Az 1988-91 közötti politikai, társadalmi, gazdasági rendszerváltozás leginkább a Polgári Törvénykönyv tulajdonjogi részét és ennek következményeként a hagyaték tárgyának változását érintette.
Ezek a változások egyrészt a hagyaték bővülését eredményezték. A hagyatékban jelentkeztek olyan "vagyonértékű jogosultságok", értékpapírok társasági jogok és részesedések, melyek korábban, hagyaték tárgyát jogszabályi rendelkezés hiányában, vagy annak tilalma miatt nem képezhették.
Már 1989 évet megelőzően is, a hagyaték tárgyát képező ingatlanok vonatkozásában fokozatosan feloldották az ingatlanszerzési korlátozásokat jelentő, a hagyaték tárgyait - véleményem szerint - alkotmányellenesen szűkítő törvényeket.
Az ingatlanszerzési korlátozások, amelyek nemcsak a lakás-, hanem a mezőgazdasági ingatlanra is vonatkoztak, már nem korlátozzák az ingatlantulajdon terjedelmét.
Nem kényszerítik arra sem az örökösöket, hogy a "többletingatlanaikat" elidegenítsék az öröklés megnyíltát követően.
Ugyanakkor a társadalmi viszonyok megváltozása, elsősorban a kapitalizálódó piacgazdálkodás követelményeinek megfelelő gazdasági struktúraváltozás okozta, hogy a tulajdonjog és ennek következtében a hagyaték is mennyiségi és minőségi átalakuláson ment keresztül.
A legjellemzőbb változások a következők:
A hagyaték ismételten tartalmazhat olyan kisárutermelést szolgáló mezőgazdasági ingatlanokat, melyek tényleges tulajdonától a mezőgazdasági termelőszövetkezetekre vonatkozó jogszabályok és a földtörvény korlátai miatt a természetes személyek meg voltak fosztva.
Az 1992. évi II. törvény (átmeneti törvény), a mezőgazdasági földtulajdonra vonatkozó kárpótlási törvények, a földtörvény megreformálásának igénye, a mezőgazdasági kistulajdonok (birtokok) és az ezen kibontakozó magángazdálkodás eredményeként jelentkező paraszti kisgazdaságok kialakulását (visszaalakulását) eredményezték.
További változást mutat a lakásingatlanok számának megnövekedése a hagyatékban, figyelemmel arra, hogy a lakásigény kielégítése szinte kizárólag a magántulajdonú lakás vásárlásával lehetséges.
A hagyaték tárgyának legjellegzetesebb minőségi változását az értékpapírok és üzletrészek jelentkezése jelzi.
Megváltozott az úgynevezett "vagyoni értékű jogok" köre és szerkezete is (üdülőbérleti jogok, koncesszió, lakásbérleti jog öröklése).
A hagyatékban értékét tekintve is mennyiségi és minőségi változások tapasztalhatók.
Nem ritka a hagyatékban a műtárgyak, gyűjtemények, nemesfémek, egyedi ékszerek felbukkanása sem.
A hagyaték tárgyának átalakulása, és az a körülmény, hogy egyes hagyatéki tárgyak hasznosítása, jogok gyakorlása "szakértelmet igényel", elsősorban az özvegyi haszonélvezeti jog terjedelmének, fenntartásának, megváltásának, illetve korlátozásának újragondolását teszi szükségessé.
Az özvegyi jog öröklésével kapcsolatos problémák a következők szerint csoportosíthatók.
1. Az örökhagyó hagyatékában az elmúlt évek gazdasági változásai ellenére is jelentős részben úgynevezett elhasználható vagyontárgyak, használati eszközök, műszaki cikkek, bútorok stb. találhatók, melyeknek állaga az évek során amortizálódik, végső soron értéktelenné válnak. Ez az állagörökösök tulajdonhoz fűződő jogait nyilvánvalóan befolyásolja.
