Jelen tanulmány az uniós tagállamok kárfelelősségének témakörében az ún. Francovich jelenség utáni eseményeket kívánja mind leíró, mind kritikai szemlélettel vizsgálni. Ezt különösen az teszi indokolttá, hogy a szakirodalom részéről kifejezetten élénk érdeklődést kiváltó1 Francovich ítélet2, ill. az abban foglalt kritériumok napjainkban a tárgybani jogintézménynek már csak az egyik, s inkább másodlagos vagy részpilléreként írhatóak le, hiszen a meghozatalát követő esetjog3 egy olyan második pillért alakított ki, amely éppen az általános feltételek kritériumainak megadásával vált törvényszerűen elsődlegessé.
A fenti folyamat lefutásának ténye önmagában nem okozhat meglepetést a témával korábban foglalkozó vagy az uniós jogban egyébként jártas személyek részére, mindazonáltal a részükről is érdeklődésre tarthat számot a Francovich ítéletet követő jogirodalmi elemzések legfontosabb trendjeinek, javaslatainak, valamint a részben ezek figyelembevételével megszületett ún. Brasserie-formulának a bemutatása éppúgy, mint az ez utóbbihoz fűzött kommentárok, értékelések rövid felvázolása.
Megjegyezendő még, hogy a cikk egészében foglaltak, éppúgy mint az azt lezáró általános következtetések, a szerző személyes véleményét képviselik, s a választott téma jellegéből adódóan csak egy álláspontot jelentenek a lehetséges értékelési és elemzési módozatok közül.
Ezen fejezet elején, csak a legszükségesebb mértékben, szó esik a Francovich-ítélet általam fontosnak vélt rendelkezéseiről, hiszen ezek tükrében lehet érdemben
foglalkozni a dolgozat tárgyaként megjelölt témakörökkel.
a) Az ítélet 37. pontja alapelvként rögzíti a tagállamok kárfelelősségét azért, hogy jóvátegyék az egyéneknek a közösségi jog megszegésével okozott károkat, s amely alapelv az ítélet 35 pontja szerint a Római Szerződésből eleve eredő és levezethető elv.4
b) Az ítélet 38. pontja megállapítja, hogy a tagállamok kártérítésre jogosító kárfelelősségének feltételei a kérdéses közösségi jogi jogsértés természetétől, jellegétől függnek.5
c) A 39-40. pontok nyújtják az irányelvátvétel teljes elmaradásának (esetleg értelmezéstől függően nem megfelelő végrehajtásának) esetére vonatkozó ún. Francovich kritériumokat.
A három konjunktív feltétel a következő: 1. az irányelv által célzott eredmény arra is kiterjed, hogy egyénekre ruházzon jogokat; 2. ezen jogok tartalma az irányelv rendelkezései alapján meghatározható legyen; 3. okozati összefüggés álljon fenn az állam kötelezettségeinek megszegése és az érintett személy által elszenvedett kár között.6
d) A tagállam az általa okozott károk következményeiért a saját felelőségi jogára vonatkozó szabályok alapján tartozik kártérítési kötelezettséggel. Közösségi szintű jogalkotás hiányában az egyes tagállamok belső jogrendjébe tartozó kérdés a megfelelő bíróságok kijelölése, ill., azon részletes eljárási szabályok megállapítása, amelyek teljes egészében az egyéneknek a közösségi jogból származtatott jogait hivatottak garantálni.7
e) Továbbá a kár megtérítésének a tagállamok által lefektetett szabályainak anyagi jogi és eljárásjogi rendelkezései nem lehetnek kedvezőtlenebbek, mint a hasonló belföldi igényekre vonatkozó feltételek és azok nem alkothatók (értelmezhetők) meg oly módon, hogy lényegében lehetetlenné vagy kifejezetten nehézzé tegyék a kártérítés tényleges megszerzését.8
A fentiekben felsorolt rendelkezések az azt tárgyaló szakirodalomban többek között az alábbiak szerint csoportosítható kérdéseket vetették fel.
