A rendszerváltást követően elfogadott 1991. évi XLIX. törvény újrakodifikálásának szükségessége immár két évtizede napirenden van, 2018-tól ismételten határozott kormányzati törekvések vannak a megújítására. Az Alaptörvény értelmében a jogalkotás során különös figyelmet kell fordítani a történeti tradíciókra, és ez megfigyelhető a fizetésképtelenségi szabályok kapcsán is. A 2019 októberében megtartott Jogász Vándorgyűlés előadója szerint célul tűzték ki a korábbi fogalmi keretek és a német, osztrák mintára támaszkodó szabályozás helyreállítását az 1881. évi XVII. törvénycikket követve. Erre reflektálva jelen írás e jogszabály megújítására tett kísérleteket mutatja be, főként a korabeli jogi szaklapokra alapozva, rámutatva arra, hogy milyen eredeti jogfejlesztő tevékenység bontakozhatott ki a kérdésben a 19. század végén és a 20. század elején. Az ekkor elkészülő törvénytervezetek már elszakadtak a külföldi jogalkotási minták feltétlen követésétől és a magyar joggyakorlat tapasztalataiból építkeztek.
The recodification of Act XLIX of 1991 adopted after the democratic transformation in Hungary has been on the agenda for two decades. From 2018 the government has again been making attempts to renew this legislation. According to the Fundamental Law of Hungary, a special attention must be paid to historical traditions, and this can also be observed in the context of insolvency law. Therefore the aim was to restore the previous historical conceptual framework and the German and Austrian model of regulation, following the example of Act XVII of 1881. With this in mind, the attempts to reform this legislation are presented in this paper pointing out the original legal development in this question in Hungary at the end of the 19th century and the first half of the 20th century. The draft laws of that period had already departed from the strict adherence to foreign legislative models and were based on the experiences of the Hungarian legal practice.
Tárgyszavak: fizetésképtelenségi jog, csődeljárás, hitelezők védelme, kényszeregyezség
A kiegyezést követően az ismételten függetlenné váló magyar törvényhozás megkezdhette a polgári állam kiépítéséhez szükséges jogszabályok megalkotását. Először a magyar politikai elit szinte csak a közjogi keretek megteremtésére törekedett, de az 1870-es években a kormányzat kiemelt figyelmet fordíthatott a gazdaság élénkítésére is, amelyet korszerű jogszabályok megalkotásával kívánt elérni a reformkorhoz hasonlóan. Ennek következtében vehette kezdetét a kereskedelmi törvénykönyv (1875. évi XXXVII. törvénycikk) kodifikációja,[1] valamint a váltó- és csődjog újraalkotása. Apáthy István, a Királyi Magyar Tudományegyetem professzora készítette el ezeket a tervezeteket, amelyek egyúttal a kereskedelmi élet jogszabályi hátterét képezték az elfogadásukat követően egészen a II. világháború végéig. 1881-ben fogadták el a mai reformkísérletek mintájaként is szolgáló[2] csődtörvényt,[3] amely Erdélyben az osztrák eredetű csődjog,[4] míg Magyarország többi részén az 1840. évi 22. törvénycikk és annak az Ideiglenes Törvénykezési Szabályok által módosított szabályozása helyébe lépett.
