Jogelméleti közhely, hogy az írott jogi normák mindig értelmezésre szorulnak, mert az a közeg (a nyelv), amelyen keresztül a jog megnyilvánulni képes, mindig homályos, többértelmű, azaz bármilyen alaposan készítsenek elő és szövegezzenek is meg egy jogszabályt, szükségképpen lesznek olyan helyzetek, amelyek esetében nem lehet egyértelműen eldönteni, hogy az adott norma vonatkozik-e a kérdéses szituációra, és ha igen, annak mi a "valódi" tartalma.[1] Éppen ezért a jogi rendelkezéseket azok alkalmazása előtt mindig értelmezni kell, tehát fel kell tárni azt a jelentést, amely a bíró szubjektív értékítélete szerint a leginkább adekvát az adott hermeneutikai szituációban. Mivel sok esetben létezik egy közmegegyezés arról, hogy egy adott szó, kifejezés, mondat vagy hosszabb szöveg nem vitatottan mit jelent, ezért a következőkben nem minden gondolati rekonstrukciós folyamatot vizsgálunk az "értelmezés módszerei", illetve egyáltalán a "jogértelmezés" témakörében, hanem csak azokat, ahol a jogalkalmazó egy valóban kétséges, tehát ténylegesen vitatható tartalmú szöveg jelentését tárja fel.
Ennek során Jerzy Wróblewski kategóriáiból indulunk ki, aki szerint értelmezésről három szinten beszélhetünk[2]. Legtágabb értelemben ("largissimo sensu") értelmezésnek (interpretációnak) tekintendő minden "kulturális objektum", azaz emberek által létrehozott tárgy vagy jelenség megértése; tág értelemben ("sensu largo") már csak az írott vagy beszélt nyelv kifejezéseinek, ezek bármely megnyilvánulásának az értelmezése tartozik e fogalom alá; végül szűk értelemben ("sensu stricto") csak abban az esetben használjuk egy szöveg jelentésének a feltárására az interpretáció fogalmát, ha az adott szöveg "helyes" jelentése kétséges, és e "helyes", de nem első pillantásra nyilvánvaló értelem feltárását kívánjuk elvégezni. Mi a jelen tanulmány vonatkozásában a továbbiakban "értelmezés" alatt mindvégig annak ez utóbbi, legszűkebb felfogását fogjuk érteni[3].
A jogi hermeneutikai módszerek témakörében két fő kutatási tárgyat lehet megkülönböztetni: egyrészt azt a jogelméleti, jogbölcseleti kérdést, hogy elvileg milyen módszerei lehetnek a jogi normák értelmezésének, másrészt azt a jogszociológiai kérdést, hogy az egyes módszereket a gyakorlatban a jogalkalmazó szervek milyen gyakran és milyen súllyal veszik ténylegesen igénybe. Mi jelen tanulmány keretei között az utóbbira koncentrálunk: azt kívánjuk megvizsgálni, hogy a magyar jogrendszerben a felsőbírósági (és ezen belül is elsősorban a legfelsőbb bírósági) normainterpretáció során milyen módszerek érvényesülnek[4]; az elvileg használható technikák közül mely metódusokat alkalmazzák gyakran az LB (esetleg az ítélőtáblák) bírói, és melyeket kevésbé vagy pedig egyáltalán nem[5].
Ezen empirikus jogszociológiai vizsgálat alapjaként egy saját módszertani klasszifikációt használunk, mely összesen 14 főbb metódust, és azokon belül számos alfajt különböztet meg[6]. Ezek közül a legtriviálisabb kétséget kizáróan a (1.) nyelvtani értelmezés. Ez lehet (1/A.) hétköznapi (jelentés szerinti) értelmezés, ezen belül is (1/A.a.)
-193/194-
szemantikai vagy (1/A.b.) szintaktikai; (1/B.) jogi szakmai (dogmatikai) értelmezés, ezen belül (1/B.a.) egyszerű fogalmi dogmatikai, (1/B.b.) kifejezetten jogszabályi/jogági jogelvi, illetve (1/B.c.) tág értelemben vett kontextuális értelmezés (ez utóbbiba értve az ún. "lerontó formulákat" is); és (1/C.) egyéb szakmai (jelentés szerinti) értelmezés. A 2. módszer a szűk értelemben vett kontextuális értelmezés; a 3. pedig a bírói jog szerinti értelmezés. Ez utóbbi részei egyrészt az eseti bírói döntések, másrészt az ún. bírói vagy ítélkezési gyakorlat, harmadrészt pedig az absztrakt bírói normák, melyek mindenféle kombinációban előfordulhatnak. Így lehetséges, hogy egy kétséges jelentésű normaszöveg értelmének megállapítása érdekében a bíróság csak (3/A.) az "egységes és töretlen" bírói/ítélkezési gyakorlatra, csak (3/B.) korábbi eseti bírói döntés(ek)re, vagy (3/C.) csak absztrakt bírói normá(k)ra hivatkozik; az is lehetséges, hogy a jogalkalmazó bíró (3/D.) bírói/ítélkezési gyakorlatra és ennek alátámasztására konkrét eseti döntés(ek)re is, avagy (3/E.) bírói/ítélkezési gyakorlatra és ennek alátámasztására absztrakt bírói normá(k)ra is, esetleg (3/F.) absztrakt bírói normára és ennek alátámasztására konkrét eseti döntés(ek)re, sőt akár az is, hogy (3/G.) egyszerre bírói/ítélkezési gyakorlatra is, absztrakt bírói normára is és mindezek alátámasztására konkrét eseti döntés(ek)re is hivatkozik. A bírói mellett továbbá léteznek (4.) egyéb jogalkalmazói értelmezések; ilyen lehet (4/A.) a közigazgatási szervek elvi jellegű határozatai szerinti értelmezés, (4/B.) az egyéb belföldi jogalkalmazó szervek (pl. ombudsmanok) jogalkalmazó aktusai szerinti értelmezés, valamint (4/C.) az ítélkező fórum államára (annak jogalkalmazó szerveire és/vagy állampolgáraira és egyéb jogalanyaira) is kiterjedő szervi hatállyal bíró nemzetközi bírósági vagy egyéb jogalkalmazó szervek ítélkezési vagy döntési gyakorlata, illetve eseti döntései vagy ítéletei alapján történő értelmezés.
Az 5. lehetséges metódus a logikai értelmezés, melynek leggyakoribb formái az (5/A.) argumentum a minori ad maius, az (5/B.) argumentum a maiori ad minus, az (5/C.) argumentum ad absurdum, az (5/D.) argumentum a contrario és az (5/E.) argumentum a simili[13], de mellettük létezhetnek (5/F.) egyéb logikai maximák[14] is. A 6. a teleologikus (a jogszabály objektív célján, társadalmi rendeltetésén alapuló), a 7. pedig a történeti (a jogalkotó szubjektív szándékát, alkotáskori akaratát figyelembe vevő) értelmezés[15]. Ez utóbbi során a bíró hivatkozhat (7/A.) a miniszteri indokolásra, (7/B.) előkészítő anyagokra, (7/C.) általánosságban a "törvényhozó szándékára", a "jogalkotó akaratára" stb., valamint (7/D.) a jogszabály, illetve a jogi rendelkezés (vagy azok módosítása/módosulása) keletkezéstörténetére. A 8. módszer a jogtudományi-jogirodalmi értelmezés[16], a 9. az alkotmányos alapjogok, alapelvek, alkotmánybírósági határozatok alapján történő interpretáció. A 10. a nemzetközi egyezmények szerinti[17], a 11. az összehasonlító jogi[18], a 12. az általános jogelvek[19] fényében történő, a 13. pedig a szubsztantív (közvetlenül valamely bevett értékre hivatkozó)[20] értelmezés. Végül 14.-ként az egyéb, jogrendszer-specifikus értelmezési módszereket[21] határolhatjuk el[22].
Jelen tanulmány megállapításainak alapja az az empirikus jogszociológiai kutatás, melyet 2009-ben és 2011-ben folytattunk le annak érdekében, hogy kiderítsük, milyen értelmezési módszereket használnak ma (és milyen arányban) a magyar felsőbíróságok, különösen maga a Legfelsőbb Bíróság. Ennek érdekében a mintavétel alapjául a Bírósági Határozatok című folyóiratban megjelent jogeseteket választottuk úgy, hogy a kutatásba bevont konkrét döntések reprezentatív mintaként szolgáljanak. E cél eléréséhez a legmegfelelőbbnek az tűnt, hogy egy véletlenszerűen kiválasztott időszak összes döntését felvegyük az elemzésbe, mert csak így volt biztosítható az, hogy valóban egy reprezentatív, a különböző jellegű ügyeket valós arányban tartalmazó mintát analizálhassunk. Választásunk a Bírósági Határozatok 2009. évi első három és 2011. évi első négy számára esett; kutatásunkban az ezekben megtalálható összes, szám szerint 217 döntés[23] komplett módszertani elemzését elvégeztük. Mivel ezekben mind büntető (anyagi és eljárásjogi), mind polgári (anyagi és eljárásjogi), mind gazdasági, mind munkajogi, mind pedig közigazgatási döntések szerepelnek, ezért a bennük felhasznált jogi interpretációs érvek aránya a valóságot statisztikailag hiteles módon képezi le[24].
Mivel "értelmezés" alatt sensu stricto csak azt a kognitív jelentésmegállapító tevékenységet értjük, amely egy egyébként homályos vagy első pillantásra nem egyértelmű (vitatható) jelentésű szó, kifejezés, mondat vagy szöveg megvilágosító célú magyarázatát adja, ezért lehetnek (és - mint látni fogjuk - ténylegesen is vannak) olyan BH-k, amelyek ebben a szűk értelemben egyáltalán nem tartalmaznak "értelmezést". Ezek közé tartoznak egyrészt azok a döntések, amelyek néhány mondatos rendelkező (jogi megállapítást tartalmazó) része (esetleg ennek későbbi, részletesebb indokolása) egy konkrét jogeset eldöntése kapcsán pusztán annyit mond ki, hogy egy adott szó, kifejezés, mondat vagy szöveg (egy jogi rendelkezés) az ami, vagyis hogy azonos önmagával[25] - ezt azonban, mint tautológiát és így mint nyilvánvaló dolgot nem tartjuk (nem tarthatjuk) valódi értelmezésnek. Másrészt létez(het)nek olyan BH-k is, melyekben tartalmukat tekintve kizárólag vitatott bizonyítási, azaz ténykérdések megoldása szerepel, amelyek tehát egy adott jogeset azon típusú eldöntését jelentik, hogy egy egyértelmű jelentésű jogi norma alá kétséget kizáró módon tartozó életbeli tényállás a valóságban megtörtént-e vagy sem; az ilyen bírói ítéletek viszont tiszta normalogikai szillogizmust, Wróblewski elnevezésével "szubszumpciós szillogizmust"[26] tartalmaznak, jogértelmezési kérdésekről tehát ezekben az esetekben és az ilyen típusú döntést kimondó BH-kban úgyszintén nincs szó. Mi a vizsgált mintában 21 ilyen felsőbírósági határozatot[27] találtunk, ami egyúttal azt is jelenti, hogy a 217 BH-ból mindössze 196 volt az, amelyben valamilyen módszerrel végrehajtott tényleges jogértelmezés (szövegértelmezés) előfordult.
-194/195-
Ami konkrétan a különböző módszerek hivatkozási gyakoriságát illeti, az egyértelműen megállapítható, hogy a legtipikusabbnak, a leggyakrabban alkalmazottnak a nyelvtani értelmezés (1.)[28] tekinthető. A nyelvtani érvek között a hétköznapi jelentés szerinti értelmezés (1/A.) és a jogi szakmai/dogmatikai értelmezés (1/B.) rendkívül nagy súllyal rendelkezik, körülbelül az ügyek harmadában történt az előbbire, illetve kétharmadában az utóbbira való hivatkozás; az egyéb szakma terminus technicusainak, illetve a hétköznapi jelentéssel (is) rendelkező szavak speciális, nem jogi szakmai jelentésének a felhasználása (1/C.) azonban a jogértelmezés során kevéssé jellemző. A hétköznapi jelentés szerinti értelmezésnél a jogi normaszöveg által használt szavak, kifejezések, mondatok szemantikai értelmére való hivatkozás (1/A.a.) a meghatározó; ilyen típusú interpretáció 68 BH-ban (31,34%) fordult elő.[29] Ezzel szemben szintaktikai, vagyis a nyelvi kapcsolóelemek jelentésére építő értelmezés (1/A.b.) mindössze 7 BH-ban (3,23%) szerepelt[30]. Ez utóbbiak közül az egyik[31] például azt mondta ki, hogy a kijelentő mód felszólítást, mérlegelés nélküli döntést jelent, vagyis hogy a kijelentő modalitású mondat szigorú imperativust, feltétel nélküli kötelezettséget tartalmaz; két másikban[32] a Legfelsőbb Bíróság a konjunkció különböző megjelenési formáit értelmezte (kinyilvánítva azt, hogy mind az "és" szó, mind pedig a "mellett", illetve az "is" szó konjunkcióra utal, azaz a jogszabályi engedély vagy kötelezettség a feltételek mindegyikének teljesülése esetén valósul csak meg); egy továbbiban[33] az LB a "miatt" szó törvényi használatáról állapította meg, hogy az nem más, mint ok-okozati kapcsolatot kifejező nyelvi kapcsolóelem; volt olyan BH is[34], ahol a bíróság a "vagy" kötőszót mint az alternáció előfordulási esetét magyarázta a feleknek[35], és olyan is, melyben[36] az LB azt mondta ki, hogy ha a törvény többes számban, illetve többes szám harmadik személyben fogalmaz, akkor a szabályozott jogviszonynak mindössze egyetlen alanya nem lehet[37].
