miközben vitázva, netán pörlekedve keresünk választ kicsiny országunk roppant kérdéseire, forduljunk tanácsért Bibó Istvánhoz."[4]
A kötet első részének következő négy tanulmányát Kukorelli István egyedül jegyzi, így nem meglepő, hogy ezek az írások leginkább az alkotmány témakörét állítják fókuszba. A "Bibó István láthatatlan alkotmánya" című szöveg öt "alkotmányos mozaik"-ot azonosít a bibói életműben és gondolatvilágban, amelyek Kukorelli szerint arról tanúskodnak, hogy bár Bibó expliciten nem foglalkozott alkotmányjoggal, írásai körüljárták ennek központi kérdéseit, és ezeket Kukorelli társadalmi összefüggésükben és történelmi logikájukban értékeli.
A közigazgatás alkotmányossága és demokratizmusa (a Bibó-Magyary-vita) az alkotmányos közigazgatás elméletét és lehetséges kritériumait tárgyalja, felismerve a helyzet sajátosságát: "miközben az alkotmány a közhatalom gyakorlásában részt vevő szerveket relatíve részletesen szabályozza, az egyik legfőbb és legkiterjedtebb hatalomgyakorlóval, a közigazgatással nagyon óvatosan bánik."[5] Bár Magyary Zoltán és Bibó István eltérő alkotmányos megvalósulást javasolnak, a két gondolkodó egyetértett abban, hogy a közigazgatás legfőbb feladata az emberek szolgálata, valamint a minőségi közszolgáltatás biztosítása az állampolgárok részére.
A Bibó István nevéhez és államminiszteri tevékenységéhez köthető alkotmányos követelményeket az "1956 alkotmányjogi relevanciái, Bibó 56-os szemüvege" című szöveg tárgyalja, ami először a "legfiatalabb nemzeti ünnepünk" Alaptörvényben elfoglalt helyét és relevanciáját ismerteti. Ezt követően pedig sorra veszi azokat a területeket, amelyek esetén egy meg nem született "56-os Bibói alkotmány" mutatott volna irányt, például az alkotmányozó hatalom és alkotmányvédelem, valamint a közigazgatás jogszerűsége és demokratizmusa terén.
Litván György szavaival kezdődik a "Bibó István, az 1956-os forradalom és szabadságharc örökös államminisztere" című tanulmány. Litván számára Bibó "a letiport forradalom eszmei védelmezője". A tanulmány feleleveníti az 1956-os eseményeket, valamint számot ad a Népköztársaság Elnöki Tanácsának későbbi működéséről. Bibó István az 1956-os szabadságharc ikonikus alakja lett, aki november 4-én a magyar kormány egyedüli képviselőjeként maradt bent a Parlamentben nyilatkozatát megírni, miközben mindenki más már menekült. Bibó egyedül vívott harcáról Szigethy Gábor így ír erről: "A Kossuth Lajos téren már a szovjet tankok dübörögtek, és Bibó István gondolatai erejével próbálta menteni a magyar függetlenségből azt, amit még megmenthetőnek ítélt."[6]
Szoboszlai-Kiss Katalin a Párhuzamos életrajzok: "Bibó István - Szókratész" című szövegével folytatja a kötet tanulmányainak sorát, továbbá a következő három szövegnek is egyedüli szerzője. Bár a jogtudományi fejtegetések helyét átveszik a filozófiai összefüggések feltárására tett törekvések, Szoboszlai-Kiss attól a premisszától indít, amivel Kukorelli zár: Bibó István példakép. A tanulmány fő üzenete, hogy a címben megjelölt két nagy gondolkodó halhatatlanságát jellemük tisztasága adja. Noha Szókratész és Bibó alkotással töltött évei között eltelt több mint két évezred, a szerző felvillantja az életútjaik közötti hasonlóságokat, amelyek meghatározták szellemi örökségüket. Mindketten fiatalon teljesítettek katonai szolgálatot, végül pedig mindketten az államrend megdöntésének vádjáért feleltek, de míg Bibó halálbüntetését végül enyhítették, Szókratészt kivégezték. A legfontosabb azonban a két demokratát egyaránt meghatározó küldetéstudat, ami nemcsak az igazság képviseletét kívánta meg tőlük, hanem az önreflexióra való nyitottságot, saját hibáik felismerését és felülvizsgálatát.
