Magyarország több mint másfél évtizede csatlakozott az Európai Unióhoz (EU), azonban ugyanez a csatlakozás az eurózónához még nem történt meg. Ennek fényében jelen cikk megírásának célja, hogy - a terjedelmi keretek és a fellelhető források figyelembevétele mellett - röviden vázolja az esetleges csatlakozás mellett, illetve ellene szóló érvek körét.
A jövő szempontjából - figyelembe véve azt is, hogy jelenleg immáron egy éve az egész EU, sőt az egész glóbusz a koronavírus-járvánnyal küzd - fontos kérdéssé válhatnak az eurózónához való csatlakozás előnyei és hátrányai. Az elkövetkező időszakban vagy a közeli jövőben vajon előnyös lenne-e Magyarország számára a csatlakozás? A kutatás tárgyát képezi továbbá - a fellelhető források függvényében -, hogy az eddigi tapasztalatok alapján milyen esetleges perspektívák állnak nyitva. A kutatásnak egyaránt vannak makrogazdasági, valamint jogi aspektusai.
A XIX-XX. század a nemzetközi gazdaság színterén lehetővé tette a nemzetközi monopóliumok létrejöttét,[1] amelyek a hatalmi érdekek előrenyomulását és ezzel nemzetközi gyarmatrendszer, valamint hasonló kiterjedésű konfliktusok - forradalmak, több regionális háború, majd ezek következményeként az első és második világháború - kialakulását generálták. Tekintettel arra, hogy a gyarmati rendszer 1945 után szétesett, a nemzetközi gazdaság is jelentősen átstrukturálódott, amihez kapcsolódott politikai téren a kétpólusú világrend kialakulása.
Ezek a folyamatok logikus módon maguk után vonták az integráció[2] szükségességét. E fejlemények okán a neoklasszikus gazdaságfilozófiát felváltotta a keynesiánus modell[3] követése, valamint teret nyitott a Bretton Woods-i rendszernek is.
Az integráció kezdetét az 1940-es évek közepén a Belgium, Hollandia és Luxemburg által létrehozott Benelux-együttműködés jelentette, amely évek múltán az EU-vá nőtte ki magát.
A közép-európai régió országainak régi vágya volt,[4] hogy Európához felzárkózzanak. Magyarország már az 1960-as évek végétől kereskedelmi és mezőgazdasági megállapodások révén kezdett nyitni az Európai Közösségek irányába, továbbá a következő évtizedtől ágazati szintű egyezmények jöttek létre. A rendszerváltás egész folyamatának az EU-hoz való csatlakozás vágya volt a mozgatórugója. Indukálta ezt közép-európai - magyar - vonatkozásban az a tény is, hogy a középkor végétől kialakult nyugat-európai centrum iparilag fejlettebb országaihoz, például Franciaországhoz és a németalföldi területekhez[5] képest a közép-európai térség az alulfejlett, túlnyomóan mezőgazdasági orientációjú perifériát képezte.[6]
Magyarországon a csatlakozás időpontjára kiépült a működő piacgazdaság, és ennek kiegészítéseképpen mélyreható jogharmonizáció ment végbe. Az eredményes ügydöntő népszavazást 2003. április 12-én tartották meg. Ezt követően az EU történetének legnagyobb bővítésére 2004. május 1-jén került sor Athénban, amikor Magyarország kilenc másik állammal aláírta a csatlakozási szerződést. Ezen aktussal az új tagállamok számára megnyíltak a fejlődés és felzárkózás lehetőségei, a csatlakozás szabaddá tette a határok átjárását, néhány év múlva lehetővé vált a nyugat-európai munkavállalás, továbbá az áruk, a szolgáltatások és a tőke szabad mozgása.
