A gyermekbántalmazás orvosi irodalma csupán 60 éves. 1946-ban John Caffey gyermekradiológus hívta fel a figyelmet arra, hogy bizonyos nem baleseti eredetű csonttörések bántalmazásból származhatnak. 1953-ban Silverman írta le azon csonttörések típusos röntgen jeleit, amelyeket csak non-accidentális töréseknél észlelünk, s amelynek a szülő, gondviselő lehet az okozója. Az orvostársadalom további egy évtized múlva, 1962-ben Henry Kempe cikkének megjelenése után fogadta el a gyermekbántalmazást önálló szindrómaként. A magyar gyermekorvosi irodalomban az első közlemény Antoni Pál (1968) nevéhez fűződik.
Míg a fenti közlemények a fizikai bántalmazásra hívták fel a szakmai közvélemény figyelmét, az utóbbi másfél évtizedben a bántalmazás fogalma kiterjedt az érzelmi és szexuális bántalmazásra, valamint a fizikális és érzelmi elhanyagolásra is.
A nemzetközi statisztikák szerint a gyermekek 1%-a bántalmazott és 1,5%-a elhanyagolt. Ez a szám azonban nagyon távol áll a valós adatoktól, hiszen a családon belüli bántalmazások túlnyomó többsége rejtve marad, a gyermekek tömegei szenvednek bántalmazó és elhanyagoló környezetben. A bejelentett esetek bántalmazás típusok szerinti megoszlása: 50% elhanyagolás, 25% fizikai bántalmazás, 20% érzelmi bántalmazás és 5% szexuális bántalmazás. Legtöbbször a különböző bántalmazás formák együttesen fordulnak elő. Magyarországon évente 30-40 gyermek és újszülött hal meg bizonyíthatóan bántalmazás és gondatlan veszélyeztetés következtében, s becslések alapján több tízezerre tehető azon gyermekkorúak száma, akik súlyos, maradandó szomatikus és pszichés károsodást szenvednek el a fenti okokból.
A gyermekbántalmazás bio-pszicho-szociális megközelítése
Gyermek elhanyagolása és bántalmazása több összetevő eredménye, s a gyermek fejlődésének valamennyi aspektusát érinti: a fizikai, érzelmi, szociális, lélektani, erkölcsi, oktatási, kognitív vonatkozásokat egyaránt. Ezért a gyermekbántalmazás jelenségkörének megértése komplex megközelítést kíván, az egészségügyinél szélesebb kontextusba kell helyezni, a családi és közösségi szempontok figyelembevételével.
| ABÚZUS (bántalmazás) | ELHANYAGOLÁS |
| Fizikai bántalmazás • Fizikai sérülést okozó bánásmód • A gyermek életkorának és fejlettségi szintjének nem megfelelő dolgoztatása • Más által előidézett Münchausen szindróma | Fizikális elhanyagolás • Orvosi ellátás elégtelensége • Fizikai szükségletek kielégítésének hiánya, elégtelensége • Biztonságnyújtás hiányossága, elégtelen felügyelet |
| Érzelmi, pszichológiai bántalmazás • Súlyos érzelmi-, mentális-, vagy magatartászavart okozó bánásmód, amely a gyermek érzelmeivel való tartós visszaélés talaján alakul ki • A gyermek jelenlétében erőszakos, támadó, durva magatartás más családtaggal - többnyire az anyával - szemben • Médiaerőszak | Érzelmi elhanyagolás • A csecsemő/gyermek érzelmi, kötődési igényeinek tartós és durva mellőzése, elutasítása |
| Szexuális bántalmazás • A gyermek szexuális tevékenységekre való kényszerítése vagy csábítása függetlenül attól, hogy az áldozat tisztában van-e azzal, hogy mi történik vele | Oktatási és nevelésbeli elhanyagolás • Az életkornak megfelelő szellemi fejlődés támogatásának hiánya |
| • Gyermekek bevonása pornográf anyagok megtekintésébe vagy készítésébe, valamint a szülő vagy a gondozó, ill. felnőtt személy szexuális tevékenységének figyelésébe | • Iskolalátogatási kötelezettség elmulasztása • A gyermek speciális képzési, fejlesztési szükségleteinek elmulasztása |
Bőrelváltozások
A leggyakoribb elváltozások a bőrön láthatók (zúzódások, égések, horzsolások, hegek). Ha ezek az elváltozások a háton, törzsön, fej és nyak hátsó részén vannak, "okozott" sérülésre kell gyanakodni. Ilyenkor általában az elváltozás alakja, nagysága többnyire követi az elkövető eszköz formáját. A bőrelváltozások általában nem egy időben keletkeznek, a gyógyulási folyamat különböző fázisában vannak, ami ismétlődő bántalmazásra utal.
