A piacgazdaságon alapuló modellek koncepcionális megközelítése céljából az elmúlt majdnem ötszáz évben számos iskola dolgozott ki elméleteket. Ezek bár sokszínűek és merőben különböznek egymástól, abban azonban valamennyi iskola egyetért, hogy a piacgazdaság kompetitív folyamatok összessége, melyek a kockázatvállaláson alapulnak és melyeket a piaci szereplők értékelnek. Ennek megfelelően a nyereségre való törekvés ugyanolyan fontos eleme a piacgazdasági rendszereknek, mint a veszteségek viselése.[2] A jogszabályok kínálta keretek között a befektetési döntések is hasonló mérlegelés eredményeként születnek meg. Esetenként mégis felmerül annak a lehetősége, hogy a veszteséges befektetési pozíciók tulajdonosai úgy érzik, az állam feladata kárpótolni őket veszteségeikért. Kétségtelenül ilyen hangulat uralkodik ez idő szerint Magyarországon a Quaestor-károsult befektetők körében, noha a független, szakmai szempontú vizsgálat merőben más következtetésre jut. Kérdés azonban, hogy egy nagy érdeklődésre számot tartó és nagy média figyelmet kiváltó botránysorozatban lehetséges-e, hogy a jogalkotás kizárólag szakmai szempontokat mérlegeljen? Az elmúlt tizenöt év nemzetközi tapasztalatai azt mutatják, hogy nem lehetséges, hiszen akár a 2002-es dotcom válság kapcsán[3], akár a 2007-2009-es másodlagos jelzálog-hitelpiaci válság kapcsán létrehozott törvényi szabályozások sem voltak mentesek[4] attól a szellemtől, melyek a befektetők egyes csoportjainak a piac törvényeinél kedvezőbb helyzetbe hozását eredményezték. Ezen törvényi szabályok esetében is az volt a jellemző, hogy a kedvezményezett csoport tagjai felhasználva média és társadalmi kapcsolataikat sikerrel gyakoroltak nyomást a törvényhozókra[5]. Így a jogalkotók hosszú távú piaci tendenciák erősítése helyett a rövid távú, de annál látványosabbnak tűnő megoldásokra helyezték a hangsúlyt. Ezzel azonban a befektetőkben azt a látszatot keltették, hogy ha elég nagy egy társaság piaci súlya[6] (too big to fail theory[7] - a túl nagy ahhoz, hogy megbukjon elv), akkor már nem is mehet csődbe. Az ilyen nagyméretű társaságok által okozott károk enyhítése már nem csak az adott üzleti vállalkozás és a befektetők magánjogi viszonyában értelmezendő, hanem össztársadalmi érdekként megjelenítve már csak állami kárpótlással oldandó meg.
A 2015-ös brókerbotrány sorozat kiemelkedő eseménye volt, hogy az év márciusában omlott össze a befektetőik számára évtizedeken át a piaci átlagos hozamoknál lényegesen nagyobb profitot ígérő Quaestor csoport. A csoport, mint pénzügyi tanácsadó vállalkozás által kínált hozamszintek természetesen az átlagost meghaladó kockázatvállalási tényezőkkel jártak együtt. A vállalatcsoport által megkárosított befektetők több mint harmincezres számosságot értek el. A Quaestor csoport gazdasági összeomlása azonban egy speciális kártérítési megoldást is életre hívott Magyarországon.
E tanulmány célja, hogy a kárpótlás jellegzetességeit és a Quaestor kárpótlási törvényre vonatkozó alkotmánybírósági döntés hatásait vizsgálja. Ezt követően pedig - a meghatározott összeghatárig - de már bővített körű, a brókerbotrány kárpótlásának jogi szabályozó keretrendszerét tekintse át.
A szerzők által a Quaestor bukás gazdasági okaival és a Quaestor Financial Hruria Kft., mint speciális célú jogalany szerepével a Gazdaság és Jog folyóirat novemberi számában már részletesebben foglalkoztak.[8] Ebben a tanulmányban az eseményeknek ennél jóval tömörebb áttekintésére szorítkozunk. Részletesen áttekintjük viszont a speciális célra létrehozott jogalanyok szerepét a Quaestor csoport működésében, mert az új jogszabály indokolásában kiemelt hangsúlyt kaptak. Ebben a munkában a legfőbb szerep mégis a kárpótlási jogszabály revíziójának jut, melynek szempontjai már összehasonlíthatók a korábbi jogszabály tartalma mögött meghúzódó elgondolásokkal.
