A Lisszaboni Szerződés1 (a továbbiakban: Szerződés) 2009. december 1-jén, hosszú hónapokig tartó bizonytalanság után, a tervezettnél jóval később2 hatályba lépett. Az Európai Közösségek és az Európai Unió alapszerződéseit módosító szerződés aláírásával lezárult reformfolyamat elsődleges célja az Európai Unió működésének hatékonyabbá tétele, versenyképességének fokozása és demokratikus működésének erősítése volt, s mindezzel összhangban az intézményrendszer átalakítása oly módon, hogy az megfeleljen a hosszabb távú igényeknek az esetleges további bővítésekhez kapcsolódóan.
A Szerződés sorsát az Alkotmányos Szerződés 2004. októberi aláírásától kezdve meghatározta a tagállami alkotmányokhoz való viszonya, hiszen az Alkotmányos Szerződés és az azt felváltó Lisszaboni Szerződés ratifikációja is számos tagállamban vetett fel alkotmányossági aggályokat.3 A hosszúra nyúlt ratifikációs folyamat a Magyarország általi, a Szerződés aláírását követően négy nappal történt megerősítéstől4 a Csehország általi, utolsóként történt jóváhagyásig húzódott5. Az eltelt két évben több tagállam alkotmánybírósága foglalkozott a Szerződés és a nemzeti alkotmány összeegyeztethetőségének kérdésével6, köztük a Német Szövetségi Alkotmánybíróság (Bundesverfassungsgericht, a továbbiakban: Alkotmánybíróság) is.
A 2009. június 30-án hozott döntés7 szervesen kapcsolódik a német Alkotmánybíróság korábbi, a német uniós tagság alkotmányos vetületeit, a német jog és az Európai Unió (Európai Közösségek) által alkotott jog viszonyát érintő ítélkezési gyakorlatához8, elsősorban az európai integrációt alapjaiban megreformáló Maastrichti Szerződés alkotmányosságáról szóló döntéshez9.
Az Alkotmánybírósághoz érkezett számos indítvány a Lisszaboni Szerződést jóváhagyó törvény10, a Szerződés ratifikációjához kapcsolódóan az alkotmányt módosító törvény11 és a német parlament két kamaráját uniós ügyekben megillető jogosultságokat szabályozó törvény12 alkotmányellenességét vetette fel, elsősorban az alkotmány megváltoztathatatlan alapértékeivel való összeegyeztethetetlenségük miatt. A vizsgálat eredményeképp az Alkotmánybíróság azt állapította meg, hogy a Lisszaboni Szerződés önmagában összhangban állónak tekinthető az alkotmánnyal, a Szerződés németországi alkalmazásához szükséges egyik kísérőtörvény azonban nem.
A 421 bekezdésből álló döntés a német Alkotmánybíróságtól megszokott szakszerűséggel és alapossággal járja körbe az indítványok által felvetett alkotmányos problémákat, az indítványok konkrét vizsgálatát megelőzően részletesen áttekintve az európai integráció folyamatát és a Lisszaboni Szerződés által bevezetett újításokat. A döntésben az Alkotmánybíróság a Maastricht-ítéletet követően ismét összefoglalta álláspontját az európai integráció német alkotmányosságra gyakorolt hatásairól. A rendkívül nagy terjedelmű döntés valamennyi aspektusát ehelyütt ismertetni lehetetlen volna, ezért az alábbiakban a döntés leglényegesebb elvi állásfoglalásait igyekszünk kiemelni.
A Lisszaboni Szerződés megerősítésének alkotmányellenessége alapvetően a demokrácia és a német állami szuverenitás esetleges sérelme miatt vetődhet fel, elsősorban az Európai Unió hatásköreinek bővülése és a szupranacionális együttműködés területeinek szélesedése révén, hiszen az újításokkal az Európai Unió még távolabb kerül a nemzetközi szervezetektől, s még közelebb a föderális állammodellhez. Az alkotmányos problémák lényegében a hatáskör-átruházás, a Kompetenz-Kompetenz birtoklása és az átadott hatáskörök terjedelme köré épülnek, hasonlóan a Maastrichti Szerződés által felvetett alkotmányos problémákhoz. Az alapvető alkotmányos kérdés az, hogy az európai integrációs folyamat ezen újabb állomásán még a német uniós tagsággal szemben támasztott alkotmányos követelmények keretein belül marad-e az európai integrációban való részvétel, vagy a Lisszaboni Szerződéssel annyira megváltozik az Európai Unió természete, hogy Németországra ezután mint egy saját államterülettel és néppel rendelkező, hatásköreiről önállóan döntő európai föderális állam szuverenitásától megfosztott tagállamára kell tekintenünk. Ezek a kérdések azok, amelyek az európai integrációról folytatott németországi alkotmányos diskurzust az Európai Unió létrejötte óta meghatározzák.
