A katolikus kánonjog értelmezésekor a szavak sajátos jelentését kell alapul venni - proprius sensus verborum -, amely azonban nem feltétlenül azonos a szavak valós jelentésével - verus sensus -, a jogalkotó ugyanis nem mindig fejezi ki magát mindent kétséget kizáró módon, és ilyenkor külön jogértelmezésre van szükség. A kánonjog helyes értelmezése nem pusztán értelmi művelet eredménye, mivel az értelmezés folyamatát a hit fűti fel; az értelmezés során el kell jutni a lélekhez, ami a tanítás szerint több, mint az azt hordozó test. Az abszolút egyértelműségre törekvő - univokális - felfogás értelmében minden egyes kánonnak egyetlen kizárólagos jelentés tulajdonítható, a jog megváltoztatása pedig romlás (mutatio legis odiosa). Amikor a tridenti zsinat 1563-ban bevezette a jogértelmezés tilalmát, pontosabban azt monopolizálta, akkor a doktrínát (a jogtudósi magyarázatot) a kitüntetett törvényhozó akarat alá alárendelte. E perspektívából nézve a kánonjog nem annyira jog, hanem inkább gyakorlati teológia: pasztorális, ekkléziológiai, vagy éppen liturgikus útmutató. "A betű öl, a lélek pedig éltet" (2 Kor. 3. 6.).
Elméletileg képzett és gyakorlatban tapasztalatot szerzett jogászként sajátos benyomást lehet nyerni a katolikus (latin) kánonjogról. Felismerhetők a jog sajátos funkciói és eszközei, hiszen rendezett, kötelező erejű és kikényszeríthető magatartási szabályokkal találkozunk az egyházban is, és e szabályok alkalmazása során tudjuk, hogy a kánonjogot is olyan mechanizmus mozgatja, amely mögött valamilyen módon központosított hatalom, sőt, hierarchikus szervezet húzódik meg. A kánonjog értelmezésének ugyanakkor sajátossága az, hogy bár értelmi belátásra szükség van, az alapjául fekvő teológia hitelveket közvetít, ami kihat a kánonjog értelmezésére és érvényesülésére is. E tanulmányban arra keresünk választ, hogy milyen tanulságok vonhatók le a kánonjogi értelmezés tanulmányozása során a világi jogban megismert és gyakorolt jogértelmezés tükrében.
Catholic canon law must be interpreted on the basis of the specific meaning of the words - proprius sensus verborum - which, however, is not necessarily the same as the true meaning of the words - verus sensus - because the legislator does not always express itself beyond doubt. The proper interpretation of canon law is not merely the result of an intellectual effort as the process of interpretation is warmed up by faith. In the interpretation, one must reach the soul, which is more than the body that carries it according to the official teaching.
Under the univocal conception of absolute clarity, a single exclusive meaning can be attributed to each canon, and a change in the law is a deterioration (mutatio legis odiosa). When the Council of Trent introduced the prohibition of interpretation of the law in 1563 or more precisely monopolised it, the Council thereby subordinated the doctrine (the jurist's explanation) to the privileged legislative will. From this perspective, canon law is not so much a law as a practical theology: it is instead a pastoral, ecclesiological, or even liturgical guide.
Tárgyszavak: kánonjog, jogértelmezés, univokális felfogás, méltányosság
Egyházjog és kánonjog között a katolikus egyház nézőpontjából a szokásos megkülönböztetés az, hogy az utóbbi csak a kánoni törvénytárban foglalt szabályokból áll, míg az egyházjog az egyházi ügyekre vonatkozó valamennyi szabályt felöleli. A kánonjog és a világi állam joga közötti viszony aligha határozható meg kielégítően; ennek magyarázata az, hogy lényegében egymást kizáró fogalmak.
