1987 végén kaptam megbízást az akkori miniszterelnöktől a társasági törvény kodifikációs bizottságának vezetésére. A törvény tervezete 1988 nyarán került kormány szinten véglegesítésre, az Országgyűlés pedig 1988. október 5-én fogadta el egyhangú szavazással, majd október 10-én került kihirdetésre az első gazdasági társaságokról szóló törvény: az 1988. évi VI. törvény (Gt., társasági törvény). Azok számára, akik ebben a munkában részt vettek, ez életük meghatározó élménye volt, ahogy nekem is. Örülök, hogy az egykori kodifikációs bizottság tagjai közül többen még velünk vannak - így Wellmann György és Kálmán János is. A következő fejtegetések jórészt szubjektívek, emellett alapvetően emlékeimen alapulnak.
Eléggé elfogadott álláspont, mely szerint az első Gt. volt az 1990-ben bekövetkezett rendszerváltozás - azaz a szocialista egypártrendszerről a polgári többpártrendszerű parlamentáris jogállamra való áttérés, illetve a szocialista tervgazdálkodásról a polgári piaci versenygazdaságra, azaz a kapitalizmusra való váltás - első alapvető törvénye, mégpedig nem a politikai, hanem a gazdasági rendszer oldaláról. Ez a vélemény a hatás oldaláról valós, tudniillik a társasági törvény irreverzibilis folyamatokat indított el a polgári gazdaság irányába, mintegy másfél évvel megelőzve az 1990. tavaszi szabad parlamenti választásokkal bekövetkező politikai rendszerváltozást. Ugyanakkor a Gt. az előkészítése oldaláról nem volt rendszerváltozást célzó törvény, a deklarált cél a szocializmuson belül modellváltás, az ún. demokratikus szocializmus (pl. korlátozott többpártrendszer az MSZMP többletjogaival) alátámasztása gazdasági oldalról, azaz szocialista piacgazdaság ún. vegyes gazdasággal. A társasági törvény előkészítésének folyamatában az állami szektor privatizációja fel sem merült. A politikai elképzelés az volt, hogy megmarad az eddigi állami vállalati-szövetkezeti szektor - de nagyobb önállósággal, az államigazgatási irányítás viszonylagos visszaszorításával -, azonban emellé kialakul egy magánszektor is, mégpedig két összetevővel: a '70-es évek végétől kialakult kisvállalkozásokra építő belső magánvállalati szektorral, illetve a nyugati befektetők zöldmezős beruházásaiból, valamint a külföldiek által a magyar vállalatokkal létrehozott joint venture-ével. Ehhez az elképzeléshez szükséges volt jogi oldalról egyrészt a magánszektort megalapozó társasági törvény, azaz a Gt., valamint az állami vállalatok, illetve a szövetkezetek jogállásának modernizálása, melyet az 1989. évi XIV. és XV. törvény oldott meg.
A Gt. tehát az eredeti politikai elképzelés szerint még a szocializmus keretein belül maradt volna, azonban az 1989-ben bekövetkezett világpolitikai változás, a Szovjetunió és az európai népi demokráciák összeomlása folytán rendszerváltoztató törvénnyé vált.[2]
- 5/6 -
Az eredeti szocialista ideológiában a gazdasági társaság mint a tőkés magánvállalkozás jogi megtestesítője elvi elutasításra került. Olyannyira, hogy még nyelvileg is kerülni kellett ezt az elnevezést, pl. az NDK-ban Gesellschaft helyett Gemeinschaftnak, illetve Zusammenschluss-nak nevezték a társaságokhoz hasonló szervezeteket és nálunk is - 1967-ben, amikor ez az intézmény nem a magánszektorban, hanem a szövetkezeti, majd az állami szektorban feléledt - gazdasági társulásokról és nem társaságokról beszéltünk. Az orosz nyelvben eleve nem volt megfelelő fogalom - tovaricsesztvo, obsesztvo, predprijátyije. A Szovjetunióban kialakított és nálunk is átvett tulajdoni koncepció az állampolgári tulajdon tekintetében a következő volt: elismerjük a fogyasztási javakra vonatkozó személyi tulajdont, a gazdaságban viszont támogatjuk a szövetkezeti mozgalmat, eltűrjük a kisiparosi-kiskereskedői termelőeszköz tulajdont, de tiltjuk a tőkés társasági vállalkozást. A magyar 1959-es Ptk. létrehozásánál éles vita alakult ki, hogy egyáltalán szabályozza-e a kódex a polgári jogi társaságot (pjt.), amely szerződéstípus végül gazdasági jellegétől megfosztva került be a Polgári Törvénykönyvbe. Magyarországon - több szocialista országgal ellentétben - az 1875-ös Kereskedelmi Törvénykönyv közkereseti társaságra, kft.-re és az rt.-re vonatkozó szabályait ugyan nem helyezték 1950-ben hatályon kívül[3], de 1949-től hosszú mellőzésre kerültek a cégjoggal együtt.
A társasági törvény ezzel a hagyományos szocialista ideológiával került szembe, annak áttörését jelentette. Nem véletlen ezért, hogy a Gt. előkészítését végig erős baloldali támadások kísérték. Jellemző módon az Igazságügyi Minisztérium még 1987 elején is "egységes gazdasági társulási törvény" megalkotására tett javaslatot, amely az időközben keletkezett szocialista formációkra épült volna (a közös vállalatra, betéti társulásra és egyesülésre), mindemellett modernizálva felélesztette volna - elsősorban nemzetközi vonatkozásban - a Kereskedelmi Törvénykönyv társasági és cégjogi rendelkezéseit.
Persze hagyományos szocialista tulajdoni-vállalati ideológia áttörésének - a szocialista rendszer bomlásának-önlebontásának folyamatában - már voltak előjelei, amelyek 1978 után a második olajárrobbanás után váltak igazán láthatóvá Magyarországon. Így az 1979-81 közti kisvállalkozási reform (gazdasági munkaközösségek, vállalati gazdasági munkaközösségek megjelenése, emellett a közös név alatti polgári jogi társaság gazdasági célra is), az önkormányzó-önigazgató állami vállalatok intézményesítése 1984-1985-ben (vállalati tanács, közgyűlés, küldöttgyűlés általános irányítása alatt álló vállalatok), továbbá 1987-ig különböző jogszabályok bővítették az állampolgárok Kereskedelmi Törvénykönyv szerinti kft.-ben, illetve rt.-ben való részvételi lehetőségét.