Az ELTE ÁJK Alkotmányjogi Tanszékén "Mit üzen Bibó a mának?" címmel megszervezett szemináriumon tartott előadás első nyomtatásban megjelent közlése a "Nem csupán marginális kommentárok Bibó István Etika és büntetőjog" című írásához. Ebben elsőként Bibó 1938-as szövegének keletkezési körülményeiről olvashatunk. Ezt követően Szoboszlai-Kiss fogalmi tisztázásokat kínál az etika és jog kapcsolatáról, majd ezek érvényességét és az etika primátusát tárgyalja a logika eszközkészletével. Érvelésében Bibó nem egyszerűen egymás mellé sorolja a címben az etikát és büntetőjogot, hanem konjunkciót azonosít a kapcsolatukban, így ezek csak együttes igazságokként értelmezhetők.[7] A szöveg legfőbb jellemzője az erőszak-ellenességre való törekvés, hisz Bibó István "[k]eresi azokat a lehetőségeket, ahol a büntetés társadalmi jelenlétét nem negatív, társiatlan tulajdonságokból vezetheti le, hanem az ember etikai dimenziójának primátusából."[8]
- 404/405 -
A "Koszorú Szent, Lánglélek és Mártír babérjaiból" címet viselő szöveg Kukorelli István "Három István, három nemzeti ünnep, három példakép" című kötetéről írt esszéisztikus elemzés. Bár az ajánlás tárgyát képező mű a magyar államfejlődés három ikonikus alakja - Szent István, Széchenyi István és Bibó István - előtt tiszteleg, Szoboszlai-Kiss Kukorellit is beemelné negyedik Istvánként az alkotmányos államférfiak sorába. Kötete ugyanis nem egy újabb tankönyv: "hosszú évek letisztult gyűjtő, elemző és szintetizáló munkájának és a bravúros szerkesztési elveinek"[9] eredménye, ami hús-vér emberi tulajdonságok és belső vívódások szemléltetésével teszi személyessé a jellemrajzokat. A három nagy személyiség jelentőségét ismertető részek három-három kulcsszóban foglalják össze és jelzik előre a nemzetformáló munkásságukat meghatározó értékeket, így került Bibó István neve mellé a konszenzus, stabilitás és szabadság, Széchenyi neve mellé a tudás, program, tett, Szent István neve mellé pedig a hit, nyitottság és értékteremtés.
Az "Aki a halálával is a pártállamot gyengítette" című írásban Szoboszlai-Kiss Katalin feleleveníti a Bibó István halálát közvetlenül követő időszakot: a tragikus eseményről egyedül a Magyar Nemzet adott hírt, a család pedig szerény gyászjelentésben közölte a temetés időpontját. Bár a börtönből való szabadulása után ellehetetlenítették tudományos tevékenysége folytatását, a halálával erősödni kezdtek a rendszerváltozást követelő hangok. A szerző szerint Bibó közkincs, és tanításai ma is világítótoronyként szolgálhatnak, hisz egyszerre volt képes úgy létezni, hogy nem erőltette véleményét senkire, ugyanakkor segítette az elesetteket, és szembeszállt a basáskodó hatalmasságokkal.
