"When electronic journalists are denied the ability to report on a news event with their own microphones, cameras and production crews, it allows newsmakers to determine the content of the news, a result that is inconsistent with our society's democratic values."[1]
Barbara Cochran, president Radio-Television News Directors Association
Az Országgyűlés üléseiről való tájékoztatás már a reformkori, majd a kiegyezés korabeli Magyarországon is elsőrendű fontosságú volt, ahogy arra Révész T. Mihály is utalt.[2] Kossuth Lajos Országgyűlési Tudósításai a reformkori politikai aktivitás fokozódását segítették elő,[3] amely a nemzeti függetlenségi forradalomban csúcsosodott ki. A szabad sajtónak már a korai időktől igen fontos feladata volt, hogy a demokratikus képviseleti rendszerben a képviselők vitájáról korlátok nélkül közvetítsen, ezzel is hozzájárulva a demokratikus közvélemény[4] kialakításához.
A kurrens jogszabályi környezetben a nyomtatott sajtó számára az Országgyűlés ülésterme hozzáférhető, a sajtónak és vendégeknek fenntartott helyeken figyelemmel kísérhetik a vitákat, szavazásokat. A műsorszolgáltatók tekintetében a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (a továbbiakban: Rttv.) X. fejezet 4. címe a 138. §-ban[5] rendelkezik az országgyűlési közvetítés rendjéről, vagyis a nyomtatott és elektronikus médiumok között (ismét) különbséget téve más rezsimet alkalmaz az egyes médiumokra. Szemben a nyomtatott sajtó képviselőinek relatíve szabályozatlan szabadságával, a televíziós közvetítésre nézve korlátokat állapít meg a törvény. A szabályozás két szintű. Egyrészt a fel kell állítani egy zárt láncú rendszert, ami állandó hivatalos közvetítést ad az Országgyűlés egészének üléseiről, valamint korlátozottabb mértékben a bizottsági ülésekről. Ez minden műsorszolgáltató számára ingyenesen hozzáférhető, költsége mindössze annyi, hogy a rendszerrel való kompatibilitást a műsorszolgáltatónak kell megteremtenie.[6] Ennek a pozitív intézkedésnek alapja egyértelműen a közvélemény demokratikus alakításához szükséges tájékozódáshoz való jog, amit a 37/1992. (VI. 10.) AB határozat jelölt meg a médiaszabályozás egyik fő elveként.[7] A szabályozás másik pillére a műsorszolgáltatónak az a joga, hogy ettől a hivatalos jeltől függetlenül "az Országgyűlés épületének kijelölt helyéről vonalon műsort közvetítsen vagy rögzítsen".[8] Ez a
- 448/449 -
szabály a műsorszolgáltatóknak azt az alanyi jogát garantálja, hogy arról a közérdeklődésre számot tartó, hírértékkel bíró eseményről közvetítsenek, amelyet szerkesztői szabadságuk alapján jónak látnak. Ez persze azonnal felvet egy súlyos kérdést: mi lehet az indoka, hogy a közvetítés szabadságát garantálni kell, hiszen az a sajtószabadság immanens része, amelynek korlátozása csak törvényben, más konkuráló alapjog ellenében, a szükségesség-arányosság tesztje alapján lenne lehetséges. Mégis a szabály megfogalmazásából az tűnik ki, hogy a jogalkotó ezt kegyként, mint valami "többletjogot" adta a műsorszolgáltatóknak, s ennél az oknál fogva egyből korlátozhatta is azt: a szabad műsorközvetítés csak a kijelölt helyről lehetséges.
A szabályt 2000-ben támadták meg az Alkotmánybíróságon azzal, hogy az Rttv. 138. § (3) bekezdésének "az Országgyűlés épületének kijelölt helyéről" szövegrésze alkotmányellenes módon sérti a véleménynyilvánítás és a sajtó szabadságát. Azután a közvetítés szabályozási rendjét koncentrált támadás érte 2005-ben, amikor a közszolgálati televízión kívül a nagyobb, hírműsorokat is készítő televíziós társaságok közösen nyújtottak be indítványt az erre vonatkozó rendelkezések alkotmányellenességének megállapítása iránt. Az utóbbi indítvány kettős volt: egyrészt annak megállapítására irányult, hogy az Országgyűlés alkotmányellenes jogalkotói mulasztást vétett akkor, amikor - egyébként mindmáig - elmulasztotta megalkotni a Házszabálynak azt a mellékletét, amely az "országgyűlési tevékenység közvetítésének pártatlanságát biztosító közvetítési rendet"[9] garantálná.
A kérelem másik része az Országgyűlés Hivatalának Szervezeti és Működési Szabályzatát megállapító, az Országgyűlés elnökének 4/2003. elnöki rendelkezése részleges megsemmisítésére irányult. A támadott 9. és 12. §-ok az informatikai főosztály és a sajtóosztály feladatait határozzák meg, ezen belül a hivatali videotechnikai rendszer üzemeltetését illetve a tudósítói hálózat rendjét szabják a két szervezeti egység feladatául. Az indítvány azonban arra mutatott rá, hogy a szabályozás hiányos, mivel az Rttv. 138. § (5) bekezdése szerinti Házszabály-mellékletet nem alkották meg. "Törvény hiányában az Országgyűlés Elnöke a vonatkozó jogszabályokat és egyéb belső szabályzatokat úgy értelmezi, hogy az egyes sajtószerveknek kizárólag az ezen zártláncú rendszeren keresztül biztosított képet van joguk közvetíteni az ülésteremből, a Parlament egyéb részeiből a stábok nem közvetíthetnek, illetve saját maguk nem készíthetnek felvételeket."[10] Vagyis az indítványozók közvetítési szabadságuk önkényes korlátozását sérelmezték. Erre vonatkozó indokolásukban rámutattak: "Arra ugyan lehetősége van az írott sajtó képviselőinek, hogy [jelentse][11] milyen események történtek, ugyanakkor a hang és képfelvételek saját eszközzel történt rögzítése tilalmának kimondásával a sajtó egy részét megfosztják attól a jogától, hogy saját maga rögzítse és közvetítse a megtörtént eseményeket. A tények közül szubjektívan válogat a zárt láncú adás készítője és ezáltal meghatározza, hogy mely események kerüljenek nyilvánosságra és mely események nem, milyen legyen a közlés képi tartalma."[12] Az Alkotmánybíróság az indítványokat tárgyuk azonosságára való tekintettel egyesítette és együttesen bírálta el.[13]
Az Alkotmánybíróság teljes ülése - az elnök távollétében[14] - az Rttv. 138. § (3) bekezdés kifogásolt szövegrésze, valamint az alkotmányellenes mulasztás megállapítására irányuló indítványokat elutasította, az elnöki utasítás megsemmisítésére irányuló indítványt pedig visszautasította. (A döntés ezen utolsó pontjával a továbbiakban nem foglalkozom, mivel az nem tartozik a határozat érdeméhez, hatáskör hiányában való visszautasítást tartalmaz.)