Ez az elhasználódás attól függetlenül is bekövetkezhet, ha az özvegy a haszonélvezeti jog gyakorlására vonatkozó szabályok szerint, a vagyontárgyakat rendeltetésüknek megfelelően, gondosan kezeli, használja.
Ezen vagyontárgyak az átlagéletkor megnövekedése folytán hosszú évekig az özvegyi jog jogosultjának birtokában vannak.
2. A haszonélvezeti jog önmagában éppen a hagyaték tárgya miatt nem is képes biztosítani a házastárs tisztes megélhetését.
3. A többszöri házasságkötések eredményeképpen az állagörökös leszármazók gyakran egyidősek, vagy hasonló korúak az örökhagyó házastársával, így semmi esélyük az örökhagyó halála esetén arra, hogy rövid időn belül a hagyaték birtokába jutnak.
4. Az özvegyi jog megváltásának elmaradása akár a határidő elmulasztása miatt, akár egyéb okból (bírósági ítélet) bizonyos vagyontárgyak, értékpapírok, üzletrészek vonatkozásában lehetetlenné teszi ezen hasznot hozó vagyonrésznek piacképes működését.
Ez végső soron megakadályozza az ésszerű tőkebefektetéseket, a gazdasági társaságok eredményes működését, az egész gazdasági rendszer hatékonyságát csökkenti. Az üzletrészek, értékpapírok tulajdonosának nem áll érdekében a minél eredményesebb befektetés, eredménycentrikus működtetés.
5. A haszonélvezet (özvegyi jog) megváltása esetén problémát vet fel az egy gyermekrész kiszámítása a természetbeni megosztás lehetetlensége esetén, figyelembe véve az özvegy és az állagörökösök méltányos érdekeit, illetve az értékállandóság követelményét is.
6. A haszonélvezet korlátozására vonatkozó Ptk. szabály [616. § (2) bekezdés] álláspontom szerint pontatlanul és félreérthetően fogalmaz amikor úgy rendelkezik, hogy a korlátozás csak olyan mértékű lehet, hogy a korlátozott haszonélvezet a házastárs "szükségleteit biztosítsa".
A házastárs szükségletei bizonyos esetben meghaladhatják azt az életszínvonalat, amelyet az örökhagyóval halála előtt kialakított, másrészt a házastárs sem szorítható szükségleteinek minimumára a hagyatéki vagyon haszonélvezete vonatkozásában.
Mindezek az özvegyi joggal kapcsolatos dilemmák felvetik a hatályos Polgári Törvénykönyvünknek az özvegyi jogra vonatkozó rendelkezései felülvizsgálatát, illetve módosítását.
Figyelemmel arra, hogy a Polgári Törvénykönyv módosított szabályai sem képesek az özvegyi haszonélvezeti jog fenntartása mellett a jogintézmény jellegéből eredő problémák megoldására, sok esetben a bírói gyakorlatnak kell ezt megtennie.
Már idéztem a Legfelsőbb Bíróság PK. 84. számú állásfoglalását, amely a haszonélvezet megváltására irányuló kereseti kérelem elutasíthatóságát tartalmazza.
Az állásfoglalás úgy az özvegy, mint az örökös szempontjából előtérbe helyezi azokat a bíróság által mérlegelendő méltányolható érdekeket, amelyek az özvegyi jog megváltásának törvényi lehetőségét lényegében szűkítik.
A Polgári Törvénykönyv általános elveinek a méltányosság és egyenlő elbírálás elvének figyelembevételével helyeselhető a Legfelsőbb Bíróság állásfoglalása, azonban az örökös és az özvegy közötti feszült viszonyt konzerválja.
A bírói gyakorlat (ítéletek) legfontosabb szerepe az özvegyi haszonélvezeti joggal kapcsolatos perekben az, hogy a közeli hozzátartozók legtöbbször szülő és gyermek között ne fokozza és ne konzerválja az elromlott viszonyt.
Ezért a felek méltányos érdekének figyelembevételével a bíróság igyekszik a megváltásra és korlátozásra vonatkozó egyezségeket elősegíteni.