Jogi szakmai (dogmatikai) értelmezés (1/B.) összesen 141 BH-ban (64,98%) fordult elő[38], 79 bírósági határozatban (36,41%) egyszerű fogalmi dogmatikai értelmezés (1/B.a.)[39], 18 BH-ban (8,29%) kifejezetten jogszabályi/jogági jogelvekre hivatkozó értelmezés (1/B.b.)[40], 98 BH-ban (45,16%) pedig tág értelemben felfogott kontextuális értelmezés (1/B.c.)[41] formájában (és ez utóbbiak között 10 [4,61%] "lerontó formulán" alapuló érvelés,[42] valamint 3 [1,38%] alkotmánykonform jogszabály-értelmezés[43] volt). Egyéb szakmák terminológiáját, illetve hétköznapi értelemmel is rendelkező szavak, kifejezések nem jogi szakmai jelentését felhasználó nyelvtani értelmezés (1/C.) ellenben mindössze négy esetben (1,84%) történt: a BH 1/2009-ben a Szegedi Ítélőtábla másodfokú fellebbviteli döntése során a "vagyon" közgazdasági-számviteli fogalmát használta fel a vagyonelkobzással érintett pénzösszeg mértékének meghatározása céljából; a BH 60/2009-ben a Legfelsőbb Bíróság munkavédelmi, illetve foglalkozás-egészségügyi, a BH 13/2011-ben műszaki, a BH 39/2011-ben pedig gazdasági szakmai értelmezést végzett.
A nyelvtani értelmezés ilyetén belső arányai nem meglepőek: eléggé nyilvánvaló, hogy egy jogi normákat értelmező szerv elsősorban a szavak, kifejezések jogi jelentéséből fog kiindulni. Mivel az egyes jogi rendelkezések ritkán állnak "önmagukban", ezért azok értelmének más jogi rendelkezésekkel való összevetése, kontrasztolása az esetek jelentős részében nélkülözhetetlen; a tág értelemben felfogott kontextuális interpretáció közel 50%-os aránya ennek a ténynek tulajdonítható. Mindazonáltal van számos olyan jogi kifejezés, amelynek strikt szakmai (jogi fogalmi, azaz dogmatikai) jelentése van; ezeket a kifejezéseket e strikt jogi szakmai jelentés fényében kell alkalmazni, amely a vizsgált időszakban a magyar felsőbíróságok (elsősorban a Legfelsőbb Bíróság) gyakorlatában az esetek közel harmadában előfordult. A jogelvek ehhez képest kisegítő szerepet töltenek be, mivel általában csak akkor hívják fel őket, ha egyértelmű jogi szakmai értelem nincs, vagy - ritkábban - akkor, ha az a konkrét esetben oly mértékben ellentmond(ani látszik) valamely jogszabályi vagy jogági jogelvnek, hogy a bevett jogi fogalmi jelentés alapján való döntés a jogelv létezését vonná kétségbe. A jogi szakmai jelentés mellett azonban az értelmezés során természetesen nem nélkülözhető a szavak hétköznapi jelentésének alapulvétele sem. Ennek az az oka, hogy a jogszabályszövegek is a nyelv részei, így a jogszabályoknak a szakmai jelentéssel is, vagy csak azzal bíró jogi kifejezések mellett nyilvánvalóan tartalmazniuk kell olyan szavakat is (sőt többségében szükségszerűen ilyeneket kell tartalmazniuk), amelyeknek nincs specifikus jogi jelentésük. Ezeknek a szavaknak, kifejezéseknek ráadásul nagyobb a szemantikai határozatlanságuk, ezért szintén viszonylag gyakran előfordul, hogy egy jogi normában található nem jogi szakszó köznapi értelmezését kell elvégezni; mi az elemzett BH-k nagyjából egyharmadában találtunk ilyet. Ehhez képest a nem jogi szakmai jelentés alapján való értelmezésre csak ritkán kerül sor, általában (de persze, mint láttuk, nem kizárólagosan) akkor, ha a jogi norma vagy a jogi rendelkezés tárgya valamilyen specifikus (de nem jogi) foglalkozáshoz kötődő életviszony. A jogin kívüli egyéb szakmai jelentés szerinti interpretáció nem egészen két százalékos aránya ezt felmérésünkben is jól tükrözi.
Szűk értelemben felfogott kontextuális értelmezés (2.), vagyis egy adott jogi rendelkezésnek pusztán az őt körülvevő más jogi normák jellegéből (az adott jogi rendelkezés jogrendszerbeli helyéből) kiinduló interpretáció szintén csak néhány esetben, egészen pontosan 8 BH-ban (3,69%) fordult elő. A BH 26/2009-ben a Legfelsőbb Bíróság azzal érvelt, hogy a Munka Törvénykönyve (Mt.) szabályait az Mt., vagyis a munkaviszonyra vonatkozó szabályok kontextusában lehet csak alkalmazni, a cégjogi szabályok kontextusában nem, ez utóbbiak ugyanis más életviszonyokra vonatkoznak. A BH 56/2009-ben ugyancsak az LB annak alapján döntött a
-195/196-
kérdéses jogesetben, hogy az alkalmazandó jogintézmény hol (pontosabban hogy hol nem) helyezkedik el az egészségügyi törvény rendszerében - egészen pontosan, hogy melyik címen, illetve alcímen belül szabályozta azt a jogalkotó. A BH 64/2009-ben a "lakáscélú felhasználás" fogalmát értelmezte az LB annak fényében, hogy ez a fogalom hol, melyik jogszabályban helyezkedik el, illetve hogy az egyik jogszabály által használt, de nem definiált fogalom értelmezhető-e, definiálható-e más célokból készült, más életviszonyokra vonatkozó jogszabályok általi fogalmi meghatározások extrapolálásával. A BH 75/2009-ben a Szegedi Ítélőtábla a befolyással üzérkedés bűncselekménye konkrét esetben való megvalósulásáról annak alapján döntött, hogy mi is a célja, a védendő jogi tárgya az azon címben szabályozott bűncselekményeknek, amelyek körében a jogalkotó a befolyással üzérkedés tényállását is elhelyezte. A BH 94/2009-ben az LB azt mondta ki, hogy egy jogosultság attól függően jár vagy nem jár, hogy a jogi rendelkezések által abszorbeált jogpolitikai cél mi volt; vagyis a konkrét esetben abból a tényből, hogy az egyes jogi személyek jogosultságaira vonatkozó szabályok egymástól elkülönítve nyertek elhelyezést, a törvény más-más részében kerültek szabályozásra, megállapítható, hogy a jogalkotó az egyiknek adott jogosultságoktól eltérő jogosultságokat kívánt adni a másiknak. A BH 46/2011-ben az alapján állapította meg az LB a Pp. 8. § (3) bek. a) pontjának értelmét, hogy az abban foglaltakat összevetette az ugyane § ugyane bekezdésének másik két [b) és c)] pontjában található rendelkezésekkel; a BH 69/2011-ben a "közfeladatot ellátó személy" fogalmának jelentésére nézve az alapján vont le következtetést, hogy e fogalmat - a szabályozás jellegére is tekintettel - alapvetően mely törvény használja; a BH 91/2011-ben pedig a "jogosulatlan vadászat" szankcióját az ezt a fogalmat használó törvény kontextusában, e fogalom jogrendszerbeli helyéből kiindulóan értelmezte.
A (szűk értelemben vett) kontextuális értelmezéstől eltérően, de a nyelvtani érvekhez hasonlóan, rendkívül gyakori a bírói jog egy vagy több elemére való hivatkozás. Ha Pokol Béla 1999-ben azt állapította meg, hogy "az elmúlt húsz év változásai [...] egyre inkább felhozták a jogszabályok szövege mellé a Legfelsőbb Bíróság eseti ítéleteit és a körülötte szerveződő bírói gyakorlatot is a jog hordozójává"[51], akkor ezt a mi kutatásunk eredményei csak megerősíthetik. A bírói jogértelmező döntéseknek a már létező bírói jog felhasználásán alapuló jellege - úgy tűnik - egyre markánsabbá válik, és egyre fontosabb lesz, hogy egy jogi problémát más, hasonló ügyekben a Legfelsőbb Bíróság vagy általában a bíróságok (az ún. ítélkezési gyakorlat keretében) hogyan döntöttek el.
A bírói jog szerinti értelmezésnél (3.) külön kell venni a korábbi eseti bírói döntésekre való hivatkozásokat, a bírói/ítélkezési gyakorlatra, mint a bíróságok kollektív jogértelmező/jogalkalmazó tevékenységére való utalásokat, valamint az ún. absztrakt bírói normák (irányelvek, elvi döntések, kollégiumi állásfoglalások, jogegységi határozatok, kollégiumi vélemények és az elvi bírósági határozatok) alapján való interpretációs döntéseket. Mivel ezek akár önmagukban, akár bármilyen kombinációban előfordulhatnak, ezért először érdemes egyesével megnézni, hogy a lehetséges hét kombináció közül melyik előfordulása mennyire jellemző a jogértelmezés során, majd ezt követően külön is megvizsgálni, hogy az eseti döntésekre, a bírói/ítélkezési gyakorlatra és az absztrakt bírói normákra (akár önmagukban, akár más bírói jogi érvek mellett) összesen mennyi BH-ban összesen hány darab hivatkozás történt.
Bírói jog szerinti értelmezés (egy BH-ban akár többször is) a vizsgált mintában 76 BH-ban[52], vagyis az esetek több mint harmadában (35,02%) fordult elő. Ezek közül kizárólag bírói/ítélkezési gyakorlatra történő hivatkozás (3/A.) 21 BH-ban (9,68%) összesen 27 esetben történt [53]; korábbi eseti bírói döntés(ek)re - tipikusan korábbi BH(k)ra[54] - való önálló hivatkozás (3/B.) 26 BH-ban (11,98%) 37-szer szerepelt[55]; önmagában valamely bírói absztrakt norma (normák) szerinti jogértelmezést (3/C.) pedig 29 BH (13,37%) indokolása során összesen 32-szer alkalmazott a bíróság[56]. Bírói gyakorlatra és ennek alátámasztására konkrét eseti döntés(ek)-re hivatkozó értelmezés (3/D.) 21 BH-ban (9,68%) 22-szer fordult elő[57]; ítélkezési gyakorlat és ennek illusztrálására absztrakt bírói norma (normák) szerinti interpretációs döntés (3/E.) 7 BH-ban (3,23%) (ugyanennyiszer) szerepelt[58]; míg absztrakt bírói normára és ennek alátámasztására konkrét eseti döntés(ek)re hivatkozó értelmezést (3/F.) a vizsgált mintában mindössze hármat (1,38%) találtunk. Végül összesen 5 olyan BH volt (2,30%), amelyben egy jogértelmezési dilemma mikénti megoldásának megindokolása érdekében a bírói jog mindhárom elemére, azaz a bírói/ítélkezési gyakorlatra is, absztrakt bírói normára is és mindezek alátámasztására konkrét eseti döntés(ek)re is egyszerre hivatkozott a Legfelsőbb Bíróság (3/G.)[59].
Egybevéve immár a bírói jog eddig szétszórtan és elkülönítetten felmért elemeit, az abszolút gyakoriságot tekintve a következő kép rajzolódik ki előttünk. Az ítélkezési gyakorlatra, a korábbi felsőbírósági eseti döntésekre és az absztrakt bírói normákra való hivatkozás nagyjából hasonló prevalenciával rendelkezik, az absztrakt normák szerinti értelmezés mindazonáltal valamivel ritkábban fordul elő, mint a többi. Míg ugyanis korábbi eseti döntés(ek)re (akár önmagában, akár a másik kettő mellett bármilyen kombinációban) összesen 55 BH-ban (25,35%) mindösszesen 67 alkalommal történt hivatkozás, a bírói gyakorlatot alapul vevő jogértelmezésre pedig (szintén akár egyedül, akár a többi bírói jogi érvvel együtt) 54 BH-ban (24,88%) 61-szer került sor, addig bírói absztrakt normá(k)ra való utalás (úgyszintén akár magában, akár a másik kettő mellett) "mindössze" 44 BH-ban (20,28%) 47-szer fordult elő.
