Minden jogrendszer számára kiemelkedő jelentőségűek a nagyfokú rugalmasságot biztosító jogintézmények. Alkalmazásukkal csökkennek a tranzakciós költségek, ami javítja az adott ország gazdasági teljesítményét és versenyképességét. Tipikusan ilyenek az élet számos területén kedvelt trustok. Bevezetésük Magyarországon is szükségszerű, hiszen jó néhány élethelyzetben kínálnak a meglévő jogintézményeinkhez képest olcsóbb és egyszerűbb alternatívát. Ilyen például az itthon még kidolgozatlan vagyonkezelés területe, de forradalmasíthatják akár a biztosítéki célú és az ingyenes jogügyletek világát is. Ezen túlmenően alkalmazhatók az öröklési jogban, képviseleti célra, értékpapírosítási tranzakciókban, sőt eredményesek lehetnek az egyes eljárási jogok területén is.
A teknős és a nyúl képzeletbeli futóversenyének győztese sohasem kétséges. A természet hiába vértezte fel a teknőst szinte minden veszély ellen, a páncélzata lomhává és nehézkessé teszi. A nyúl ezzel szemben gyors és könnyen alkalmazkodik a környezethez, ezért győzni fog. Hasonlóan működik a jog világa is. Minél kiterjedtebb egy jogintézmény szabályanyaga, annál rugalmatlanabbá és nehézkesebbé válik, egyre több ezért az olyan helyzet, ahol a gyakran kazuisztikus jogszabályi háttér inkább válik átokká, mint áldássá. Egy bank vagy más pénzügyi vállalkozás például a mögötte álló közjogi szabályanyaggal sohasem képes olyan gyorsan alkalmazkodni környezete változásaihoz, mint egy "egyszerű" kft., amely mögött "csak-" a Gt. szabályai állnak.
A diszpozitív szabályokon alapuló, nagyfokú rugalmasságot biztosító jogintézmények azonban nemcsak könnyebben és ezáltal olcsóbban alakíthatók a környezetükhöz, hanem szélesebb körben, az életviszonyok nagyobb szeletében alkalmazhatók sikerrel. Ennek oka, hogy könnyebben testre szabhatóak, és így hatékonyabban használhatók fel a tipikustól eltérő területeken is.
A rugalmasnak mondható jogintézmények között is az egyik legfényesebb karriert befutónak az angolszász jogok trust-jait tekinthetjük. A trust-ok nagy múltra visszatekintő intézmények, amelyek az angol feudális jogban[1] az ingyenes jogügyletek területéről[2] nőtték ki magukat, és napjainkra olyan komoly elismertséget és megbecsülést vívtak ki maguknak, hogy néhányan egyenesen az angolszász jogok őrangyalának kiáltották ki őket.[3] Hihetetlen alkalmazkodóképességüknek köszönhetően az eredetileg elsősorban öröklési célokat szolgáló trustok manapság szinte már az összes jogterületen elterjedtek. Felhasználási körük a klasszikus vagyonkezelési területektől kezdve, a hitelbiztosítéki[4] és
- 550/551 -
értékpapírosítási ügyleteken, a kollektív befektetéseken[5] és a bonyolult pénzügyi-kockázattelepítési müveleteken[6] keresztül egyes amerikai tagállamokban egészen a gazdasági társaságok helyettesítéséig terjed.[7] Töretlen népszerűségnek örvendenek emellett eredeti területükön is, ahol a különféle, bonyolult öröklési jogi megoldások lehetővé tételében, az ajándékozás forradalmasításában[8] és a jótékony szervezetek működtetésében jeleskednek.[9] Sikerességük kulcsa nem abban rejlik, hogy nincs versenytársuk vagy alternatívájuk az angolszász jogrendszerekben, hanem sokkal inkább abban, hogy ezen alternatívákkal szemben olcsóbb és hatékonyabb megoldásokat tesznek lehetővé. Ennek oka, hogy trust fogalmilag nem más, mint egy jogi "franciakulcs": az egyes - vagyonkezelést igénylő - helyzetekhez könnyedén alakítható, ezért számos élethelyzetben vált kiemelkedő jelentőségűvé.