Ezen túlmenően a bírói gyakorlat kialakított olyan elveket is, amelyek a korlátozás és megváltás vonatkozásában elsősorban az özvegy védelmében értelmezési és mérlegelési útmutatást adnak.
A Bírósági Határozatok 1986. évi 232. számában, valamint 233. számában is megjelentek az özvegyi haszonélvezeti jog korlátozásával kapcsolatos jogesetek.
Az ítéletek indokolása szerint: "Az özvegyi haszonélvezeti jog korlátozása iránt indított perekben gondosan fel kell deríteni, hogy az örökhagyó és házastársa milyen anyagi körülmények között, milyen kialakult szükségletek, igények mellett élt, és az örökhagyó halála után a túlélő házastárs részére a szükségleteknek megközelítően azonos szintje milyen módon van biztosítva, ehhez mennyiben járul hozzá az özvegyi haszonélvezeti jog gyakorlása. Vizsgálni kell azt is, hogy a túlélő házastárs életkorára és egészségi állapotára figyelemmel nem kell-e számolni szükséges kiadásainak növekedésével."
A haszonélvezeti jog korlátozásánál alapvető szempont, hogy a korlátozott haszonélvezet továbbra is biztosítsa a túlélő házastárs szükségleteit.
A túlélő házastársat nem szabad környezetéből kiragadni és a kialakult szükségletei anyagi fedezetét olyan mértékben csökkenteni, hogy az a megszokott életszínvonal jelentős csökkenését eredményezze.
Az idézett ítéletekből véleményem szerint megállapítható az is, hogy az özvegyi haszonélvezeti jog korlátozását kimondó jogszabályi rendelkezés pontosításra szorul.
Amennyiben ugyanis a Ptk. 615. § (2) bekezdésében a "házastárs szükségleteinek biztosítása" helyett a "házastárs kialakult életszínvonalának megtartása" kifejezés kerülne a jogszabályi szövegbe, úgy a fenti értelmezési dilemmára nem kerülne sor.
"A bírói gyakorlat mondta ki azt is, hogy az özvegyi haszonélvezeti jog terjedelme vonatkozásában is lehetősége van az özvegynek és a leszármazónak osztályos egyezséget kötni a hagyatéki tárgyaláson".
A használható dolgok haszonélvezetével kapcsolatban a Legfelsőbb Bíróság ítéletei tartalmaznak iránymutatást.
A hagyatékban lévő készpénzzel kapcsolatban a Legfelsőbb Bíróság kifejti, hogy a helyes eljárás az, ha a bíróság elrendeli a hagyatékban lévő készpénz "fenntartásos takarékbetétkönyvben" történő elhelyezését. Ilyenkor kedvezményezettként az örököst kell a betétkönyvben megjelölni, a haszonélvezeti jog fennállása alatt azonban az örökös csak a haszonélvező hozzájárulásával rendelkezhet a betéti összeggel. A haszonélvező csak a betéti összeg kamataival rendelkezhet szabadon".
Ezen utóbbi eset kapcsán a Legfelsőbb Bíróság is felveti egy megoldatlan probléma kérdését.
Eszerint a készpénz és a takarékbetétkönyv vonatkozásában az özvegyi jog tekintetében új megoldáson kellene gondolkodni. A kamat ugyanis sokszor nem fedezi a pénzromlás mértékét, ugyanakkor a tőkeösszeg vásárló értéke is folyamatosan csökken, így mind az állagörökösöknek, mind a haszonélvezeti jog jogosultjának az érdekei sérelmet szenvednek.
Lehetőséget kellene adni más kedvezőbb befektetésre. Ilyen kedvezőbb befektetés lenne például álláspontom szerint az értékpapír, ingatlanvásárlás stb.
Ehhez azonban a jelenlegi szabályok mellett az örökösök megállapodása szükséges.