A 35-37., illetve a 39-40. szakaszok együtt olvasatában az ítélet által nem kellően tisztázott az a kérdés, hogy az irányelvátvétel teljes elmaradásának esetére irányadó felelősség keletkeztető feltételek meghatározása mellett mi is valójában az ítélet tárgyi hatálya, s így különösen az csak a közvetlenül hatályos közösségi jogi normák megsértésének esetére vagy az ekként nem minősülőkre is vonatkoztatható, esetleg a közösségi jogi alapelvek megsértésével bezárólag is.9
A közvetlen hatály-problémával kapcsolatban mindenekelőtt azt érdemes jelezni, hogy az először maga az irányelv, mint speciális másodlagos közösségi jogi norma kontextusában és ennek keretein belül maradva merült fel, már csak azért is, mert a kérdéses esetben az olasz jogalkotás által át nem vett irányelv - tartalma alapján - nem merítette ki a közvetlen hatályosuláshoz szükséges feltételeket, azonban később ezen kérdéskör "tárgyi hatálya" átterjedt az elsődleges közösségi jogként minősülő Római Szerződés egyes azon cikkelyeinek vizsgálatára is [pl.: 90. § (1), 92-94. §], amelyek maguk nem közvetlenül hatályosak, azonban egyes közvetlenül hatályos szerződési szakaszokkal [pl.: 85. § (1), 86. §] együttalkalmazva azok lehetnek.10
Ily módon tehát megállapítható, hogy az irányelv kontextuson belül maradva a közvetlen hatály nem tartalmi feltétele a tagállami kárfelelősség megállapíthatóságának, azonban az állami támogatások kérdésével "közvetve" [92. § (1)] vagy "közvetlenül" (92-94. §) foglalkozó szerződési szakaszok tekintetében valójában az, hiszen ezek - a hipotézis szintjén - kizárólag a versenyjogi rendelkezésekkel együttalkalmazva vezethetnek el a felelősség beálltához, amely gyakorlati szempontból azért is érdekes, mivel egy másodlagosan alkalmazandó jogorvoslatot jelentenek azon károsult jogalanyok részére, akiket ilyen esetekben elsődleges jogorvoslatként az érintett vállalkozás ill., állami, közüzemi vállalat felelőssé tétele illet meg.
A közvetlen hatállyal kapcsolatban még az irányelvkontextuson belül arra vonatkozóan is ellentmondó álláspontok alakultak ki, hogy amennyiben az fennáll, nem zárja-e ki a tagállami kárfelelősség megállapíthatóságát vagy érvényesíthetőségét, azaz a tagállami kárfelelősség jogintézményéből eredő jogosultságoknak mi a viszonya a közvetlenül hatályos irányelvből fakadó jogosultságokhoz, illetve azok érvényesítéséhez.
A vagylagosság, illetve ezen belül a közvetlen hatályból eredő jogérvényesítés primátusának értelmezési álláspontjaiból egyik módozat sem került ki győztesen, hiszen a kérdést végül maga a Brasserie ítélet" döntötte el oly módon, hogy párhuzamos és az érvényesítési elsődlegességet illetően fakultatív jogérvényesítési módozatokról van szó.12
Ez a párhuzamosság további érdekes kérdéseket vet fel, azonban ezekkel terjedelmi korlátok miatt ehelyütt nem kívánunk foglalkozni.
Az általános közösségi jogi alapelvek megsértése, mint potenciális felelősség keletkeztető esetcsoport kapcsán mindenekelőtt azt érdemes hangsúlyozni, hogy ennek elméleti megalapozottsága mellett az Európai Bíróság kizárólagosan ezen a jogcímen benyújtott igénnyel kapcsolatban, legalábbis a tagállamok kárfelelősségét illetően, még nem kényszerült döntéshozatalra, és felettébb valószínű az, hogy ennek megtörténtekor megfelelő értelmezési zártsággal jár majd el.13
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