Ami az egyéb (bírói jogon kívüli) jogalkalmazói értelmezést (4.) illeti, az a magyar jogrendszerre nem jellemző. A magyar bíróságok ítélkező tevékenységének
-196/197-
szellemiségétől, és egyáltalán a magyar jogi kultúra jellegzetességeitől rendkívül távol áll, hogy a bíróságok egy kétes értelmű jogszabályszöveg jelentésének megállapítását olyan végrehajtási aktusok, adminisztratív vagy más típusú jogszolgáltató szervek elvi jellegű (sokszor belső használatra készült) iránymutatásai, esetleg külföldi ítélkező szervek határozatai alapján végezzék el, amelyek a magyar bíróságokra (sőt akár az értelmezendő jogszabályi rendelkezés által érintett állampolgárokra) vagy egyáltalán nem kötelezőek, vagy kötelező erejük nem normatív, hanem csak eseti jellegű. Közigazgatási szervek elvi jellegű határozatai szerinti jogértelmezés (4/A.) például a vizsgált mintában egyáltalán nem fordult elő; hogy mégsem alap nélküli ezen érvelési módnak az általunk alkalmazott klasszifikációba való felvétele, azt mutatja, hogy bár a bíróságok végül is egy BH-ban sem hivatkoztak interpretációs döntéseik során ilyenre, az állampolgárok azonban ezt két esetben is megtették, méghozzá mindkettőben úgy, hogy azok elfogadása az ügyben ítéletet hozó bíróság által nem volt elvi jelleggel kizártnak (vagyis a két hivatkozás nem volt kétséget kizáró és első látásra is megállapítható módon minden jogalapot nélkülözőnek) tekinthető. Egyrészt a BH 19/2009. révén eldöntött jogesetben a felperes egy versenyjogi tárgyú ügyben, a versenytörvény (Tpvt.) értelmezése tekintetében hivatkozott a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) Versenytanácsa 32/2005. Vj. számú határozatára, amit az LB végül is nem fogadott el; másrészt szintén hasonló jellegű hivatkozás történt a BH 91/2009. során, ahol is az alperes a Tpvt. 78. §-át a GVH Versenytanács elnöke által az e szakaszban foglalt rendelkezés részletszabályainak megállapítására kiadott 2/2003. számú Közlemény alkalmazásával értelmezte (a Legfelsőbb Bíróság azonban - mint említettük - ezen értelmezési forrás konkrét esetbeni felhasználhatóságát itt sem ismerte el). Egyéb belföldi jogalkalmazó szervek jogalkalmazó aktusai szerinti értelmezés (4/B.) sem sok volt, mindössze kettő (0,92%): a BH 81/2009-ben az LB - az alperes jogértelmező javaslatát akceptálva - döntése alapjaként az adatvédelmi biztos egyik állásfoglalására, a BH 69/2011-ben pedig ugyancsak az adatvédelmi biztos egyik ajánlására hivatkozott. Végül az egyéb jogalkalmazói értelmezést felhasználó argumentumok körében a Magyar Köztársaságra is kiterjedő szervi hatállyal bíró nemzetközi bírósági vagy egyéb jogalkalmazó szervek ítélkezési vagy döntési gyakorlata, illetve eseti döntései vagy ítéletei alapján történő értelmezést (4/C.) úgyszintén egyetlen (0,46%) esetben (a BH 56/2009-ben) hívta fel a Legfelsőbb Bíróság, amikor is döntése és az ennek alapjául szolgáló jogértelmezése helyességének alátámasztására az Emberi Jogok Európai Bírósága gyakorlatával érvelt, e gyakorlat tényleges létezését ráadásul két konkrét EJEB-ítélettel is illusztrálta.
A logikai értelmezés (5.) egy különös érvelési mód, melynek jellemzője, hogy leginkább célzatosan, mégpedig akkor alkalmazzuk, ha a szöveg egyértelmű szó (vagy inkább betű) szerinti jelentésével szemben álló (genezisét tekintve pusztán intuitíve helyesnek érzett) értelmezési eredményre szeretnénk eljutni. Emiatt a formális logika igénybevétele rendszerint a hétköznapi józan ésszel is "kiokoskodható", ésszerű megoldást szolgálja (ebben az értelemben tehát a formális logika maximái mint az emberi racionalitás egyetemes törvényszerűségei, valamint a józan emberi gondolkodás szempontjai tulajdonképpen egybeesnek). A logikai értelmezés további (bár nem kizárólag erre a módszerre jellemző) sajátossága, hogy annak alkalmazása gyakran nem explikált; a logikai érveket tehát a bíróságok[64] legtöbbször úgy használják fel, hogy nem hivatkozzák meg kifejezetten azt a formulát, amelyet a szöveg értelmezéséhez segítségül hívtak. Akár meghivatkozzák azonban, akár nem, a logikai maximák kiemelkedő jelentőséggel bírnak a jogszolgáltatásban, nem is elsősorban prevalenciájukat, sokkal inkább érveik súlyát tekintve. A formális logika ugyanis azon kevés dolog egyike, melynek szabályai sem meg nem kérdőjelezhetők, sem meg nem cáfolhatók, melyek tehát objektívek (már ha egyértelműen megállapíthatók alkalmazási feltételeik) és generális jellegűek, mindenkor és mindenhol (minden jogrendszerben és időtől függetlenül) érvényesek[65]. Éppen ezért azokban az esetekben, melyekben alappal hivatkoznak rájuk, tipikusan az értelmezési dilemma mikénti feloldásának erős érveit jelentik. Így van ez az általunk talált, logikai formulák szerinti jogértelmező döntések esetében is.
Logikai maximára hivatkozó értelmezés az általunk vizsgált mintában 37 BH-ban (17,05%) fordult elő, mégpedig összesen 44-szer[66]. Ez a 44 előfordulás az öt, a joggyakorlat számára relevanciával bíró joglogikai formula között a következőképpen oszlik meg. Argumentum a minori ad maius, vagyis a kevesebbről a többre való következtetés[67] (5/A.) egyetlen esetben (0,46%) történt: a BH 62/2009-ben a Legfelsőbb Bíróság (a másodfokú bíróság jogerős ítéletének indokolásában foglaltakat elfogadva) kimondta, hogy ha a törvény egy adott jogviszony (jelen esetben a polgármesteri foglalkoztatási jogviszony, illetve a polgármesteri kinevezés) közös megegyezéssel történő módosítását sem teszi lehetővé, akkor ugyanez a jogviszony egyoldalú intézkedéssel még kevésbé módosítható. Az argumentum a maiori ad minus, azaz a többről a kevesebbre való következtetés[68] (5/B.) érvére is csupán két alkalommal (0,92%) hivatkozott a Legfelsőbb Bíróság: egyrészt a BH 5/2009-ben (ez volt a kettő közül az egyik olyan eset, amikor a használt joglogikai formulát kifejezetten nevén is nevezte az LB)[69], másrészt a BH 119/2011-ben[70]. Argumentum ad absurdumra (5/C.), tehát azon maximára való hivatkozás, mely szerint ha egy adott értelmezési módszer alapján megállapítható értelem alkalmazása révén előálló következmények abszurd, lehetetlen, ellentmondó vagy egyértelműen nemkívánatos joggyakorlathoz vagy eseti ítéletekhez vezetnének, akkor ezt az értelmet mint nyilvánvalóan alaptalant el kell vetni[71], 13 esetben (5,99%) fordult elő. Pl. a BH 4/2009-ben a
-197/198-
Legfelsőbb Bíróság a KRESZ általános baleset-elhárítási kötelezettségét értelmezve jutott arra a belátásra, miszerint abszurd lenne elvárni, hogy a gépkocsivezető mások jogellenes magatartására is számítson minden helyzetben, és ennek lehetőségére tekintettel kell, hogy közlekedjen mindenkor és bármely körülmények között, illetve hogy a KRESZ szabályait betartva még akkor is ő legyen felelősségre vonható, ha a gyalogos szegte meg a KRESZ előírásait. A BH 12/2009. szerint ha a károsult az igényével (például a károkozó jogi személy megszűnése esetén) a felelősségbiztosítás alapján közvetlenül a biztosító ellen nem fordulhatna, akkor az ilyen igényt egyáltalán nem tudná érvényesíteni, ami nonszensz, a felelősségbiztosítás intézményének értelmével ellentétes lenne. A BH 57/2009-ben az LB a jogerős ítéletet hozó megyei bíróság felfogását elvetve azt állapította meg, hogy a jogvesztő határidő leteltét követően semmiféle okból nem lehet olyan eljárási cselekményt megtenni (jelen esetben választottbírósági ítélet érvénytelenítése iránti pert indítani), amire ez a határidő vonatkozik, akkor sem, ha az ennek alapjául szolgáló tények csak ezt követően jutottak a fél tudomására, mert ebben az esetben a jogvesztő határidő a funkcióját veszítené el, azt, hogy legyen egy végső időpont, amikor az ügy visszavonhatatlanul lezárásra kerül. A BH 101/2011-ben pedig az LB arra jutott, hogy a bűncselekménnyel (pl. súlyos testi sértéssel) okozott kár megtérítése iránti igény esetében az elévülési idő túllépése (és az elévülés nyugvása miatt ennek ellenére a nyugvást eredményező ok megszűnését követő egy éven belül az igény érvényesítése) nem lehetséges, ugyanis a büntetőítéletről az 5 éves elévülési időn túl való tudomásszerzés nem minősül menthető oknak, többek között azért, mert "a felperes [ilyetén] jogértelmezése esetén [ti. ha a kártérítési per megindításának feltétele a jogerős büntetőítélet meghozatala és az arról való tudomásszerzés lenne - T.J.Z.] nem lehetne kártérítési igényt előterjeszteni olyan, mást bántalmazó személlyel szemben, aki ellen nem is indult büntetőeljárás." Végül a kevésbé "látványos" példákat szolgáltató argumentum a contrario, tehát az ellentétből való következtetésen alapuló értelmezés (5/D.) 20 BH-ban (9,22%) összesen 22 esetben, argumentum a simili, vagyis a hasonlóságon alapuló érvelés (5/E.) pedig 5 BH-ban (2,30%) (mindegyikben egyszer-egyszer) fordult elő, ideértve egy kifejezett analogikus érvelést is ("egyéb" logikai elv szerinti értelmezést pedig egyet sem találtunk).
Teleologikus (a jogszabály objektív célján, társadalmi rendeltetésén alapuló) értelmezés (6.) 17 BH-ban (7,83%) található, összesen 22 különböző valódi hermeneutikai dilemma feloldására[80], a legkülönfélébb megfogalmazásokban; így a bíróságok hivatkoznak egy jogi rendelkezés, egy jogszabály vagy egy egész jogintézmény céljára, funkciójára, értelmére, rendeltetésére, a célok elhatárolására, a jogintézmény belső tartalmára, létrehozatalának, illetve létezésének (jogpolitikai vagy egyéb) indokaira, kívánalmaira, azok "jogi természetére", az általuk védeni kívánt (speciális, partikuláris) érdekekre, illetve - többször is - mindezek "nyilvánvalóságára". Ezzel szemben történeti (a jogalkotó szubjektív szándékán, alkotáskori akaratán alapuló) értelmezés (7.) mindössze 8 BH-ban (3,69%) 9 alkalommal jelentkezett[81]; ezek közül miniszteri indokolásra való hivatkozás (7/A.) a vizsgált mintában 4 esetben (1,84%) történt[82], előkészítő anyagokra való utalás (7/B.) egyszer sem fordult elő, általánosságban a "törvényhozó szándékára", a "jogalkotó akaratára" stb. (7/C.) 4 BH-ban[83] (1,84%), a jogszabály vagy a jogi rendelkezés keletkezéstörténetére (7/D.) pedig egyetlen esetben[84] (0,46%) hivatkozott a Legfelsőbb Bíróság. Meg kell említeni, hogy a történeti és a teleologikus értelmezés a gyakorlatban gyakran egybeolvad, mivel a jogalkotó szándéka sokszor éppen a törvényszövegben kap egyértelmű kifejezést mint jogszabályi cél, ez utóbbinak a genezise viszont általában a törvényhozó explicite kifejezésre juttatni kívánt akarata[85] (erre az összeolvadásra a legjobb példa a BH 70/2009., ahol az LB a szubjektív szándékra és az objektív funkcióra egyetlen utalás keretében hivatkozott.)
Közvetlen jogtudományi-jogirodalmi értelmezés (8.) a magyar ítélkezési gyakorlatban ritkán szerepel; mi a vizsgált mintában egyetlen (0,46%) ilyen hivatkozást találtunk, amikor is a BH 74/2009-ben a Szegedi Ítélőtábla - utaló jelleggel - egy konkrét jogtudományi munka konkrét állítását, oldalszám pontossággal meghivatkozva hozta fel egyik kijelentése jogi alátámasztásaként ("Magyar Büntetőjogi Kommentár 688/1. oldal 6. pont - HVG-ORAC Kiadó"). Szintén különleges metódus a magyar felsőbírósági interpretációs gyakorlat körében az alkotmányos alapjogok, alapelvek, illetve alkotmánybírósági határozatok alapján történő értelmezés (9.).[86] Bár az alapjogoknak a jogalkotásra való közvetlen hatása nyilvánvaló, ez a közvetlen hatás a jogalkalmazásban csak ritkán jelenik meg[87], amit az is jelez, hogy az elemzett 217 BH között összesen 5 ilyen akadt (2,30%), 9 eltérő alapjogi interpretációval[88]. További 11 esetben[89] fordult elő, hogy maguk a felek hivatkoztak ilyenre, de azt az LB elutasította[90]; ez utóbbi "negatív", vagyis a fél ilyen jellegű interpretációs javaslatát elutasító, azt nem relevánsnak tartó hivatkozásokat azonban ki kell hogy zárjuk az alapjogi értelmezési módszer köréből, minthogy abba csak a "pozitív" utalások számíthatók bele.