Az indítvány elutasításának indokolása az alkotmánybírósági gyakorlat recitálásával kezdődik. A véleménynyilvánítás és sajtó szabadságára vonatkozó alaphatározatokra való hivatkozáson túl az Alkotmánybíróság felhívja a közérdekű adatok megismeréséhez való jogot is, mégpedig a 22/1999. (VI. 30.) AB határozat korábban említett tételével.[15] Nemzetközi
- 449/450 -
kitekintésben az Európa Tanács Közgyűlésének az összehasonlító elemzésére alapozva bemutatja a Testület az európai mintákat, hangsúlyozva azokat a példákat, amelyek kevésbé vagy erősebben szabályozzák a közvetítésre kerülő tartalmat.[16] A határozat kétséget kizáróan megállapítja, hogy az Rttv. támadott rendelkezése sérti a sajtószabadságot és a közérdekű adatok megismeréséhez és terjesztéséhez való jogot azáltal, hogy csak kijelölt helyről teszi lehetővé a közvetítést. Innentől tehát azt kell(ene) vizsgálni, hogy a korlátozás szükséges-e, s e feltétel teljesülése esetén a korlátozó intézkedések arányosak-e az elérni kívánt céllal.[17] A Testület azonban felhívja az alapjog objektív intézményvédelmi oldalát is, amikor a 30/1992. (V. 26.) AB határozatból idéz:
"... [A] véleménynyilvánítási szabadság alkotmányos határait úgy kell meghatároznia, hogy azok a véleményt nyilvánító személy alanyi joga mellett a közvélemény kialakulásának, illetve szabad alakításának a demokrácia szempontjából nélkülözhetetlen érdekét is figyelembe vegyék."[18]
A továbbiakban a határozat ezen a vonalon maradva fejti ki a szabályrendszerrel kapcsolatos álláspontját. Az Rttv. 4. § (1) bekezdésének tartalmi követelményei, mások mellett a tárgyilagosság és kiegyensúlyozottság hivatottak biztosítani az ily módon objektíve értelmezett véleménynyilvánítási szabadságot. Ezt az általános törvényi kötelezettséget az is alátámasztja, hogy az Alkotmánybíróság értelmezésében "[a]z Alkotmányban meghatározott véleménynyilvánítási szabadság akkor érvényesül, ha a rádióra és a televízióra olyan szabályok vannak, amelyek kizárják, hogy állami szervek, vagy bármely társadalmi csoport a műsor tartalmát a tájékoztatás elfogulatlanságának sérelmét előidéző módon befolyásolja."[19]
Miután az alapjogvédelmi konfliktus alapjait a bíróság megvizsgálta és azonosította, rátért a korlátozás szükségességének indokoltságára. A zártláncú közvetítés és a kijelölt pozíció kapcsán a Testület rámutatott, hogy az a nemzetközi tendenciákkal azonos módon a kiegyensúlyozott, pártatlan tájékoztatás előmozdítására szolgál.
"Az a korlátozás, amely ezzel a rendszerrel jár, szükségesnek tekintendő az Országgyűlés, mint legfelsőbb államhatalmi és népképviseleti szerv munkája zavartalanságának, a demokratikus közvélemény kialakulása és érvényesülését biztosító tárgyilagos és tényszerű tájékoztatásnak az érdekében."[20]
Az érvelésben tehát a zártláncú rendszer alkotmányosságának elbírálását a kijelölt pozíció legitimálása követi, amelyet alapvetően éppen a zártláncú közvetítés létezésével igazol a Testület, s így arra a következtetésre jut, hogy a közvetítési jog ilyetén korlátozása nem jelent aránytalan alapjog-korlátozást.[21]
Az indokolás IV. részében utasította el az Alkotmánybíróság az Rttv. 138. § (5) bekezdéséhez kapcsolódó alkotmányellenes mulasztás megállapítására irányuló indítványokat. Kimondta, hogy a törvény által előírt jogalkotási kötelezettségnek az Országgyűlés nem tett eleget, azonban ez a mulasztás csak akkor lenne alkotmányellenes, ha egyben valamely alapvető jog vagy alkotmányos elv érvényesülését gátolná. S bár az Alkotmánybíróság érvelése szerint a szabad véleménynyilvánítás és a sajtószabadság alapvető jogát sérti, ha a jog érvényesítéséhez szükséges szabályozás nem létezik,[22] ebben az esetben a közérdekű adatok megismeréséhez való alapjognak a személyes adatok védelméről és a közérdekű adatok nyilvánosságáról szóló 1992. évi LXIII. törvény (a továbbiakban: Avtv.) által garantált általános megismerhetőségét kellő alapnak tekintette a jelenlegi szabályozatlan helyzet alkotmányosságának megállapítására.
"Az a tény, hogy nincs olyan szabály, amely biztosítaná az Országgyűlés épületének bármely helyéről a televíziós felvételkészítést, nem keletkeztet sem a sajtószabadság joga, sem a közérdekű adatok megismerésének joga tekintetében alkotmányellenes helyzetet." [23]
Mivel pedig az Rttv. általános és most vizsgált különös szabályai kellően biztosítják a pártatlanságot, a szabályozatlanság bár fennáll, de az nem minősül alkotmányellenesnek.
Véleményem szerint a döntés - bár helyes kiindulópontot választott akkor, amikor a véleménynyilvánítási szabadság objektív intézményvédelmi oldalát is felhívta - számos hibában szenved. Álláspontom szerint a határozatban meg kellett volna állapítani a kijelölt
- 450/451 -
pozíció alkotmányellenességét, s ehhez kapcsolódóan az alkotmányellenes mulasztást is.
A határozat egyik hibájának tartom a közérdekű adatok megismeréséhez való jog felhívását. Másutt a 22/1999. (VI. 30.) AB határozat kritikája kapcsán kifejtettem, Halmainak igaza van abban, hogy a közszolgálati televízió és rádió működtetéséhez az égvilágon semmi köze nincs a közérdekű adatok megismeréséhez való jognak.[24] Ezen a megállapításon túlmenően azonban azt is kifejtettem, hogy a véleménynyilvánítási szabadság objektív, intézményvédelmi oldalát igenis érinti a csonka kuratórium megalakulása, mivel az egypólusú kuratórium a tájékozódáshoz való jog képében jelentkező objektív intézményvédelmi kötelezettséget sértette.