A hagyományos ideológia bomlása - pl. az egyszemélyes állami vállalati vezetés dogmájának áttörése a döntési jogi igazgatótanácsok nagyvállalatoknál való intézményesítésével, a felügyelőbizottság megjelenése, végül a vállalati tanácsos, közgyűlés, küldöttgyűléses vállalatoknál (ez az állami szektor 80%-a) az igazgató vállalati szerv által való választása - törte az utat a Gt. előtt, közrejátszott abban, hogy a baloldali ideológiai támadásokkal szemben a Gt. koncepcióját meg lehetett védeni.
3.1. Az akkori kormány vezetőivel az 1970-es évek végén kerültem kapcsolatba, amikor is a három ipari tárca összevonását lebonyolító bizottság tagja lettem Az Ipari Minisztériumot létrehozó bizottságot maga a miniszterelnök, Lázár György vezette, tényleges irányítását Horváth László[4] végezte. A bizottságba úgy kerültem, hogy az 1977-es állami vállalati törvény kidolgozása során felfigyeltek rám az Országos Tervhivatal vezetői. A gazdasági reformmal kapcsolatos stratégiai teendőket ugyanis az Országos Tervhivatal (OT) látta el, élén a miniszterelnök-helyettessel. Az ezzel kapcsolatos jogi munkát nem akarták a gazdasági reformtörekvéseknek meglehetős akadályát képező, Korom Mihály vezette Igazságügyi Minisztériumra bízni. Az Ipari Minisztérium felállítása és a Magyar Kereskedelmi Kamarának vállalati érdekképviseletté való átalakítása tárgyában végzett munkám alapján 1981-ben bekerültem az OT-ben szervezett és Pulai Miklós vezette Gazdasági Egyeztető Bizottságba (GEB)[5], illetve - párton kívüli létemre - az MSZMP-ben a gazdaságpolitikai titkár, Havasi Ferenc vezette Konzultatív Testületbe. A Konzultatív Testület alapvető feladata lett volna a gazdasági reform politikai reformmá való óvatos átvitele. A testület tagjai a magyar társadalomtudomány akkori kimagasló, politikai múlttal is rendelkező képviselői voltak: például Nyers Rezső, Bognár József, Huszár István, Kulcsár Kálmán, Csikós Nagy Béla, de tag volt Pozsgay Imre is. A Konzultatív Testület négy éves működése alatt a titkári feladatokat először Horváth Ferenc, a későbbi Németh-kormány ipari minisztere, majd Németh Miklós látta el.
1966-1968 között - és ezt a prágai tavasz fegyveres leverése tovább erősítette - Kádár János alapálláspontja az volt, hogy kizárólag gazdasági reformról, a direkt tervlebontásos rendszer indirektté tételéről lehet szó és semmiképp sem politikai reformról (az államszervezetre való kisebb mértékű áthatást azonban nem lehetett meggátolni). Az 1970-es évek elején - bár ez a jogalkotás szintjén kevésbé látszott[6] - a gazdasági reform a baloldali politikai erők előtérbe kerülése folytán (Biszku Béla, Németh Károly, Pulai Árpád) háttérbe szorult. Az olajválság hatására azonban a '70-es évek végén a gaz-
- 6/7 -
dasági reform újabb lendületet kap. 1977-1978-ban megtörténik a kormányrendeletekkel bevezetett reform eredetileg 1970-re tervezett törvényi legitimizálása - az 1977-es Ptk. novella például megszüntette a tervszerződéseket. Így az 1980-as évek elején ismét felmerült a politikai reform szükségessége és ennek keretében a kormányzati irányítás felépítésének megváltoztatása - lényegében párhuzamosan az államadósság jelentős növekedésével és Magyarországnak a Nemzetközi Valutaalap - Világbank kettősbe való belépésével. A kormányzati irányítás szempontjából pedig akkor már szakértőnek minősültem, így kerültem gazdasági jogászként a GEB-be és a Konzultatív Testületbe.
A Konzultatív Testületben készült javaslatok alapján 1984-1985-ben a szervezeti reform még csak az állami vállalati szféráig jutott el - a már említett önkormányzó-önigazgató állami vállalatok intézményesítésével, felvetve a jugoszláv társadalmi önigazgatáshoz való hasonlóságot[7]. A gazdasági helyzet azonban folyamatosan romlott, a kádári politikai vezetés elöregedésének is egyre több jele mutatkozott, és ami döntő külső tényezőnek bizonyult: a Szovjetunióban jött Gorbacsov, a glasznoszty és a peresztrojka. A reformerek 1987-re elérték Kádárnál, hogy induljon meg a munka az államszervezet reformjára, a párthoz azonban nem lehetett hozzányúlni. Az álcázás is megtörtént: a nem termelő területek reformja volt a munka hivatalos címe.
3.2. 1987 januárjától három évre "kölcsönkértek" a közgazdasági egyetemről - egyetemi tanári állásom megtartása mellett - a kormányhoz az államreformmal kapcsolatos munka irányítására. Lázár György támogatta ezt a kezdeményezést és a Minisztertanács Titkársága vezetőitől (Raft Miklóstól és Kis Elemértől) is minden segítséget megkapott Kocsis Károly, Schuszter Endre és Városi Ágnes kollégákkal közös, négyfős irodám. 1987 nyarára elkészült az ún. előkoncepció, amelyet több szakértő anyaga felhasználásával Kulcsár Kálmán, Kilényi Géza és én írtam.[8] Az előkoncepció - amely szerintem a közgazdászok ugyanezen időszakban írt "Fordulat és Reform" című anyagával egyenértékű reformanyag volt, az azonban vitaanyag létére sem került nyilvánosságra - határozta meg az államszervezet átalakítását lényegében 1989 nyaráig. Ettől kezdve már nem a szocializmuson belüli modellváltás, hanem a frissen alakult polgári pártokkal való egyeztetés alapján a polgári államszervezet kialakítása lett a feladat.
Az előkoncepciónak köszönhetően, miniszterhelyettesi kinevezéssel 1987 nyarán a kormány parlamenti titkára lettem, azzal a céllal, hogy kíséreljem meg a parlamenti munka bizonyos mértékű demokratikusabb működési módjának kialakítását[9]. Emellett - és Lázár György erről tudott - informálisan "belülről" elő kellett készíteni egy új kormány megalakulását, amit már nem a kádári vezetés által favorizált Maróthy László, hanem Havasi Ferenc vezetett volna.
