1. Az ELTE ÁJK 1999-ben indította útjára a Bibliotheca Iuridica tudományos kiadványai sorozatában a Libri Amicorum ünnepi köteteit, amelyek a magyar jogtudomány egy-egy kiemelkedő személyisége előtt tisztelegnek, olyan jogtudósok előtt, akiket szoros kapcsolat fűz, vagy fűzött a Karhoz. Ezen sorozat 18. köteteként, 2005-ben jelent meg a Lontai Endre egyetemi tanár tiszteletére készült emlékkönyv. A kötet részben a 2005. január 21-én rendezett emlékülés keretében elhangzott előadások szerkesztett változatait foglalja össze.
Lontai Endre a Kar Polgári Jogi Tanszékének professzora, 2004-ben hunyt el. Előtte tisztelegnek egykori kollegái, barátai. Életéről, munkásságáról Harmathy Attila írt összegzést, amelyet kiegészít a kötet végén található szakirodalmi jegyzék Lontai Endre publikációiról.
Jelen írás ennek az emlékkötetnek a tartalmát foglalja össze röviden, a kötetbeli sorrendet követve. A terjedelmi korlátok miatt sajnos nem kerülhet sor mindenegyes tanulmány részletes bemutatására. Így csak röviden tudunk utalni Bacher Vilmos írására, amely a szellemi tulajdon tárgyai sérelmére elkövetett cselekmények kapcsán foglalkozik a polgári jogi és a büntetőjogi felelősség határaival. Ugyancsak nem kerülhet sor Gödelle István írásának részletesebb ismertetésére, amely a közösségi jogi védjegyek és a korábbi magyar jogok közötti kollízió kérdéseit tárgyalja. Lenkovics Barabás a dohányzáshoz kapcsolódó jogi kérdéseket érinti tanulmányában, Szeibert Orsolya pedig a francia és a holland partnerkapcsolatról írt érdekes áttekintést. Székely László a szépirodalmi művön keresztül megvalósuló hírnévrontás problémáját feszegeti igen személetesen megírt munkájában. A kötet záró tanulmányában Weiss Emília a családjog területén meginduló jogharmonizáció kezdeti lépéseit mutatja be. Csak ajánlani tudjuk az érdeklődő olvasóknak ezeknek a tanulmányoknak az áttekintését!
2. Csehi Zoltán-nák az időszakos lehetetlenülésről szóló tanulmánya, széleskörű jogösszehasonlító munka eredménye, amelynek tárgya a lehetetlenülés és a késedelem közötti különbség feltárása. A lehetetlenülés jogintézménye a ius commune évszázadai alatt alakult ki, de nem vált a szerződésszegés részévé. Erre csak Friedrich Mommsen 1853-ban megjelent műve[1] hatásaként került sor. A német jog megoldását követte később az osztrák és a magyar jog is és ennek következtében a lehetetlenülés tana mind a mai napig fontos szerepet játszik a szerződésszegés körében a magyar dogmatikában és gondolkodásban.
Függetlenül a német elmélettől alakult ki a lehetetlenülés intézménye az angol jogban. A "frustration" tanának kiindulópontját a Tayler vs. Caldwell (1863) ítélet jelenti, ám további jogesetek révén vált csak a lehetetlenülés a common law részéve (pl. az 1903-as Krell vs. Henry eset).
A Szerző rámutat azonban arra, hogy a szerződésszegésnek ez a német gyökerű rendszere nem tekinthető tipikusnak, hiszen más jogrendszerekben (pl. a svájci, a holland és a francia) eltérő megoldások ismertek. Az Európai Szerződési Jog Alapelveiben sem találjuk meg sem az "impossibility", sem a "frustration" kifejezéseket. A késedelem és a lehetetlenülés nem alapvető fogalmai az Alapelveknek. Hasonlóként említi az UNIDROIT-nak a Nemzetközi Kereskedelmi Szerződésekre vonatkozó Alapelveit. Mindezek alapján felteszi a kérdést, hogy ezek a tények valós változást mutatnak-e a szerződésszegés körében, vagy csak a német felfogás háttérbe szorulásaként értékelendőek? A Szerző szerint egyelőre teljes bizonyossággal nem lehet erre választ adni.
