Peschka Vilmos kétségtelenül a szocialista korszak legkitűnőbb jogelméleti gondolkodója volt. Nevéhez fűződik az akkori marxizmus legkifejlettebb irányzatának, Lukácsnak és iskolájának alkalmazása a jogelmélet területére; mindez a kor nyugati jogelméleti irodalmának teljes ismeretében. Hősies kísérletei a marxista jogelmélet megújítására egyszerre mutatatják meg számunkra azt a határt, ameddig akkor el lehetett menni a politikai-tudományos közegben, és ugyanakkor ennek a kísérletnek korlátait is. Alábbi írásunkban Peschka Vilmos 1972-ben megjelent A modern jogfilozófia alapproblémái[1] c. munkája alapján igyekszünk bemutatni egy elszánt gondolkodó eredményeit és kudarcait.
Könyve elején Peschka meghatározza, hogy szerinte melyek a modern jogfilozófia alapproblémái: a Sein és a Sollen viszonya, a természetjog és a pozitív jog összefüggése, valamint a törvényi és a bírói jog kapcsolata.[2] Ezek közül az első kettőre térünk ki.
Vannak a II. világháború utáni korszaknak olyan alapvető kérdései, amelyek "közvetlenül csak a polgári jogfilozófiára jellemzőek, s a marxista jogelmélet csupán magának a kérdésfelállításnak vagy megfogalmazásnak kritikája révén, indirekte foglalkozik azokkal. Ilyenkor a marxista jogelmélet feltéve, de meg nem engedve elfogadja a szóban forgó jogfilozófiai probléma exponálását, hogy azt kritikailag vizsgálva, megkísérelje a tulajdonképpeni, valóságos jogfilozófiai kérdést a marxista jogfilozófia aspektusából megválaszolni" - állapítja meg Peschka.[3] Tehát ezzel el van ismerve, hogy a polgári jogfilozófia olyan problémái, mint pl. a természetjog, tulajdonképpen, habár csak kritikailag is, de vizsgálódásra érdemes problémák.
E sorok írójának már a könyv megjelenése után problémái voltak a természetjognak azzal a tagadásával, amit Peschka a könyvében kifejtett. Mivel ekkor ő is ott dolgozott, ahol szerző, rögtön fel is kereste szobájában, és előadta neki fő érvét: ha nincs természetjog, mihez lehet mérni a tételes jog milyenségét? Peschka azonban nem vette komolyan. Kedvesen somolyogva megkérdezte: hiányzik neked a természetjog? S kifejtette: a természetjog csupán erkölcsi és nem jogi kategória, s csak a bírói jogalkalmazásba szivároghat be, mint erkölcsi felfogás.
- 153/154 -
Kezdjük tehát a természetjoggal, és most előadhatom neki akkor meg nem hallgatott érveimet. Már az első altéma, amely "A természetjog és a pozitív jog mint a modern jogfilozófiai alapproblémája" címet viseli, mutatja, hogy a marxista jogelmélet is legalább is respektálja ezt a problémafelvetést, azaz ambivalensen viszonyul hozzá. Mert egyrészt a probléma nem is létezik, de mégis van, mert a probléma negációja nem jelenti annak ignorálását.[4] Főként azért nem lehet ignorálni, mert a II. világháború után felmerült, ezért kritikailag kell vele foglalkozni: "Az igazi marxista kritika viszont megköveteli, hogy a szóban forgó kérdés helytelenségét és tévedéseit saját benső immanenciájában is felmutassuk, amit csak úgy érhetünk el, ha feltéve, de meg nem engedve, elfogadjuk a hibás kérdésfeltevést s ennek keretei között és anyagában tárjuk fel torzulásait, belső ellentmondásait."[5] Márpedig a kétféle jognak az emberiség évezredek óta vizsgálta a viszonyát, tehát ez nem tehető félre. De ez csak másodlagos érv. A fő ok az, hogy az elhibázott kérdésfeltevésben (amely azért elhibázott, mert a marxista jogfilozófia szerint olyan, hogy természetjog nem létezik) valóságos problémák rejtőznek, mint pl. a jog és igazságosság, jog és érték, jog és erkölcs, a politika és jogtudat közti kapcsolatok, amelyek kétségkívül a marxista jogfilozófia tematikájában is benne vannak. Megjegyezzük, hogy a természetjogot egy XIX. századi jogfilozófus, Pikler Gyula, már 1892-ben elparentálta, s logikusan végiggondolva a neokantiánus problémát, eljutott értékmentes jogfilozófiához.[6] Azonban ez túl volt Peschka érdeklődési körén. Minthogy ő a modern filozófiai alapproblémáit tűzte ki vizsgálódásai tárgyául.