3.3. 1987 tavaszán a magyar gazdaságban nyílt válságjelenségek mutatkoztak, erre reagálva az MSZMP meghirdette ún. kibontakozási programját. Nyáron pedig érkezett a nem várt fordulat: a reformpárti Havasi helyett a közismerten erősen baloldali pártmunkás, Grósz Károly lett miniszterelnök. Úgy sejtettem, ezzel az én parlamenti munkám véget is ért: elkezdtem visszaköltözni az egyetemre. A költözködés közben jött az üzenet, hogy menjek fel a miniszterelnökhöz. "Hallom, költözködik" - mondta. "De ide figyeljen: maga is szeret dolgozni, én is. Nem dolgozna nekem? Kellene nekünk egy társasági törvény. Megcsinálja?" Ilyen ajánlatot jogász ritkán kap, elfogadtam. A magyar helyzetet jól ismertem, hiszen 1972-ben első könyvem is foglalkozott a "társulásokkal", 1986-ban pedig a hamburgi Max Planck Intézetben a jogi személyekről szóló könyvemet írtam, aminek jelentős részét képezte a nyugati társasági jog feldolgozása.
Grószt amerikai útja is megerősítette abban, hogy több hitelt már nem kaphatunk, de nyugati működő tőkét igen, amire nagyon rá is szorultunk, tekintve, hogy a szovjet gazdasági segítség nem volt többé. A miniszterelnök baloldali lelkét legyőzte a reálpolitikusi hozzáállás és megcsinálta azt, amire a reformer Nyers Rezső és Havasi Ferenc nem volt képes. Felismerte, hogy az intézménytípusú állami vállalatokat nem lehet eladni, hiszen kizárólag gazdasági társaságokba érkezhet nyugati tőke, nem beszélve arról, hogy a magyar állampolgárok "dugi" tőkéjét ilyen módon mobilizálni lehetne. Elindult tehát egy nyugati szemmel is elfogadható társasági törvény létrehozása. Ezt a munkát az MSZMP új gazdasági titkára, Németh Miklós és a pénzügyminiszterből gazdasági miniszterelnök-helyettessé váló Medgyessy Péter, valamint az Országos Tervhivatal és a Pénzügyminisztérium új vezetése (Hoós János, Kemenes Ernő, Villányi Miklós és Békési László) is támogatta. Ez nem volt elmondható az Igazságügyi Minisztérium változatlanul Korom Mihály szellemében tevékenykedő vezetéséről (elsősorban Markója Imréről), de az erős Grósszal nem mert nyíltan szembeszállni. Markója kelletlenül vette tudomásul, hogy a társasági törvényt nem az Igazságügyi Minisztériumban készítik elő, sőt, a minisztériummal a kodifikáció során hivatalosan egyeztetni sem kell.
3.4. A Kodifikációs Bizottság 1987 végén kezdte el munkáját és 1988 januárjára készült el A társasági törvény alapelvei című anyag. Az ideológiai ellenállás az MSZMP Gazdaságpolitikai Bizottságának (GPB) februári vitáján érte el csúcspontját. Ez az ellenállás részben az Aczél György körüli baloldali ideológus csoporthoz[10], részben pedig a baloldali szakszervezeti vezetéshez (Gáspár Sándor, Nagy Sándor) fűződött. Hosszú vitát követően, az elnöklő Németh Miklós szavazatának kö-
- 7/8 -
szönhetően, 5:4-es szavazati aránnyal az alapelvek elfogadásra kerültek a GPB-ben. A vállalatvezetői csoport - Tatai Ilona és Beck Tamás - pedig egyértelműen támogatta a társasági törvény létrehozását.
A baloldal Kádár Jánosban bízott, az egyre rosszabb egészségügyi állapotban lévő pártvezér foglalkozott is a Gt.-vel, nem is túl támogatóan.[11] 1988 májusában viszont Kádár János és idős csapata távozott, így Grósz Károly lett - miniszterelnöki posztját akkor még az év végéig megtartva - a párt első titkára és Németh Miklós a gazdaságpolitikai titkár. Ettől kezdve végképp szabad lett az út a társasági törvény előtt. Ehhez hozzáteendő, hogy Grósz még 1988 nyarán átalakította a kormányát, így az igazságügy-miniszter a Gt.-t kezdetektől fogva támogató Kulcsár Kálmán lett az inkább aggodalmait hangoztató Markója Imre helyett.[12]
A Minisztertanács a Gt. szövegét és miniszteri indoklását 1988 augusztusában fogadta el, majd a törvényjavaslatot az Országgyűlés elé terjesztette. A Gt. parlamenti bizottsági vitái is pozitívak voltak, csak kevés, a lényeget viszonylagosan nem érintő észrevételre került sor.[13] A parlamenti vitában sok segítséget kaptunk Horváth Jenőtől, az ügyvédség részéről, illetve Tallósy Frigyestől, a jogtanácsosok részéről. Fontos megemlíteni, hogy a vitában igen jelentős támogatást kaptunk a törvényhozást figyelemmel kísérő újságíróktól.[14] A Gt. ennek köszönhetően - az akkori körülmények között - elég széles körű társadalmi nyilvánosságot kapott.
Az első Gt.-t az Országgyűlés 1988. október 5-én egyhangú szavazással fogadta el. Sok 1985-ben megválasztott baloldali képviselőnek persze nem tetszett, de nem mertek Grósz Károllyal szembe helyezkedni. A törvény 1988. október 10-én került kihirdetésre a Magyar Közlönyben és Erdős Ákos vezetésével a Láng Kiadó kommentárral ellátva, hihetetlen gyorsasággal megjelentette magyarul, illetve kicsit később angol, német és francia nyelven is.
3.5. A Gt. a magyar társadalomtudományok, ezen belül a közgazdaságtudomány részéről is egyértelműen pozitív fogadtatásban részesült.[15] Hasonló volt a nemzetközi fogadtatás is. A Szabad Európa Rádióban például, egy kerekasztal-beszélgetésen azon morfondíroztak, mi késztet egy kommunista kormányt ilyen nyugati szellemű törvény elfogadására. A baloldali ideológusok viszont élesen támadták, aminek csúcspontja az 1988. decemberi miskolci ideológiai konferencia volt. Gidai Erzsébet[16] vezérszónokuk által képviselt álláspont szerint a Gt. visszahozza a munkásosztály kizsákmányolásának lehetőségét, szétválasztja a társadalmat, módot ad munka nélküli gazdagodásra. Az is felmerült, hogy először kellett volna tulajdoni reformot végrehajtani és csak utána törvényeket hozni. Ezt a nézetet két jogász kolléga, Wiener György és Szoboszlai György is osztotta. Ezen a konferencián Harmathy Attila is hangsúlyozta azt - az egyébként az MTA IX. osztálya véleményében is megjelent álláspontot -, hogy bizonytalan politikai körülmények között aggályos ilyen nagy jelentőségű törvényt alkotni. Ezzel szemben arra a pragmatikus álláspontra helyezkedtem, hogy az ország gazdasági helyzete nem engedi meg, hogy megvárjuk az ilyen széles körű és rengeteg eltérő véleményt tartalmazó tulajdoni vita lezárását, amelyre persze elvitathatatlanul szükség volt.[17] Az én megbízásom azonban a társasági törvény kidolgozására irányult. A Gt.-t 1989. január 1-jével hatályba kellett léptetni, hiszen a külföldi működő tőke nélkül közvetlen államcsőd fenyegetett. A Gt. és a még említendő külföldi befektetések ösztönzéséről szóló 1988. évi XXIV. törvény 1989. január 1-jei hatálybalépését követő öt évben Magyarországra több külföldi működő tőke jött be, mint az egész kelet-közép európai régióba összesen, és a magyar állampolgári kisvállalkozások száma is egy-két éven belül meghaladta a félmilliót. Mindez a társasági törvénynek is köszönhető, amely a nyíltan vállalt "tulajdoni semlegesség" jegyében semmilyen tulajdonjogi deklarációt nem tartalmazott, de ténylegesen szemben állt az alkotmányban is deklarált szocialista tulajdoni rendszerrel.