A most vizsgált határozatban is bevezeti a Testület a közérdekű adatok megismeréséhez való jogot, annak ellenére, hogy az indítványozók - bár felhívják az Alkotmány 61. § (1)-(2) bekezdésének egészét, de - tartalmilag kizárólag a véleménynyilvánítási illetve elsősorban a sajtószabadságra hivatkoznak.[25] Először az indokolás III.1. pontja említi a közérdekű adatok megismeréséhez való jogot, ahol is a 22/1999. (VI. 30.) AB határozat általam vitatott mondatát idézi.[26] Az előbb leírtak szerint a közérdekű adatok megismeréséhez való jog felhívása indokolatlan, mivel a tájékozódást korlátozó jogszabály nem azzal, hanem a véleménynyilvánítási szabadság objektív intézményvédelmi oldalával van összefüggésben. Nem a közérdekű adatok megismeréséhez való jog, hanem a demokratikus közvélemény kialakulásának feltételét képező tájékozódáshoz való jog - a véleménynyilvánítási szabadság objektív intézményvédelmi oldala - vonatkozik a parlamenti közvetítésekre.
Ezen túlmenően a 22/1999. (VI. 30.) AB határozat felhívása nem jelent megfelelő analógiát sem, mivel abban a közszolgálati műsorszolgáltatókra vonatkozóan bírálta el a Testület a csonka kuratórium megalakulásának alkotmányosságát. A pontos idézet szerint:
"Az Alkotmánybíróság a közszolgálati rádió és televízió tekintetében az Abh-ban (ABH 1992, 233), a 17/1993. (III. 19.) AB határozatában (ABH 1993, 157-158) pedig a közszolgálati hírügynökség vonatkozásában rámutatott arra, hogy az Alkotmány 61. § (1) bekezdésében szabályozott, a közérdekű adatok megismeréséhez fűződő alkotmányos alapjog biztosítása az állam alkotmányos kötelezettségévé teszi a közszolgálati műsor- és hírszolgáltatók folyamatos és zavartalan működtetését."[27]
Amint az idézetből látható, a felhívott határozat nem az elektronikus médiumok egészére vonatkozó megállapításokat tartalmazott, hanem kizárólag[28] a közszolgálati műsorszolgáltatók tekintetében tett megállapításokat. Sem a szabály nyelvtani értelmezése, sem az Rttv. szerkezete nem támogatja azt az értelmezést, hogy a közvetítés joga csak a közszolgálati műsorszolgáltatókat illetné meg, sőt éppen ellenkezőleg! Az Rttv. 138. § (3) bekezdés bármely műsorszolgáltatónak kifejezetten lehetővé teszi a kijelölt pontról való közvetítést. Valamennyi műsorszolgáltatóra vonatkozó szabály esetén azonban véleményem szerint nem hívható fel olyan analógia, amelynek a tárgyi hatálya kizárólag a közszolgálati műsorszolgáltatókra[29] terjed ki.
A közérdekű adatok megismeréséhez való jog felhívása annál kevésbé elfogadható, mivel az alapozáson túl, később lényegében csak a mulasztás elbírálása kapcsán említi az Alkotmánybíróság, s ott is azonosítja a közvetítést a közérdekű adat gyűjtésének jogával. Ezt a téves koncepciót korábban már vitattam. Álláspontomat csupán azzal egészítem ki, hogy azért is indokolatlan és célszerűtlen a közérdekű adatok megismerésének jogára történő támaszkodás, mert ez a sajtót egyszerű adatgyűjtőnek és disztribútornak állítja be -függetlenül önálló alkotmányos pozíciójától -, a szerkesztői szabadságot pedig egyszerű mechanikus adattovábbítási feladattá degradálja.
Közismert tény, hogy nem kell annál hatásosabb támogatás, mint az alapjogvédelem legmagasabb európai szervének, az Európa Tanács gyakorlatának a felhívása. Egy ilyen tekintély kétséget kizáróan alátámasztja egy határozat indokolását, bármi légyen is az. Ennek megfelelően a most vizsgált döntés felhívja az Európa Tanács Közgyűlésének 1142 (1997) határozatát, amely a parlamentek és a média kapcsolatáról szól. Idéz a határozat alapjául szolgáló áttekintésből, amely a parlamenti közvetítések Európában ismert megoldásait mutatja be. A Testület azt találja kiemelésre méltónak, hogy a határozat
- 451/452 -
"a parlamenti munkáról szóló tájékoztatás fontosságának kiemelése mellett felhívja a figyelmet arra, hogy a szenzációkkal foglalkozó, nem kiegyensúlyozott tájékoztatás a demokráciát veszélyezteti, és ezért a parlamenteknek olyan intézkedéseket kell tenniük, amelyek biztosítják a színvonalas, kiegyensúlyozott közvetítést."[30]
Kétségtelen, hogy a határozat 7. pontja említi a szenzációhajhász médiát, amely a konstruktív közbeszéd fejlődését veszélyeztetheti. Szemben azonban a Testület megfogalmazásával, a tabloid-típusú média az Európa Tanács Közgyűlése szerint nem a demokráciát, hanem a konstruktív, építő jellegű "közbeszélgetés" fejlődését veszélyeztetheti.[31] A határozat e pontban egyáltalán nem említi a kiegyensúlyozott tájékoztatás hiányát, hogy az akár a demokráciát, akár a konstruktív közbeszélgetést veszélyeztetné. Igazából a kiegyensúlyozottság fogalma (fairness, impartialité vagy hasonló értelmű szó) nem is tűnik fel a szövegben.