Ezért véleményem szerint legalábbis kógens szabályozásokra lenne szükség az ilyen elhasználható dolgok özvegyi haszonélvezeti jogának megváltására.
A kamatozó hagyaték értékállandóságának problémáját felveti a Legfelsőbb Bíróság P. törv. II. 20. 561/1971/2. számú jogesete is.
A Legfelsőbb Bíróság a szerzői jog vonatkozásában kifejti, hogy a dologgal egy tekintet alá esik a szerzői jog vagyoni jellegű jogosítványa, az annak hasznosításából származó szerzői jogdíj azonos a dolog hasznaival. Ebből következik, hogy a szerzői jogon fennálló haszonélvezet esetén a szerzői jogdíjak beszedésének joga a haszonélvezőt illeti meg.
Figyelemre méltó az ítélet indokolásának az a része, mely szerint téves az az álláspont, amely szerint a szerzői jogdíj nem gyümölcs, vagy haszon, hanem a szerzői jog vagyoni jellegű jogosítványának az állaga.
A szerzői jogban rejlő vagyoni jellegű jogosítvány hasznosítására vonatkozó jogosultság általában nem szűnik meg, nem emésztődik fel azáltal, hogy a szerző, vagy jogutódja a vagyoni hasznosítás révén szerzői jogdíjhoz jut.
"A vagyoni jellegű jogosítvány továbbra is fennmarad, és lehetőséget nyújt a szerzőnek, illetve jogutódjának az ismételt hasznosításra. A szerzői jogdíjakra vonatkozó özvegyi jog tehát a védelem teljes időtartama alatt megilleti az özvegyet."
Ez az ítélet is jól példázza az állagörökös méltánytalan helyzetét. Elképzelhető, hogy csak a védelmi idő utolsó szakaszában jut az állagörökös a hasznosítás jogához, amely számára már esetleg bevételt, jövedelmet nem eredményez.
A szerzői jogdíjak vonatkozásában is szükséges lenne a haszonélvezeti jog feltétel nélküli megváltására. Kérdés azonban, hogy mit kapjon az özvegy egy gyermekrész fejében? (szerzői mű értéke)
(Polgári Törvénykönyv 615., 616. §)
A Polgári Törvénykönyv újrakodifikálása kapcsán a dolgozatomban szereplő, elsősorban az ítélkezési gyakorlat által felmutatott problémák megoldására a következő jogi megoldásokat ajánlom vitára:
1.
A házastárs törvényes haszonélvezeti jogának (özvegyi jog) eltörlése.
Ebben az esetben a túlélő házastárs maga is - a leszármazókkal együtt - állagörökös a leszármazó gyermekekkel egy szinten, velük azonos mértékben.
Ez a megoldás első megközelítésre szakít minden, a történeti részben kifejtett a magyar öröklési jog özvegyi jogi részére vonatkozó hagyománnyal.
Ugyanakkor elveiben azonos a német BGB, az osztrák OPTK, a holland Polgári Törvénykönyv hatályos szabályaival.
Ez a megoldás a házastársat gyermekeivel együtt örököstársakká teszi. A tulajdonos jogán biztosítja számára az örökhagyóval ingatlanában való bennmaradást, az elhasználható dolgok egy részének tulajdonjogát is.
Nem akadályozza meg az örökösöket az elhasználható dolgoknak "ipso iure" birtokbavételében, illetve hasznosításában.
Megoldja azt a piacgazdasági követelményt, hogy az örökhagyó kamatozó hasznot hajtó befektetésre alkalmas hagyatéka a lehető legeredményesebb módon kerüljön felhasználásra.
Ez szolgálja az özvegy, a gyermekek és egyben a nemzetgazdaság érdekeit is.
Ez a megoldás lényegében az özvegyi jog egy gyermekrészben való kifejezésének (megváltásának) felel meg.
Ugyanakkor a haszonélvezeti jog megváltásának korábban kifejtett korlátait nem hordozza.