A trust-ok nyújtotta lehetőségeket a kontinentális alapokon építkező jogrendszerek is felismerték. Kezdetben elsősorban a trustok elismeréséről és végrehajtásáról szóló hágai egyezmény[10] keretében kezdték alkalmazni őket, a nemzetközi magánjog keretein belül, de napjainkban egyre több európai ország vezet be az angolszász modellen alapuló bizalmi vagyonkezelési formákat. Közülük is talán a legjelentősebb a Vékás Lajos professzor úr által a Gazdaság és Jog hasábjain már bemutatott francia fiducie, melynek népszerűsége bevezetése óta töretlenül ível felfelé.[11]
A nemzetközi példáktól ihletetten kérdés természetesen, hogy vajon indokolt lenne-e Magyarországon is egy hasonló szabályozás bevezetése? A válasz elsősorban attól függ, hogy találunk-e olyan élethelyzeteket, ahol az angolszász alapokból és a francia fiducie bevezetésének tapasztalataiból táplálkozó, jellegzetesen magyar viszonyokra és jogrendre szabott bizalmi vagyonkezelés[12] a jogrendszerünk már meglévő intézményeihez képest "hozzáadott értéket" tud teremetni. Végső soron a kérdés: vannak-e olyan helyzetek, amikor a bizalmi vagyonkezelés hatékonyabb (olcsóbb, biztonságosabb, egyszerűbb) megoldás lehet, mint más jogintézmények? Jelen cikk tárgya ezek feltárása, és elsősorban annak megválaszolása, hogy kell-e nekünk bizalmi vagyonkezelés. Mindenekelőtt szükséges azonban egy dolgot leszögeznünk. A bizalmi vagyonkezelés bevezetése a magyar jogrendszerbe semmiképp sem eredményezheti jogunk alapjainak átdolgozását, sem az angolszász jogok gondolkodásmódjának átültetését. A "magyar trust" nem szoríthatja ki meglévő intézményeinket, szerepe csupán arra korlátozódhat, hogy az élethelyzetek egy részében alternatívát kínáljon. Ez az, ami összeegyeztethető magánjogunk alapvető értékével, a diszpozitivitással.
Mielőtt belekezdenénk a bizalmi vagyonkezelés lehetséges felhasználási területeinek számbavételébe, tisztáznunk kell magát a fogalmat is. Felhasználva a különböző jogok trustjainak és más hasonló intézményeinek tapasztalatait, a bizalmi vagyonkezelés véleményem szerint leginkább a következő definíció mentén illeszthető a magyar jogrendbe: a bizalmi vagyonkezelés egy dologi jogi vonásokat is felvonultató kötelmi jogi jogintézmény, melyben az alapító vagy más személy (jellemzően bíróság vagy más hatóság)[13] szerződéssel vagy más egyoldalú jognyilatkozat útján[14] azért ruház át egy vagy több vagyontárgyat, jogot vagy követelést a vagyonkezelőre, hogy ez utóbbi azokat ideiglenesen a saját vagyonától elkülönítetten kezelje a meghatározott kedvezményezettek vagy esetlegesen valamely más cél[15] javára. A vagyonkezelő feladatának ellátásáért felelősséggel tartozik.
- 551/552 -
E definíció szerint a bizalmi vagyonkezelés egy jellemzően - de nem szükségszerűen[16] - hárompólusú jogintézmény, melynek alapján a vagyonkezelő a ráruházott vagyontárgyak felett - dologi jogi értelemben - teljes tulajdont szerez, kötelmi jogilag azonban kötöttséget jelentenek számára a kedvezményezett érdekei, valamint az alapítónak az átruházás során kinyilatkoztatott elvárásai.
A fenti meghatározásnak megfelelő vagyonkezelési formák valójában nem teljesen újak a magyar jogban. Egyrészről, a tőkepiaci jog ismer már egy olyan jogintézményt - a befektetési alapot[17] -, amely "egy az egyben" trust, az angolszász világban ismerteknek megfelelően. Másrészt, régi jogunkban évszázadokon keresztül élő jogintézmény volt a hitbizomány (fideicommissum), amely a nemesi családok vagyonának megőrzését és egyben tartását volt hivatott biztosítani egészen 1949-ig.[18]
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
