Jelen tanulmány kísérletet tesz a görög házassági jog legfontosabb szabályainak ismertetésére. Bár a görög jog kevéssé feldolgozott a magyar szakirodalomban - és a görög jogforrások többnyire csak eredeti nyelven állnak rendelkezésre -, a görög házassági jog számos figyelemre méltó eltérést, illetve egyedi megoldási módszert mondhat magáénak. Az egyedi szabályozási jelleg a görög jog azon sajátosságából fakad, hogy az egyház és az állam elválasztása a mai napig nem történt meg, és az állam-egyháziság mindmostanáig rányomja bélyegét a szabályozásra. Ennek megfelelően például a görög jog a kizárólag egyházi házasságkötést is érvényesnek tekinti, s a házasság felbontása ugyancsak alig negyven éve merült fel lehetőségként. A tanulmány első része a történeti áttekintésen túl a házasságkötés szabályaival, a házassági akadályok rendszerével foglalkozik, a második részben pedig a házasság felbontásának esetei kerülnek bemutatásra.
Görögország az államegyház modelljét követi, amely lényegében a két intézmény összekapcsolódását, egységét jelenti. Ezt a felfogást Görögország alkotmánya is közvetíti. Egyrészt kimondja, hogy az alkotmányt az Egylényegű és Oszthatatlan Szentháromság nevében alkották meg, másrészt pedig több bekezdésen keresztül tárgyalja az állam és az egyház kérdését. Megállapítja, hogy az országban "az uralkodó vallás Krisztus Keleti Ortodox egyháza", sőt arról is rendelkezik, hogy a Szentírás szövegét nem lehet megváltoztatni.[1] Az államegyháziság lényege, hogy a felekezeti hagyományok, tradíciók olyan erősek, hogy - habár az egyházi és állami intézmények formálisan el vannak különítve - a két intézmény kulturálisan és a közgondolkodás szintjén egy szellemi egységet képvisel. Az államegyházi modell további jellegzetessége, hogy az egyház finanszírozása nem az egyházi adóból vagy a jövedelemből levont összegből valósul meg, hanem a központi költségvetésből. A tiszta államegyházi modell megköveteli továbbá a törvényhozó vagy a végrehajtó hatalom hozzájárulását az egyházi állások betöltéséhez vagy az egyházi rendelkezések érvényességéhez.[2]
Görögországban azért is kapott ilyen kiemelt szerepet az ortodox egyház, mert az ország a Bizánci Birodalom bukását követően évszázadokig széttagolt volt, a népet kizárólag a közös értékek tartották össze, lényegében a közös vallás és a közös nyelv. Korábban az uralkodó személye testesítette meg a garanciát az ortodox és egyben a keresztény hit egységére, hiszen ő volt a keresztény nemzetközösség vezetője. Ezáltal teokratikus berendezkedés jött létre, amely a két intézmény egymáshoz való viszonyára a mai napig hatással van.[3] A görögkatolikus vallás helyzete ráadásul rendkívül különleges, hiszen a hellén és a keresztény kultúra sajátos ötvözeteként fogható fel, nem lehet csupán a római katolikus vallás keleti változatának tekinteni. A szekularizáció egyben a nyugatiasodást is jelenti a görög egyház számára, amely kezdettől fogva a modernitás és az újítás visszautasítását, a hagyományokhoz való ragaszkodást képviselte.[4]
A fentiekből következik, hogy a házasságkötésre vonatkozó szabályokra rendkívüli mértékben rányomta a bélyegét az ortodox egyház filozófiája: ortodox vallású személy nem köthetett házasságot nem ortodox vallású személlyel.[5] Az egyházi házasságkötés érvényessége az erős római-bizánci hagyományokon nyugszik: Justinianus 581-es rendelete szerint csak a defensor civitatis előtt kötött házasság minősült érvényesnek. A defensor civitatis római tisztség volt, amelyet 364-ben I. Valentinianus császár létesített, legfontosabb feladatát
- 41/42 -