A felhívott 7. pont egy sorban valóban felveti a szenzációhajhász stílus veszélyeit, öt sorban viszont a minőségi média szerepét elemzi pozitív hangvétellel.[32] Az intézkedési javaslatok hangsúlya is más, mint ahogy az Alkotmánybíróság azt felidézi. A Testület azon összefoglalójához, hogy "a parlamenteknek olyan intézkedéseket kell tenniük, amelyek biztosítják a színvonalas, kiegyensúlyozott közvetítést"[33] a határozat 11.x. pontja esik legközelebb. Ez az, amely fiskális vagy más eszközök segítségével támogatni javasolja a híreket magas színvonalon közvetítő függetlenül, a piaci erők hatásai miatt kihalással fenyegetett médiát.[34] Van tehát olyan tartalmú ajánlás, ami a színvonalas hírműsorok támogatására vonatkozik, az azonban nem a kiegyensúlyozottsági követelményt hívja fel, hanem a médium függetlenségét hangsúlyozza.[35] A határozat ajánlásainak többi kilenc pontja viszont éppen a most vizsgált hatású rendelkezésekkel szemben kíván fellépni, különösen amikor a parlamenti munka nagyobb nyitottságára helyez hangsúlyt,[36] vagy a sajtó lehető legjobb munkafeltételei megteremtésére szólít fel,[37] a sajtó munkatársainak szemináriumi oktatását javasolja.[38]
Összefoglalva: az Európa Tanács Közgyűlésének 1142 (1997) határozata ténylegesen tartalmazza a határozatban idézett részeket, említ olyan veszélyeket, amelyeket a határozat kiemelten hangsúlyoz, s fontosnak tartja a színvonalas újságírás támogatását. Azonban mind a jelenségek felmérésénél, mind pedig a javasolt intézkedéseknél máshová helyezi a hangsúlyt, mint ahová az Alkotmánybíróság. Ebből következően a határozatnak azok a részei, amelyek például a parlamentek nagyobb nyitottságát, az információ könnyebb áramoltatásának elősegítését javasolták előmozdítani, még említésre sem kerültek a vizsgált döntésben.
A nemzetközi összehasonlítás nem említi azokat a körülményeket, amelyek más, széleskörű vizsgálatok eredményei alapján arra mutatnak, hogy a parlamenti közvetítést szélesebb szabadsággal is felruházható. Az angol, francia, USA, kanadai, s a német szabályozás szerint külön televíziós csatornák működnek a parlament üléseinek közvetítésére szakosodva. A közvetítés körülményei tekintetében a német szabályozás a leginkább megengedő. Eszerint a Bundestag ülését közvetítő nyolc kamera a Bundestag ellenőrzése alatt áll, azonban két további kamera is közvetíthet az ülésteremből, amelyek fölött a televíziós csatorna kizárólagos rendelkezési joggal bír.[39],[40]
Az indokolás III.3-4. pontjai immár szorosabban az Rttv. vizsgált 138. § (3) bekezdésére fókuszálnak. Felütésként az Alkotmánybíróság megállapítja, hogy a szabad - nem zártláncú - közvetítés kijelölt helyének meghatározása korlátozza a sajtószabadságot és a közérdekű adatok megismerésének és terjesztésének jogát. Kérdés, hogy a sajtószabadságnak melyik elemét sérti ez a szabály? Csak következtetni lehet arra, hogy ez - a határozat szerint - a tág értelemben vett cenzúra tilalma lenne, minthogy az Alkotmánybíróság nem fejti ki, hogy a több-elemű alapjognak mely elemét sérti a vitatott szabályozás.[41] A közérdekű adatok megismeréséhez és terjesztéséhez való jog kapcsán úgyszintén homályban hagyja a sérülő alapjogi vetületet.
- 452/453 -
Annak kijelentése nélkül, hogy a támadott korlátozás a véleménynyilvánítási szabadság sérelmére is vezet, felhozza ezen alapjog objektív, intézményvédelmi oldalát a 30/1992. (V. 26.) AB határozatra való utalással. Az idézettel tesz egy lépést a demokratikus legitimáció felé, majd a 36/1994. (VI. 24.) AB határozat felidézésével egy másik lépést a konstitutív igazolás felé. A határozat pozitívuma, miszerint annak ellenére, hogy a Testület expressis verbis nem hívta fel a véleménynyilvánítási szabadságot, annak tartalmát a határozatnál figyelembe venni igyekezett. Annál is inkább, mert csak az intézményvédelmi oldal releváns abból a szempontból, ha az információforrást korlátozza a jogalkotó - az alanyi, szubjektív oldal nem sérül azáltal, hogy nem láthatjuk minden szögből a parlamenti képviselők teljesítményét. Azonban az intézményvédelmi kötelezettség más alkotmányos jogokkal való összemérése már helytelen következtetésre, az indítvány elutasítására vezetett.
Az indítvány elutasításának tényleges, érdemi indokolása szerint:
"A zártláncú közvetítés, valamint a kijelölt helyeken történő felvételkészítés - a nemzetközi tendenciával összhangban - az Országgyűlés munkájáról szóló kiegyensúlyozott, pártatlan, elfogulatlan és teljeskörű tájékoztatást szolgálja. Az a korlátozás, amely ezzel a rendszerrel jár, szükségesnek tekintendő az Országgyűlés, mint legfelsőbb államhatalmi és népképviseleti szerv munkája zavartalanságának, a demokratikus közvélemény kialakulása és érvényesülését biztosító tárgyilagos és tényszerű tájékoztatásnak az érdekében."[42]
Álláspontom szerint az érvek több szempontból sem állják meg a helyüket. Először is zavaró és téves következtetéseket eredményez a zártláncú közvetítési rendszer és a kijelölt pozícióból való ad hoc közvetítés összemosása. Az indokolási rész elején eleve csak a kijelölt pozíció tekintetében mondta ki a Testület a sajtószabadság-korlátozó hatást, ilyen megállapítást a zártláncú közvetítésre vonatkozóan nem tett. Itt azonban a probléma fordított.
Nem vitatom, hogy a zártláncú közvetítési rendszer létesítése, mint pozitív intézkedés, szolgálja a demokratikus közvélemény alakításának alkotmányos érdekét Annyiban egyet tudok érteni a Testülettel, hogy a zártláncú közvetítés létesítése és ingyenes rendelkezésre bocsátása egy hatékony eszköze lehet a tájékozódáshoz való jog megfelelő érvényesülésének, annak, hogy a polgárok az Országgyűlés munkáját - ülései bemutatásán keresztül - megismerjék. Ez pozitív tartalmú rendelkezés, amely a kereskedelmi televíziók ad hoc közvetítési gyakorlatát meghaladóan a maga teljességében tudja bemutatni a parlamenti munkát. A zártláncú rendszer működtetése garanciája lehet a demokratikus közvélemény kialakulásához szükséges információk gyűjtésének és elosztásának, a rendszer legitimációja a véleménynyilvánítási szabadság objektív intézményvédelmi oldala.