A második világháború után[7] a valuták lassan kialakuló rendezettsége, az áruforgalmi és valutáris területen való integrációs törekvéseknek a kötöttségek megszüntetése irányában elért eredményei, a konvertibilitás felé tett igen jelentős előrehaladás a külkereskedelmi forgalmat megnövelte. A korlátozások fokozatos lebontása lehetővé tette a tőkés országok közötti külkereskedelem és a világpiac nagyobb mértékű integrációját, ami azt jelentette, hogy a legkedvezőbb helyen lehetett eladni-vásárolni. E folyamat az árak kiegyenlítéséhez vezetett, és ezek az árszintek elősegítették a devizaárfolyamok stabilitását. A világpiac integrációját és az árszintek kiegyenlítését a kontingensek lazítása és a vámok csökkentése is elősegítette, ami az ezekből eredő piaci árszinttorzításokat csökkentette, ettől eltérően a nemzeti piacok esetében pedig a konkurenciát növelte. Az integráció szempontjából jelentős lépés volt a Római Szerződés - az Európai Gazdasági Közösséget létrehozó szerződés vagy EGK-szerződés[8] - Franciaország, a Német Szövetségi Köztársaság, Olaszország és a Benelux-államok általi 1957-es megkötése, valamint az EGK-t létrehozó hat állam vámuniójának megvalósítása, ugyanis ezáltal a vámok hatása csökkenthető volt, és párhuzamosan az egységes vámterületen belül a konkurencia növekedett, viszont a külső konkurenciát bizonyos mértékben kizárta.
A XX. század közepére jellemző integrációs folyamatok további eredménye volt a Bretton Woods-i rend-
- 36/37 -
szer,[9] amely által biztosított stabil - aranyalapú - pénzpiaci háttérnek köszönhetően csak később konkretizálódott a monetáris integráció igénye.
Az EGK létrehozása során[10] azonban nem szabályozták a valutáris integrációt, csak a kölcsönös valutáris és pénzügyi együttműködésről, valamint a gazdasági politika harmonizálásáról rendelkezett az EGK-szerződés. Ezekre tekintettel és ezek logikus következményeként a későbbiekben szükségessé vált a valutáris integráció is. Ennek az integrációnak előnyei közé tartozik a stabilabb devizaárfolyamok megjelenése, a konvertibilitás kialakulása, amely tényezők a külkereskedelmet elősegítik és erősítik.
Az előzőekkel párhuzamban az 1973-ban bekövetkezett olajválság miatt egyre inkább indokolt lett egy közös monetáris politika kialakítása.
Az intenzíven változó nemzetközi környezet azonban a tervezett közösségi valuták egymáshoz igazítását megnehezítette, ettől függetlenül a közös monetáris politika iránti igény változatlanul fennmaradt.[11] Ennek gyakorlati megvalósulása az ún. Giscard-Schmidt-javaslatra 1979-ben elindított Európai Monetáris Rendszer (EMS), amelynek lényegi eleme a közösségi valutákból álló valutakosár, az európai valutaegység (European Currency Unit - ECU), ami megalapozta a későbbiekben létrehozandó a közös európai pénznemet.
1989-ben adták ki a Delors-tervet, amelynek megvalósítása az 1992-es Maastrichti Szerződés útján történt meg, az ezáltal intézményesített rendszerben lefektették a Gazdasági és Monetáris Unió programjának alapjait. Ennek a programnak a célja a közös és egységes valuta bevezetése. 1994-ben létrehozták az Európai Monetáris Intézetet (EMI). A Maastrichti Szerződésben foglaltak szerint 1999-ben, az Európai Központi Bank (EKB) létrejötte után[12] bevezették az eurót, amely ekkor még csak számlapénzként funkcionált, majd 2002 óta készpénzként is forgalomban van.
Szükséges a tanulmány tárgyát képező euróövezet fogalmát is meghatározni: az az Európai Unió azon tagállamaiból áll, amelyek fizetőeszközként bevezették az eurót.[13] Ebben az övezetben jelenleg tizenkilenc tagállam szerepel,[14] euróövezeten kívüliként - hazánkat is beleértve - hét tagállam tartható számon, míg a kívülmaradás jogával két tagállam élt, amelyek közül az egyik végleg elhagyta az EU közösségét.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