Állapítsuk meg, hogy van itt egy furcsa szubsztanciális egybeesés. A marxista jogelmélet tárgyalja azokat a kérdéseket is, amelyeket a természetjogi elméletek is implikálnak, csak éppen a természetjogi értelmezési keretet veti el. Az anyag, a szubsztrátum tehát ugyanaz, de a forma, amelyben elhelyezik, teljesen más. Tehát a tények ugyanazok, de a magyarázat más. Kérdés akkor, hogy miben különbözik a marxista magyarázó séma, vagy vonatkozási keret a természetjogi elméletek vonatkozási keretétől. Nyilván egy marxista jogfilozófus nem fogadhat el egy olyan idealista feltételezést, hogy létezhetnek jogok, amelyek a történelem felett örök időkre érvényesek, hiszen ez halomra döntené a gazdasági alap és jogi felépítmény végső soron unikauzális megfeleltetését.
Ezután Peschka végigelemzi a természetjog pozitiválódásával foglalkozó koncepciókat (Kelsen, Merkl, Marcic stb.), majd felveti a természetjog érvényességének kérdését, s eljut a neuralgikus pontig: mi van, ha fellép az állítólagos természetjog és a pozitív jog kollíziója? Mi van, ha pozitív jog ellentmond a természetjognak?[7] Radbruch szerint van olyan pozitív jog, amely oly mértékben sérti az igazságosságot, és annyira ártalmas közre, hogy el kell vitatni tőle a jogi minőséget. Messmer szerint csak akkor érvénytelen a pozitív jog, ha nyilvánvalóan általános emberi alaptételekbe ütközik. Friedman a természetjogot csak akkor tartja
- 154/155 -
használhatónak, ha az erkölcstelen jogot detronizálta egy forradalom. Coing-ot idézi egyetértőleg, aki Kelsennel szemben azt vitatja, hogy nem lehet a jogérvényesség problémáját csak a pozitív jogból kiindulva megoldani. A vázolt koncepciók után a "Természetjog és pozitív jog kapcsolatának ideologikus jellege" címmel megpróbálja megvilágítani a marxista jogelmélet alapján a vitát és megadni a helyes megoldást.
Először is, átveszi az akkor már Magyarországon is kiadott Louis Althussertől kidolgozott ideológiai fogalmat, és "ráhúzza" a természetjogra. Althusser szerint az ideológia a tudományos fogalmaktól eltérően nem nyújtja a valóság képét, mert nem adja meg lényegüket. Az ideológia a valóságot képzelt viszonyba öltözteti, amely sokkal inkább akaratot fejez ki, semmint valóságot. A fasizmussal szembeni természetjogra hivatkozás is ilyen ideológia, azt fejezi ki, hogy az a jog nem az ő joguk, hanem ehelyett fordulnak a természetjoghoz, ami az egész társadalom, sőt az egész emberiség jogának követeléséhez vezet. A fasiszta jogrendszer megszüntetésének vágyát, egy új rendszerbe vetett reménységet és akaratot fejeznek ki. Azt Lukács is elismeri, hogy a természetjog olykor progresszív szellemi hatalommá válhat. Akkor viszont felvetődik a kérdés: az emberek a történelmet hamis tudattal csinálják? Ha Althusser szerint az ideológia hamis tudat, s ha Marx szerint az ideológia osztályideológia, akkor mely társadalmi osztálynak vagy csoportnak felel meg, vagy kinek érdekeit képviseli az ideológia? Nem véletlen, hogy egy szerző Alhussert besorolja az ún. szuperstrukturalisták közé (vagyis a felépítményi jelenségeket döntő szerepbe soroló olyan filozófusok közé, mint Foucault vagy Derrida), mert végül is az osztályok között az ideológiai harc egyáltalán nem függ az adott gazdaság állapotától, attól, hogy vajon kapitalista vagy szocialista, hanem az ideológiai harctól, ha az emberek a felépítményből kapnak impulzust, ösztönzést. Ha ez az igazi harc, akkor a gazdasági folyamatok csak másodlagosak. Az ideológia a döntő. Ha pedig ezt egy csoport képviseli, akkor megint csak a köztük lévő kommunikatív viszony szabja meg a tervet és a cselekvést is.[8] Nem véletlen, hogy már a kommunizmushoz megtérő Lukács is azt mondta a Taktika és etikában, hogy nincs tudomány, amely eldönthetné azt, hogy mikor van itt forradalmi pillanat. A tudomány csak a lehetőséget mutathatja meg, de az egyéneknek kell azt felismerni és dönteni.[9] Peschka aztán kifejti Marx nyomán, hogy a jog mindig osztályjog, de az osztályjog tartalma szembekerülhet az osztályjog tényleges általánosságával, azaz az osztály tévedhet saját érdekének felismerésében is, és ilyenkor nem a különös osztályérdek nyert kifejezést, hanem annak szűkebb érdeke. Hát ezt érdekes lett volna tovább elemezni, pláne, ha bekapcsolta volna pl. az amerikai rétegződéskutatásokat is, amelyek akkor már megvoltak, s megpróbálta volna megérteni, hogy vajon egy konkrét kormányzati intézkedés vagy törvény vajon pl. az uralkodó elit (C. W. Mills) vagy a technostruktúra (Gailbraith) melyik rétegére, vagy melyik menedzsmentrétegre, vagy melyik tőkéscsoportra, a bank- vagy az ipari tőkére, avagy a kereskedelmi tőkére vezethető-e vissza. Még érdekesebb lett volna
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