Ez a megoldás szükségtelenné teszi az özvegyi jog értékének bonyolult és értékét tekintve mindig bizonytalan kiszámítását. Az értékpapírok várható hozama az üzletrészek értéke, kamatozó követelések hozama, a szerzői jogdíjak volumene előre nagyon nehezen prognosztizálható az értékállandóság követelményét is figyelembe véve.
Ezen vagyontárgyak megváltása esetében nehezen számítható ki az egy gyermekrész, különösen akkor, amikor a "természetbeni kiadás" nem lehetséges.
Ennél sokkal jobb megoldásnak tartom, ha az özvegy tulajdonostárssá, üzlettárssá, quasi szerzőtárssá válik a hagyatékban szereplő vagyontárgyak vonatkozásában. Ugyanez vonatkozik az úgynevezett "vagyonértékű jogok" közös gyakorlására is.
Ebben az esetben a gyermekek és az özvegy egyenjogú partnerként vehetnek részt a minél eredményesebb vagyongyarapítás érdekében.
A megoldás és a jogszabály-módosítás negatívuma lehet, hogy az özvegynek ezzel a megoldással nincs biztosítva a házastársával közösen lakott lakáson, berendezési, felszerelési tárgyakon, a korábbi életszínvonalának megfelelő életvitel.
Álláspontom szerint a gyakorlatban ez ritkán van így.
Amennyiben ugyanis az örökhagyó után jelentős vagyon maradt, amelyben elhasználható és hasznosítható vagyontárgyak egyaránt vannak, az özvegy saját jövedelmével és vagyonával, a házastársi vagyonközösségből ráeső résszel együtt, korábbi életszínvonalának megfelelő, sőt azt meghaladó szinten képes élni az örökhagyó halála után is.
Amennyiben az örökhagyó után csekély, elsősorban csak közös tulajdonú lakásban és berendezési tárgyban megtestesülő vagyon marad, úgy az özvegy a házastársi vagyonközösségből ráeső rész és általa megörökölt egy gyermekrész összeszámításával is tulajdoni többletet szerez az állagörökösökkel szemben.
Ez lehetővé teszi, hogy gyermekével, gyermekeivel a közös tulajdon sorsát számára kedvező módon rendezze (Legfelsőbb Bíróság PK. 10. számú állásfoglalás).
Negatívumként vethető fel a megoldással kapcsolatban, hogy az özvegy és gyermeke tulajdonostárssá válása további pereket eredményezhet a közös tulajdon használatának megosztásával, a közös tulajdon megszüntetésével, vagy hasznosításával kapcsolatban.
Ez a "veszély" kétségtelenül fennáll.
A jogalkalmazási gyakorlat alapján azonban elmondható, hogy amennyiben a szülő és gyermek között nincs megfelelő kapcsolat, úgy számtalan per indul az özvegyi haszonélvezeti jog terjedelmének korlátozására, megváltására, a megváltás összegszerűségére és a házastársi vagyonközösség elismerésére vonatkozóan is.
A házastársi vagyonközösség (örökhagyó-özvegy) miatt a leszármazók és az özvegy mais gyakran tulajdonostársakká válnak.
Amikor az állagörökös és az özvegyi jog jogosultja között természetesnek mondható, jó szülő-gyermek viszony van, jogszabályi felhatalmazás nélkül is sor került már az 1977. évi novellát megelőzően is az özvegyi jog megváltására.
2.
Az előző megoldásnál szűkebb körű változtatást jelentene, ha leszármazók esetén a házastárs állagöröklését csak a volt közös háztartás berendezési és felszerelési tárgyain vezetné be az új Ptk.
Ez az állagöröklés és az özvegyi haszonélvezet kombinációját jelentené, elsősorban az özvegy korábbi életszínvonalának biztosítására.
Ezekre a vagyontárgyakra azonban célszerű lenne álláspontom szerint, ha az özvegy minden korlátozástól mentes tulajdont szerezne a leszármazók, illetve - ági öröklés esetén - a felmenők örökrészétől, illetve számától függetlenül.