Azt azonban nem tudom elfogadni, hogy a kijelölt helyről való közvetítés elősegítené a minél teljesebb tájékozódást. Éppen ellenkezőleg, korlátozza az információk lehetséges forrását. A sajtót, a nyomtatott és elektronikus médiumoknak a tájékoztatás az egyik alapvető funkciójuk, az információgyűjtésben való visszavetésük nemhogy elősegíti, hanem hátráltatja a tájékozott közvélemény kialakulását. Az Alkotmánybíróság nem is foglalkozott az indítványozóknak azokkal az érveivel, amelyek a cenzúrával kapcsolatosak. Az indítványozók a jelentősebb hírszolgáltatókat képviselik, nyilatkozatuk olyan ténybeli nyilatkozatnak[43] minősül, amely kellően alátámasztja a cenzúra létét. Az indítványozók érve szerint:
"az Országgyűlés Elnöke a vonatkozó jogszabályokat és egyéb belső szabályzatokat úgy értelmezi, hogy az egyes sajtószerveknek kizárólag az ezen zártláncú rendszeren keresztül biztosított képet van joguk közvetíteni az ülésteremből, a Parlament egyéb részeiből a stábok nem közvetíthetnek, illetve saját maguk nem készíthetnek felvételeket. ... A tények közül szubjektívan válogat a zárt láncú adás készítője és ezáltal meghatározza, hogy mely események kerüljenek nyilvánosságra és mely események nem, milyen legyen a közlés képi tartalma."[44]
A cenzúra tilalma - klasszikus előzetes engedélyezést tiltó értelmén túl - véleményem szerint azt is jelenti, hogy a sajtószerv diszkrecionális joga eldönteni, mit tekint hírértékű eseménynek, azt milyen formában, időzítéssel, környezetben, keretben közvetíti.[45] A véleménynyilvánítás szabadságának intézményvédelmi oldala pedig azt garantálja, hogy a közügyek szabad vitatása érdekében minden olyan információt, amely a közbeszéd szempontjából releváns, a sajtó szabadon bemutathat.[46] Már eleve az információ korlátozásának minősül, hogy a zártláncú adást az Országgyűlés Hivatala vágja meg, s bocsátja a műsorszolgáltatók és könyv-
- 453/454 -
tárak rendelkezésére. Ez azonban csak akkor vet fel problémát, ha ez az információforrás az egyetlen, szinguláris forrása a parlamenti munkának. Felmerülhet, hogy a televíziós közvetítés nem az egyetlen információs eredő, hiszen az újságíró jegyzettömbbel a kezében bármit megörökíthet és továbbíthat. Ez azonban álságos érv, minthogy általánosan elfogadott az a tény, hogy a polgárok közinformációik jelentős részét a televízió adásaiból szerzik.
Önmagában tehát nem volna cenzúra, ha a hivatalos adáson túl a sajtószabadság részét képező, általam fentebb értelmezett cenzúra-tilalom miatt szabadon engedné a jogalkotó a műsorszolgáltatókat feladatuk, a hírérték mérlegelésének beteljesítésére. Csakhogy az indítványozó műsorszolgáltatók egybehangzó véleménye szerint a közvetítési rendet úgy értelmezi az arra jogosult országgyűlési elnök, hogy az ülésteremből kizárólag a hivatalos adás képei érkezhetnek, vagyis nem jelöl ki az ülésteremben olyan független kamera-helyet, ahonnan közvetítést lehetne folytatni. Ez a körülmény már egyetlen hírforrássá változtatja a Hivatal által vágott zártláncú adást, amely így mintegy a független közvetítés helyébe lép. Az információ forrásai diverzifikáltságának állami csökkentése hűtő hatással van a kommunikáció intenzitására. Ez pedig sérti az előzőekben elemzett cenzúra tilalmát, mivel a sajtótól független - hivatali - döntésre bízza a hírérték meghatározását. Lehet, hogy a sajtónak az lenne hírértékű, hogy egy képviselő non-verbális gesztust tesz társa felé, amit a hivatalos adás az Országgyűlés működése zavartalansága érdekében, a méltóság megőrzése érdekében persze nem mutat be.[47]
Hangsúlyozandó továbbá, hogy - amint az előző pontban kimutattam - az Európa Tanács Közgyűlésének határozatára való hivatkozás részben pontatlan, részben eltérő tartalmú, mint a határozat által idézett szöveg. Így annak kijelentése, hogy - az Rttv. 4. § (1) bekezdésének felhívott rendelkezésével együtt[48] - a nemzetközi tendencia indokolja a kiegyensúlyozott, pártatlan, elfogulatlan és teljeskörű tájékoztatást, indokolatlan.
Ennél is meglepőbb azonban, hogy milyen értéket állít szembe az Alkotmánybíróság a véleménynyilvánítási szabadság objektív oldalával, amelyet az indokolás III.3. pontjában, közvetlenül a tényleges indokolás előtt elemzett. Egyrészt az országgyűlési munka zavartalanságát, másrészt a demokratikus közvélemény kialakulását és érvényesülését biztosító tárgyilagos és tényszerű tájékoztatást - vagyis a véleménynyilvánítási szabadság objektív, intézményvédelmi oldalát! Az elsőként felmerülő kérdés, hogy az Alkotmány 23. §-ával[49] is összevetve, hogyan zavarhatná az Országgyűlés munkáját a nyilvánosság minél teljesebb érvényesülése? Eltekintve a zárt bizottsági ülésektől -ahol valamilyen legitim cél, pl. a nemzetbiztonság védelme igazolhatja a nyilvánosság korlátozását - egyszerűen logikai képtelenség, hogy a nyilvánosság zavarhatja a parlamenti munkát. Ha ennek lehetőségét elfogadnánk, akkor az alkotmányozó hatalomnak ki kellene iktatnia az ülések nyilvánosságára vonatkozó rendelkezést, hiszen a sajtó a szuverén nép képviselőit zavarja felelősségteljes munkájukban azzal, hogy közvetítés útján beavatkozik a vitába, netán még mások tudomására is hozza azt.
A másik érv a véleménynyilvánítási szabadság objektív intézményvédelmi oldalának a saját magával szemben való felhívása. A Testület szerint az biztosítja a demokratikus közvélemény kialakulását és érvényesülését, ha a tájékoztatás tárgyilagos és tényszerű. Megítélésem szerint egy kameránál nincsen tárgyilagosabb és tényszerűbb, tehát minél több helyre engedjük be, annál inkább tárgyilagos és tényszerű lesz a tájékoztatás. Az Alkotmánybíróság állításával szemben tehát éppen az lenne szükséges a tényszerű és tárgyilagos tájékoztatás minél teljesebb érvényesüléséhez, hogy a kamerák a lehető legteljesebb szabadságot kapják az ülésteremben. Nemhogy a korlátozás szükségességét igazolja az Alkotmánybíróság két érve, hanem éppen ellenkező irányba mutat.
