A peres felek házasságát a bíróság 1985-ben felbontotta, 1981-ben született leánygyermeküket a jelen per alperesénél helyezte el és a felperest a mindenkori jövedelme 20%-át kitevő, legalább havi 1050 forint gyermektartásdíj megfizetésében marasztalta.
A gyermek az általános iskola 8. osztályának elvégzése után egy évig szakközépiskolába járt, ahol megbukott. Jelenleg tanulmányait a gimnázium esti tagozatán folytatja, itt kielégítő eredményeket ér el.
A felperes munkaviszonyban elért havi nettó keresete 66 000 forint körüli összeg, saját tulajdonú öröklakásában egyedül él, más személy eltartására nem köteles. Az alperes vállalkozói tevékenységével 1997-ben elért, az adóhatóság által igazolt éves jövedelme 31 650 forint volt, melyből a csatolt igazolások szerint a kétszobás lakás rezsiköltségét sem tudta kifizetni, megélhetéséhez a szülei járulnak hozzá.
A felperes keresetében arra hivatkozott, hogy a nagykorúságát betöltött gyermek a tanulás mellett semmit nem tesz annak érdekében, hogy önmagát ellássa, az esti tagozaton végzett tanulmányok mellett pedig elvárható lenne tőle, hogy saját létfenntartását biztosítsa.
Az elsőfokú bíróság a felperes keresetének helyt adott, tartási kötelezettségét 1991. február 1-jétől megszüntette, lényegében a keresetben foglalt érvelés alapján.
A másodfokú bíróság a felperes gyermektartásdíj megszüntetése iránt előterjesztett keresetét elutasította és kötelezte a felperest, hogy 1999. február 1-jétől fizessen meg az alperesnek a gyermek tartására havi 3000 forint határozott összegű gyermektartásdíjat. Indokolása szerint a gyermek a jelenlegi esti tagozaton folytatott iskolai tanulmányait még kiskorúsága idején kezdte meg. A heti háromszori, délutáni órákban jelentkező iskolai elfoglaltsága csak olyan munkakör betöltését tenné lehetővé számára, ami napi 4 órás elfoglaltsággal jár, de az így elérhető jövedelme sem biztosítaná a létfenntartását, így kiegészítő tartásdíjra való jogosultsága fennáll. A felperes teljesítőképessége lehetővé teszi számára, hogy a gyermek szükséges tanulmányai folytatásának az időszakára megállapított csekély összeggel hozzájáruljon a nagykorú gyermeke tartásához.
A jogerős ítélet ellen a felperes élt felülvizsgálati kérelemmel, melyben arra hivatkozott, hogy a gyermek jobb tanulmányi eredményt is elérhetne, de tanulás helyett az édesanyja jövedelemszerző tevékenységében segít, illetve a felperes által kifogásolhatóan sokat szórakozik, így a felperes részéről fizetendő havi 3000 forint nem tölti be a tartásdíj felhasználásának jogszabályi célját.
A Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati kérelmet alaptalannak találta. Álláspontját a következőkkel indokolta.
A Csjt. 60. §-ának (2) bekezdése úgy rendelkezik, hogy tartásra a munkaképes leszármazó is jogosult, ha erre szükséges tanulmányai folytatása érdekében rászorul. Sem az idézett jogszabály, sem a nagykorú gyermek tartásáról szóló XXIX. sz. Polgári Elvi Döntés nem tartalmaz olyan feltételt, mely szerint a nagykorú gyermek csak a nappali tagozaton folytatott tanulmányai esetén válna jogosulttá a tartásdíjra. A perbeli esetben a gyermek a gimnázium esti tagozatán végzett, érettségit nyújtó tanulmányait még kiskorúsága idején elkezdte, az pedig, hogy az iskolába gyenge eredményeket ér el, továbbá az édesanyjának időnként segítséget nyújt, a tartásra való jogát nem érinti. A felperes a perben a gyermek életvitelével kapcsolatos negatív állításait, melyekre lényegében a keresetét is alapította, hitelt érdemlően nem bizonyította. Ilyen körülmények között a gyermek rászorultsága mellett sem érdemtelensége, sem pedig a tanulmányok végzésére való alkalmatlansága nem állapítható meg, így a tartásdíj megszüntetése nem indokolt.
A kifejtettekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítéletet hatályában fenntartotta (Legf. Bír. Pfv. II. 20. 187/2000. szám).
A bíróság az 1994-ben meghozott ítéletével az alperesnek a felperessel közös 1974-ben született Cs. nevű gyermekével szemben fennálló gyermektartásdíj fizetési kötelezettségét 1994. szeptember 1. napjától megszüntette.
A felperes az 1998 júliusában benyújtott keresetében kérte, hogy a bíróság 1994. szeptember 1-jétől visszamenőleg állapítsa meg az alperes gyermektartásdíj fizetési kötelezettségét, mert a gyermek 1996 szeptemberétől a Pannon Agrártudományi Egyetem nappali tagozatos hallgatója, így nagykorúsága ellenére a tartásra rászorul. Hivatkozott arra is, hogy a gyermek gerincbetegséggel és egy vesével született, emiatt fizikai munka végzésére nem képes. Orvosi igazolást csatolt a gyermek gerincbetegségéről és egyveséjűségéről, azt azonban nem bizonyította, hogy ezen a rendellenességek a gyermeknek tanulásra kiható teljesítőképességét csökkentik.
Az alperes ellenkérelme a kereset elutasítására irányult, azzal védekezett, hogy fia már betöltötte a 25. életévét, tanulmányai a saját hibájából húzódtak el, így az alperes az önkéntes támogatásokon felül gyermektartásdíj fizetésére nem kötelezhető.
A bíróság jogerős ítéletével a felperes keresetét elutasította.
Az irányadó tényállás szerint a gyermek évismétlések után 1995-ben a gimnázium levelező tagozatán szerzett érettségi bizonyítványt, majd a Veszprémi Vegyipari Egyetemre vették fel, ahonnan az első félév után elbocsátották. Ezt követően 1996 szeptemberében kezdte meg felsőfokú tanulmányait az egyetemen, ahova jelenleg is jár. Az alperes a gyermek tartásához havi 5-10.000 forinttal önként hozzájárul, az egyetem pedig különböző jogcímeken a gyermeket havi 11 400 forint pénzbeni támogatásban részesíti.
A jogerős ítélet indokolása szerint a Csjt. 60. §-ának (2) bekezdése értelmében tartásra a munkaképes leszármazó akkor jogosult, ha erre szükséges tanulmányai folytatása érdekében rászorul. A jelen esetben azonban a tanulmányok ilyen mértékű elhúzódása a gyermeknek felróható, mivel korábban rossz tanulmányi eredményei miatt váltogatta az iskoláit, évismétlésre kényszerült, ennek a magatartásának a következményeit pedig már nem háríthatja a szüleire, tehát a törvény alapján tartásdíjra nem jogosult.
A jogerős ítélet ellen a felperes élt felülvizsgálati kérelemmel, melyben annak megváltoztatását és 1997 októbertől havi 30 000 forint határozott összegű gyermektartásdíj megállapítását kérte. Arra hivatkozott, hogy a gyermek folyamatosan tanult, a tanulmányai elhúzódása objektív okokra vezethető vissza, ezért a jogerős ítélet törvénysértő.
A felülvizsgálati kérelmet a Legfelsőbb Bíróság az alábbi indokok alapján találta megalapozatlannak.
A tanulmányait folytató nagykorú gyermek tartási igényeinek elbírálásakor irányadó XXIX. sz. Polgári Elvi Döntés értelmében a szükséges tanulmányok folytatása szempontjából a tanulmányok folyamatos végzésének van jelentősége. A bíróság helyes álláspontra jutott, amikor a folyamatosság hiányának tekintette az iskolaváltoztatásokat, évismétléseket, és ezt a gyermek terhére vette figyelembe úgy, hogy a tartásra való jogosultságát nem állapította meg. Az ítélkezési gyakorlatban kialakult elvek szerint a szülő tartási kötelezettsége nem korlátlan ideig áll fenn. Az alperes a gyermek tanúvallomása szerint a továbbtanuláshoz önként és rendszeresen hozzájárul, a gyermek korára és a tanulmányok elhúzódásának okára figyelemmel azonban erre a hozzájárulásra törvényi rendelkezés folytán már nem köteles.
A kifejtettekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítéletet hatályában fenntartotta (Legf. Bír. Pfv. II. 20. 474/2000. szám).
A peres felek 1978-ban kötöttek házasságot, a felperes magyargörög, az alperes görög állampolgár. A házasságkötést követően a felperes az alperessel Görögországban élt házassági életközösségben. Házasságukból 1979-ben Sz., 1984-ben M. utónevű gyermekeik születtek.
1998 júliusában a felperes a gyermekekkel rokonlátogatásra utazott Magyarországra. Elutazásuk előtt az alperessel közös bankszámláról mintegy 10 000 000 forintnak megfelelő drachmát vettek fel, ebből az Sz. nevű nagykorú gyermek a felperes tudtával mintegy 4 000 000 drachmát vett fel az Athéni Kereskedelmi Banknál vezetett betétszámláról. A felperes és a gyermekek magukkal hoztak egy számítógépet is, ami az alperes által vezetett gazdasági társaság tulajdona volt. A felperes Magyarországról tájékoztatta az alperest arról, hogy a gyermekekkel Magyarországon marad, és elválik, tartózkodási helyüket azonban nem közölte.
Az elsőfokú bíróság ítéletével a felek házasságát felbontotta, a kiskorú gyermeket a felperesnél helyezte el. Kötelezte az alperest, hogy 1998. július 1-jétől kezdődően fizessen meg a felperesnek a gyermekek tartására havi 25-25 000 forint összegű gyermektartásdíjat. A felperes ezt meghaladó keresetét és az alperes viszontkeresetét elutasította.
Az elsőfokú bíróság a tartásdíjra vonatkozó döntését a Csjt. 60. § (1)-(2) bekezdésére és a 69/C. § (3) bekezdésének b) pontjára alapította. Megállapította, hogy a Sz. utónevű gyermek az ELTE Természettudományi Karának első éves nappali tagozatos hallgatója, ösztöndíjban nem részesül. Az egyetemi tanulmányok szükséges tanulmányoknak minősülnek. Az alperes pedig az általa hivatkozott érdemtelenséget nem bizonyította. A pénzintézettől felvett pénzösszeggel összefüggésben a gyermek felelősségét bírósági határozat nem állapította meg, ezért az elsőfokú bíróság szerint megalapozatlan az alperes azon álláspontja, hogy a gyermek bűncselekményt követett el, a per kereteit pedig meghaladja annak vizsgálata, hogy a gyermeknek volt-e joga a pénz felvételére.
Az alperes teljesítőképességével kapcsolatban megállapította, hogy az alperes vegyészmérnökként dolgozott, 1998 szeptemberében munkaviszonyát közös megegyezéssel megszüntette, majd 1999. szeptember 25-ig munkanélküli segélyben részesült. Munkanélküli segélyre való jogosultsága lejártától nem helyezkedett el, idős, gondozásra szoruló édesanyjával annak nyugdíjából él, vele közös háztartásban. Az alperesnek ez a jövedelemcsökkenése azonban személyes elhatározásának következménye, amely gyermektartásdíj fizetési kötelezettségét nem zárja ki, mert a gyermekek tartása minden más tartásra jogosultat megelőz.
A bíróság a tartásdíj hátralékot 22 hónapra állapította meg, annak a Magyarországra áthozott pénzösszegbe való beszámítására - a felperes hozzájárulásának hiányában - a Ptk. 296. §-ában foglaltak szerint nem látott lehetőséget. Arra utalt, hogy a házastársi vagyonközösség megosztására tartozik az, hogy a felperes birtokába került készpénzt miként kell elszámolni.