a kisebb jogvitákban a kiváltságosokkal szembeni védelem biztosítása jelentette. Justinianust követően a tisztség egyre erősebb jogosítványokkal rendelkezett, és egészen a 9. századig fennállt. Ezt követően jogosítványait lényegében a püspökök gyakorolhatták.[6] A Keletrómai vagy Bizánci Birodalom bukása után a mai Görögország területe az Oszmán Birodalomhoz tartozott. Ezekben az időkben az ortodox egyháznak kiemelt szerep jutott a görög szellemi örökség megmentésében.[7] Nem csupán összetartó erőt képviselt, de a - nem létező - állam helyett maga töltötte be az állam szerepét is.[8] Az 1830-ban elnyert görög függetlenség után az állam továbbra sem szorította háttérbe az ortodox egyházat. Az uralkodó (a király) egyben a görög egyház feje lett, így az egyház és az állam döntései összemosódtak, a két intézmény továbbra is kölcsönösen hatott egymásra.[9]
A helyzet lényegében évszázadokig változatlan maradt. Görög földön csak az ortodox templomban megkötött házasság volt jogilag érvényes, egészen 1982-ig, amikor az 1250/1982-es törvény elfogadottá tette a polgári házasságkötést is. Az azóta is hatályos rendelkezés így szól: "a házasságkötés vagy a házasulandók egybehangzó akaratnyilatkozatával (polgári házasságkötéssel) vagy a Keleti Ortodox Egyház (vagy más, Görögországban elismert egyház) papja előtt tett, erre irányuló nyilatkozattal jön létre."[10] A törvény megszületése előtt azok a házasságok, amelyeket nem az ortodox egyház celebrált, ipso iure nemlétezőnek minősültek.
A törvény a magyar szabályozásokhoz hasonlóan a polgári házasság alaki feltételeként írja elő két tanú jelenlétét. A házasságkötés szintén 18 éves kortól lehetséges, ám bírósági engedéllyel ettől el lehet térni. A törvény azonban nem említi, hogy - megfelelő, helytálló indokra hivatkozva - milyen alsó korhatárnál adhatja meg a bíróság az engedélyt a házasságkötésre.[11]
Hazánkban csak férfi és nő köthet házasságot, ami a Ptk. 4:5. § (1) bekezdésében kifejezetten szerepel. A magyar jogtudomány álláspontja következetesen az, hogy a házasság fogalmi eleme férfi és nő életközössége, ezért kétség nem férhet ahhoz, hogy az állam - legyen szó az 1949. évi XX. törvény által kihirdetett Alkotmányról, az 1989. évi XXXI. alkotmánymódosító törvényről[12] vagy Magyarország Alaptörvényéről (2012) - ezt a házasságot részesíti alkotmányos védelemben. A kizárólag különneműek közötti házasságkötés elismerése és ezzel előnyben részesítése a többi párkapcsolati formával szemben nem sérti a nők és férfiak egyenjogúságát, vagy más, nem szerinti megkülönböztetés tilalmát.[13] Mind az Alaptörvény, mind a Ptk. megalkotásakor a jogalkotó is nyilvánvalóvá kívánta tenni, hogy a magyar jog szerint a házasság egy férfi és egy nő kapcsolataként értelmezhető.[14]
Ezzel szemben a görög szabályozás nem mondja ki kifejezetten, hogy házasságot csak férfi és nő köthet. Ahogyan a fentiekben láthattuk, a törvény a "házasulandók" ("μελλόνυμφοι", azaz mellonimfoi) kifejezést használja, amelyből a házasulandók neme nem állapítható meg egyértelműen. A Legfelsőbb Bíróság (Άρειος Πάγος, azaz Areios Pagos) azonban megállapította, hogy a jogalkotó akarata alapján a házasságot kizárólag férfi és nő relációjában értelmezheti a görög jog. A görög polgári törvénykönyvet az 1980-as években alkották meg, és akkor még nem képezte vita tárgyát, hogy a házasságkötést azonos neműek esetében is engedi-e a jog, hiszen az erőteljes egyházi befolyásoltság miatt egyértelmű volt, hogy nem. A bíróság rámutatott arra, hogy a törvény a görög nép erkölcsi és társadalmi értékeit, hagyományait tükrözi, amelyek azt nem tartják elfogadhatónak.[15] A szakirodalom is számos helyen rámutat, hogy a görög jogfelfogásban sohasem kérdőjeleződött meg, hogy a házasság különneműek kapcsolatát jelenti, ezért a házasulandók fogalma eddig ebben a tekintetben egyáltalán nem szorult magyarázatra.[16]
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