3.6. Ismételten hangsúlyozom, hogy a Gt. az 1989. január 1-jei induláskor még nem volt rendszerváltó jellegű, sőt, az 1989. év első félévében hozott törvények, így az állami vállalati, illetve a szövetkezeti törvény módosítása, de még a sokat támadott átalakulási törvény sem. A fordulat 1989 második félévében következett be. Az 1990. év eleji értékpapírtörvény[18], valamint az Állami Vagyonügynökségről, illetve az állami vagyon védelméről hozott törvények[19] már túlléptek a szocialista modellváltáson. Budapesten még az 1990. április-májusi parlamenti választások előtt kinyitott az értéktőzsde.
- 8/9 -
1.1. A korábbiakban már említettem, hogy a Gt. nem előzmények nélkül jött létre. A főbb előzmények közé tartoztak a szövetkezeti társulások[20], a gazdasági társulás intézményeinek felélesztése 1967-ben az állami szektorban (közös vállalat, egyesülés), az egységes társulási törvényerejű rendelet 1978-ban[21] és a gazdasági társulások, illetve a társulási tulajdon definíciószerű megjelenése már az akkori Ptk.-ban is az 1977-es novellával. A főbb előzmények közé tartozott továbbá a magánvállalati jellegű kisvállalkozások megjelenése az 1980-as évek fordulóján (gazdasági munkaközösség, kisszövetkezet), illetve a kft. és az rt. igénybevételi lehetőségének fokozatos bővülése 1968-tól: 1972-ben először nemzetközi vonatkozásban, majd egyre szélesebb körben magyar magánszemélyek részéről is[22]. Az 1980-as évek közepétől lehetővé vált magánszemélyek részéről a kft. alapítása, ha egy jogi személyt is bevesznek a társaságba.
Ezen a fejlődésen alapul az Igazságügyi Minisztérium Petrik Ferenc által kidolgozott, már említett 1987. év elején tett kétrétegű javaslata: egységes társulási törvény és a Kereskedelmi Törvénykönyv modernizálása a kft. és az rt. vonatkozásában. A Grósz Károly vezette új politikai koncepciónak azonban ez az elképzelés már nem felelt meg, teljesen új, egységes társasági törvényre volt szükség, nyugati minta alapján. Kulcsár Kálmán 1988. nyári miniszteri kinevezése után Petrik Ferenc átkerült elnökhelyettesnek a Legfelsőbb Bíróságra. Helyére 1989. január 1-jével én kerültem civiljoggal foglalkozó miniszterhelyettesként lényegében azzal a feladattal, hogy a polgári jog területén fejezzem be azt, amit a társasági törvénnyel elkezdtem a vegyes gazdaság kiépítése érdekében. (Ám még akkor sem a rendszerváltozás előkészítése volt a politika részéről a feladat.)
1.2. A Gt.-t előkészítő Kodifikációs Bizottságot megbízatásom után haladéktalanul összeállítottam, ebben teljes mértékben szabad kezet kaptam a miniszterelnöktől. A felhatalmazásom korlátlan volt, az MSZMP Központi Bizottsága illetékes osztályával nem kellett egyeztetnem (megfigyelő kapcsolattartó Kalász István volt), és Medgyessy Péter gazdaságpolitikai titkársága is csak megfigyelőt-kapcsolattartót jelölhetett Antal László és Tömpe István személyében. Ezzel a felhatalmazással teljes mértékben éltem is, alapvetően csak a szakmán belül egyeztettem, politikailag érzékeny kérdésekben pedig csak a miniszterelnökkel, illetve Németh Miklóssal konzultáltam.
A Gt.-t előkészítő Kodifikációs Bizottság az alábbiak szerint épült fel.
Az általános irányítás a vezetőből, a titkárból és szövegezőből állt. A vezetői pozíciót én magam töltöttem be, feladatom az volt, hogy megfogalmazzam a társasági törvény alapelveit és képviseljem a bizottságot a kormányzati és pártszervek irányába. A titkár László András volt az Országos Tervhivataltól, az ő felelőssége volt a gazdasági reform közgazdasági munkával való kapcsolattartása. A szövegező Kampis György volt a Minisztertanács Hivatalából, elismert kodifikátor, neki adtuk át a nyers szövegtervezeteinket, ő érlelte, átszövegezte, stilizált, szerkesztett, újraegyeztetett a szerzőkkel.
Az általános irányítás pozícióit szakreferensek egészítették ki. A Gt. közös szabályaiért én feleltem, a kkt.-bt. Wellmann Györgyre (Legfelsőbb Bíróság), a kft. Komáromi Gáborra (Igazságügyi Minisztériumtól kikérve), az rt. Halustyik Annára (MTA Állam- és Jogtudományi Intézet, Kereskedelmi és Hitelbank) és ifj. Várgedő Lajosra (Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem, Kereskedelmi Minisztérium) volt bízva.
Emellett a szövegviták állandó résztvevői közé, a külső körbe tartozott Török Gábor (MTA Jogtudományi Intézet), Kisfaludi András (ELTE ÁJK - Vékás Lajos őt delegálta a polgári jogi tanszékről), Sándor Tamás (MTA Állam- és Jogtudományi Intézet), Farkas József (jogtanácsos) és Kálmán János (ügyvéd). A külső kör később fokozatosan bővült, többek között cégbírókkal, mint Varjas Gézáné és Bodor Mária.