Az alperes fellebbezése alapján eljárt másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletének fellebbezett részét helybenhagyta.
A másodfokú bíróság kiegészítette a tényállást azzal, hogy az elsőfokú ítélet óta az alperes egyik gyermekkel sem találkozott, a nagykorú gyermek vele a kapcsolatot nem kereste. Az alperes az életközösség megszűnése után a kisebb gyermeket mobiltelefonon fel tudta hívni, de később ez a lehetőség is megszűnt.
A nagykorú gyermek tartásdíjával kapcsolatban a másodfokú bíróság megállapította, hogy a perben nem nyert bizonyítást, hogy az alperes felróható magatartása okozta volna a gyermek elzárkózását, de az érdemtelenséget nem látta megállapíthatónak. Ezt azzal indokolta, hogy az elköltözéskor a gyermek alig múlt 18 éves, korábban folyamatosan a felperes nevelte, ezért a felperes befolyása nem hagyható figyelmen kívül. A pénz elhozatala mint a tartásra való érdemtelenséget megalapozó körülmény ezért a gyermek terhére nem róható.
A hátralékos gyermektartásdíjjal kapcsolatban a másodfokú bíróság azzal érvelt, hogy a felperes a házastársi közös vagyonból vett magához egy részt, amikor az alperessel közös bankszámlájáról pénzt vett fel, azt nem köteles gyermektartásdíj céljára felhasználni. A közös vagyon jogosultja a házasfél, míg a tartásdíjé a gyermek és csupán igénylője és kezelője az őt gondozó szülő. Az alperes a szülői jogából eredő tartási kötelezettségét nem háríthatja át azzal, hogy a felperes a nála lévő közös vagyon felhasználásával a gyermekek eltartására képes.
A jogerős ítélet ellen az alperes terjesztett elő felülvizsgálati kérelmet, egyebek mellett a nagykorú gyermek utáni tartásdíjra vonatkozó kereset elutasítása és a gyermektartásdíj-hátralék megállapításának mellőzése iránt.
A Legfelsőbb Bíróság a nagykorú gyermek utáni tartásdíjfizetési kötelezettségre vonatkozó ítéleti rendelkezést megalapozatlannak találta. Álláspontját a következőkkel indokolta.
Az alperes a perben arra hivatkozott, hogy a gyermek azért nem jogosult tartásdíjra, mert tartásra a bankszámláról okirat-hamísítással felvett és Magyarországra hozott pénzösszeg "eltulajdonítása" miatt érdemtelenné vált.
A Csjt. 60. §-ának (2) és (3) bekezdése szerint tartásra munkaképes leszármazó is jogosult, ha erre szükséges tanulmányai folytatása érdekében rászorul. Nem jogosult tartásra a nagykorú, ha magatartása miatt arra érdemtelenné vált. A Legfelsőbb Bíróság XXIX. sz. Polgári Elvi Döntésének b) pontja szerint nem köteles a szülő tartani a szükséges tanulmányait folytató munkaképes gyermeket akkor, ha a gyermek a tartásra kötelezettel szemben olyan súlyosan kifogásolható magatartást tanúsít, amelyre tekintettel a társadalmi felfogás szerint a tartásra nem méltó (érdemtelenség).
A családi kapcsolatból eredő jogok és kötelezettségek vonatkozásában - így a tartás jogát és kötelezettségét illetően is - különös jelentőségük van az erkölcsi követelményeknek. Erre tekintettel rendelkezik a Csjt. 60. § (3) bekezdése az érdemtelenségről, azt azonban közelebbről nem határozza meg, hogy az érdemtelenséget milyen körülmények alapozzák meg. Az ítélkezési gyakorlat szerint az általánosan elfogadott erkölcsi normákat és szokásokat sértő mindazon cselekmények ide sorolhatók, amelyek a társadalmi közmegítélés szerint súlyosan felróhatóak, a jog erkölcsi tartalmából következően az erkölcsi normákkal ellentétesek, azzal ütköznek.