A nemzetközi egyezmények szerinti értelmezés (10.) sem jellemző Magyarországon, mégpedig annyira nem, hogy a kutatásunk tárgyaként szolgáló BH-k közül csak háromban (1,38%) fordult elő ilyen: a BH 76/2009-ben a Fővárosi Ítélőtábla az 1999. évi II. törvénnyel kihirdetett, "az Emberi Jogok Európai Bírósága eljárásaiban részt vevő személyekre vonatkozó Európai Megállapodás" rendelkezései alapján döntött egy, a korábbiakban a "lerontó formulák" körében már ismertetett normakollízió feloldása során; a BH 86/2011-ben az LB a 2001. évi IX. törvénnyel kihirdetett, a nemzetközi közúti fuvarozást végző járművek személyzetének munkájáról szóló Európai Megállapodásra (AETR) hivatkozott;
-198/199-
végül a BH 104/2011-ben ugyancsak a Legfelsőbb Bíróság - kifejezetten puszta illusztrációként - az ENSZ Gyermekjogi Egyezmény 7. és 8. cikkét hívta fel. Ezeken kívül még öt olyan jogeset volt, ahol felmerült az ilyen értelmezés lehetősége, de a felek ilyetén hivatkozását ez utóbbi esetekben a Legfelsőbb Bíróság elutasította. Összehasonlító jogi értelmezés (11.) - nem ügydöntő, csak az egyéb irányú érvelés megalapozottságát alátámasztó jelleggel - szintén egyetlen BH-ban (0,46%) fordult elő, ott azonban rögtön kétszer is: a Legfelsőbb Bíróság a BH 57/2009-ben egy választott bírósági ítélet érvénytelenítése iránti eljárásban hozott fővárosi bírósági döntés felülvizsgálata során először általánosságban az "európai gyakorlatra" hivatkozott, majd pár sorral lentebb az érvelése helyességét egy konkrét külföldi állam valamely pontosan megjelölt, konkrét törvényhelyére való utalással (!) erősítette meg. Ez utóbbi egészen pontosan az osztrák "ZPO (Zivilprozessordnung [Polgári Perrendtartás] - T.J.Z.) 611. § (2) bek. 6. pontja" volt. Általános jogelvek fényében történő értelmezést (12.) a vizsgált mintában nem találtunk; szubsztantív értelmezés (13.) is mindössze kétszer (0,92%), a BH 5/2009-ben és a BH 78/2011-ben fordult elő (az LB mindkettőben - szigorúan az érvelést erősítő, és nem a döntés kimenetelét önmagában meghatározó jelleggel - közvetlenül a "közérdekre", illetve a "társadalmi érdekre" hivatkozott).
Végül az "egyéb", a fenti módszerek körébe nem tartózó metódusok (14.) közül - mint az várható volt - a magyar bíróságok kizárólag az uniós (ezen belül praktice a közösségi) jog szerinti értelmezést használták, azt is mindössze 5 BH-ban (2,30%)[94]. Ezek során a belső törvények, illetve rendeletek egy-egy konkrét rendelkezése jelentésének feltárásához felhasználtak EGK- és EK- rendeletet, illetve EK-irányelvet (az elsődleges jogforrások [tehát a Szerződések] bármelyikének, illetve a másodlagos jogi aktusok közül a második vagy harmadik pillér aktusainak[95] a jogértelmezés során való felhasználására a vizsgált mintában egyetlen esetben sem került sor)[96]; a legérdekesebb jogeset azonban, amely külön bemutatást érdemel, a BH 120/2011. volt, melyben a Legfelsőbb Bíróság egy komplex, bonyolult jogértelmezést végzett az EU joga, illetve annak különböző, de egymással összefüggő elemei alapján. Ennek során az LB a mikénti döntés kialakításának kulcskérdését jelentő "hulladék" fogalmának értelmezéséhez felhasználta az Európai Parlament és Tanács 2006/12/EK számú irányelvét, az azt hatályon kívül helyező 2008/98/EK irányelvet, az Európai Bizottság hulladékról és melléktermékekről kiadott Közleményét (COM 2007. 59. final) (amelyek "megállapításai az Európai Bíróság ítéleteinek értelmezésén alapulnak"); kifejezetten hivatkozott továbbá (kétszer is) "az Európai Bíróság gyakorlatára" is, mely értelmezési gyakorlat létezésének alátámasztására megnevezett 3 konkrét európai bírósági eseti döntést (C-9/00. számú Palin Granit OY ítélet [2002. EBHT-I/3533.], C-235/02. Saetti ügyben hozott végzés [2004. január 15.] és a C-444/00. számú Mayer Mary [2003.] EBHT-1/6163. számú döntés), valamint - elfogadva a jogerős döntést hozó bíróság jogértelmezését - az előbbi értelmezések eredményei helyességének alátámasztásaként utalt "az irányelvekben is megjelenő jogfejlődésre" mint amely "jól mutatja és megerősíti az Európai Bíróság ítéleteinek értelmezésére vonatkozó Bizottsági Közleményében foglaltakat". Tehát a magyar hulladékgazdálkodási törvény "hulladék" fogalmát az LB részben 2 EK-irányelv, részben egy európai bizottsági Közlemény (!), részben az Európai Bíróság gyakorlata (hivatkozva e gyakorlat alátámasztására 3 konkrét európai bírósági döntésre), részben pedig az irányelvekben is megjelenő (a jogerős döntést hozó bíróság szóhasználatában: nyomon követhető) jogfejlődés (!), tehát az uniós jog eddigi változásainak tendenciájából kikövetkeztethető jövőbeli szabályozási irány alapján értelmezte és állapította meg. Végül e helyütt érdemes utalni a BH 121/2011-re, amelyben a magyar LB nem a belső jog uniós (közösségi) jog alapján való interpretációját végezte el, hanem közvetlenül és kifejezetten egy - közvetlenül alkalmazandó, azaz belső jogi normának (is) minősülő - EGK-rendeletet értelmezett (részben teleologikus, részben pedig közösségi normák közötti kontextuális alapon).
Kutatásunk eredményeit összefoglalva tehát azt láthatjuk, hogy a nyelvtani, ezen belül is különösen a jogi szakmai nyelvtani értelmezésnek a magyar értelmezési gyakorlatban kiemelkedő szerepe van; utóbbira való hivatkozás ugyanis a BH-k kétharmadában, míg a szavak, kifejezések hétköznapi szemantikai jelentésére alapított érvelés a döntések egyharmadában fordult elő. Szintén meghatározó jelentőségű a bírói jogi argumentáció, amely a BH-k több mint egyharmadában megjelent. A bírói jogi döntési alapok közül is a legfontosabb az "ítélkezési gyakorlat" (és ehhez kapcsolódóan, gyakran a bírói gyakorlat létének alátámasztására [de nem ritkán önmagukban is] az eseti döntések), amelyet - ha ilyen létezik - minden bíróságnak szinte kötelező jelleggel figyelembe kell vennie, mert noha formáljogi kényszer nincs ennek a követésére, a Legfelsőbb Bíróság elvárja, hogy az alsóbb fokú bíróságok ez alapján értelmezzék a törvényeket. A harmadik jelentős interpretációs módszer a logikai értelmezés; bár számarányát tekintve is viszonylag gyakran felbukkan valamely logikai argumentum, ha egy kérdéses jelentésű rendelkezés valódi értelmének feltárását kísérli meg a bíróság (mi minden hatodik BH-ban találtunk ilyet, néhány BH-ban egyszerre többet is), kiemelkedő szerepét mégsem elsősorban az előfordulási gyakorisága, sokkal inkább érvelési súlya jelenti (egy formállogikai érv mindig az erős érvek közé tartozik). Ezekhez a módszerekhez képest kevésbé jelentős a teleologikus és még kevésbé a történeti, a (szűk értelemben vett) kontextuális, a hétköznapi szintaktikai, az alkotmányos alapjogok, alapelvek és alkotmánybírósági határozatok szerinti, az "egyéb" érvek közé tartozó közösségi jogi, és még az előbbieknél is kevésbé a nem jogi szakmai nyelvtani, a nemzetközi jogi, a belföldi bírói jogon kívüli "egyéb",
-199/200-
illetve a szubsztantív jogalkalmazói értelmezés (ilyenekből módszerenként mindössze néhány fordult elő); összehasonlító jogi interpretáció továbbá mindössze egy esetben, általános jogelvek fényében történő értelmezés pedig a vizsgált jogesetekben egyetlenegyszer sem történt. ■
JEGYZETEK
1 Herbert Hart ezt az immanens homályosságot, amely a "határesetek" tömegében szükségképpen érvényesül, "a jog nyitott szövedékének" ("open texture of law") nevezte. Hart szerint a jogi normaszövegnek mint nyelvi jelenségnek mindig van egy "központi magja", amely az ún. paradigmatikus eseteket öleli fel; ám van egy olyan bizonytalan holdudvara is, amelynek az eseteiben nem lehet egyértelműen előre meghatározni, hogy az általános osztályozó fogalmakkal dolgozó jogszabályszöveg rendelkezése kiterjed-e az adott konkrét esetre vagy nem. ("Az általános kifejezésekben nyújtható útmutatásnak … határa van, s ez a nyelv természetében rejlik. … A természetes nyelvek megszüntethetetlenül nyitott szövedékűek. … A jog nyitott szövedéke azt jelenti, hogy az előforduló magatartásoknak … vannak olyan területei, ahol sok mindennek a kialakítását a bírókra vagy a hivatalos személyekre kell hagyni, akik a körülmények fényében esetről esetre teremtik meg a változó súlyú, versengő érdekek közötti egyensúlyt." (Herbert Lionel Adolphus Hart: A jog fogalma. Osiris Kiadó, Budapest, 1995, 149., 151. és 159. o.)
2 Vö.: Jerzy Wróblewski: Legal reasonings in legal interpretation, 4. o. In: Logique et Analyse, N. S. 1969. 45. Nauwelaerts, Louvain; Paris, 1969.
3 E kérdésben követjük az ún. Bielefeldi Kör felfogását, akik a modern jogértelmezés nemzetközi jog-összehasonlító vizsgálata során szintén e legszűkebb értelemben fogták fel az "értelmezést". (Vö.: Neil D. MacCormick - Robert S. Summers (eds.): Interpreting statutes: a comparative study. Dartmouth Publishing Company, Aldershot [etc.], 1991, 12-13. o.)
4 Mindezt a jogi hermeneutika részeként, és nem egyszerűen csak "jogi módszerként" vagy "jogi módszertanként" tárgyaljuk, ahogy az például Jakab Dénes Barna fogalmi distinkciójából következne. (Lásd ehhez: Jakab Dénes Barna: Jog és hermeneutika. Jogelméleti Szemle, 2005/3.) Ennek oka, hogy véleményünk szerint minden olyan szituáció, amelyben egy írott jogi normát egy konkrét eset vonatkozásában alkalmazni kell, hermeneutikai szituáció; egyrészt azért, mert a jogi rendelkezést közvetítő médium, a nyelv immanens sajátossága, hogy soha nem egyértelmű, mindig van egy bizonytalansági faktor annak értelmét illetően, másrészt pedig azért, mert már önmagában annak eldöntése, hogy egy jogszabályban megjelenő norma valóban alkalmazható-e egy adott szituációban, az adott jogi rendelkezésnek a konkrét szituáció fényében történő előzetes értelmezését (azaz mind a tényállás, mind a norma definiálását és ezen definíciók egymással való összevetését) kívánja meg. Ugyanezen ok miatt nem teszünk különbséget a jelentés megállapítása, illetve az értelmezés, ebből következően pedig a jelentés és az értelem fogalmai között, mivel - az írott szövegek vonatkozásában - a jelentés sem más, mint a textus egyfajta (puszta nyelvi-nyelvtani) értelme.
5 E témában Magyarországon korábban Pokol Béla folytatott átfogó kutatást; az ő megállapításait lásd: Pokol Béla: A felsőbírósági jogértelmezés Magyarországon. Jogtudományi Közlöny, 1999/11. szám, 493-498. o. Emellett néhány olyan, kisebb volumenű felmérésre is sor került, melyek kifejezetten csak egy-egy jogágra vonatkoztak. (Ez utóbbiak eredményeit lásd: Botos Viktor: A bírói jogértelmezés útjai a Legfelsőbb Bíróság gyakorlatában (Munkajogi BH-k elemzése); Keszthelyi Balázs: A büntető jogegységi határozatok elemzése; Makai Attila - Parádi Ákos: Büntető jogértelmezés Magyarországon a ’90-es években; Pohlmüllner Tamás: Közigazgatási határozatok 1997-99. Mind: Jogelméleti Szemle, 2000/3. szám, jesz.ajk.elte.hu/2000_3.html.)