A kötet első egységének utolsóelőtti szövegét Bibó István és a szépirodalom kapcsolatáról a szerkesztők együtt jegyzik. A tanulmány sorba rendezi azokat tényezőket, amelyek Bibó irodalmi munkásságát közvetve és közvetlenül alakították. Ezek közül kiemelkedik az ifjú Bibó neveltetése, a gimnáziumi és egyetemi évek, a Márciusi Frontban való tevékenység eredményeként kialakuló kapcsolata a népi írók meghatározó alakjaival, valamint a Válasz szerzőjeként és szerkesztőjeként eltöltött időszaka. Mindezek mellett szemelvényeket kapunk Bibó magánlevelezéseiből, amelyek közelebb engedik az olvasót Bibóhoz, a szépíróhoz, akinek a kultúra iránti érdeklődése kihatott polihisztori munkájára: "Ki tudna vajon felfokozott történelmi időkben néhány óra alatt olyan, irodalmilag is gyönyörű kiáltványt írni, mint amilyen az 1956. november 4-i, 'Magyarok!' című nyilatkozat? Csak az, aki rendelkezik a szavak kultúrájával, amelyből képes katedrálist építeni."[10]
A tanulmányok sorozatának utolsó darabja valójában egy közel ötvenoldalas válogatott szöveggyűjtemény első közlése, melynek címe: "Bibó, az író - szépirodalmi tükörben". Az első rész a Bibó István tiszteletére írt verseket tartalmazza. Ezen lírai megemlékezések szerzői között azonban nem a költők vannak túlsúlyban, hanem a Bibó munkásságát kutatók és tisztelők: Csoóri Sándor, Fodor András, Képes Géza, Nagy Gáspár, Petri György, Szálinger Balázs, Timár György, Tornai József, Weöres Sándor, Kukorelli István, Szoboszlai-Kiss Katalin. A második rész ezzel szemben prózai alkotásokat sorakoztat fel, köztük Erdei Sándor tárcáját is, aki közelről ismerte Bibót, ezért írása újszerű és hiteles ismereteket kínál Bibóról, a magánemberről. Rajta kívül Esterházy Péter, Hanák Gábor, Illyés Gyula, Keresztury Dezső, Konrád György, Lengyel Balázs, Révbíró Tamás, Sándor Iván, valamint Szabó Zoltán írásait olvashatjuk.
A kötet második része Bibó István életét képekben mutatja be. A szülői portrékat követően Bibó István gyerekkorába kalauzol néhány fénykép, majd a Ravasz Boriskával alapított család Leányfalun, illetve a Berkenye utcai otthonukban töltött pillanataiba nyerünk betekintést. A Bibó István barátait bemutató részben már megjelenik a Parlament is a munkavégzés helyszíneként, ugyanakkor nyilvánvalóvá válik, hogy munkakapcsolatai, akárcsak teljes szakmai tevékenysége, kihatottak az élete minden területére. A Sárközi Mártával készült fényképeken például gyakran szerepelnek Bibó felesége és gyerekei. Az összeállítás további része már csak Bibó Istvánra koncentrál: a Bibó-portrék mellett néhány ikonikussá vált kép is bekerült, jellemzően Bibóról és az írógépéről.
A harmadik és egyben utolsó egység a "Bibó István emlékezete" címet viseli, és abból a premisszából indul ki, hogy az emlékezés tárgyiasul. Így ez a rész fényképekkel illusztrálva, rövid szöveges leírás kíséretében mutatja be a Bibó István tiszteletére állított emléktáblákat és szobrokat, az emlékére kibocsátott érméket és plaketteket. A kötet olvasója továbbá megismerheti a Bibó István szellemét idéző grafikai alkotásokat, valamint áttekintést nyújt a róla szóló legfontosabb kiadványokról is.
