Megrendelés

Hírek (IJ, 2005/6., (10.), 213-215. o.)

Nem mond le vezető szerepéről az Egyesült Államok, így a fejlődő országok tiltakozása ellenére továbbra is a kaliforniai székhelyű ICANN felügyeli a domainnevek kiosztását.

Az ENSZ kezdeményezésére Tuniszban megtartott World Summit on the Information Society (WSIS, csúcsértekezlet az információs társadalomról) nem ért érdemi változást az Internet "kormányzásával" kapcsolatban. Az ICANN vezető szerepének megtartása mellett mindössze egy nemzetközi testület, az Internet Governance Forum (IGF) létrejöttéről sikerült megállapodni. A várhatóan 2006-tól működő IGF kötelező érvényű határozatokat nem hozhat, mindössze ajánlásokat tehet a felmerülő kérdésekben; megalakításával viszont az ENSZ lehetőséget kap arra, hogy az Internettel kapcsolatos minden kérdésben állást foglaljon és ajánlást adjon ki. Kovács Kálmán informatikai miniszter, a WSIS alelnöke felvetette, hogy az új testület székhelye Budapestre kerüljön. (Index, FigyelőNet)

A hitelintézeti törvény módosítását javasolja a Kormány.

A terv szerint a jövőben az ügyfelet tájékoztatni kell arról, hogy 30 nap múlva felkerül az adóslistára, illetve évente egyszer mindenki ingyenesen kérdezheti le, hogy szerepel-e azon. A módosítással jogorvoslati lehetőség is bekerül a törvénybe. Az érintettek határidő nélkül kifogással élhetnek a bankoknál, és akár bírósághoz is fordulhatnak jogorvoslatért.

Az Európai Bizottság egy brit informatikai szakértő személyében felügyelőt helyezett a Microsoft mellé, aki azt fogja vizsgálni és követni, hogy az idén szeptemberben 30 éves cég eleget tesz-e a tavalyi antitröszt határozatban foglaltaknak.

Neelie Kroes versenyjogi biztos erről magát Steve Ballmert tájékoztatta, mikor az óriásvállalat vezére személyes megbeszélésre érkezett Brüsszelbe. Neil Barrett megbízottat két másik szakértővel egyetemben a Microsoft javasolhatta, akik közül végül a Bizottság választotta ki a szerinte legmegfelelőbbet. Barrett az internetes bűnözésre szakosodott professzor, korábban már a brit kormány tanácsadójaként is dolgozott. Közben az amerikai Szabadalmi és Védjegyhivatal (USPTO) érvényesnek találta a Kaliforniai Egyetem és az Eolas webböngészőkkel kapcsolatos szabadalmát, amelynek megsértéséért a Microsoftot több mint félmilliárd dollárra perelik. A szabadalom a multimédiás plug-in-ek kezelésével, a weboldalakba ágyazott videók és hangok lejátszásával kapcsolatos.

Míg a Google és a Sun Microsystems nyilvánosságra hozta együttműködését, hogy megtörjék a Microsoft Office programcsomagjának dominanciáját, Bill Gates bejelentette a Windows Live és az Office Live verzióinak fejlesztését, melyek működéséhez már nem szükséges a Microsoft operációs rendszere, csupán egy böngésző.

A Google-Sun kooperáció értelmében a Google részt vállal az ingyenes OpenOffice szoftverének ismertebbé tételében, a Sun Java szoftverplatformját letöltő felhasználók pedig megkapják a világ legismertebb keresőprogramját üzemeltető cég böngészőkbe beépülő toolbar-ját. Az együttműködés ezen felül kiterjed a termékfejlesztésre és a hardverekre is. Szintén versenyfutás zajlik a AOL-ért, miután a Time Warner tárgyalásokat kezdett Microsoft-tal arról, hogy eladna neki az America Online (AOL) való részesedéséből (az AOL és a Time Warner 2001 januárjában egyesült), majd a redmondi vállalat azt összekapcsolná a saját internetes szolgáltatójával, a MSN-nel, így a két cég nagyjából egyenlő arányban részesedne a vállalkozásban. A Time Warner hasonló ügyletről már tárgyalt a Yahoo! és a Google képviselőivel is, a legjobb esélyei azonban a Microsoft-nak vannak. Elemzők szerint a Google azért sem lehet közömbös, és meg