Az ezen a körön kívül lévő ingó vagyontárgyak öröklésére megmaradnának a jelenleg hatályos szabályok a később részletezett (4. számú megoldás) korlátaival.
Természetesen e megoldás mellett a haszonélvezet megváltására, illetve korlátozására vonatkozó "szűkítő" rendelkezéseket ki kellene iktatni.
A túlélő házastársnak a berendezési és felszerelési tárgyakon biztosítandó előjogai már a porosz LR-ben, ezt követően pedig a XIX-XX. sz. európai kodifikációs munkálataiban feltűnnek (BGB, ZGB, OPTK novella, holland, angol Polgári Törvénykönyv).
Ezek egy része valamennyi ingóságra, más része a szorosan vett háztartási ingóságok körére biztosít az özvegynek preferenciális jogokat.
Az 1925. évi angol Ptk. novella a háztartási ingóknál szélesebb körben biztosít az özvegy részére tulajdonjogot (personal chattels körébe tartozó vagyontárgyak).
Nézetem szerint tulajdonjogot csak a szorosan vett volt közös háztartás berendezési és felszerelési tárgyain célszerű biztosítani az özvegynek. Ellenkező esetben az örökösök (leszármazók) méltányos jogai és érdekei sérülhetnek.
3.
Amennyiben a Polgári Törvénykönyv öröklési jogi részének fentebb vázolt radikális, az özvegy állagörökösi minőségét eredményező megoldása bármely elvi, vagy gyakorlati okból nem lenne lehetséges, legalábbis részleges megoldást jelentene bizonyos, a hagyatékban szereplő vagyontárgyak vonatkozásában a hagyaték özvegyi jogtól való kötelező mentesítésének (megváltásának) kimondása.
Ez a megoldás elsősorban az elhasználható dolgokra, készpénzre, használati tárgyakra, valamint a személyes közreműködést igénylő hasznot hajtó, kamatozó, az eredményes hasznosítástól függő vagyontárgyak esetében jelenthetne megoldást.
Ilyen vagyontárgyak az értékpapírok, a társasági részesedések, a szerzői jog, a készpénz, a vagyonértékű jogosítványok gyakorlása stb.
A hagyaték kötelező megváltásának kimondása "főszabályként" deklarálható lenne.
Ez esetben az özvegyi jog megváltása sem időbeni, sem egyéb korlátozást nem tartalmazna.
Nem lenne lehetőség a megváltásra vonatkozóan bírói ítélettel történő elutasításra sem.
A megváltással kapcsolatos perek csak az özvegyi jog értékének megállapítására, és az egy gyermekrész kiszámítására korlátozódnának.
Természetesen amennyiben a megváltásra kerülő vagyontárgy fizikailag megosztható (több értékpapír, birtokba vehető hasznosítható dolog stb.) akkor a természetbeni megváltást kellene főszabályként szorgalmazni.
A kötelező megváltás alól e megoldás esetében is változatlanul mentesíthetők lennének az örökhagyóval közösen használt lakásingatlanok és berendezési, felszerelési tárgyak. Figyelemmel arra, hogy az özvegy a kötelező megváltás révén lényegében a vagyon egy részének állagörökösévé válna, a haszonélvezet korlátozására vonatkozó rendelkezéseket viszont mellőzni lehetne.
Ennek oka, hogy az özvegy a megváltás révén a tulajdonába és birtokába kerülő vagyontárgyakat, tulajdonosi jogánál fogva, korlátlanul hasznosíthatja. Azokat el is idegenítheti. Ez számára a korábbi életszínvonalát biztosítani tudja.
Ennek a megoldásnak feltétlen hibája, hogy a hagyaték megváltása vonatkozásában a legfontosabb kérdést, nevezetesen az özvegyi jog értékét, az egy gyerekrész kiszámítási módját a törvényszöveg nem tartalmazza.