Jellegzetes bőrjelenség bántalmazás esetén a haj hiánya és a bőr alatti bevérzés, melyek a haj rángatásából származnak. Nagyon jellemző bőrtünet a harapási nyom. Apró, kerek égések általában cigarettavég okozta sérüléseket jelentenek. Előfordulnak forrázás vagy láng okozta szándékosan okozott sérülések is.
Arc-, nyak- és fejsérülések
A gyermek ütlegeléséhez leggyakrabban használt eszköz az emberi kéz, amely igen súlyos arc-, koponya- vagy agysérülést okozhat. Sérüléskor a fejbőr megduzzad, bevérzik és a vérzés kiterjedése a szemhéjra, arcra árulkodó jele lehet az elszenvedett sérülésnek. Az emberi kéz okozta fejsérülések gyermekkorban olyan súlyosak is lehetnek, hogy a gyermek azonnali halálát okozzák. Ismétlődő inzultus, mely mikro-agykárosodáshoz vezethet mentális retardatióban, epilepsiás rohamokban, motoros és pszichés zavarok képében jelentkezik. Ezek a következmények a bántalmazást követően hónapokig, évekig nem válnak felismerhetővé.
Fojtogatás
A fojtogatás után viszonylag kevés nyom marad, az arcon apró bevérzések láthatók, különösen a szemhéjaknál. A fojtogatást igen gyakran ruhával vagy párnával végzik, amely nem jár külsérelmi nyomokkal. Az ilyen módon megfojtott gyermek még a legtapasztaltabb orvos számára sem mutat jól azonosítható tüneteket.
A fojtogatás motivációi eltérőek lehetnek, vannak anyák, akik stressz állapotban, felindultan fojtogatják gyermeküket, mások pedig megfontolt rendszerességgel teszik ezt, majd orvoshoz viszik a gyermeket, ha elvesztette az eszméletét.
Megrázott gyermek szindróma
A csecsemők, kisgyermekek megrázása az egyik leggyakoribb bántalmazási forma. Súlyos formáját Caffey 1974-ben írta le, mely úgy jön létre, hogy az újszülött vagy fiatal csecsemő rázása egyrészt az agyi vénák feszülését, szakadását okozhatja, mely a központi idegrendszer belső vérzéséhez vezet, másrészt a nyakcsigolya sérülése következhet be, mely a gyermek halálát okozhatja. Jellemzője a külsérelmi nyom hiánya, mely késlelteti a kórisme időben történő felállítását. Koponyán belüli vérzés, nyakcsigolya sérülés, ismeretlen eredetű eszméletvesztés esetén mindig gondolni kell rá. Elkövetésének leggyakoribb oka, hogy a szülő nem bírja elviselni a gyermek sírását.
Csonttörések
A gyermekek fizikai bántalmazásakor a különböző törések előfordulását 30-50% között említik. Az esetek felében egyetlen csont törik, de gyakran több csont is érintett. A csonttörések mintegy kétharmad része a felkar és a combcsont töréséből származik. A koponyatörések gyakoriságát 35%-ra teszik, ritkább az alkarcsont a gerinc, a boka és egyéb csonttörések gyakorisága. Egy éven aluli csecsemőknél a combcsont törése szinte kizárólag bántalmazás miatt keletkezik.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