6 Jelen tanulmány kereteibe a tematikus kötöttség, valamint a terjedelmi és ésszerűségi korlátok miatt nem fér bele azon hosszú jogelmélet-történeti fejlődés ismertetése, melynek során egyre újabb és újabb módszerek jelentek meg a bírói gyakorlatban, illetve nyertek elismerést a jogtudósi körökben; ezért csak utalunk arra, hogy természetesen a következőkben használandó tipológia módszereinek a döntő többsége ezen fejlődés eredményeként alakult ki, és - nagyrészt - legfeljebb hovatartozásuk, mikénti besorolásuk volt kétséges és vitatott. [A legfontosabb munkák e témakörben mindazonáltal - a teljesség igénye nélkül - a következők: Friedrich Carl von Savigny: System des heutigen Römischen Rechts. Erster Band. Berlin, 1840; Bernhard Windscheid: Lehrbuch des Pandektenrechts. Erster Band. Verlagshandlung von Julius Buddeus, Düsseldorf, 1873; Rudolph von Jhering: Der Zweck im Recht. Erster Band. Druck und Verlag von Breitkopf & Härtel, Leipzig, 1877; Philipp Heck: Gesetzauslegung und Interessenjurisprudenz. Verlag von Mohr, Tübingen, 1914; Szabó Imre: A jogszabályok értelmezése. Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, 1960; Wolfgang Fikentscher: Methoden des Rechts. J. C. B. Mohr, Tübingen, 1975-1977; MacCormick - Summers (eds.): i. m.]
7 Szemantikai interpretáció esetében a kérdéses norma szavainak, kifejezéseinek, mondatrészeinek, mondatainak vagy egy nagyobb összefüggő szövegnek egy adott nyelven belüli általánosan elfogadott jelentését tárjuk fel; a szintaktikai értelmezés során pedig a nyelvi kapcsolóelemek alapján állapítjuk meg azt, hogy a szöveg egyes részei között milyen viszony áll fenn.
-200/201-
8 A "kontextuális értelmezés" fogalmát két értelemben is használhatjuk. Tágabb értelemben idetartozik az, amikor a bíróság egy adott (akár törvényben, akár rendeletben található) rendelkezés jelentését más (vagy az adott jogszabályon belüli, vagy más jogszabályban levő) konkrét rendelkezések alapján, azokkal egybevetve, azokra tekintettel, azokkal összhangban állapítja meg. Szűkebb értelemben viszont csak akkor beszélünk kontextuális értelmezésről, ha egy jogi norma értelmét azon rendeltetése alapján próbáljuk feltárni, ami pusztán annak a jogi normák rendszerében elfoglalt helyéből következik. (Így a szűkebb értelemben felfogott, par excellence kontextuális értelmezéshez tartozik az, ha például egy jogintézmény vagy egy konkrét paragrafusban található szabály értelmét az alapján próbáljuk megállapítani, hogy az melyik jogszabályban, azon belül melyik részen, fejezeten, címen, alcímen belül helyezkedik el - anélkül, hogy más, konkrét rendelkezésekkel összevetnénk azt.)
9 Ezek közé tartozik a lex superior derogat legi inferiori, vagyis az az elv, miszerint a jogforrási hierarchiában magasabb szinten álló szabály lerontja az alacsonyabb szintűt; a lex specialis derogat legi generali, tehát hogy a különös életbeli esetekre alkotott speciális szabály lerontja a kérdéses életviszonyokat általános jelleggel szabályozó generális jellegű normát; és végül a lex posterior derogat legi priori, mely azt mondja ki, hogy a későbbi szabály lerontja a korábbit, vagyis hogy két, azonos életviszonyt eltérő módon szabályozó jogi rendelkezés közül mindig a legújabb, az időben legfrissebb az irányadó.
10 A szakmai (akár jogi, akár egyéb szakmai) terminológián alapuló nyelvtani szemantikai értelmezés azt a metódust jelöli, amellyel a szavak, kifejezések stb. jelentését azon értelmet figyelembe véve állapítjuk meg, amit egy, az adott szakmában jártas, "az adott szakma speciális nyelvét beszélő" személy azoknak tulajdonítana.
11 Lásd ehhez a 4. számú lábjegyzetet!
12 A magyar jogban ilyennek tekinthető az irányelv, az elvi döntés, a kollégiumi állásfoglalás, a jogegységi határozat, a kollégiumi vélemény és az (egyébként az eseti bírói döntések és az absztrakt bírói normák határterületén mozgó) elvi bírósági határozat.
13 Az argumentum a minori ad maius azt mondja ki, hogy ha egy kisebb súlyú, volumenű, hatású stb. emberi magatartás tiltott, akkor egy annál súlyosabb stb. magatartás is tiltott kell hogy legyen, akkor is, ha ez utóbbiról a jogszabály szövege explicite nem rendelkezik; az argumentum a maiori ad minus pedig az előbbi reciprok iránymutatásaként arra vezeti a bírót, hogy ha a tételes jog egy súlyosabb, nagyobb volumenű, kiterjedtebb hatású stb. magatartást megenged (nem tilt), akkor az ennél enyhébb stb. magatartást is szükségképpen megengedi (nem tiltja), még ha ezt már nem is mondja ki a törvény kifejezetten. Az argumentum ad absurdum a más interpretációs módszerek segítségével megállapítható jelentések közül annak az elvetését rendeli el, amelynek alkalmazása abszurd, lehetetlen, ellentmondó vagy nyilvánvalóan nemkívánatos következményekre vezetne. Az argumentum a contrario szerint, ha egy életviszonyt (tényállást) a jog szövege valahogyan szabályoz, akkor ezen életviszony (x) komplementerére (nem-x) az adott rendelkezéssel (x’) ellentétes jogi rendelkezés (nem-x’) lesz irányadó; végül az argumentum a simili (vagy argumentum a pari ratione) szerint, ha egy adott életviszonyra van valamilyen jogi szabályozás, akkor ez a jogi norma az ehhez az életviszonyhoz releváns tényállási elemeiben hasonló életviszonyra is irányadó (kiterjeszthető) lesz. Az argumentum a simili továbbá nézetünk szerint az annak részét képező analogikus érvelést (argumentum per analogiam) is magában foglalja. Ennek következtében az analógia alapján való értelmezést mi nem is tekintjük külön interpretációs módszernek, hanem azt mint az a simili érvelés részét fogjuk fel. Ezt a nézetet ugyan nem mindenki osztja, de például ezen a véleményen van a formális jogi logika talán legnagyobb hatású kortárs híve, Georges Kalinowski is (Vö.: Szabó Miklós: Trivium. Bíbor Kiadó, Miskolc, 2001, 205. o.), illetve Szabó Miklós maga is az a simili érvelést mint a per analogiam érvelés "alapesetét" fogja fel. (Vö.: Szabó Miklós: A jogdogmatika előkérdéseiről. Bíbor Kiadó, Miskolc, 1999, 171. o.)
14 Ilyen például az argumentum ad absurdum egy speciális fajtájának is tekinthető "implied powers" (bennfoglalt hatáskör) elve, mely szerint ha egy jogszabály egy adott szerv feladatává tesz valamit, akkor az adott szervet az ehhez szükséges hatáskörrel is felruházottnak kell tekinteni, akkor is, ha erről sem a szerv ilyetén feladatát szabályozó norma, sem a jogrendszer részét képező más norma kifejezetten nem rendelkezik.
15 A történeti és a teleologikus értelmezés nem határolható el mindig egzakt módon egymástól, ugyanis egyrészt a jogalkotó szándéka rendszerint objektíve megjelenik a szövegben, abszorbeálódva, feloldódva a jogszabály társadalmi rendeltetésének meghatározásában vagy kinyilvánításában, másrészt a törvény szövegszerű célja, rendeltetése általában a jogalkotó szándékából mint forrásból származik. Mivel azonban a társadalmi környezet változik, előfordulhat, hogy a jogszabály funkciója eltávolodik a történeti jogalkotó szubjektív szándékától, sőt az is megeshet, hogy ez a kettő már eleve az alkotáskor sem egyezett meg (ezért is fontos e két, gyakran egymásba olvadó módszer elvi külön tartása).
16 Ez a módszer (a konkrét dogmatikai [azaz jogi szakmai nyelvtani] értelmezéssel ellentétben) vagy a "jogirodalom" egyöntetű (közelebbről meg nem határozott, nem konkretizált vagy igazolt) véleményének fényében értelmezi a jogszabályszöveget, vagy
-201/202-
(tipikusan) valamilyen konkrét jogtudományi munka alapján dönti el a felmerülő értelmezési problémát, ideértve nemcsak a jogtudományi monográfiákat, tankönyveket, tanulmányokat, cikkeket stb., hanem a kommentárokat, továbbá a pozitív jognak nem minősülő, már hatályukat vesztett korábbi, hasonló tárgykört szabályozó jogi normákat és még hatályba nem lépett (vagy már soha hatályba nem lépő egykori) jogszabály-tervezeteket is.
17 E metódus vonatkozásában csak a belső jog valamely normája révén becikkelyezett nemzetközi egyezményeknek van jelentősége, de természetesen elviekben nem kizárt egy olyan szerződésre való hivatkozás sem (mintafelmutató jelleggel), amely nem képezi részét a belső jognak.
18 Az összehasonlító jogi értelmezés egy rendkívül diffúz érv, melybe elviekben beletartozik a más országok jogszabályaira való általános hivatkozás, általában a nemzetközi jogi gyakorlatra vagy (az Európai Unió, illetve az Európa Tanács tagállamai vonatkozásában) az "európai jogi gyakorlatra" (esetleg ezen belül más konkrét államok, avagy generális jelleggel a "demokratikus országok", a "modern jogállamok", a "zsidó-keresztény kultúrkör országai" stb. ítélkezési gyakorlatára, jogszokásaira) való utalás (ide nem értve az Európa Tanács vagy az EU keretében elfogadott konkrét [egyedi] jogi dokumentumokat és normákat, pl. nemzetközi egyezményeket, közösségi jogi normának minősülő rendeleteket, irányelveket stb.), de idesorolandó a jogértelmező döntés igazolása során egy-egy konkrét külföldi jogrendszer valamely konkrét jogszabályának vagy egyedi jogi rendelkezésének (általában) illusztrációként való, más interpretációs érveket megerősítő jellegű megidézése is.
19 Ezek olyan jogelvek, amelyek mint jogi értékek, kívül állnak egyes törvények vagy rendeletek szövegén, amelyeket tehát anélkül fogadunk el vagy egy jogágra, vagy az egész jogrendszerre nézve irányadónak, hogy azok explicit jogszabályi kifejtést kapnának. Ilyen például a magyar jogrendszerben is jól ismert, de kifejezetten semmilyen jogszabályban le nem írt elv, miszerint "a jog nem tudása nem mentesít a felelősség alól", vagy az, hogy "amit a jog kifejezetten nem tilt, azt szabad" (amely utóbbi a jogbiztonság és jogállamiság egyik legfontosabb garanciája is egyben); de ilyen a bírói eljárásokra irányadó bírói döntési kötelezettség vagy az ún. "fegyveregyenlőség elve" is.
20 A szubsztantív értelmezés esetében a jogi norma "valódi", kívánatos jelentéséhez (vagy nem kívánatos jelentése elvetéséhez) olyan érvek alapján jut el a jogalkalmazó, amelyek a társadalom értékhierarchiájában kitüntetett helyen álló, a társadalom egésze által egyöntetűen alapvetőnek tartott meghatározott értékek szolgálatát és érvényesítését vállalják fel. Ilyen értékek lehetnek bizonyos kardinális jellegű erkölcsi elvek, igazságossági szempontok, társadalompolitikai megfontolások; az egyenlőség eszméje (vagy annak valamely markáns és a társadalom egészében bevett felfogása); hasznossági kritériumok (például gazdaságossági szempontok); a közérdek érvényesítése (vagy pusztán a többség érdekeinek a képviselete); stb. Ezek az értékek tehát olyan értelmezési szempontokat jelentenek, amelyeket "végső esetben", azaz akkor vehet (vagy ha nem is vehet, de vesz) igénybe a bíró, amikor a szöveg szó szerinti értelmének felhasználásával igazságtalan, méltánytalan, a közerkölccsel vagy a gazdasági racionalitással ellentétes eredményre vezető, a közérdeket sértő vagy hasonló defektusokkal terhelt döntést kellene hoznia (és nem akar ilyet hozni), továbbá az adott esetben más értelmezési módszerek sem jelentenek számára segítséget ahhoz, hogy ne kelljen ilyen (igazságtalan, méltánytalan stb.) ítéletet felvállalnia.
21 A magyar jog vonatkozásában a legfontosabb ilyen metódus a közösségi (európai uniós) jog (akár az elsődleges, akár a másodlagos jogforrások, illetve jogi aktusok) szerinti interpretáció; más jogrendszerek vonatkozásában azonban más speciális, az előbbi kategóriákba be nem sorolható módszerek alkalmazása (például föderatív államokban a tagállamok jogi normáinak a különböző jellegű szövetségi joganyagok [alkotmány, törvények, bírói gyakorlat stb.] alapján történő értelmezése) is lehetséges.
22 Természetesen az előbbiekben bemutatott argumentációs fogások nem "tiszta" módszerek; ezek a gyakorlati érvelés során gyakran átfedik egymást, elhatárolásuk épp ezért mindig csak viszonylagos lehet. Ez már csak azért is így van, mert a bíróságok az alkalmazandó jogszabályi rendelkezés értelmének a feltárásához igénybe vett módszereket csak a legritkább esetben nevezik nevükön, és ennek következtében az explikálatlanul maradt, az adott eset eldöntése érdekében alkalmazott metódusokat az elemzőknek utólag kell rekonstruálniuk, és besorolniuk valamely létező kategória körébe. (Lásd ehhez például: Parlagi Mátyás: Klasszikus értelmezési módszerek a mai magyar jogalkalmazásban, 350. o. In: Paksy Máté (szerk.): Európai jog és jogfilozófia. Konferenciatanulmányok az európai integráció ötvenedik évfordulójának ünneplésére. Szent István Társulat, Budapest, 2008, 347-359. o.)
