Az Egyesült Királyságban olyan jogszabályt fogadtak el 1995-ben, amellyel a szerződésen kívüli károkozásra vonatkozó szokásjogi jogválasztási szabályokat (különösen a hírhedt double actionability szabályát, mely szerint a felperes csak akkor lehetett pernyertes, ha keresete mind a lex loci delicti, mind a lex fori szerint alapos volt) hatályon kívül helyezték, és új, jogszabályi rendelkezéseket vezettek be annak érdekében, hogy ezen terület szemléletmódját modernizálják. Mivel most a Róma II. feltűnt a láthatáron, mely további jogszabályi változtatásokat igényelhet, érdemes megvizsgálni, hogy hogyan boldogultak az angol bíróságok ezen jogszabályi rendelkezések alkalmazásával. Az alábbiakban különös jelentőséggel bíró személyi sérü-lésessel és halállal járó ügyek kerülnek ismertetésre.
Az 1995. évi nemzetközi magánjogi (vegyes rendelkezések) törvény [Private International Law (Miscellaneous Provisions) Act 1995] vonatkozó szabályai a szerződésen kívüli károkozásra jól ismert jogválasztási modellt tartalmaznak, ugyanis az általános szabályozás alkalmazása speciális esetben mellőzhető. A törvény legfontosabb paragrafusainak a pontos szövege a következő:
"11. § (1) Az általános szabály az, hogy az alkalmazandó jog annak az országnak a joga, ahol a szóban forgó szerződésen kívüli károkozást megvalósító esemény bekövetkezik.
(2) Abban az esetben, ha ezen esemény elemei különböző országokban következnek be, az általános szabály szerinti alkalmazandó jog
(a) személyi sérülésre vagy személyi sérülésből eredő halálra vonatkozó kereset tekintetében annak az országnak a joga, ahol az egyén a sérülés elszenvedésekor tartózkodott;
(b) [kihagyva]
(c) [kihagyva]
12. § (1) Ha az eset összes körülményéből az derül ki, összehasonlítva
(a) azon tényezőket, amik a szerződésen kívüli károkozást azzal az országgal hozzák összefüggésbe, amelynek a joga lenne az alkalmazandó jog az általános szabály szerint,
(b) bármely más tényezőkkel, amelyek a szerződésen kívüli károkozást egy másik országgal hozzák összefüggésbe, hogy ennek az országnak a joga alapvetően alkalmasabb alkalmazandó jognak az eset kapcsán felmerülő kérdések eldöntésére, akkor az általános szabály helyett az alkalmazandó jog ennek az országnak a joga.
(2) Ezen § alkalmazásában azon tényezők, amelyek figyelembe vehetők a tekintetben, hogy a szerződésen kívüli károkozás egy országgal milyen összefüggésben áll, különösen azok, amelyek a felekre, bármely eseményre, amely a kérdéses szerződésen kívüli károkozást megvalósítja, vagy ezen esemény bármely körülményére vagy következményére vonatkoznak."
Elsőként három ügy kerül bemutatásra, ahol ezen szabályokat alkalmazták, ezután a jogválasztás tekintetében a kérdés helyes megközelítése érdekében néhány gondolat kerül felvázolásra a kártérítés problematikáját illetően személyi sérülés vagy halál esetében.