- 213/214 -

kell próbálnia megszerezni a világ legnagyobb -Internet-szolgáltatóját, mivel ezzel a lépéssel a kaliforniai vállalat megvédhetné legnagyobb partnerével bonyolított, évi 380 millió dolláros forgalmát. (FigyelőNet)

A Berlusconi-kormány által elfogadott költségvetési módosítási javaslat szerint 1 eurócent adót vetnének ki minden egyes SMS-üzenetre,

ami mintegy 300 millió euró többletbevételt hozna a konyhára. Egy SMS ma körülbelül 10 eurócentbe kerül Olaszországban, a telefontársaságok bevételének nagyjából 20 százaléka származik belőlük. Az Eurostat adatai szerint 100 olaszra 102 mobilkészülék jut, ez a második legmagasabb arány Európában (a listát Luxemburg vezeti). A legnagyobb távközlési társaság, a Telecom Italia elnöke, Marco Tronchetti Provera egyszerűen idiotizmusnak nevezte a szenátus ma kezdődő vitája elé került javaslatot, de más megkérdezettektől is leginkább olyasmit idézett a Bloomberg, hogy nem tudják, sírjanak-e vagy nevessenek. Olaszország idén harmadszor is túllépi az EU-országok számára megengedett 3 százalékos deficit/GDP-arányt. A jövőre választások elé néző Berlusconi - miután 2001-ben gazdasági csodát ígért - komoly vereségre számíthat, legalábbis a legfrissebb közvélemény-kutatási adatok szerint a balközép ellenzék 12 százalékkal vezet a kormánykoalíció előtt. (NAPI Online)

Együttműködésben az Informatikai és Hírközlési Minisztériummal elkészült az IKT szakma Iparpolitikai Ajánlása (IPA), amit az Informatikai Vállalkozások Szövetségének elnöke, Kovács Zoltán nyújtott át Kovács Kálmán informatikai és hírközlési miniszternek.

Az Iparpolitikai Ajánlás elsődleges célja a magánszektor, a civil szervezetek és a legnagyobb felhasználók ajánlásaival támogatni egy modern, versenyképes Magyarország megteremtését. A nemzeti fejlesztési célok meghatározásában e szereplők, és az államigazgatás közötti kommunikáció biztosítja a fejlesztési igények pontos feltérképezését, közös együttgondolkodásuk pedig a megfogalmazott célok hatékony megvalósítását. Az ajánlás részletes helyzetelemezés alapján tekinti át az IKT szektor legfontosabb stratégiai célkitűzéseit, sorra veszi melyek lehetnek az esélyteremtő funkciók, milyen szerepe van az informatikának a gazdasági növekedés előmozdításában. Külön hangsúlyt helyez az állam és közigazgatás fejlesztésére, a nem termelő szektorok modernizációjára és a társadalomfejlesztés területére vonatkozó javaslatokra. Elemzi a stratégiai célok megvalósításához szükséges rendelkezésre álló és a jövőben fejlesztendő területeket, így a digitalizációtól az informatizált vállalkozásokon és kereskedelmen át az e-közigazgatás, e-oktatás, e-egészségügy, valamint az IKT megoldások megerősítéséig, felsorolja az ehhez szükséges és megvalósítandó fő lépéseket, programokat. Az Iparpolitikai Ajánlás dokumentuma letölthető az IVSZ honlapjáról (http://www.ivsz.hu).

A teljes tartalom megtekintéséhez jogosultság szükséges.

A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.

Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!

Visszaugrás

Ugrás az oldal tetejére