A Lisszaboni Szerződés megerősítéséről szóló törvényt a Bundestag, majd a Bundesrat 2008 áprilisában, illetve májusában fogadta el, elfogadva ugyanekkor két "kísérőtörvényt" is. Az egyik törvény az alkotmány 23. cikkébe, az Európa-klauzulába13 illesztett egy új rendelkezést, amely értelmében a Bundestag és a Bundesrat is jogosult az Európai Unió Bírósága eljárását kezdeményezni, ha úgy véli, hogy egy uniós jogi aktus sérti a szubszidiaritás elvét.14 A másik kísérő törvény a Bundestag és a Bundesrat európai uniós ügyekben fennálló jogosultságainak kiterjesztéséről és megerősítéséről szólt. Ez tette (volna) lehetővé a parlament két kamarája számára azon jogosultságok gyakorlását, amelyeket a Szerződés a nemzeti parlamentek szerepének erősítése érdekében biztosított. Így a törvény alapján a parlamenti kamarák a uniós jogalkotási aktusok tervezetéről a jogalkotási folyamatban részt vevő uniós intézmények vezetőinek küldött indokolt véleményben fejthetik ki, ha a tervezetet a szubszidiaritás elvét sértőnek vélik; illetve a szubszidiaritás elvét sértő uniós jogi aktust az Európai Unió Bírósága előtt megtámadhatják. Ezen túl kifogást nyújthatnak be a valamely passerelle klauzula alkalmazásáról hozott Európai Tanácsi vagy Tanácsi határozat tervezete ellen, amellyel megakadályozzák a határozat meghozatalát. Ez utóbbi esetben a kifogás elfogadásához a Bundestag tagjai többségének szavazata szükséges, ha kizárólagos szövetségi hatáskört érint a passerelle eljárás; illetve a Bundesrat tagjai többségének szavazata szükséges, ha kizárólagos tartományi hatáskört érint az eljárás. Egyéb esetekben bármelyik kamara dönthet kifogás benyújtásáról, feltéve, hogy a másik kamara legkésőbb két héttel a hat hónapos határidő lejártát megelőzően nem utasítja el azt. A törvény rögzíti továbbá, hogy a szövetségi kormánynak "a lehető leghamarabb" részletesen tájékoztatnia kell a parlamenti kamarákat az uniós jogalkotási aktusok tervezetéről; illetve hogy a Bundestag a szubszidiaritás-ellenőrzési mechanizmushoz kapcsolódó kifogásolási és keresetindítási jogosultságának gyakorlását nem delegálhatja az Európai Uniós Ügyek Bizottságára.
E három törvény alkotmányellenességének megállapítása iránt négy alkotmányjogi panasz, a német alkotmányos szervek közötti vitás kérdések rendezésére irányuló eljárásban (Organstreitverfahren) pedig két indítvány érkezett az Alkotmánybírósághoz. Az indítványok közös kiindulópontja (a Maastricht-döntéssel párhuzamban) az Alkotmány 38. cikk (1) bekezdése, mely szerint "A Bundestag képviselőit általános, közvetlen, szabad, egyenlő és titkos választás útján választják. A képviselők az egész népet képviselik, őket megbízás vagy utasítás nem köti és csak lelkiismeretüknek vannak alávetve." Az indítványozók szerint e cikk az állampolgárok számára jogot teremt a szövetségi szintű állami főhatalom legitimációjában való részvételre és az állami főhatalom gyakorlásának befolyásolására, a Lisszaboni Szerződés jóváhagyásával azonban Németország olyan széles terjedelemben ad át állami hatásköröket az Uniónak, hogy a német állampolgárok elvesztik befolyásukat az állami főhatalom gyakorlása felett, így sérül a 38. cikkben foglalt alkotmányos joguk. Az indítványok szerint a hatáskörök széles körű átadása túllép az alkotmány által az európai integrációban való részvételre adott felhatalmazás korlátain, ugyanis az Európa-klauzula értelmében az uniós tagság nem vezethet az Alkotmány megváltoztathatatlan rendelkezéseinek sérelméhez. Az Alkotmány 79. cikk (3) bekezdése értelmében a demokrácia sérthetetlen alkotmányos elv, a Bundestag hatásköreinek lecsökkenésével és az Európai Unió demokratikus legitimációjának hiánya miatt azonban a Lisszaboni Szerződés jóváhagyása összeegyeztethetetlen a demokrácia elvével, ezért alkotmányellenes. Az Organstreit eljárásban a Bundestag egy tagja mint indítványozó azzal érvelt, hogy az Alkotmány 38. cikk (1) bekezdésében foglalt jog a Bundestag tagjai esetében még inkább sérül, hiszen a nép képviseletére és a Kormány ellenőrzésére vonatkozó jog a képviselők esetében különösen fontos.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