A határozat nem tartalmaz részletes érdemi indokolást sem a korlátozás szükségessége, még kevésbé annak arányossága kapcsán. Előbb a zártláncú és kijelölt helyről való közvetítést a demokratikus közvélemény kialakításához szükséges eszköznek tartja, majd ezt követően csak a kijelölt helyről való közvetítés vonatkozásában jelenti ki, hogy az "nem jelent aránytalan korlátozást az érintett alapvető jogok és alkotmányos értékek védelméhez viszonyítva".[50] Ez az indokolás meglehetősen sovány a szembe állított alkotmányos jogok tekintetében.
Az, hogy melyek a szembe állított jogok, csak a határozat korábbi részeire való visszatekintéssel dönthető el, minthogy azt itt nem fejti ki bővebben a Testület. Mivel a szükségességet az országgyűlési munka zavartalanságával, valamint a véleménynyilvánítási szabadság objektív intézményvédelmi oldalával legitimálták, vélhetően ezek azok az alkotmányos értékek, amelyek tükrében az arányosság is vizsgálandó. A védett alkotmányi jog pedig nem más, mint a vélemény-
- 454/455 -
nyilvánítási szabadság objektív intézményvédelmi oldala![51] Ismerve az Alkotmánybíróságnak azt a gyakorlatát, amely szerint a véleménynyilvánítási szabadságnak csak igen kevés alapjog előtt kell meghajolnia, s a korlátozó törvényeket szűken kell értelmezni, véleményem szerint nem túlzás kijelenteni, hogy az országgyűlési munka zavartalanságához eleve szükségtelen közvetítést korlátozó szabály nem a legenyhébb módja az Alkotmány 61. § (1) bekezdése korlátozásának. Márpedig a véleménynyilvánítási szabadság korlátozása arányosságánál vizsgálni kell, hogy a korlátozás szükségessége esetén a legkímélőbb eszközt alkalmazta-e a jogalkotó a véleménynyilvánítás elnyomásánál, s csak igenlő válasz esetén tekinthető arányosnak a korlátozás. Mivel maga az Alkotmány 23. §-a mondja ki az ülések nyilvánosságát, ezzel minden ezzel ellentétes hatású szabályt aránytalanul korlátozóvá tesz.
Ami viszont módszertanilag feloldhatatlan problémát jelent számomra, az a véleménynyilvánítási szabadság objektív intézményvédelmi oldalának szembeállítása saját magával. Egyszerűen fogalmi képtelenségnek tartom, hogy az alapjog azonos vetületét használjuk arra, hogy saját maga korlátozását igazoljuk. Ez egy önzáró logikai kört eredményez, amely szerint az indokolja a beszéd korlátozását, hogy minél inkább kiteljesítsük a közbeszédet! Oldalról kikezdhetetlen az érvelés, alapjai azonban, ahogy fentebb kimutattam, gyengék, nem alkalmasak a véleménynyilvánítási szabadság korlátozása szükségességének, arányosságának igazolására.
Nem könnyű feladat annak igazolása, hogy egy kifejezett jogalkotói felhatalmazás és felhívás elmulasztása miért nem minősül alkotmánysértésnek. Ehhez az kell igazolni, hogy az alapjogok gyakorlásához szükségtelen a megalkotni rendelt szabály elfogadása, az alapjogok kellő gyakorlása a jelen jogi helyzetben is biztosított. Feltéve, de meg nem engedve, hogy a határozat indokolásának korábbi részei megállják a helyüket, a mulasztás tekintetében ez már nem is tűnhetne annyira bonyolultnak. Minthogy a zártláncú közvetítés és a kijelölt pozíció kellően biztosítja a véleménynyilvánítási szabadság objektív, intézményvédelmi oldalának érvényesülését, ezért indokolatlan további szabályokkal garantálni azt - így szólhatna az alkotmánybírósági érvelés. Csakhogy az Alkotmánybíróság nem ezt a megoldást választja, hanem a közérdekű adatok megismeréséhez való jogot és annak törvényi háttérszabályait használja fel a jelenlegi szabályozási környezet fenntartására. Az alkotmánybírósági érv szerint:
"A közérdekű adatok megismerhetőségét biztosító szabályoknak egy meghatározott törvényben megállapítható hiányát vizsgálva az Alkotmánybíróság kimondta, hogy a jogalkotási hiányosság nem alapozza meg a mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenesség megállapítását, ha a személyes adatok védelméről és a közérdekű adatok nyilvánosságáról szóló 1992. évi LXIII. törvény alapján a közérdekű adatok szolgáltatásának kötelezettsége megállapítható ... Az indítványok alapján vizsgált esetben a közérdekű adatok megismerését a hivatkozott jogszabály lehetővé teszi."[52]
Nem vitatom, hogy az Avtv. minden olyan közintézménynél rögzített adat nyilvánosságra hozatalát garantálja, amely az Avtv. 2. § 4. pontja szerinti definíció alá esik. Ugyan kétségtelen, hogy az Avtv. 19-22. §§ szerinti eljárás kissé nehézkesebb, mint a kamerát odafordítani és az adást megkezdeni, de a rögzített adatok tekintetében nyilvánvalóan terheli az Országgyűlés Hivatalát az a kötelezettség, hogy azokat kérelemre megfelelő formában kiadja. Persze ennek a kötelezettségének vélhetően azzal tenne eleget, hogy rámutat: a felvételek az Országgyűlési Könyvtárban szabadon elérhetők.
A probléma magja éppen ez: csak olyan adatok kiadása kérhető, amelyeket rögzítettek, vagyis a rendelkezésre álló, a közérdekű adatok nyilvánossága révén elérhető egyetlen információforrás a hivatalos zártláncú közvetítés. Amit nem rögzítettek, azt nem lehet kiadni. Addicionális probléma, hogy az indítványozók egybehangzó állítása szerint az anyag manipulálása technikailag nem kizárt, így nem lehet teljes bizonyossággal kijelenteni, hogy a zártláncon közvetített anyag is a maga teljességében archiválására kerül. Az indítványban elbírálni kért probléma azonban éppen az volt, hogy ezen a forráson kívül nincsen más televíziós közvetítési lehetőség - erre nem adott választ az Alkotmánybíróság.