Az Edmund v. Simmonds ügyben a felperes személyi sérülést szenvedett, amikor Spanyolországban az alperes által vezetett autóban utazott. A felek, akik Spanyolországban nyaraltak, ott béreltek autót. A balesetet az alperes okozta, mivel gondatlan magatartása miatt elvesztette a gépjármű feletti uralmat, amely ennek következtében egy spanyol tehergépkocsival ütközött. A bérautót spanyol biztosítónál biztosították. A felek megállapodtak abban, hogy a felelősséget illetően nincs releváns különbség a spanyol és az angol jog között, azonban az alperes azt állította, hogy a felperest megillető kártérítés "összege" vonatkozásában a két jogrendszer között alapvető különbség van. A bíróság először azon az úton indult el, hogy az "összegszerűség" problematikája a szerződésen kívüli károkozásra vonatkozó alkalmazandó jogra irányuló kérdés. E tekintetben az általános szabály szerint, ahogy azt az 1995. évi törvény 11. § (1) bekezdése meghatározza, a spanyol jog lenne alkalmazandó. A bíróság ezután azt vizsgálta, hogy vajon van-e ok arra, hogy az általános szabály helyett a már korábban említett 12. § rendelkezéseit alkalmazza. Elsőként ebből az következett, hogy a bíróság összehasonlította azon tényezőket, melyek a károkozást Spanyolországhoz kötötték, azon tényezőkkel, melyek ezen károkozást más országgal hozták ösz-szefüggésbe, jelen esetben Angliával, és aztán az ösz-szehasonlítás tükrében megvizsgálta, hogy vajon az angol jog alapvetően alkalmasabb alkalmazandó jog lenne-e az ügyre vonatkozó kérdés, vagyis a kártérítés "összegszerűségének" az eldöntésére. A törvény fentebb említett 12. § (2) bekezdése meghatározza azon tényezőket, amelyek az összehasonlítás elvégzése során különös tekintettel figyelembe veendők, ugyanakkor nem gátolja meg a bíróságot abban, hogy egyéb tényezőkre is tekintettel legyen, melyek az adott ügyben fontosak lehetnek.
A bíróság nem talált "semmi nehézséget a 12. §-ban meghatározott összehasonlítás lefolytatása során", és arra jutott, hogy az Angliára vonatkozó tényezők túlnyomó többségben vannak. A felek angolok voltak, általában Angliában laktak, csak ideiglenesen tartózkodtak turistaként Spanyolországban, és a felperes kára "teljes egészében Angliában" merült fel. Nem vitatták, hogy a balesetet kizárólag az alperes magatartása okozta, mivel a gépkocsija feletti uralmat elvesztette. Az a tény, hogy a másik jármű, illetve annak vezetője spanyol volt, továbbá az, hogy a járművet spanyol biztosítónál biztosították, nem hoz létre releváns kapcsolatot Spanyolországgal. Ez azt jelentette, hogy a károkozás "hazai" "angol" szerződésen kívüli károkozás azon kívül, hogy a járművek biztosítói (alperes járművéé is) spanyolok. Azonban az idegenforgalmi területeken lévő bérautók biztosítói, különösen azok, amelyek fly-drive szolgáltatás, vagyis gépkocsi rendelkezésre bocsátása melletti repülőút keretében bérbe adott autót biztosítanak, figyelemmel kell, hogy legyenek arra, hogy a bérlők nagy része külföldi lesz, a balesetben nemcsak belföldi, hanem külföldi is érintett lehet azzal a lehetőséggel, hogy a kártérítés valamilyen más jogrendszer szerint kerül összegszerűleg meghatározásra.
A bíróság ezen elemzése szerint a "kártérítés" szerződésen kívüli károkozással összefüggő kérdés, vagyis anyagi jogi probléma. Az azonban nem teljesen világos, hogy az ügyben a kártérítésnek mely aspektusa merült fel. Ez az, ami miatt az "összegszerűség" szó a tanulmány korábbi részében idézőjelbe került, és emiatt hangsúlyos az ítélet kivonatosan közzétett változatában az "összegszerűleg meghatároz" kifejezés. Az ítélet egyik pontjában a bíróság úgy fogalmaz, hogy "[H]abár ugyanazon kárfajták ismertek [a spanyol és az angol jogban], a kártérítés összege megállapításának a módja teljesen különböző, és minden valószínűség szerint kisebb összegű kártérítést kapna a felperes, ha ezen ügyre a spanyol jog lenne az alkalmazandó. Azonban a bíróság egy, Dicey and Morris on The Conflicts of Law című könyvből származó idézetre hivatkozott, mely a kárfajtákra vonatkozik, nem pedig a kártérítés összegének a megállapítására. Az ítélet más részeiben ugyanakkor a bíróság elég világosan fogalmaz, hogy az ügyben felmerült kérdés a kártérítés mértékének a megállapítása, amely az alkalmazandó jog szerint meghatározott releváns kárfajták alapján eldönthető. Az elemzés ezen aspektusa alapján úgy tűnik, hogy az az álláspont az irányadó, hogy a kártérítés összegszerűsége szerződésen kívüli károkozásra alkalmazandó jogra vonatkozó kérdés.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