Az ilyen módon megalkotott 1881. évi XVII. törvénycikk egészen a szocialista termelési viszonyokra való áttérésig meghatározta a magyar fizetésképtelenségi jog fejlődését,[5] mivel új csődtörvény elfogadására, vagy ennek módosítására nem került sor ezalatt. Ez azonban nem jelentette azt, hogy a szabályozás olyan tökéletes lett volna, ami szükségtelenné tette volna annak revízióját, s a csődjoggal foglalkozó magyar jogtudomány sem szemlélte tétlenül a világ változásait. A magyar csődjog történeti fejlődését összefoglaló jelleggel bemutató munkák azonban e jogterület fejlesztésére irányuló mozgalmak számbavételére nagyobb hangsúlyt nem fektettek,[6] így jelen tanulmányban ezen kezdeményezések történeti vázlatát kívánom ismertetni. Az egyes javaslatok részletekbe menő elemzésére nem vállalkozom, mert célom csupán a fejlődési ív bemutatása. A hangsúlyt elsősorban a szigorúan vett csődeljárás reformjára helyezem, az évtizedes fejlődés nyomán mellé társuló eljárásokat csak a szükséges mértékben kívánom ismertetni, amennyire azok hatást gyakoroltak a csődjogra. A munkám során a jogi szaklapokban vagy más módon publikált jogalkotási produktumokat vizsgálhattam, mivel ezek nem kerültek az országgyűlés elé, így az országgyűlési dokumentumokból nem volt információ nyerhető.
- 23/24 -
Apáthy István a csődjogi törvénytervezetét már 1874-ben publikálta,[7] azonban annak országgyűlési elfogadása 1881-ig váratott magára. Ezt az elhúzódó törvényhozási folyamatot a gazdasági körök kedvezőtlenül fogadták, másrészről azonban ez megfelelő időt biztosított annak megvitatására és átdolgozására. Az e korszakban "szárba szökkenő" Magyar Jogászgyűlés több alkalommal is napirendjére tűzte a csődjoggal kapcsolatos alapelvek megvitatását,[8] továbbá Králik Lajos csődjogi szakértői felemelkedése is a törvény bírálatához kötődik.[9] Ennek ellenére az országgyűlés igazán jelentős koncepcionális átalakítások nélkül fogadta el az Apáthy-féle tervezetet,[10] így a szabályozás elsősorban az 1877. évi német birodalmi és az 1868. évi osztrák csődrendtartást követve születhetett meg.[11]
A törvény hatálybalépését követően inkább a gyakorlati alkalmazás során felmerülő problémák uralták a csődjog kapcsán a jogtudományi lapok hasábjait. A kereskedelmi köröknek a törvény hatálybalépését követően három évvel felvetett módosítási igényét vissza is utasította cikkében Onaciu Sándor arra hivatkozva, hogy majd 10-15 éves gyakorlati tapasztalatokkal érdemes azt napirendre tűzni;[12] a jogászi szakértői bizottság pedig később meg is erősítette ezt az álláspontot.[13] A Magyar Királyi Kúria intenzív döntvényalkotási tevékenységével törekedett a jogalkalmazási bizonytalanságok orvoslására. Az 1890-es évek elején ugyanakkor megjelent az igény arra, hogy a csődtörvény tízéves joggyakorlatára alapozva sor kerüljön a jogszabály módosítására, kiigazítására.[14] A felvetés illeszkedett a korábbi csődjogi hagyományainkhoz, ugyanis az 1840. évi csődtörvény felülvizsgálata és csekély mértékű átalakítása már 1844-ben megtörtént, szintén a gyakorlati élet kihívásaira válaszokat keresve.[15]
Úgy tűnik, hogy a szakma kívánsága egybevágott Szilágyi Dezső igazságügy-miniszter szándékaival is,[16] ugyanis a kormányzat felkérte Schreyer Jakabot[17] a csődjogi szabályozás reformjának előkészítésére. Ennek eredményeképpen a megbízott ügyvéd 1892-ben három tervezetet is a jogászi közvélemény elé terjesztett, amelyek együttesen célozták a fizetésképtelenségi jog reformját. Schreyer tervezetei külföldi minták alapján meghonosították volna a magyar jogrendszerben a csődön kívüli kényszeregyezséget és a csődön kívüli megtámadási jogot is.[18] Az összhang megteremtése érdekében pedig Schreyer az 1881. évi XVII. törvénycikk módosítását is előkészítette,[19] amelynek keretében a jog- gyakorlat, elsősorban a kúriai döntvények által kimunkált kiegészítések, korrekciók, vagy éppen a joggyakorlat átalakítására törekvő rendelkezések beépítését tűzte ki célul.[20]
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