A magyar Ptk. lehetetlenülésre vonatkozó részei röviden és tömören szabályozzák a lehetetlenülés szabályait, ezzel tág teret engedve a bíróknak és a jogtudósoknak egyaránt. A törvény nem tesz különbséget a lehetetlenné válás egyes esetei között, amely különbségtételt a régi magyar magánjog (pl. Szladits) még ismerte. A Szerző kiemeli, hogy fontos figyelmet fordítani a Ptk. 399. §-ára, amely az általános szerződésszegési szabályok között elhelyezett lehetetlenüléshez képest (Ptk. 312. §), vállalkozási szerződés esetén speciális szabályokat fogalmaz meg. Ezek szerint, ha a lehetetlenülés egyik félnek sem volt felróható, akkor objektív alapon - érdekkörök szerint - kell megállapítani, hogy ki viseli ennek következményeit. Bírói gyakorlatunk egyébként a kimentés elvét alkalmazza a lehetetlenülésért való felelősség esetén, vagyis ez alól a felelősség alól az érintettnek kell kimentenie magát. A Szerző azon-
- 363/364 -
ban rámutat arra, hogy a magyar jogszabályok nem rendezik azt a helyzetet, ha már a szerződéskötés időpontjában előre látható volt, hogy a szerződés várhatóan lehetetlenül, vagy ezzel számolniuk kellett a feleknek. Álláspontja szerint, ha a szolgáltatás lehetetlenülésével a feleknek már a szerződés megkötésének időpontjában számolniuk kellett, akkor a lehetetlenülés jogkövetkezményei nem állhatnának be. Ha csak az egyik félnek kellett ezzel számolnia, akkor ennek jogkövetkezményeit neki kell viselnie.
A magyar gyakorlatban különösen gyakoriak a jogi lehetetlenülés esetei, amelynek esetei két csoportra oszthatóak. Az elsőbe azok az esetek tartoznak, amikor a lehetetlenülés oka a szerződést követően alkotott jogszabályi rendelkezés, vagy tilalom. A másik csoportba a közhatalmi aktusok, egyedi tilalmak tartoznak (pl. exporttilalom, építési tilalom).[2] A Szerző megjegyzi, hogy a jogi lehetetlenülés általában egyik félnek sem felróható. Kérdésként ehhez kapcsolódva felteszi, hogy vajon a magyar jog jelenlegi szabályozása kielégítő-e? Ki viseli a kockázatát a lehetetlenülésnek, ha az egyik félnek sem róható fel?[3]
A Szerző szerint az idődimenzió vizsgálata kiemelkedő jelentőségű, mert ez alapján határolható el egymástól a lehetetlenülés és a késedelem. A kérdést úgy lehet feltenni, hogy mennyi ideig kell fennállnia a jogi vagy egyéb tilalomnak, akadálynak, hogy késedelem helyett a teljesítés lehetetlenüléséről beszéljünk. Ez alapján az is elképzelhető, hogy a lehetetlenülés oka csak ideiglenes, átmeneti jelleggel áll fenn. A magyar Ptk. nem tartalmaz erre vonatkozóan külön rendelkezést, Grosschmid Béni szerint azonban az időleges lehetetlenülés fogalmilag kizárt. Ez a kérdés azonban mind a német, mind az angol jogban egyaránt ismert. Az angol jogban sokáig meghatározó volt az a felfogás, hogy a "frustration" tana a bérlet esetében nem alkalmazható. Így például a háború ideiglenes korlátozó jellege nem lehetetleníti a 99 évre kötött bérleti szerződést.[4] Időközben ugyan módosult az angol felfogás, de a House of Lord szerint továbbra is csak kivételes jelleggel fordulhat elő bérletnél a lehetetlenülés.
Az ideiglenes lehetetlenülés esete akkor állhat például elő, ha egy exporttilalom, vagy más egyéb állami intézkedés csak meghatározott időszakra szól. Ekkor válik kérdésessé, hogy a szerződés, amely alapján az adósnak erre az időszakra teljesítenie kellett volna, lehetetlenné vált-e, vagy sem. A német kötelmi jogi reform felvetette azt a lehetőséget, hogy az időszakos lehetetlenülés problémáját külön szabályozzák. Számos neves jogtudós - így például Canaris - a terv ellen szóltak, így végül a kérdés kidolgozását a bírói gyakorlatra és a jogtudományra hagyták.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