A perben annak eldöntésére volt szükség, hogy a nagykorú gyermek a pénz magához vételével tanúsított-e az alperessel szemben olyan súlyosan kifogásolható magatartást, amely miatt a tartásra érdemtelenné vált. Ennek megítéléséhez az adott esetben döntő tényező volt, hogy a cselekmény elkövetésekor a gyermek ítélőképessége birtokában volt, mert az egyébként büntetőjogilag is értékelhető magatartás csak az esetben róható a terhére. A jelen ügyben az a körülmény, hogy az alperes a gyermek ellen büntető feljelentést nem tett, és büntetőeljárás sem indult, a gyermek javára nem vehető figyelembe és nem releváns az sem, hogy az anya befolyására cselekedett, mert nagykorúságát elérte, teljes belátási képességgel rendelkezett. Cselekményének súlyát így fel kell ismernie, ezért épp erkölcsi tulajdonságainak hiánya, vagy annak korlátozottsága előnyére nem szolgálhat.
Az eddigi peradatok szerint nem vitásan a bankból a pénzösszeget az apja tudtán kívül a nagykorú gyermek vette fel. E magatartás mikénti megítéléséhez szükséges tényállás azonban nincs kellően feltárva. Nem állapítható meg, hogy a számla kinek a nevére szólt, azon kinek a tulajdona, illetve kinek a javára szolgáló pénz nyert elhelyezést. Nem tisztázódott, hogy a szülők, illetve az alperes milyen megállapodása folytán nyílt lehetősége a gyermeknek arra, hogy a családi vagyon számottevő részéről úgy rendelkezzen, hogy azt az alperestől elvonja, lényegében a sajátjaként birtokba vegye. E körben a felek és a gyermek meghallgatásával, esetleg okirat beszerzésével a bizonyítás kisebb terjedelmű kiegészítése szükséges, és ennek eredményeként kell a gyermek magatartását értékelni abból a szempontból, hogy az olyan súlyosan felróhatónak minősül-e, amely miatt az alperessel szemben tanúsított e magatartása őt a tartásra méltóvá nem teszi.
Ezért a Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítélet ezen rendelkezését hatályon kívül helyezte és az ügyben eljárt elsőfokú bíróságot új eljárásra és új határozat hozatalára utasította (Legf . Bír. Pfv. II. 20. 795/2001. szám).
Az irányadó jog
Csjt. 60. § (2 ) Tartásra a munkaképes leszármazó is jogosult, ha erre szükséges tanulmányai folytatása érdekében rászorul.
(3) Nem jogosult tartásra a nagykorú, ha magatartása miatt arra érdemtelenné vált.
A Legfelsőbb Bíróság XXIX. sz. Polgári Elvi Döntése a tanulmányait folytató nagykorú gyermek tartásáról.
Az 1952. évi IV. törvény (Csjt.) 60. §-ának (2) bekezdésében említett szükséges tanulmányok körébe tartozik az életpályára előkészítő szakképzettség megszerzéséhez szükséges tanfolyamok, valamint a főiskolai és egyetemi tanulmányok végzése is.
A szükséges tanulmányok folytatása szempontjából a tanulmányok folyamatos végzésének van jelentősége; nem érinti a tanulmányok folyamatosságát az indokolt megszakítás.
Nem köteles a szülő tartani a szükséges tanulmányait folytató munkaképes nagykorú gyermeket akkor, ha
a) a gyermek továbbtanulásra alkalmatlan;
b) a gyermek a tartásra kötelezettel vagy vele együttélő közeli hozzátartozójával szemben olyan súlyosan kifogásolhatón magatartást tanúsít, amelyre tekintettel a társadalmi felfogás szerint a tartásra nem méltó (érdemtelenség);
c) ezáltal a szülő saját szükséges tartását vagy kiskorú gyermekének tartását veszélyeztetné.
A munkaképes nagykorú gyermek részére a szükséges tanulmányai folytatásának idejére járó tartásdíj összegének megállapításánál, a gyermek indokolt szükségleteit és a kötelezett teherbíró képességét kell alapul venni. ■
Visszaugrás