Kánonjogi értelemben az isteni jog, a természetjog, az erkölcs és a pozitív jog fogalmi egységéről beszélhetünk. Ez olyan komplex kategória, amely nem hagy teret önállóan értelmezhető világi jognak. Az állami jog felől nézve hasonló a helyzet, csak fordítva: az állami jog oldaláról a kánonjog eleve nem látható, az egyházjogot pedig az állami jogtól különböző metajurisztikus rendszerként, mintegy a jog metajelenségeként lehet értelmezni.[1] Az egyházjog egyházi önképe szerint önálló szakrális jogrend, amely minden olyan alkotóelemmel rendelkezik, hogy akár modern értelemben véve is jogként, közelebbről pozitív jogként is elismerhető legyen.[2]
A kánonjog értelmezésében meg kell küzdeni azzal, hogy jogforrási rendszere még inkább kötött, mint a világi jogé.[3] E kötöttség a teológiából adódik, a katolikus teológia pedig annyiban egy szigorú, sőt, merev dogmatikára támaszkodik, hogy piramisszerűen építkezik, mely piramis csúcsán a tévedhetetlenség dogmája és az ahhoz nagyon hasonlító meghatározó (definitív) tanítás állnak. Ebből ered az a felfogás is, hogy az alapvető kánonjogi
- 93/94 -
rendelkezéseknek kizárólagos jelentést kell tulajdonítani, ugyanis mindenképpen biztosítani szükséges az üdvözülés lehetőségét, ami viszont katolikus számára csak a tanítói hivatal iránymutatásai alapján gondolható el. A szekuláris állam joga is kategorikus, de érvelésnek teret adó, amelyre a kánonjogban a fent említett okoknál fogva sokkal kevesebb lehetőség adódik.
A mérlegelés, különösen a hatósági mérlegelés általában a jog sajátja és a diszkréciónak jogállami keretek között határai vannak. Ilyen határ a kánonjogban is van, de mérlegelésre csak a lelkek üdvösségének elősegítésére tekintettel kerülhet sor. Általában elmondható, hogy mivel a kánonjog maga is sajátos teológia, ez meghatározza működését és alapvetően megkülönbözteti a világi jogtól. A kánonjog a transzcendens értékekhez való igazodás ellenére is ugyanúgy ki van téve változásoknak, mint a szekuláris állam joga, de az ezekhez való igazodás a kánonjog számára még nagyobb kihívás, mint a világi jog számára, ugyanis a fejlődés lehetőségét úgy kell biztosítani, hogy egyúttal a jog az örök igazságokat visszatükröző alapvető hittételekkel összhangban maradjon.
A jogértelmezés műveletét a jogszabályszöveg nyelvtani jelentésének és logikai rendjének feltárásával kezdjük, és azzal fejezzük be, hogy adott rendszerben az értelmezendő szövegnek jogi jelentést adunk, így a jogértelmezés folyamata érdemben a két végpont között játszódik le.[4] Látszólag ez nem más, mint a jogszabályszöveg elolvasását követően megtenni azt, ami szükséges az ott közölt rendelkezésnek való megfeleléshez, azonban az igazi kérdés az, hogy hogyan olvassuk azt a bizonyos szöveget, és itt már lehetnek komoly véleményeltérések. Cass Sunstein úgy véli,[5] hogy a jogértelmezés nem az, amit azonnal feltár az olvasó a jogszabályi szövegben. Ehelyett különféle olvasási módok vannak, és mindenki azt tekinti hitelesnek, ahogyan ő maga olvassa.
A jogértelmezés nem grammatikai kérdés, a jog ugyanis több puszta jogszabályszövegnél. A jogszabályi rendelkezések valós értelmüket a jogrendszer által kijelölt kontextusban nyerik el, így nincs egyszerűen és egyértelműen olvasható jogszabályszöveg. Az igazi kérdés pedig nem az, hogy mit jelentenek a jogszabályszövegbe foglalt szavak és kifejezések, hanem az, hogy mi teszi a jogszabályi rendelkezéseket élő joggá, az pedig attól függ, hogy az értelmezendő rendelkezések miként illeszkednek a corpus iurisba.[6]
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