A Gt.-t meglehetősen fiatal csapat készítette - a korátlag 35-40 év között lehetett. Ahogy a fentiekből is kitűnik, igyekeztünk a magyar jogi élet minden területét bevonni a kodifikációba, zömmel sikerrel. A Gt.-nek lényegében fél év alatt öt egymást váltó szövegváltozata készült, ezen időszak alatt a Kodifikációs Bizottság tagjai kizárólag ezzel foglalkozhattak. A szövegtervezetek folyamatosan megvitatásra kerültek, mégpedig nemcsak a bizottságban, hanem többször a jogászi hivatásrendekben is. A Magyar Jogászszövetség számos vitaülést rendezett vidéken és Budapesten. A Kodifikációs Bizottság nyárra nemcsak a végleges szöveget készítette el, hanem egy több száz oldalas indoklást is. Megerőltető, intenzív munka folyt, többször éjjel-nappal folyamatosan folyó manrézákkal.
1.3. A Gt. kidolgozása és elfogadtatása egy év alatt nem kis kodifikációs teljesítmény. Alapforrásai a következők voltak: a magyar kereskedelmi jogi hagyományok - ezeket elsősorban a kft.-nél, illetve a két személyegyesítő társaságnál (kkt., bt.) érvényesítettük -; a modern nyugati társasági jogi tapasztalatok;[23] valamint a lágy diktatúra szocializmusában keletkezett csonka társasági jogi tapasztalatok, ideértve a bírói gyakorlatot is, főleg az egyesülés és a közös vállalat tekintetében. Megjegyzem, hogy a Gt. egyeztetése során a Legfelsőbb Bíróság és a Legfőbb Ügyészség meglehetősen
- 9/10 -
passzív volt és csak a munka utolsó fázisában tudtunk cégbírókat is bevonni a munkába.
Látható, hogy a Gt. igyekezett egybefogni az 1945 előtti német mintájú magyar kereskedelmi jogi, illetve a modern nyugat-európai társasági jogi megoldásokat - ideértve az Európai Gazdasági Közösség indulóban lévő társasági jogát is -, de nem kívánta kihagyni - az evolutív jogfejlődést szem előtt tartva - a szocialista időben keletkezett formákat sem, hiszen még csak a modellváltásnál tartottunk. A gazdasági munkaközösséget azonban a közkereseti társasághoz csatoltuk és a Ptk. módosításával a pjt. is elvesztette üzleti jellegét. A legnehezebb feladat nem vitásan a részvénytársaság szabályozása volt - a két szerző nem is ugyanazon szellemben tevékenykedett. A világháború előtti magyar részvénytársasági szabályozás már nagyon elavult volt, a modernebb nyugati szabályozások negyvenévnyi kényszerszünet után Magyarországon életidegennek minősültek. Ennek tudatában véleményem szerint szinte szükségszerű volt, hogy a Gt. legkevésbé sikerült részének a részvénytársasági fejezetet tekinthetjük. Ugyanakkor mi úgy gondoltuk, hogy induláskor az uralkodó társasági forma a korlátolt felelősségű társaság lesz, és ez a várakozás valósnak is bizonyult.
2.1. A Gt. a magyar, illetve kontinentális európai jogi hagyományok alapján a gazdasági társaságok formakényszeréből indult ki, ráadásul a klasszikus tiszta típusokból, a típuskeveredést lehetőleg kerülve. A kkt.-t és a bt.-t Wellmann György, a kft.-t Komárom Gábor ebben a szellemben készítette el.[24] Ezt a felfogást Petrik Ferenc annak idején bírálta, egységesebb, típuskeverő megoldást látott volna célszerűbbnek.
A Gt.-ben hat társasági forma került szabályozásra: a kkt. (ide kapcsolva a gmk-t), a bt. (mögöttes jogterület a kkt.), a kft., a közös vállalat, az egyesülés és a részvénytársaság (kiegészülve néhány konszernjogi rendelkezéssel, ami abszolút újdonság volt a magyar jogban. Az egyéni vállalkozások - egyéni cégek jogi szabályozását némi késéssel tudtuk elkészíteni.[25]
Az alapvető vitakérdés a szövetkezet volt, hiszen az 1875-ös Kt. a szövetkezet kereskedelmi társaságként szabályozta. A magam részéről nagyon szerettem volna a szövetkezetet bevonni a Gt. hatálya alá, de ezt a politikailag igen erős Termelőszövetkezetek Országos Tanácsa Szabó István nádudvari TSZ elnök vezetésével[26] politikai okokból meggátolta. A szövetkezet nem társaság, hanem sui generis jogi személy, külön törvényben kell szabályozni - ez volt a politikai döntés, amelyet a Kodifikációs Bizottságnak tudomásul kellett vennie.[27]
2.2. A másik politikailag vitás kérdés az állami többletjogok biztosítása és a tőkés nagyvállalatok létrejöttének korlátozása volt. A Kodifikációs Bizottság általános törekvése a többletjogok, illetve a korlátozások csökkentése volt, de mivel akkor még a szocialista rendszeren belüli vegyes gazdaság koncepciója érvényesült, bizonyos politikai szempontokat figyelembe kellett venni a Gt.-ben. Ennek következtében az állami többletjogok a Gt.-ben minimálisak lettek. Ilyen volt például, hogy egyszemélyes részvénytársaságot csak állami szerv alapíthat. Ezek a többletjogok a rendszerváltozássá átváltó folyamatban 1989-1991 között elkoptak. A nagy magánvállalatok korlátozását az a szabály jelentette, hogy a tisztán magánszemélyekből álló gazdasági társaság 500 munkavállalónál többet nem foglalkoztathat. Az 500 fő - az eddigi gmk-beli 30 főhöz képest - igen jelentős emelés. Magyarországon akkor 200 fő volt a középvállalati határ. Ez a korlátozás egyébként igen könnyen kijátszható volt, hiszen magánszemélyek több társaságot is alapíthattak egymástól elkülönítve. Ezt a korlátozást egyébként még 1990 tavasza előtt megszüntették.[28] Bár a Gt. teljesen felhagyott a koncessziós rendszerrel és áttért a normatív feltételek rendszerére, egy kivétel azért maradt, nevezetesen, ha az 50% plusz egy szavazatot kívánt egy külföldi befektető szerezni, ehhez egyedi pénzügyminiszteri engedélyre volt szükséges. Ez a szabály a rendszerváltozás következtében kikerült a Gt.-ből.