Nem lenne kikerülhető a hagyaték megváltásával kapcsolatos perek indítása, elsősorban a természetben meg nem osztható, hasznot hajtó kamatozó üzletrészek és értékpapírok, valamint takarékbetétek vonatkozásában.
Ugyanakkor ennek a megoldásnak előnyét jelentené az, hogy a haszonélvezet korlátozására vonatkozó pereket jogszabályi lehetőség hiányában megszüntetné.
Ma a gyakorlatban a legtöbb jogvitát a haszonélvezeti jog korlátozása indikálja. Ezzel kapcsolatban sokszor szélsőséges, egymásnak ellentmondó ítéletek is születnek, úgy az állagörökösök, mint az özvegyek rovására.
Különösen gyakori ez abban az esetben, ha a haszonélvezeti jog megváltását követően korlátozást is kérnek, illetve többször egymás után éppen a hagyaték értékének változása folytán kerül sor korlátozási kereset előterjesztésére.
4.
E megoldás szerint az özvegyi jog elvi alapjai és a törvényszöveg is változatlanul maradna, csak kisebb korrekciókat tartalmazna az értelmezés, és az özvegyi jog megváltásának korlátozására vonatkozóan.
A haszonélvezeti jog megváltásának és korlátozásának intézménye is fennmaradna az alábbi pontosítással:
A Ptk. 616. § (2) bekezdése a következők szerint kerülne pontosításra:
"A haszonélvezet korlátozásának bármikor helye van, a korlátozás azonban csak olyan mértékű lehet, hogy a korlátozott haszonélvezet a házastársnak az örökhagyóval együtt kialakított, megszokott életszínvonalát biztosítsa, figyelembe véve az általa örökölt vagyontárgyakat, valamint saját vagyonát és munkájának eredményét is."
Ez a módosítás a házastárs "szükségleteinek" nagyon tág és félreértelmezhető fogalmát a bírói gyakorlatban már idézett példák szerint egyértelműbbé tenné.
A Ptk. 616. § (4) bekezdés a következő szövegezést kapná:
"Amennyiben a haszonélvezet megváltására a hagyatéki tárgy jellege miatt pénzben kerül sor, az özvegynek járó gyermekrész kiszámításánál a hagyatéki vagyon értékét az örökhagyó halálakori (hagyaték megnyílta) forgalmi érték, és az özvegy életkorának figyelembevételével várható haszon, hozam, eredmény alapján kell meghatározni."
A 616. § (5) bekezdése a következőkkel bővülne:
"Amennyiben a megváltásra jogosultak a kérelem előterjesztésében akadályozva voltak megegyezés hiányában, az akadály megszűnésétől számított egy évig (elévülési idő) a közjegyzőtől, illetve közvetlenül a bíróságtól is kérhetik a haszonélvezeti jog megváltását."
Az új szabályozás megszüntetné a hagyaték megváltására vonatkozó határidő jogvesztő jellegét.
Lehetővé tenné annak bizonyítását, hogy a kérelem előterjesztésében az erre jogosítottak akadályozva voltak, akár körülményeik, akár bármilyen más méltányolható ok miatt.
Ennek indoka az, hogy a bírói gyakorlat azt mutatja, a felek sokszor "lekésik" a megváltásra irányuló kérelem előterjesztését.
Ezzel évtizedekig fennálló megoldatlan helyzetet teremtenek az özvegy és az örökösök között. Sok esetben ezt a körülményt a másik fél ki is használja, így nincs lehetőség a peren kívüli megegyezésre sem.
Az öröklési jogban szerzett több évtizedes bírói gyakorlat azonban azt a véleményt alakította ki bennem, hogy a "tiszta" jogi megoldás Európa "nagy" polgári jogi kódexeiben már megtalálható olyan jogi szabályozás lenne, hogy az özvegy a leszármazók mellett is, velük azonos mértékű "állagot" örökölne (1. számú megoldás). ■
Lábjegyzetek:
[1] Hídvéginé dr. Adorján Lívia megyei bírósági tanácselnök
Visszaugrás