Érdekesnek tűnik az az érv is, amely szerint az Alkotmánybíróság azért találta szükségtelennek a pártatlan közvetítés részletezését biztosító szabályok megalkotását, mert a pártatlan közvetítési kötelezettségről az Rttv. 4. § (1) bekezdése amúgy is rendelkezik, általánosan kötelezővé teszi azt. Mintha úgy látná az Alkotmánybíróság, hogy jelen esetben a közvetítés pártatlanságát a műsorszolgáltatók veszélyeztetnék, s nem az Országgyűlés maga, aki csak korlátozottan engedi a nyilvánosságot az ülésterembe. Ez azonban helytelen következtetés, mivel jelen esetben éppen az Országgyűlés nem biztosítja a pártatlan közvetítés lehetőségét azáltal, hogy korlátozza a hozzáférés jogát. Az Alkotmánybíróság által felhívott Rttv. 4. § (1) bekezdése szerinti pártatlansági követelmény csak akkor léphetne előtér-
- 455/456 -
be, ha a sajtó már rendelkezik megszerzett információkkal: azokat már pártatlanul kell közvetítenie.[53]
Értelmezésem szerint a jogalkotó azért iktatta be az Rttv. 138. § (5) bekezdését, mert szükségesnek tekintette az általánoson túl, további garanciákkal körülbástyázni a közvetítés pártatlanságát. Ez lehetne az az angol minta, amire a Testület is hivatkozik, amely szerint akár a közvetítés szerkezetéig menő szabályokat alkotnak a parlamenti közvetítésre.[54] A jogalkotónak ezt a világosan kifejezett akaratát az Alkotmánybíróság mellőzte, amikor az általános alapelvi szintű kijelentést és a zártláncú közvetítés-kijelölt pozíció szabályát a pártatlanság kellő garanciájának látta.
A kritikák összefoglalásaként és álláspontomat összefoglalva, a vizsgált 20/2007. (III. 29.) AB határozatot, az ott elfoglalt - különvélemény nélküli - testületi álláspontot erőteljesen vitathatónak találom. Ugyan pozitívuma a határozatnak, hogy a véleménynyilvánítási szabadság objektív intézményvédelmi oldalát felhívja, azonban annak vizsgálata alapján nem helytálló következtetésre jut azáltal, hogy alkotmányosnak nyilvánítja a közvetítési szabadságot korlátozó szabályt.
A határozat kritikus pontjának tartom, hogy a nemzetközi kitekintést, megalapozást meglehetősen szelektív módon végezte, a felhívott Európa Tanács Közgyűlése 1142 (1997) határozatából azokat a részeket emelte ki, amelyek az elutasítást támogató érvként jelentkeztek, az azt gyengítő - jóval fajsúlyosabb - ajánlások már nem jelentek meg a határozatban. Messziről - a 22/1999. (VI. 10.) AB határozattól -gyökerező, hatását itt teljes mértékben kifejtő problémának találom továbbá, hogy a véleménynyilvánítási szabadság korlátozását a közérdekű adatok hozzáféréséhez való jog biztosításával kívánja ellensúlyozni a Testület.
A határozat módszertani gyengeségének vélem, hogy a vélemény-nyilvánítási szabadság objektív, intézményvédelmi oldalával szemben ugyanezt az alkotmányi rendelkezést hozzák fel a korlátozás igazolására. Problémát okoz, hogy a zártláncú közvetítés és a kijelölt pozíciók problematikáját az Alkotmánybíróság nem választotta el egymástól, végső soron jelenlegi gyakorlatában ez felveti a cenzúra igen komoly lehetőségét. A mulasztási indítvány elutasításával pedig a jogalkotó úgy rakta a műsorszolgáltatók vállára a pártatlan közvetítés terhét, hogy maga nemhogy semmit nem tesz annak érvényesülése érdekében, sőt! egyenesen hátráltatja, korlátozza azt. ■
JEGYZETEK
[1] Ha az elektronikus médium újságírói számára megtiltjuk, hogy saját mikrofonjukkal, kamerájukkal és csapatukkal közvetítsenek valamely eseményről, akkor ez lehetővé teszi a hírcsinálók számára, hogy maguk határozzák meg a hírek tartalmát, s ez olyan eredmény, amely összeegyeztethetetlen a társadalmunk demokratikus értékeivel.
[2] Révész T. Mihály: A sajtószabadság érvényesülése Magyarországon, 1867-1875. Bp. Akadémiai Kiadó, 1986.
[3] Pap József: Kossuth Lajos korai publicisztikája, az Országgyűlési Tudósítások; http://tortenelem.ektf.hu/efolyoirat/01/pap_jozsef.htm
[4] Demokratikus közvélemény alatt azt értem, hogy a közvélemény kialakulásának és feltárásának folyamata megfelel a demokratikus elveknek.
[5] A §-hoz fűzött miniszteri indokolásra a semmitmondó jelző is túlzásnak tűnik: "A Javaslat ezen a helyen szabályozza a szerkezetileg máshová nem illeszthető szabályokat, egyebek között az országgyűlési közvetítések új rendjéről szóló elgondolást."
[6] Rttv. 138. § (1)-(2) bekezdés
[7] v.ö. 37/1992. (VI. 10.) AB határozat, ABH 1992, 227, 229. A szabályozásnak ez a célja nem a miniszteri indokolásból derül ki, hanem a szabályozás tartalmából, különösen az ingyenességből vezethető le.
[10] 20/2007. (III. 29.) AB határozat, ABK 2007/3. 249, 250.
[11] Az eredeti szövegből hiányzik az állítmány.
[12] 20/2007. (III. 29.) AB határozat, ABK 2007/3. 249, 250.
[13] Így az első ügy hét évet várt az elbírálásra, a másik, 2005-ben érkezett indítvány kevesebb, mint két évet.
[14] Bár az elnök az ügy két tárgyalási fordulóján részt vett, csak az aláírásnál nem volt jelen. v.ö. az Alkotmánybíróság 2007-es napirendjével: www.mkab.hu
[15] 20/2007. (III. 29.) AB határozat, ABK 2007/3. 251. "A közérdekű adatok megismeréséhez fűződő alkotmányos alapjog érvényesítése az államot kötelezi a közszolgálati hírszolgáltatók folyamatos és zavartalan működtetésére [22/1999. (VI. 30.) AB határozat, ABH 1999,176, 194.]." (kiemelés tőlem! U.S.) A közszolgálati hírszolgáltatók fogalma kritikáját lásd a következő pontokban.
[16] ibid.
[17] Az I. alapjogi teszttel, a szükségesség-arányosság tesztjével kapcsolatban lásd: Balogh Zsolt-Holló András: Az értelmezett Alkotmány, Magyar Hivatalos Közlönykiadó, Budapest, 2005, 205-206, 208-219. (a továbbiakban: Balogh-Holló, 2005)
[18] 30/1992. (V. 26.) AB határozat, ABH 1992,167, 172.