A Quaestor csoport működésének érdekes végső tanulsága, hogy bár a működtetése mögött meghúzódó leplezett szándék a befektetési banki tevékenység végzése
- 156/157 -
volt, addig a látszat szerint kockázati tőketársaságként működött.
A Quaestor csoportot 1990. január 13-án[9] alakították magánszemélyek részvételével. Érdekes, hogy betéti társasági formában hozták létre, eredetileg pénzügyi tanácsadás céljából. 1993-ban a pénzügyi tanácsadást kibővítették az értékpapír-kereskedelmi és a befektetési tevékenységgel.[10] Az 1995-ös évben felvették az idegenforgalmi tevékenységi profilt,[11] majd 1996-ban ingatlanfejlesztéssel bővült a tevékenységi kör. 2003-tól először a Forrás Takarékszövetkezet ügynökeként, majd 2012-től a Forrás Takarékszövetkezettel együttműködve, a H-EN-I-1815/2012-es MNB határozat szerint kiemelt közvetítői megállapodás alapján már hitelintézeti[12] banki számlavezetési szolgáltatásokat ajánlott vállalkozói és a magánügyfeleknek, így téve teljeskörűvé a befektetési és kereskedelmi banki szolgáltatásokat.[13] Emellett később jelzáloghitel finanszírozással és kockázati tőke jellegű tevékenységgel is foglalkozott a cégcsoport, de ezek volumene és jelentősége egyaránt marginálisnak mondható.
A cégcsoport 2012-ben újradefiniálta jövőképét és úgy határozta meg magát, mint nemzetközi szinten is versenyképes "magyar, diverzifikált, szolgáltató és befektető csoport".[14] Ezzel néhány hónapja a szerzők is egyet értettek - korábban hivatkozott - tanulmányukban, a Gazdaság és Jog folyóirat hasábjain.
A vizsgálatok során időközben feltárt információk azonban arra utalnak, hogy a szerzőknek felül kell vizsgálniuk korábbi elgondolásukat, mert a valóságban a cégcsoport egy tisztán kockázati tőketársaságként működő konszern képét mutatta. Ez a profil önmagában korántsem garantálhatott olyan megtérülést, mint amilyet a Quaestor értékpapírjai rövid távon kínáltak. Utólag megállapítható, hogy már ez a hamis kép magában rejtette a Quaestor gazdasági alapjainak hiányosságait és a későbbi összeomlást. Így lehetséges, hogy az alacsony befektetési volumenhez az induló tőkét az alacsony megtérülésű, kereskedelmi jellegű alaptevékenységek (értékpapír és idegenforgalom) nem tudták biztosítani, így jelentős és folyamatos külső forrásbevonásra volt szükség.
Így jutott el a cégcsoport 2001-ben[15] egy pontosan 10 milliárd Ft nagyságrendű kötvényprogram elindításáig, melynek célja a kibocsátó ingatlan-finanszírozási és bővítési tevékenységek finanszírozása volt.[16] (Ellentétben a későbbiekkel, a kibocsátó ebben az esetben még a Quaestor Pénzügyi Tanácsadó Zrt., vagyis a cégcsoport zászlóshajója volt.)
Az ingatlan forgalmazás és fejlesztés már a 2000-es évektől egészen a 2010-es évekig[17] minimum 30-50%-kal részesedett a cégcsoport belső forrásaiból, a külső források e tevékenységekbe történő bevonása pedig még ennél jelentősebb arányt képviselt.
Summa summarum, a társaság pénzáramlási (cash flow)[18] adatait a kockázati tőke, a telekommunikációs, az egészségügyi, a technológiai, az energetikai,[19] a sport, a szabadidős, a szórakoztató ipari, valamint az idegenforgalmi és szállodaipari tevékenységek fordították negatív előjelűre, mert ezek mind jelentős tőkeigényű tevékenységek és jellemzően csak hosszú távú megtérüléssel működnek.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