23 E döntések közül 95-öt 2009-ben, 122-t pedig 2011-ben hoztak meg, illetve tettek közzé.
24 Ezen 122 BH közül 5 BH fellebbezés folytán hozott ítélőtáblai döntést, 2 BH a Legfelsőbb Bíróság mint másodfokú bíróság által fellebbezés folytán meghozott ítéletet vagy végzést, 2 BH a Legfelsőbb Bíróság által közigazgatási határozat (mindkét esetben OVB-határozat) bírósági felülvizsgálata során hozott ítéletet, 1 BH szintén az LB-nek "a törvényesség érdekében bejelentett jogorvoslat" alapján hozott döntését, 2 BH a másodfokú ítélőtáblai ítélettel szemben benyújtott pótmagánvádlói vagy ügyészi büntető
-202/203-
fellebbezés alapján az LB mint harmadfokú bíróság által meghozott határozatot, 1 BH pedig a különböző ítélőtáblákhoz tartozó helyi bíróságok közötti (negatív) illetékességi összeütközés kiküszöbölése érdekében az egyik helyi (kerületi) bíróság által az LB-hez felterjesztett kijelölési kérelem alapján megszületett legfelsőbb bírósági végzést jelenti; emiatt a vizsgált mintában "csak" 204 olyan BH található, amely a Bírósági Határozatok paradigmatikus esetének tekinthető felülvizsgálati indítvány folytán hozott legfelsőbb bírósági döntést tartalmaz.
25 Ennek két eklatáns példája a vizsgált bírósági határozatok közül a BH 43/2009. és a BH 70/2009.
26 Vö.: Jerzy Wróblewski: A jogi szillogizmus. In: Bódig Mátyás - Szabó Miklós (szerk.): Logikai olvasókönyv joghallgatók számára. Bíbor Kiadó, Miskolc, 1996, 191-205. o.
27 2009-ből: BH 6, BH 7, BH 10, BH 11, BH 16, BH 24, BH 29, BH 59, BH 61, BH 68, BH 87, BH 88, BH 95; 2011-ből: BH 8, BH 10, BH 19, BH 37, BH 43, BH 77, BH 96; BH 109.
28 A továbbiakban a könnyebb áttekinthetőség érdekében az éppen megnevezett értelmezési módszernek a fentebb ismertetettek szerinti számozását zárójelben mindig jelezni fogjuk.
29 A 2009-es döntések közül (zárójelben néhány példa): BH 2, BH 3, BH 5, BH 9, BH 19, BH 20, BH 21, BH 30, BH 32, BH 34, BH 35, BH 37, BH 41 (mit jelent a "sajátként rendelkezés" a sikkasztás vonatkozásában, illetve mit jelent a "szerződés megkötése"), BH 42 (mikor reális a hétköznapi tapasztalatok szerint a bűnismétlés veszélye), BH 45 (a háromszoros értékkülönbség "feltűnően nagy" értékkülönbség), BH 56 (a napi 21 óra nem tekinthető kiterjesztőleg "napi 24 órának"), BH 62, BH 66, BH 69 (a puszta tudomással bírás nem tekinthető "közreműködésnek", azaz a bűnsegély megállapíthatóságát megalapozó aktív magatartásnak), BH 71, BH 73 (az "elvonás" hétköznapi-nyelvtani értelmezése, "szótári" definiálása a bíró által: "Minden olyan szerződésellenes magatartás elvonásnak tekinthető, amelynek eredményeként a tartozás kiegyenlítése részben vagy egészben meghiúsul."), BH 76, BH 79 (a "legnagyobb gondosság" értelmezése), BH 81, BH 82 (itt az LB az "érdekmúlás" kifejezésnek egy kifejezett "szótári" definíciót ad: "az érdekmúlás olyan objektív tény, melynek a bekövetkezte attól függetlenül megállapítható, hogy a kötelezett tudott-e róla"), BH 83, BH 85, BH 86, BH 89, BH 93, BH 94; a 2011-es BH-k közül: BH 1, BH 2, BH 4, BH 15, BH 17, BH 18, BH 23, BH 24, BH 26, BH 29, BH 30, BH 31, BH 32, BH 33, BH 39, BH 46, BH 47, BH 50, BH 54, BH 61, BH 65, BH 68, BH 71, BH 72, BH 76, BH 78, BH 83, BH 84, BH 87, BH 89, BH 93, BH 95, BH 104, BH 105, BH 109, BH 114, BH 117.
30 Emellett a Legfelsőbb Bíróság a BH 19/2009-ben nem törvény-, hanem reklámszöveg-értelmezést végzett abból a szempontból, hogy a modalitását tekintve kérdő mondat tartalmilag tekinthető-e kijelentésnek (állításnak). Az LB álláspontja az volt, hogy nem; ha a mondat kérdésként van megfogalmazva, az mindig kérdést, és nem kijelentést tartalmaz.
31 BH 31/2009.
33 BH 40/2009.
34 BH 80/2011.
35 Az alternáció és a diszjunkció megkülönböztetésére lásd pl.: Bárdi Lajos: Jogi logika. Eötvös József Könyvkiadó, Budapest, 2009, 45-51. o.
36 BH 119/2011.
37 Az ominózus döntésben az önkormányzati törvény azon előírása [Ötv. 39. § (1) bek.] volt a vita tárgya, mely szerint: "Az ezernél kevesebb lakosú, megyén belüli községek, amelyek közigazgatási területét legfeljebb két település közigazgatási területe választja el, az igazgatási feladataik ellátására körjegyzőséget alakítanak és tartanak fenn. ... A körjegyzőség fenntartásának költségeihez az érdekelt képviselő-testületek - eltérő megállapodás hiányában - a településük lakosságszámának arányában járulnak hozzá." Az LB szerint: "Társulni, közös körjegyzőség létrejöttéről megállapodni egyetlen önkormányzat sem tud önállóan, ahhoz más önkormányzat részvétele is szükséges. Az Ötv. 38. § (2) bekezdése is többes számban utal a körjegyzőséghez tartozó községekre." Továbbá: "…egy község körjegyzőséget nem tarthat fenn, körjegyzőségnek tagja nem lehet…"
38 2009-ből: BH 1, BH 2, BH 3, BH 4, BH 5, BH 8, BH 9, BH 13, BH 14, BH 15, BH 17, BH 18, BH 19, BH 20, BH 22, BH 23, BH 25, BH 28, BH 32, BH 34, BH 36, BH 38, BH 39, BH 40, BH 41, BH 43, BH 44, BH 45, BH 46, BH 47, BH 48, BH 49, BH 50, BH 51, BH 52, BH 53, BH 54, BH 55, BH 56, BH 57, BH 58, BH 60, BH 63, BH 64, BH 65, BH 66, BH 67, BH 69, BH 70, BH 71, BH 72, BH 73, BH 74, BH 75, BH 76, BH 77, BH 78, BH 80, BH 86, BH 89, BH 91, BH 92, BH 94; 2011-ből: BH 2, BH 3, BH 6, BH 7, BH 9, BH 12, BH 14, BH 15, BH 16, BH 17, BH 20, BH 22, BH 25, BH 27, BH 28, BH 30, BH 31, BH 32, BH 33, BH 34, BH 35, BH 38, BH 39, BH 40, BH 41, BH 45, BH 51, BH 52, BH 54, BH 55, BH 56, BH 57, BH 58, BH 60, BH 61, BH 62, BH 64, BH 66, BH 69, BH 70, BH 71, BH 72, BH 73, BH 75, BH 76, BH 78, BH 79, BH 81, BH 83, BH 85, BH 87, BH 88, BH 90, BH 91, BH 92, BH 93, BH 94, BH 97, BH 98, BH 100, BH 101, BH 102, BH 103, BH 104, BH 105, BH 106, BH 107, BH 109, BH 110, BH 111, BH 112, BH 113, BH 114, BH 115, BH 116, BH 117, BH 119, BH 122.
39 A 2009. évi BH-k közül: BH 2, BH 5, BH 15, BH 17, BH 20, BH 22, BH 23, BH 28, BH 36, BH 38, BH 39, BH 40, BH 41, BH 45, BH 46, BH 47, BH 49, BH 51, BH 52, BH 53, BH 54, BH 55, BH 56, BH 57, BH 69, BH 71, BH 72, BH 73, BH 74, BH 75, BH 94; a 2011. éviek közül pedig: BH 3, BH 7, BH 14, BH 15,
-203/204-
BH 17, BH 20, BH 22, BH 25, BH 28, BH 30, BH 31, BH 32, BH 33, BH 35, BH 41, BH 45, BH 52, BH 54, BH 56, BH 57, BH 60, BH 61, BH 62, BH 64, BH 69, BH 70, BH 71, BH 75, BH 81, BH 84, BH 87, BH 91, BH 92, BH 93, BH 97, BH 100, BH 101, BH 102, BH 103, BH 104, BH 106, BH 107, BH 109, BH 110, BH 113, BH 114, BH 117, BH 122.
40 Ezek a BH-k a következők (zárójelben néhány példával): 2009-ből a BH 4, BH 45, BH 64 ("általános adóelvek"), BH 69 (nullum crimen sine culpa), BH 70, BH 73, BH 76, BH 92 (a "jóhiszemű és rendeltetésszerű joggyakorlás" a választási eljárásban), 2011-ből pedig a BH 6 (az "óvatosság elve" mint a számviteli törvény [2000. évi C. tv. 3., 15. és 108. §], illetve ennek alapján mint a számviteli jog alapelve), BH 27, BH 28 (3 különböző jogelv vonatkozásában is (pl. jogorvoslathoz való jog, hatáskörelvonás tilalma), BH 30 (in dubio pro reo), BH 55, BH 57 (a jó gazda gondosságának polgári jogi maximája), BH 62, BH 104, BH 107, BH 122 (Inytv. "okirati elve").
41 2009-ben: BH 1, BH 3, BH 4, BH 5, BH 8, BH 9, BH 13, BH 14, BH 15, BH 17, BH 18, BH 19, BH 20, BH 22, BH 23, BH 25, BH 32, BH 34, BH 36, BH 38, BH 43, BH 44, BH 45, BH 46, BH 48, BH 49, BH 50, BH 53, BH 55, BH 56, BH 58, BH 60, BH 63, BH 65, BH 66, BH 67, BH 70, BH 73, BH 74, BH 76, BH 77, BH 78, BH 80, BH 89 (törvény és EK-irányelv között), BH 91; 2011-ben: BH 2, BH 7, BH 9, BH 12, BH 15, BH 16, BH 27, BH 28, BH 30, BH 32, BH 34, BH 38, BH 39, BH 40, BH 42, BH 44, BH 48, BH 51, BH 54, BH 55, BH 58, BH 62, BH 66, BH 67, BH 69, BH 70, BH 71, BH 72, BH 73, BH 75, BH 76, BH 78, BH 79, BH 83, BH 84, BH 85, BH 87, BH 88, BH 90, BH 94, BH 98, BH 102, BH 104, BH 105, BH 109, BH 111, BH 112, BH 115, BH 116, BH 117, BH 119, BH 121 (kizárólag EU-s jogi normák között, azaz egy EGK-rendelet adott normájának értelmezése egy EK-rendelet fényében), BH 122.
42 Ezek közül 7 BH, nevezetesen a 2009. évi BH 19 és BH 86, illetve a 2011. évi BH 16, BH 42, BH 44, BH 87 és BH 109 a lex specialis derogat legi generali maximájára hivatkozott (a legutolsó kivételével anélkül, hogy magát az elvet explikálta volna), míg a BH 54/2011. a lex posterior derogat legi priori elvével operált, a BH 76/2009. esetében viszont nem lehetett egyértelműen eldönteni, hogy pontosan melyik formula alapján is döntött a bíróság (ez lehetett a lex specialis elve, de lehetett a lex superior derogat legi inferiori maximája, vagy ezek valamilyen kevert alkalmazása is, e BH-ban ugyanis a Be. és egy nemzetközi egyezményt kihirdető törvény rendelkezései részletszabályainak megállapításáról szóló igazságügyi miniszteri rendelet kollíziójának feloldásáról van szó az IM-rendelet javára). Végül a BH 62/2011-ben egy speciális értelmezésre került sor, melynek során az LB a lex superior és a lex specialis elvei közötti összeütközést rendezte, mégpedig akként, hogy a lex superior elve megelőzi a lex specialis elvének alkalmazását, vagyis ha egy magasabb szintű szabály általános megfogalmazású rendelkezést tartalmaz, akkor az alacsonyabb jogforrási szinten álló, ám speciális szabály nem rontja le a jogforrási hierarchiában magasabb szinten levő, ám generális jellegű szabályt, azaz ilyenkor a magasabb szintűnek van elsőbbsége, annak ellenére, hogy azzal szemben van különös szabály is.