2.3. A Gt.-re általánosan jellemző volt az ún. szocialista államigazgatási államiság visszaszorítására való törekvés. Ennek főbb részei közé tartozott a bírósági törvényességi felügyelet bevezetése a cégbíróságok által, mégpedig először a gazdasági társaságoknál, majd 1989 nyarán az állami vállalatok és a szövetkezetek felett is. Tehát irányítás helyett felügyelet, de a felügyelet is csak törvényességi, ami gazdaságossági-célszerűségi kérdésekre nem terjedt ki. A törvényességi felügyeletet nem államigazgatási szerv, hanem az államigazgatástól elkülönült igazságszolgáltatási szerv, azaz a bíróság, a polgári bíróságok részeként működő cégbíróság gyakorolta. A bírósági törvényességi felügyelet a létrehozás időszakában is érvényesült, tehát ha a társasági szerződés megfelelt a törvényi feltételeknek, a gazdasági társaságot be kellett jegyezni a cégjegyzékbe, amellyel az elnyerte jogi személyiségét, illetve cégnevét (a kkt. és a bt. akkor nem volt jogi személy). Más szóval a gazdasági társaságok alapításánál az eddigi főszabályt, az ún.
- 10/11 -
koncessziós rendszert felváltotta az ún. normatív feltételek rendszere.
Ez a szabályozás alapvető előrelépést jelentett a jogállamiság, az államhatalmi ágak egymástól való elválasztásának polgári elvei irányába. Mégpedig ez a változás akkor is pozitív, ha kétségtelenül ennek az átalakításnak akkor nem voltak meg sem a személyi (cégbíró, kereskedelmi joggal foglalkozó ügyvéd), sem a tárgyi és technikai (épület, számítógépes kapacitás) előfeltételei. Ebből persze számos anomália származott. Ezek a feltételek az 1990-es évek közepére teljesültek, így az 1997-es második Gt. már meg tudta szüntetni azt a legtöbb visszaélést lehetővé tévő rendelkezést, hogy a cégbíróság a társasági szerződés megkötése időpontjára visszamenően jegyezte be a társaságot, mert 1997-re már le lehetett rövidíteni a cégbejegyzés 1989-1990-ben még általános, akár egy évig is tartó időtartamát. Két rossz között lehetett választani 1988-ban: az államigazgatáshoz kötés fenntartása vagy a megfelelő előfeltételek nélkül a bírósági rendszer bevezetése között. Ma is így gondolom, helyes volt a progresszív megoldás választása, amely hatásában mindenképp előkészítette a rendszerváltozást.
A Gt.-hez nem fűződött államigazgatási végrehajtási rendelet, így igen széleskörű gazdasági deregulációs programot hajtottunk végre, több száz piaci folyamatot gátló adminisztratív jogszabályi kötöttség megszüntetésével. Deregulációs kormánybiztosi megbízást kaptam 1989-ben, létrehoztuk a Gazdasági Deregulációs Tanácsot Sajó András professzor vezetésével, amely egészen 1990 júniusáig meglehetősen eredményesen - bár nem hiba nélkül - működött. Megtisztította a gazdaságot a piaci folyamatok előtt.
2.4. Igen jelentős lépés volt a magánautonómia biztosítása érdekében, a társasági szerződéssel keletkező három személyegyesülési jegyeket viselő társaságnál - kkt., bt., kft. - a diszpozitivitás bevezetése, azaz a törvény korlátozó rendelkezése hiányában a társulók a Gt. társaságokra vonatkozó szabályaitól eltérhettek. Kivétel volt ez alól az rt., melynek szabályozása főszabályként kógens maradt. Ez a rendelkezés a magyar kisvállalkozások társasági formába való átmenetének megkönnyítését szolgálta és 1989-90-ben igen jól bevált. Más kérdés, hogy ezzel a diszpozitivitással sokan visszaéltek. Ez először a '90-es évek elején a diszpozitivitási szabály módosításához vezetett, majd a második Gt. visszatért az általános kógenciára a kkt., bt., kft. vonatkozásában is[29]. Ettől függetlenül a Gt. szellős jogszabály volt, nem esett a túlszabályozás bűnébe - az volt az elvünk, hogy legyen minél több gyakorlati tapasztalat, aztán majd 5-6 év múlva korrigálunk.
2.5. Három lényeges újításról szólnék még, a részletek ismertetése nélkül. A részvénytársasági fejezetben - hiszen a Gt. feloldotta a korábbi ún. továbbtársulási tilalmat - megjelent a más társaságban való befolyásszerzés korlátozása, azaz kialakultak a magyar konszernjog csírái.
A 200 főnél éves átlagban több munkavállalót foglalkoztató gazdasági társaságoknál kötelező lett a felügyelőbizottság választása, és abban a tagok egyharmadát az üzemi tanács javaslatára kellett a felügyelőbizottságba beválasztani. Ők voltak a dolgozói küldöttek. A munkavállalói participáció intézményesítése a német Mitbestimmung mintájára mai napig, tehát az új Ptk.-ban is fennmaradt. Érdekes módon ezt a munkavállalók számára előnyös rendelkezést az akkori szakszervezeti vezetés nem nagyon támogatta, hozzáállása ellentmondásos volt.
A Gt. a gazdasági társaságok körében általános jelleggel bevezette a kereskedelmi választottbíróság kikötésének lehetőségét, így jelentősen megerősítette a még csírájában lévő választottbíróság intézményét.