Kukorelli István és Szoboszlai-Kiss Katalin kötetükhöz írt bevezetőjének egyik záró gondolata a könyv végéhez érve nyer igazán értelmet. A szerzők szerint "Bibó láthatatlan tanszékének nagyon sok tagja van". Egyfelől a szerkesztési és gyűjtési munka során számos helyről és intézménytől érkezett szeretetteljes igyekezet formájában a segítség ahhoz, hogy minél teljesebb lehessen a Bibóról kialakuló kép. Ugyanakkor a kötet minden sorában bizonyosságot nyer Bibó István alakjának nagysága és megkerülhetetlensége, gondolatiságának örökérvényűsége. Éppen ezért az "Aki a tízparancsolata szerint élt. Bibó István emlékezete" elolvasása után mindenki egy kicsit a Bibó-tanszék tagjának érezheti magát. Kukorelli és Szoboszlai-Kiss kötete hangot emelve tiltakozik az ellen, amire több helyen "Bibó-hallgatásként", "Bibó-csendként", "Bibó-felejtésként" utalnak. A méltatlanul elhallgattatott és túl gyakran meg nem említett Bibó jogtudományi, filozófiai és szépirodalmi öröksége rendelkezésünkre áll, Kukorelli István és Szoboszlai-Kiss Katalin pedig irányt mutat annak megismeréséhez. A különböző műfajok
- 405/406 -
mesteri ötvözése szerkesztői remekmű: a kötet tanulmányozása szellemi táplálékként érzéki örömöt is nyújt, az olvasó valóban kedvet kaphat Bibó István műveinek az olvasásához.
Befejezésül álljon itt Kukorelli István "Főhajtás Bibó előtt" című versének utolsó strófája és Tőrös Gábor nagybányai szobrászművész Bibó István-emlékplakettje (Fotó: Móré Sándor).
"Fogolyként sem volt rab, tartásból példát mutatott,
Újkori Mózesként elhozta nekünk a Tízparancsolatot,
Mérték és mérceadó, a nemzet lelkiismerete Ő,
Egyre közelebb jön, örökségén nem fog az idő."[11]
■
JEGYZETEK
[1] A kötet 2024-ben jelent meg a Méry Ratio Kiadó gondozásában (268 oldal).
[2] Kukorelli István - Szoboszlai-Kiss Katalin: Aki a tízparancsolata szerint élt. Bibó István emlékezete. Budapest, Méry Ratio Kiadó, 2024. 23.
[3] Kukorelli - Szoboszlai-Kiss: Aki a tízparancsolata szerint élt. 46.
[4] Kukorelli - Szoboszlai-Kiss: Aki a tízparancsolata szerint élt. 65.
[5] Kukorelli - Szoboszlai-Kiss: Aki a tízparancsolata szerint élt. 74.
[6] Kukorelli - Szoboszlai-Kiss: Aki a tízparancsolata szerint élt. 86.
[7] Előfordulhat azonban, hogy az erkölcs és a büntetőjog ütközik egymással. Ebben az esetben kérdéses, hogy mindaz, amit Bibó az összeütközéssel kapcsolatban kifejt, valóban azt jelenti-e, hogy az erkölcsi értékekkel ellentétes jogi szabályok a priori érvényüket vesztik, vagy hogy hosszabb távon a jog "akarva-akaratlanul" úgyis átveszi az eredetileg vele szemben álló erkölcsi értékeket. [H. Szilágyi István: Etika, erkölcs és jog Bibó István bölcseletében. Világosság, 2013. (tavasz-nyár), 174-175.]
[8] Kukorelli - Szoboszlai-Kiss: Aki a tízparancsolata szerint élt. 105.
[9] Kukorelli - Szoboszlai-Kiss: Aki a tízparancsolata szerint élt. 112.
[10] Kukorelli - Szoboszlai-Kiss: Aki a tízparancsolata szerint élt. 124.
[11] Kukorelli - Szoboszlai-Kiss: Aki a tízparancsolata szerint élt. 164.
Lábjegyzetek:
[1] A szerző habilitált egyetemi docens, Károli Gáspár Református Egyetem Állam- és Jogtudományi Kar. https://orcid.org/0000-0002-5345-0676
Visszaugrás