43 BH 15/2011., BH 104/2011., BH 105/2011.
44 "A mentőszolgálat léte nem vehető figyelembe az egészségügyi alapellátás folyamatosságánál, a mentés az Eü. tv. értelmében egyéb egészségügyi szolgáltatás (94. §)." (Kiemelések tőlem - T.J.Z.)
45 A konkrét esetben a Legfelsőbb Bíróság arra a következtetésre jutott, hogy a jogszabályok eltérő célja, szabályozási tárgyköre miatt az egyik jogszabályi meghatározás nem vihető át a más jogszabályban található ugyanazon fogalom meghatározására: "Az elsőfokú bíróság egyenként vizsgálta azokat a jogszabályokat (Ltv., OTÉK), amelyre az alperes hivatkozott. Jogszerűen állapította meg, hogy ezen jogszabályokban alkalmazott fogalommeghatározások nem alkalmazhatók az Szja. tv. esetében. Ennek indoka az eltérő szabályozási célzat. A Legfelsőbb Bíróság megítélése szerint is a »lakáscélú« megfogalmazást nem lehet azonosítani a lakás bérletére, vagy a lakás műszaki megfelelőségére vonatkozó jogi szabályozással." [A rövidítések feloldása: Ltv.: a lakások és helyiségek bérletére, valamint az elidegenítésükre vonatkozó egyes szabályokról szóló 1993. évi LXXVIII. törvény; OTÉK: az országos településrendezési és építési követelményekről szóló 253/1997. (XII. 20.) kormányrendelet; Szja. tv.: a személyi jövedelemadóról szóló 1995. évi CXVII. törvény - T.J.Z.]
46 "A szociális finanszírozás tekintetében a törvény a közhasznú társaságot az egyházi jogi személytől elkülönítve tárgyalja, annak fogalmától megkülönbözteti, és ilyen módon a kiegészítő normatív támogatásból - többek között - a közhasznú társaságot is kizárja."
47 Az LB szerint az a) pont azért jelent meghatározott dolgot (és nem mást), mert azok a rendelkezések, amelyek az a) pontot körülveszik [b) és c) pont] szintén ugyanazt a célt vannak hivatva betölteni, mint az a) pontban található norma. Ez a cél pedig mindegyik esetben az, hogy pénzbírsággal csak akkor legyen sújtható a per résztvevője, ha az ügy mikénti érdemi eldöntésére kiható módon tanúsít valamely, az a), b) vagy c) pontban meghatározott felróható magatartást.
48 Mivel e körben adatvédelemről, valamint közérdekű adatok (illetve közérdekből nyilvános adatok) nyilvánosságáról van szó, ezért e vonatkozásban nem a Büntető Törvénykönyv, hanem a személyes adatok védelméről és a közérdekű adatok nyilvánosságáról szóló 1992. évi LXIII. tv. lesz releváns mint kontex-
-204/205-
tus, ami alapján ezen fogalmak jelentése megállapítható: "... a Btk. rendelkezései szerint a védő kizárólag a Btk. alkalmazása szempontjából tartozik a közfeladatot ellátó személyek körébe, de az Avtv. vagy egyéb jogviszonyok tekintetében nem".
49 "A Vtv. 84. §-a a vadvédelmi bírság szabályait tartalmazza. A törvényhely (4) bekezdésének rendszertani értelmezéséből az következik, hogy a törvény csak a vadvédelmi bírság kiszabhatósága szempontjából minősíti az ilyen vadászatot jogosulatlannak." (A Btk. értelmében tehát nem, ti. e rendelkezés a vadvédelmi törvénynek "A vadvédelmi bírság" címet viselő címében nyert elhelyezést, nem pedig a Btk.-ban. - T.J.Z.)
50 Mint a bemutatott érvekből is látható, a szűkebb értelemben vett kontextuális értelmezést áthatja a jogszabályi célok és jogalkotói szándékok figyelembevétele, de részben még formállogikai érvek is.
51 Pokol Béla: A jogértelmezés alapjai, 496. o. In: Magyar Jog, 1999/11., 641-649. o.
52 BH 3, BH 5, BH 9, BH 13, BH 15, BH 20, BH 21, BH 25, BH 33, BH 34, BH 37, BH 38, BH 41, BH 44, BH 46, BH 47, BH 49, BH 50, BH 51, BH 52, BH 55, BH 57, BH 60, BH 63, BH 69, BH 71, BH 72, BH 73, BH 74, BH 75, BH 76, BH 77, BH 78, BH 84, BH 90
53 BH 5 (2 db), BH 9 (2 db), BH 15, BH 34, BH 37, BH 38 (2 db), BH 46, BH 47, BH 49, BH 52, BH 69 (3 db), BH 74, BH 75, BH 77, BH 90
54 5 olyan eset volt, amikor a bíróság vagy egy, a Bírósági Határozatokban meg nem jelent felsőbírósági döntésre (például munkaügyi döntvényre) hivatkozott, vagy egy olyan ítéletet idézett meg, amely ugyan megjelent a Bírósági Határozatok című folyóiratban is, de azt a bíróság nem az adott ítélet BH-száma, hanem annak rendes bírósági ügyszáma alapján nevesítette.
55 BH 20, BH 25 (2 db), BH 37 (3 db), BH 41, BH 49 (3 db), BH 60, BH 63, BH 71, BH 76, BH 78 (2 db)
56 BH 3, BH 5, BH 15, BH 20, BH 21, BH 31, BH 36 (2 db), BH 38, BH 50, BH 51, BH 52, BH 57, BH 71 (2 db), BH 72, BH 74, BH 84
57 BH 13 (2 db), BH 25, BH 33, BH 44, BH 49 (a bírói gyakorlat illusztrálására egyszerre 6 eseti döntést [köztük 3 BH-t] is felhozva), BH 57 (egyszerre 4 BH-val is megtámogatva az ítélkezési gyakorlatot), BH 73, BH 74, BH 75
58 BH 55, BH 74, BH 84
59 BH 25 és BH 57
60 Teljes nevén: a tisztességtelen piaci magatartás és a versenykorlátozás tilalmáról szóló 1996. évi LVII. törvény.
61 "Ezt a jogértelmezést tükrözi az adatvédelmi biztos alperes által megjelölt állásfoglalása is." (Ez az állásfoglalás pedig konkrétan nem más, mint "az adatvédelmi biztos 2006 decemberében kelt, 2038/K/2006-2. szám alatt közzétett állásfoglalása".)
62 "A Legfelsőbb Bíróság álláspontja - az adatvédelmi biztos ajánlásával (1234/H/2006.) egyezően - az: kizárólag az Avtv. rendelkezései szerint lehet eldönteni, hogy az adott személy közfeladatot ellátó személynek minősül-e."
63 "A védő kötelező részvételét illetően utal továbbá az Emberi Jogok Európai Bíróságának az Emberi Jogok Európai Egyezménye (Róma 1950) 6. Cikk 3/a) pontja tekintetében kialakított gyakorlatára (X. Norvégia elleni ügye, 1975. május 30-i határozat; Croissant Németország elleni ügye, 1992. szeptember 25-i határozat)."
64 Ez természetesen nemcsak a bírósági jogalkalmazásra, hanem bármilyen tárgykörben végzett érvelésre jellemző.
65 Természetesen ha ezen alkalmazási feltételek megvalósulása nem egyértelmű, mert például azok megállapításához az adott szituáció jellegének előzetes értékelésére van szükség, akkor a logikai formulák sem lehetnek segítségünkre abban, hogy objektív módon megállapíthassuk, hogy a kérdéses szöveg mit (vagy sokszor inkább: mit [biztosan] nem) jelent. Éppen az alkalmazási feltételek gyakori bizonytalansága miatt a logika sem képes minden "nehéz esetre" megoldást adni, sőt az is előfordulhat, hogy éppen ellenkezőleg, egyszerre nem is egy, hanem több, nagyjából egyformán plauzíbilis megoldást ad, amelyek közül objektív módon nem lehet választani. Az ilyen megoldási irányokat, elveket, útmutatásokat nevezi von Wright "meta-normáknak" (Georg Henrik von Wright: Létezik normalogika?, 124. o. In: Bódig - Szabó [szerk.]: i. m. 111-153. o.). Ezeknek a "meta-normáknak" az a funkciójuk, hogy segítsék a jogalkalmazást, és a tételes normaszöveg által homályos módon, ellentmondásosan vagy egyáltalán nem szabályozott kérdéseket eldönthetővé tegyék, így szolgálva a jogbiztonságot és a kiszámítható jogszolgáltatást. Vannak azonban esetek, amikor elvileg több ilyen "meta-norma" is alkalmazható. Így például az a contrario és az a simili joglogikai érvei ugyanazon jogértelmezési dilemma eldöntése során egymásnak ellentmondó konklúzióra vezethetnek, de a lex superior, a lex specialis és a lex posterior (nem elsősorban logikai, mint inkább kontextus alapú) ítélkezési hüvelykujjszabályai is más-más megoldást javasolnak egy olyan helyzetben, amikor valamilyen szempontból ezek közül több is igénybe vehető lehet.
66 2009-ből: BH 3, BH 4, BH 5, BH 12, BH 15, BH 27, BH 33, BH 55, BH 57 (4 db), BH 58, BH 62, BH 64 (2 db), BH 77, BH 91, BH 94 (2 db); 2011-ből: BH 2, BH 14, BH 15 (2 db), BH 16, BH 18, BH 28, BH 32, BH 42, BH 48, BH 53, BH 55, BH 57, BH 58, BH 62, BH 69, BH 71, BH 97, BH 98 (2 db), BH 101 (2 db), BH 107, BH 109, BH 119.
67 Ez egyrészt tiltó jogi normáknál irányadó: ha a kevesebb, azaz a kisebb súlyú, hatású magatartás is tilos, illetve ha a kisebb érték is jogilag védett, akkor a több, vagyis a súlyosabb, nagyobb hatású magatartás még inkább tilos, a nagyobb érték pedig jogilag még inkább
-205/206-
védett lesz, akkor is, ha ez utóbbi a jogszabály szövegében nincs szó szerint benne. Például ha bizonyos dolgokat korlátozottan cselekvőképes személy nem tehet meg, akkor ugyanezeket a (teljesen) cselekvőképtelen személy nyilván még kevésbé teheti meg. Másrészt ugyanez a maxima vonatkozik a kötelezettség teljesítése alól adott kifejezett jogszabályi mentességre is: tehát ha a törvény kimondja, hogy a kevesebb valakinek nem kötelessége, akkor ez egyúttal értelemszerűen azt is jelenti, hogy a (kisebbet magában foglaló) több sem kötelessége. Azonban még ezen logikai elv alól is létezik tételes jogszabályi kivétel; így például ha az igazolási kérelem objektív határideje eltelt, akkor ennél később még kevésbé lehet a kézbesítési vélelem megdöntése iránti kérelmet előterjeszteni, ám a végrehajtási eljárásban ez a jog egy időre újra megnyílik.
68 Ez az elv azt mondja ki, hogy ha a több szabad, megengedett, jogilag nem tiltott, akkor a kevesebb még inkább szabad, megengedett, jogilag még kevésbé tiltott lesz (ha például - meghatározott feltételek megvalósulása esetén - jogos védelmi szituációban a megtámadott jogszerűen akár ki is olthatja a rá támadó életét, akkor - ugyanezen körülmények között - súlyos testi sértést vagy maradandó fogyatékosságot eredményező sérülést, egészségkárosodást is okozhat neki); továbbá ha a jogszabály a többet kötelességként írja elő, akkor azt úgy kell érteni, hogy az annak részét képező kevesebbet is az illető kötelességeként tételezte. (Ez színtiszta formális logika: ha egy halmazra igaz n állítás, akkor ez az n állítás a halmaz bármely részhalmazára is igaz kell hogy legyen. Ám azt, hogy a tételes jog praktikusan mégsem tiszta formális logika, jól mutatja, hogy kivételek itt is léteznek: például az örökösnek joga van visszautasítani az örökség egészét, de nincs joga - a mezőgazdasági termelést szolgáló föld és a hozzá tartozó különböző eszközök kivételével - visszautasítani annak egy részét, még akkor sem, ha a visszautasított részen nincsenek terhek.)
69 "Ennek alapja a »többen benne van a kevesebb« logikai elven felül az, hogy…"; vagyis ha a bíróságnak a több kötelessége, akkor a kevesebb is az.
70 Itt a Legfelsőbb Bíróság egy tiszta halmazlogikai értelmezést végzett; eszerint ha valami igaz (alkalmazandó) egy halmazra, akkor az a halmaz minden elemére is igaz (alkalmazandó) lesz. Konkrétan ha a körjegyzőség mint olyan a törvény erejénél fogva egy adott napon megszűnt, akkor a körjegyzőség úgy is, mint jogi személy, és úgy is, mint az Áht. szerinti költségvetési szerv meg kellett hogy szűnjön, hiszen a jogi személyiség megszűnése nem válhat el a - jogi személyiséggel rendelkező - költségvetési szervként történő megszűnéstől ("Ha a körjegyzőség a két tag egyikének kiválása folytán megszűnik, akkor e megszűnésnek a következményeit a körjegyzőség mint költségvetési szerv és mint jog személy kapcsán is le kell vonni.")