[19] 1/2005. (II. 4.) AB határozat, ABH 2005, 31, 43.
[20] 20/2007. (III. 29.) AB határozat, ABK 2007/3. 249, 252.
[21] ibid.
[22] v.ö. 37/1992. (VI. 10.) AB határozat, ABH 1992, 227, 232.
[23] 20/2007. (III. 29.) AB határozat, ABK 2007/3. 249, 253.
[24] Udvary Sándor: Alkotmányos médiajog? PhD értekezés, Károli Református Egyetem, 2007. (kézirat), különösen III. 2.1.4. pont.
[25] Az 523/E/2000. indítványozója, a Magyar RTL Televízió Rt. és jogi képviselője, dr. Feldmájer Péter ügyvéd által felhasználásra átadott indítvány szövege alapján, megtalálható a 24. lj.-ben említett értekezéssel együtt.
[26] 20/2007. (III. 29.) AB határozat, ABK 2007/3. 249, 251.
[27] 22/1999. (VI. 30.) AB határozat, ABH 1999, 176, 194. Az Abh. rövidítés feloldása az idézetben: 37/1992. (VI. 10.) AB határozat
[28] És a vizsgálatom szempontjából irreleváns nemzeti hírügynökség tekintetében.
[29] Itt jegyzem meg, hogy a 20/2007. (III. 29.) AB határozat egy további fogalmi pontatlanságban, hibában is szenved. A 22/1999. (VI. 30.) AB határozatra utalást leegyszerűsíti és a "közszolgálati hírszolgáltatók" folyamatos és zavartalan működtetésére vonatkozó alkotmányos kötelezettségről beszél. Ez azonban egyszerű tévedés: a "hírszolgáltatók" kifejezés a hivatkozott határozatban a hírügynökségre vonatkozik. Úgy tűnik, mintha az Alkotmánybíróság az általuk készített híradóval azonosította volna a közszolgálati műsorszolgáltatókat.
[30] ibid. 251.
[31] A határozat teljes eredeti szövege megtalálhat az Európa Tanács honlapján a következő cím alatt: http://assembly.coe.int/main.asp?Link=/documents/adoptedtext/ta97/eres1142.htm
[32] v.ö. ET 1142 (1997) határozat 7. pont
[33] 20/2007. (III. 29.) AB határozat, ABK 2007/3. 249, 251.
[34] v.ö. ET 1142 (1997) határozat 11.x. pont
[35] Bár a szövegből nem derül ki, kitől való függetlenség ez, a határozat egészéből a parlamenttől és a végrehajtó hatalomtól való függetlenség lehet a helyes értelmezés.
[36] v.ö. ET 1142 (1997) határozat 11.i. pont
[37] v.ö. ET 1142 (1997) határozat 11.ii.a. pont
[38] v.ö. ET 1142 (1997) határozat 11.vii. pont. A további javaslatok pl. a jogszabályok érthetőbbé tételére, a parlamenti eljárások egyszerűsítésére vonatkoznak, vizsgálatom szempontjából mellőzhetők.
[39] Television Channels that Broadcast from Parliaments in the World, Comparative Survey for the Knesset Research and Information Center, 5. http://www.knesset.gov.il/mmm/eng/doc_eng.asp?doc=me00606&type=pdf
[40] Meglepő módon az USA kongresszusi és szenátusi közvetítési szabályozása nem ennyire megengedő, ott a kamerák a ház elnökének irányítása alá tartoznak, ibid. Ez azonban összhangban van az Első Kiegészítés olyan értelmezésével, amely szerint szövetségi területen a szólás szabadságának erőteljesebb korlátai lehetnek, mint magánterületen, v.ö.: Daniel A. Farber: The First Amendment, Concepts and Insights, New York, Foundation Press, 2003. 171-189.
[41] Nyilván nem sértheti a sajtóalapítás szabadságát; esetleg összefüggésben lehet a szerkesztői szabadsággal, azonban ez legfeljebb közvetett összefüggés, minthogy a kifogásolt rendelkezés az információgyűjtés módját korlátozza.
[42] 20/2007. (III. 29.) AB határozat, ABK 2007/3. 249, 252.
[43] Itt kell említést tenni arról, hogy az alkotmánybíráskodás absztrakt jellege igen komoly problémát jelent az ilyen ügyekben.
[44] 20/2007. (III. 29.) AB határozat, ABK 2007/3., 250.
[45] V.ö. a médiatudományban ismert framing-elmélettel. Ez az 1980-as évek elmélete volt, amelyet Noam és Chomsky fejtett ki alaposabban, s amely szerint a média a külső valóságot olyan keretbe állítja, ami a domináns társadalmi ideológiának megfelelően tálalja az eseményeket, a hozzá nem illeszkedő objektív tényeket pedig homályban hagyja. A framing-elméletről bővebben: Bajomi-Lázár Péter: Média és társadalom, Antenna Könyvek, Budapest, 2006, 130-133.
[46] Meglátásom szerint a cenzúra tilalma, mint az előzetes engedélyezés tilalma jelenti azt is, hogy bármely módon megszerzett információt a sajtó szabadon szétoszthat, ez azonban nem menti fel a publikáláshoz, közzétételhez kapcsolódó-pl. becsületsértés, államtitoksértés, stb. miatti-felelősség alól.
[47] A működés zavartalansága amúgy sem lehet a nyilvánosság legitim korlátozási oka, ahogy azt néhány sorral lentebb elemzem.
[48] 20/2007. (III. 29.) AB határozat, ABK 2007/3., 252.
[49] "Az Országgyűlés ülései nyilvánosak. ..."
[50] 20/2007. (III. 29.) AB határozat, ABK 2007/3. 249, 252. (Kiemelés tőlem! U.S.)
[51] V.ö. a határozat módszertani alapját megvető indokolás III.3. ponttal, amely három olyan idézetet is hoz, amelyek az objektív intézményvédelmi oldal védelmét hangsúlyozzák.
[52] 20/2007. (III. 29.) AB határozat, ABK 2007/3. 249, 252-253.
[53] A pártatlanság, kiegyensúlyozottság kritikáját ld.: Udvary Sándor: Alkotmányos médiajog? PhD értekezés, Károli Református Egyetem, 2007. (kézirat), V.8. pontban.
[54] 20/2007. (III. 29.) AB határozat, ABK 2007/3. 249, 251.
Lábjegyzetek:
[1] A szerző egyetemi tanársegéd, Károli Gáspár Református Egyetem (Budapest).
Visszaugrás