2.6. A Gt. polgári jogi szempontból teljes mértékben alkalmas volt a külföldi befektetések ösztönzésére akár ún. zöldmezős beruházás, akár joint venture formában. Induláskor azonban ennél több kellett: államosítási tilalom, a különböző pénzügyi (pl. devizális adó), illetve munkajogi kérdések rendezése. Ezt a Gt.-vel párhuzamosan készült, és vele egyszerre hatályba léptetett külföldi befektetésekről szóló 1988. évi XXIV. törvény tartalmazta. Nagy örömömre szolgált, hogy a törvény alapanyagának kidolgozására két kiemelkedő szakember - velünk együttműködve - Mádl Ferenc és Martonyi János vállalkozott és ez a törvény jelentősen megerősítette a társasági törvény szabályozását is. (Később erre a törvényre külön már nem volt szükség, így hatályon kívül helyezték.[30])
2.7. A Gt. részvénytársasági fejezetében a részvény szabályozását úgy kellett elvégeznünk, hogy ennek nem volt általános értékpapírjogi alátámasztása. Az értékpapír- és tőzsdetörvény előkészítése 1989-ben nem nálunk, hanem a Pénzügyminisztériumban folyt Járai Zsigmond miniszterhelyettes vezetésével. A jogi szakmai munkát Hardy Ilona irányította. A probléma az volt, hogy ez a törvény eléggé amerikai szemléletmódban készült és ezért számos rendelkezése ellentétbe került a német alapokon álló Gt.-vel. A kollízió feloldását ugyan megpróbáltuk közösen kivitelezni, de ez nem mindenben sikerült.[31]
2.8. A Gt.-ből kimaradtak a társasági formaváltás szabályai, azaz a társaságok egymásba való könnyített átmenete, azaz a német jogban (Umwandlung) kialakított egyetemes jogutódlással történő átalakulás és ezzel összefüggésben a társaságok egyesülésének és szétválasztásának szabályozása is. Ez elvi szinten nyilván
- 11/12 -
helytelen volt, de Medgyessy Péter miniszterelnök-helyettes közgazdasági szakértői, főleg Antal László és Tömpe István kiharcolták, hogy ez maradjon ki a Gt.-ből, és 1989 nyarán készüljön egy olyan egységes átalakulási törvény, amely a társaságok egymásba való átalakulása mellett szabályozza az állami vállalatok, illetve a szövetkezetek gazdasági társasággá való átalakulását is. Ez természetesen már a privatizációs gondolat felmerülését is jelentette. Erről a Gt. előkészítésénél szó sem volt, de élelmes vállalati vezetők - érzékelve a szocializmus bomlását - először már a Gt. hatálybalépése előtt, az 1875-ös Kereskedelmi Törvénykönyv felhasználásával, majd a Gt. alapján elkezdték a vállalati vagyon társaságukba való kivitelét, illetve vállalatuk társasággá való átalakítását. Az átalakulási törvény[32] 1989. júliusi létrehozatala időpontjában azonban már megindult a rendszerváltozás folyamata és a tulajdonért való harc. Ezért az ellenzék részéről is ellenvetés nélkül elfogadott Gt.-vel szemben az átalakulási törvény mint az ún. spontán privatizáció alátámasztója, részben a kormányzat közgazdasági szakértői egy részétől (főleg Bokros Lajos és Tömpe István), valamint a polgári ellenzéktől jelentős bírálatban részesült. Mint a törvény kényszerű kidolgozója, én kerültem a támadások középpontjába mint a spontán privatizáció állítólagos atyja.[33] 1992-ben azután a társaságok átalakulása-egyesülése-szétválása visszakerült oda, ahová való - nevezetesen a Gt.-be.
2.9. Mai szemmel nézve a társasági törvény - zömmel objektív okokból adódott - hibáit, azokat a már elmondottakon túl az alábbiakban látom: a cégbíróság fejletlensége miatt a társaságok bejegyzésének (változás bejelentésének) lassúsága, illetve az anomáliái; a nyugati színvonal hiányában fennálló vagyonértékelési problémák (pl. az apportnál), amelyet azután 1991-ben a számviteli törvény oldott meg; illetve a hitelezővédelem fejletlensége.
Ugyanakkor úgy gondolom, hogy a társasági törvény jogi szakmai színvonalában is általában megfelelő volt, ma is büszkék lehetünk rá. Húzótörvénynek bizonyult többek között a már említett értékpapírjog vagy a számviteli jog vonatkozásában, de lényegesen befolyásolta az állami vállalati és a szövetkezeti jog szabályozását is. Úttörő volt abban a vonatkozásában is, hogy kikényszerítette a cégbíróságok jelentős technikai (elhelyezés, számítógépes apparátus) és személyi fejlesztését (cégbírói kar létrejövetele), a kereskedelmi jogászi ügyvédi hivatás kialakulását, a könyvvizsgálói és vagyonértékelő szakma megszilárdulását a '90-es évek közepére. Tartalmilag később, főleg a részvénytársasági jog szorult kisebb-jelentősebb fejlesztésre - például a különböző részvényfajták szaporodására tekintettel -, illetve a konszernjog teljes körű kiépítése volt a további feladat, amely a 2000-es évek közepére eljutott a vállalatcsoportok intézményesítéséhez, illetve a vállalatfelvásárlási eljárás tőkepiaci törvényben való szabályozásához. Elméletileg pedig a Gt. a társaságok ún. szervezeti felfogását alapozta meg, amellyel szemben jelentkezett később az amerikai típusú üzleti felfogás, amely az új Ptk.-ban már erősebben érvényesült Kisfaludi András és Csehi Zoltán munkái felhasználásával.[34]
Az első Gt. ma már jogtörténeti emlék, de azon jogalkotási termékek közé került, amelyek - függetlenül a még szocializmuson belüli keletkezésre - jelentős befolyást gyakoroltak, előnyökkel és hátrányokkal Magyarország gazdasági-társadalmi történeti fejlődésére.[35] ■
JEGYZETEK
[1] A Magyar Jogász Egyletben 2018. november 23-án elhangzott előadás anyaga, mely az Ügyvédi Szemlében is megjelent.
[2] Lásd erről bővebben: Csisnier Ildikó (szerk.): A társasági törvény magyarázata. KJK, Budapest, 1993. 13-53. o.
[3] A betéti és csendes társaságra vonatkozó rendelkezéseket - azok kizsákmányolásra alkalmat teremtő jellegükre hivatkozva - viszont igen.
[4] Aki a Taurus Gumigyár vezérigazgatójából az Országos Tervhivatal elnökhelyettese lett.
[5] Egyedüli jogászként, a közgazdaságtudományt itt Tardos Márton képviselte, a GEB titkára Vissi Ferenc volt.
[6] 1972-ben a tervtörvénnyel a kötelező tervmutatók megszüntetése, 1974-ben az állami külkereskedelmi monopólium leépítése történt meg.
[7] Támadták is baloldali ideológusok, lásd erről bővebben: Sárközy Tamás: Egy gazdasági szervezeti reform sodrában. Magvető, Budapest, 1986.
[8] Javaslat az államszervezetnek a gazdasági reformmal összefüggésben való átalakítására, különös tekintettel a kormányzati irányításra.
[9] Az Országgyűlés elnöke, Sarlós István viszont nem igazán volt partner ebben a munkában.
[10] Amelynek tagja volt többek között Lakos Sándor is, álláspontjukat a GPB-ben pedig Tétényi Pál képviselte.
[11] Kétszer voltam nála, először 1988 elején az alapelvek kapcsán (a csendes társaságot kifogásolta, valamint a részvényszelvényt - "nem válhatunk szelvényvagdosók országává"). Majd 1988 nyarán hivatott, amikor már csak az MSzMP elnöke volt tényleges hatalom nélkül. Nagyon beteg volt, többször elaludt a beszélgetés közben. Két megjegyzése volt, amikor lucidum intervallum pillanatába került: "és mi még magának adtunk Kossuth-díjat" (1985-ben a mai Széchenyi-díjnak megfelelő állami díjat kaptam az állami vállalati reformért), "azt hiszi, nem tudom, mit csinálnak maguk: kapitalizmust".
[12] A Gt. miniszteri expozéját - az általam írt szöveg alapján - már Kulcsár Kálmán mondta el októberben az Országgyűlésben.