71 Ez az érv kakukktojás a többi joglogikai maxima között, mert ebben az esetben nem a formális logika, hanem gyakorlati hasznossági/célszerűségi szempontok alapján döntünk arról, hogy a jogszabály melyik értelme (nem) alkalmazható.
72 "Figyelemmel a körülményekre, az általános balesetelhárítási kötelezettség körében semmiképpen sem várható el a szabályosan balra kanyarodó, s ezért szükségszerűen az egész belátható úttestet áttekintő terhelttől, hogy 2-3 másodperc alatt észlelje az úttesten meg nem engedett helyen, tehát váratlanul felbukkanó, mozgó sértettet, s ezen az időn belül lassító fékezéssel hárítsa el az ütközést. Az általános balesetelhárítási kötelezettség körében csak jogilag elvárható és reálisan teljesíthető kötelezettségek elmulasztása miatt állapítható meg büntetőjogi felelősség."
73 "…nyilvánvalóan megengedhetetlen, hogy a későbbiekben felmerülő körülmények folytán bármikor indítható legyen érvénytelenítési per. A jogerős ítélet okfejtéséből az következhetne, hogy például közrendbe ütközés címén határidő nélkül bármikor, esetleg évek múlva lehetne érvénytelenítési pert indítani, ami nyilvánvalóan nem engedhető meg."
74 Tehát abszurd lenne az az értelmezés, hogy a büntetőbírósági ítélet bevárása szükséges az igényérvényesítéshez, mert ekkor adott esetben soha nem lennének érvényesíthetők egyes kártérítési igények, ami nyilvánvalóan nonszensz lenne. A polgári bíróság ugyan nem dönthet arról, hogy történt-e bűncselekmény, de arról dönthet, hogy történt-e károkozás, emiatt pedig a kártérítési igény érvényesítése - e tekintetben - független attól, hogy a büntetőbíróság döntött-e már a kártérítést esetleg megalapozó cselekmény büntetőjogi megítéléséről vagy sem; a kártérítés elévülése tehát - figyelemmel a Ptk. 360. § (1) bekezdésére is, miszerint "a kártérítés a károsodás bekövetkeztekor nyomban esedékes" - a károsodás bekövetkeztekor kezdődik és öt év elteltével elévül.
75 Az a contrario alkalmazási körébe elsősorban a taxáció értelmezése, vagyis az a következtetés tartozik, melynek során a kimerítő (vagy a bíró által ilyen jellegűként felfogott) felsorolásba nem tartozó életviszonyok vonatkozásában az LB megállapítja, hogy az a rendelkezés, amely a taxatív felsorolás részét képező életviszonyok körében alkalmazandó, az nem alkalmazható a felsorolásban nem szereplő életviszonyok eldöntésére.
76 2009-ben: BH 3, BH 15, BH 33, BH 55, BH 57, BH 58, BH 64, BH 94 (2 db); 2011-ben: BH 14, BH 15 (2 db), BH 18, BH 48, BH 53, BH 58, BH 69 (169. o.), BH 71, BH 97.
77 2009-ből: BH 27, BH 57, BH 64, BH 77; 2011-ből: BH 55.
78 Mivel az a contrario és az a simili érvei ugyanazon interpretációs szituációban ellentétes következtetési sémák alkalmazását kívánják meg, ezért előfordul-
-206/207-
hat, hogy egy értelmezendő jogi normaszöveg egyik, illetve másik módszer szerinti értelmezése polárisan ellentétes következményekhez vezet; ebben az esetben a bíró az alapján kell hogy válasszon a két metódus között, hogy milyen jellegűnek véli azt a normaszöveget, amelyet értelmeznie kell. Így például felsorolás esetében a szerint fog eldőlni, hogy a jogalkalmazó a kettő közül melyiket veszi igénybe, hogy a felsorolást taxatív vagy exemplifikatív jellegűként értékeli-e.
79 "A KRESZ 42. §-ának (4) bekezdése más vonatkozásban, a megkülönböztető vagy figyelmeztető jelzéseket használó járművekkel kapcsolatos közlekedési magatartás kapcsán rögzíti, hogy az ilyen fényjelzést használó járművek fokozott óvatossággal közelíthetőek meg. Bár e szabály nem a vészvillogóval veszélyt jelző gépkocsik körüli közlekedésre vonatkozik, egyszerű közlekedésjogi analógia alapján állítható, hogy a KRESZ 3. §-a (1) bekezdésének c) pontjában előírt szabály - amely szerint mindenki köteles úgy közlekedni, hogy a személy- és vagyonbiztonságot ne veszélyeztesse - adott esetben azt a kötelezettséget rótta a terheltre, hogy a műszaki hiba miatt félreállított, a veszélyt - egyebek mellett - vészvillogóval jelző jármű közvetlen közelébe, gyakorlatilag a leállított kocsit kevesebb, mint egy méterre megközelítve ne haladjon el."
80 A 2009. évi döntések közül: BH 1, BH 5, BH 21, BH 35, BH 43, BH 57, BH 64, BH 70; a 2011. éviek közül pedig: BH 11, BH 46, BH 62, BH 72 (2 db), BH 97, BH 104 (4 db), BH 107 (2 db), BH 119, BH 121.
81 2009-ből: BH 37, BH 64 (2 különböző indokkal), BH 70; 2011-ből: BH 39, BH 54, BH 76, BH 79, BH 104.
82 BH 64
83 BH 37/2009., BH 64/2009., BH 70/2009., BH 104/2011.
84 BH 54/2011.
85 E két módszer "terméketlen" szembeállításának rövid kritikáját a magyar szakirodalomban lásd például: Szabó Miklós: Ars iuris: A jogdogmatika alapjai. Bíbor Kiadó, Miskolc, 2005, 177-178. o. De korábban maga Szabó Imre is azon a véleményen volt, hogy a teleologikus értelmezéssel feltárható jogszabályi cél valójában a történeti értelmezés révén megállapítható jogalkotói akarat része, ezért "a történeti elem mellett nincs is szükség külön teleologikus értelmezés felvételére" (Szabó: i. m. 231. o.).
86 Az alkotmánykonform jogszabály-értelmezés mint a tág értelemben vett kontextuális értelmezés része az alapján különböztethető meg az alkotmányos alapjogok, alapelvek (és - a kérdéses elhatárolás szempontjából problémamentessége miatt nem releváns - alkotmánybírósági határozatok) szerinti értelmezéstől, hogy míg az előbbi egy törvény vagy rendelet (valamely normájának) értelmét egy konkrét alkotmánybeli rendelkezés fényében, az értelmezendő jogi normának az Alkotmány releváns szakaszában (szakaszaiban) megtalálható normaszöveg (hétköznapi vagy jogi szakmai) szó szerinti jelentésével összevetve értelmezi, addig az alkotmányos alapjogok, alapelvek szerinti értelmezés esetében akár egy, az Alkotmánynál alacsonyabb szintű jogszabály (törvény, rendelet), akár maga az Alkotmány valamely konkrét rendelkezésének jelentését az alapján kísérli meg a bíróság megállapítani, hogy a felhívott alkotmányos alapjog vagy alapelv (avagy ABH) - az értelmező felfogása szerint - milyen alkotmányos követelményeket támaszt az értelmezendő jogi rendelkezéssel (e rendelkezés jelentésével) szemben, azaz az alkotmányos alapjog vagy alapelv (avagy ABH) alkotmányos tartalmából (és nem pusztán annak szó szerinti jelentéséből) milyen szubsztantív alkotmányos követelmény származik a kérdéses jogszabályhely lehetséges jelentési tartományára nézve.
87 Megjegyzendő, hogy az alapjogok szerepe a rendes bíróságok jogalkalmazása és az azok által elvégzett jogértelmezés során 2012-től minden bizonnyal jelentős mértékben megváltozik, mivel a 2012. január 1-jétől hatályos új Alaptörvény 28. cikkében a bíróságok kötelezettségeként kimondja, hogy "a bíróságok a jogalkalmazás során a jogszabályok szövegét elsősorban azok céljával és az Alaptörvénnyel összhangban értelmezik".
88 Érdekesség, hogy a 2009-es BH-k között egyetlen hasonló értelmezésre, sőt még alkotmánykonform jogszabály- (törvény- vagy rendelet-) értelmezésre sem bukkantunk, ezzel szemben a vizsgált 2011-es BH-k között az 5 BH-ban található 9 alapjogi (illetve az alapjogokat, alapelveket, alkotmányos értékeket tartalmazó alkotmánybírósági határozatok szerinti) értelmezés mellett 3 alkotmánykonform jogszabály-értelmezés is előfordult. (Az alapjogi értelmezést tartalmazó 2011. évi BH-k a következők: BH 15, BH 32 [3 db], BH 52 [3 db], BH 69, BH 118.)
89 2009-ből: BH 5, BH 21, BH 22, BH 39, BH 48, BH 91; 2011-ből: BH 17, BH 26, BH 28, BH 69, BH 102, BH 122.
90 Ez az eredmény nagymértékben összhangban áll Bencze Mátyás kutatásának megállapításaival, aki mintegy 2500 büntetőjogi tárgyú, 1990 és 2007 között meghozott BH-t, valamint 178, ugyanebből az időszakból származó elvi bírósági határozatot (EBH-t) vizsgált meg, kifejezetten és kizárólagosan a rendes bírósági alapjogi utalások szempontjából, és ezek között kevesebb mint 100 olyan BH-t, illetve 18 olyan EBH-t talált, amelyekben szerepel "az alkotmánnyal összefüggő hivatkozás". (Vö.: Bencze Mátyás: Díszítőelem, álcázóháló vagy tartóoszlop? A büntetőbírói gyakorlat és az alkotmány. In: Fundamentum 2007/3. szám, 5-21. o.!) Ha ehhez hozzávesszük, hogy "ezek jelentős hányada pusztán technikai jellegű utalás" (uo.), vagyis "az ügyek nagyobb hányadában nincs érdemi funkciója az alkotmányra történő utalásnak" (i. m. 19. o.), valamint
-207/208-
hogy az érdemi hivatkozások egy része is a nullum crimen sine lege/nulla poena sine lege nem kizárólag alkotmányos, hanem generális jogelvi szintű princípiumára való hivatkozás, akkor egyértelműen kijelenthető, hogy egy normaszöveg valódi jelentésének feltárása érdekében végzett, az Alkotmány, valamely alkotmányos jog vagy egy releváns alkotmánybírósági határozat szerinti tartalmi jogértelmezés kivételes interpretációs metódus a magyar legfelsőbb bírósági gyakorlatban. (Ha pedig nemcsak a büntetőjogi, hanem a polgári jogi, gazdasági jogi, munkajogi és közigazgatási jogi BH-kat és EBH-kat is megvizsgálnánk, akkor véleményünk szerint nagy valószínűséggel átlagosan még ennél is kevesebb alapjogi hivatkozást találnánk.)
91 BH 5/2009., BH 39/2009., BH 91/2009., BH 32/2011., BH 69/2011.
92 Ez az 5 BH összesen 6, az LB által elutasított felperesi vagy alperesi hivatkozást foglalt magában: 3 alkalommal a Római Egyezményre (teljes nevén "Az emberi jogok és alapvető szabadságok védelméről szóló, Rómában, 1950. november 4-én aláírt Egyezményre" [közkeletű nevén az Európai Emberi Jogi Egyezményre]), 2 BH-ban a Polgári és Politikai Jogok Nemzetközi Egyezségokmányára, 1-szer pedig a védjegyek oltalmának tárgykörében született "Párizsi Uniós Egyezményre" hivatkoztak a felek (ezek közül kettőben konkrét §-okra utalás történt, háromban pedig további erősítésül az "EJEB gyakorlatára", illetve "esetjogára" is hivatkozott a fél).
93 BH 5/2009.: "... az erdei ökoszisztéma fenntartásának biztosítása minden rendeltetésű erdő esetén közérdek." BH 78/2011.: "Ez a körülmény volt összevetendő a főváros és lakossága biztonságához, nyugalmához, a készülő demonstráció biztosításához fűződő társadalmi érdekkel, amelyből csak egyféle következtetés volt levonható."
94 Érdekesség, hogy - az alapjogi interpretációhoz hasonlóan - ezek mindegyike 2011-re esett (BH 23, BH 51, BH 53, BH 86, BH 120).
95 Az elsődleges jogforrások (tehát a Szerződések), illetve a másodlagos jogforrások (az egyes pillérekben létező különböző jogi aktusok) bemutatását lásd: Horváth Zoltán: Kézikönyv az Európai Unióról. HVG-ORAC, Budapest, 2007, 221-232. o.
96 Más vizsgálatok is nagyon kevés EU-s normára alapított ítéletet, illetve uniós normára való hivatkozást találtak; például Bartha Ildikó és Bencze Mátyás a 2004 és 2007 közötti BH-k és EBH-k között mindössze 25 olyan ítéletre bukkant, amelyben valamilyen módon előfordult EU-s normára való érdemi hivatkozás (vö.: Bartha Ildikó - Bencze Mátyás: Az európai jog alkalmazása a magyar bírói ítélkezésben, 327. p. In: Paksy [szerk.]: i. m. 319-345. o.).
Lábjegyzetek:
[1] Dr. Tóth J. Zoltán, egyetemi docens, KRE Jogelmélet Tanszék, Budapest
Visszaugrás