[13] Többek között Szabó Kálmán közgazdász professzor részéről.
[14] Így például Hortobágyi Évával és Déri Jánossal szinte naponta egyeztettünk, de sokat segített Faragó András parlamenti sajtóirodája, valamint Bossányi Katalin, Pintér Dezső, Tibor Ágnes, Lakatos Mária vagy Kocsis Györgyi is.
[15] A demokratikus ellenzék részéről is egyértelműen pozitívan értékelték a Gt.-t a Beszélő - akkor még szamizdat - folyóiratban is. Megjegyzem, hogy főleg Kis János már a vállalati reformot is elismerően kommentálta, például az 1987-es Társadalmi Szerződésben (itt fogalmazta meg a "Kádárnak mennie kell" híres jelszavát).
[16] Akkoriban a SZOT elméleti kutató intézetének igazgatója, 1990 után a jobboldali MIÉP képviselője.
[17] Lásd erről: Tulajdon, részvény, politika - Körkérdés a társasági törvény gazdasági és politikai összefüggéseiről. Társadalmi Szemle, 1988. 8-9., 51. o.; Sárközy Tamás: A tulajdonreformról a társasági törvény után. Egy jogi megközelítés vázlata. Mikrogazdasági Kutatások tanulmánysorozata (MKKE), Budapest, 1989. 7 kötet; Sárközy Tamás: Jogalkotás-tulajdonreform. Valóság, 1989. 11. 11-27. o.; Lenkovics Barnabás. A társadalmi tulajdonjog reformja. Valóság, 1990. 7. 1. 14. o.
[18] Az egyes értékpapírok nyilvános forgalomba hozataláról és forgalmazásáról, valamint az értékpapírtőzsdéről szóló 1990. évi VI. törvény.
[19] Az Állami Vagyonügynökségről és a hozzá tartozó vagyon kezeléséről és hasznosításáról szóló 1990. évi VII. törvény és az állam vállalatokra bízott vagyonának védelméről 1990. évi VIII. törvény.
[20] Jellemzőjük volt az egyszerűbb gazdasági együttműködés, termelőszövetkezeti közös vállalkozás, szövetkezeti közös vállalat formában már 1961 óta.
[21] A gazdasági társulásokról szóló 1978. évi 4. törvényerejű rendelet.
[22] A bírósági cégnyilvántartásról szóló 1985. évi 16. törvényerejű rendelet a cégeljárást is modernizálta.
[23] Német, francia és olasz országtanulmányok készültek. Sokat segített ebben Marcus Lutter bonni professzor, a Deutscher Juristentag akkori elnöke, aki Horváth István bonni magyar nagykövet közbenjárása alapján rendszeresen támogatta munkánkat.
[24] Például a Gt.-ben kkt.-n és bt.-n belüli társasági részesedést nem lehetett eladni, a kft.-től a részvénytársaság élesen elkülönült.
[25] Az egyéni vállalkozásról szóló 1990. évi V. törvény.
[26] Szabó ekkor a Politikai Bizottság, tehát az MSzMP legfelsőbb szervének tagja volt.
[27] Nagy elégtételt jelentett számomra, amikor az 1990-es évek vége felé Zsohár András kollégámmal Nádudvaron jártam, Szabó István kijött a kertjéből és azt mondta nekem: "Magának volt igaza!". Tudniillik, főleg az 1992. évi II. törvénnyel a termelőszövetkezetek igen rosszul jártak, a társasági törvényben való szabályozás védelmet jelentett volna számukra.
[28] A GPB úgy foglalt állást, hogy a magánvállalati határt a szocialista országokban alkalmazott legmagasabb munkavállalói létszám alapján kell meghatározni. Kínában, ahol az ún. különleges gazdasági övezetekben 500 munkavállaló volt a magánvállalati határ. Ezt írtam be a Gt. tervezetébe. Egyszer Grósz Károly rákérdezett - közöltem vele az 500-at, hozzátéve, hogy Kína szocialista ország. Némileg összerezzent, hiszen 500 ember az 1 milliárd lakosú Kínában mégiscsak mást jelent, mint Magyarországon. A miniszterelnök gondolkodott egy kicsit, majd azt mondta: "Rendben van!". Amikor kimentem a szobájából, utánam szólt: "Nagy csirkefogó maga professzor úr."
[29] Ebben az értelemben a Gt. 3. § (4) rendelkezése az új Ptk. harmadik könyvében a valamennyi jogi személy létesítésére vonatkozó eltérési lehetőség előfutárának is tekinthető.
[30] Martonyi János emellett 1989 elején a Németh-kormánytól privatizációs kormánybiztosi megbízást is kapott.
[31] Járai Zsigmonddal közös egyeztetéseink eredményeképpen egyharmadban az ő, egyharmadban az én álláspontomat fogadtuk el, a többiről váltakozva döntöttünk. Időszűkében voltunk, így akadtak is belső ellentmondások.
[32] A gazdálkodó szervezetek és a gazdasági társaságok átalakulásáról szóló 1989. évi XIII. törvény.
[33] Az átalakulási törvény a vállalati szektor jelentős részében valóban támogatta a vállalati decentralizált, és ebben az értelemben egyáltalán nem spontán privatizációt. Ezt a privatizációt élesen támadták, de például a Pénzügykutató Intézet kutatói, így főleg Csillag István és Matolcsy György támogatták is. Két híres cikk ebből a körből: Bokros Lajos - Tömpe István: A társadalom védelmében. Figyelő, 1989. szeptember 21. és 28.; illetve Matolcsy György: A spontán tulajdonreform védelmében. Külgazdaság, 1990. 3.
[34] Ld. Kisfaludi András: A jogi személyek szabályozása. In: Vékás Lajos - Vörös Imre (szerk.): Tanulmányok az új Polgári Törvénykönyvhöz. Wolters Kluwer, Budapest, 2014; Csehi Zoltán: A kereskedelmi (gazdasági) társaságok szabályozásának megújításáról az új Polgári Törvénykönyvben. In: Grad-Gyenge Anikó - Miskolczi Bodnár Péter (szerk.): Megújulás a jogi személyek szabályozásában. KRE, Budapest, 2013. A szervezeti felfogást lásd Sárközy Tamás: A társasági jog céljairól, rendeltetésétől, átalakulásáról. In: Ünnepi kötet a 65 éves Kiss György tiszteletére. Dialog-Campus, Budapest, 2018.
[35] A társasági törvény előkészítését már akkor is - menet közben - értékeltem. Ld. Sárközy Tamás: A társasági törvény előkészítése. Valóság, 1989. 3.
Visszaugrás
