2020 késő tavaszán - kora nyarán a német és a magyar alkotmánybíróság egyes határozatai feltették a kérdést, hol húzódnak az uniós jog határai.[1] Jelentőségükben ugyan aligha mérhetők a német alkotmánybíróság PSPP-határozatához, s nem az uniós jog érvényességét kérdőjelezik meg, mégis, az uniós joggal foglalkozók figyelmét kétségkívül kiérdemlik a magyar alkotmánybíróság friss döntései is: a jogszabály alaptörvény-ellenességének megállapítása iránti bírói kezdeményezés tárgyában hozott 11/2020. (VI. 3.), valamint az alkotmányjogi panasz elutasításáról rendelkező 3257/2020. (VII. 3.) AB határozatok. Mindkét döntés jogszabály-értelmezésre vonatkozó zsinórmérték lefektetésével, az uniós jog alkalmazhatósága kereteinek szűkítésével valójában elsősorban a rendes bíróságoknak üzen.
Jelen tanulmány kereteit meghaladja az Alkotmánybíróságnak az uniós jogra vonatkozó felfogásának részletes bemutatása, akár Magyarország Alaptörvényének (a továbbiakban: Alaptörvény) hatálybalépését követő időszak tekintetében is. Ezért csak rögzítjük e határozatok leglényegesebbnek tartott előzményeit.
Magyarország és az Európai Unió viszonylatában a hatáskörtranszfert az Alaptörvény E) cikk (2) bekezdése alapozza meg. Eszerint "Magyarország az Európai Unióban tagállamként való részvétele érdekében nemzetközi szerződés alapján - az alapító szerződésekből fakadó jogok gyakorlásához és kötelezettségek teljesítéséhez szükséges mértékig - az Alaptörvényből eredő egyes hatásköreit a többi tagállammal közösen, az Európai Unió intézményei útján gyakorolhatja". E szabály teremt alkotmányos alapot az uniós jog alkalmazásához. Az Alaptörvény 2018. június 28-ai hetedik módosítása a rendelkezést azzal egészítette ki, hogy "az e bekezdés szerinti hatáskörgyakorlásnak összhangban kell állnia az Alaptörvényben foglalt alapvető jogokkal és szabadságokkal, továbbá nem korlátozhatja Magyarország területi egységére, népességére, államformájára és állami berendezkedésére vonatkozó elidegeníthetetlen rendelkezési jogát". A hivatkozott módosítás az R) cikk (4) bekezdésének implementálásával megjeleníti immár, hogy "Magyarország alkotmányos önazonosságának és keresztény kultúrájának védelme az állam minden szervének kötelessége".
A megosztott hatáskörgyakorlás, valamint a párhuzamos jogi rezsimek következménye, hogy míg az Alkotmánybíróság az Alaptörvényt, addig az Európai Unió Bírósága (a továbbiakban: EUB) az uniós szerződéseket, az uniós jogot védi, illetve értelmezi. Így a nemzeti jogszabálynak egyszerre kell megfelelnie az Alaptörvény és az uniós jog mércéjének, s hasonlóan: az egyedi ügyekben hozott bírói ítéletek is csak akkor jogszerűek, ha a szakjogi szabályokon kívül megfelelnek az alkotmányos és uniós jogi követelményeknek is. Tény, hogy az alkotmányosság és az uniós jognak megfelelés nem azonos kategóriák, s szinte szükségszerűen feszültséget kelt, ha valamely nemzeti jogszabály átjut az Alkotmánybíróság szűrőjén, de az uniós jogot sérti. E tételt annak tükrében is fenn kell tartanunk, hogy elméletileg az uniós jognak meg nem felelés alaptörvény-ellenességet is jelent, hiszen tulajdonképpen sérül az Alaptörvény E) cikke.[2] Az Alkotmánybíróság arra hivatkozással, hogy az Alaptörvény, s nem az uniós jog autentikus értelmezője, következetesen elhárítja annak értékelését, hogy a nemzeti jogszabály (vagy bírói ítélet) az uniós jogba ütközik-e,[3] így - nemzeti jogszabályok esetében - az eltérő megítélés nem csupán elvi lehetőség. Ennek kiküszöbölésére két eszköze van az Alkotmánybíróságnak: vagy eljárását az EUB előtt megindított eljárás befejezéséig felfüggeszti, vagy maga terjeszt elő előzetes döntéshozatal iránti indítványt. Az Alkotmánybíróság az elmúlt egy-két évben az előbbi lehetőséggel többször élt is, azonban - szemben más alkotmánybíróságokkal - a mai napig közvetlenül egyetlen esetben sem fordult az EUB-hoz. Ugyancsak feszültséget kelt, ha a nemzeti jogi norma megfelel az uniós alapszerződéseknek, de ellentétes a tagállamok alkotmányos normáival, ami az előzővel inverz módon végső soron alaptörvény-ellenességet feltételez; ráadásul ebben a viszonylatban egy-egy uniós jogi aktusnak elvileg 27 tagállam alkotmányos rendelkezéseinek kell egyszerre megfelelnie. A szakirodalom kiemeli, hogy e lehetőségeket oldhatja fel az alkotmányos párbeszéd, mely nemzeti bíróság - alkotmánybíróság - EUB mátrixban értelmezhető.[4] Ebben a kontextusban kell megjegyeznünk, hogy a magyar rendes bíróságok jogosultak értelmezni és alkalmazni az Alaptörvényt, valamint az uniós jogot is. A jogszabályok Alaptörvénybe ütközéséről ugyanakkor kizárólag az Alkotmánybíróság foglalhat állást,[5] tehát ex officio alaptörvény-elle-
- 16/17 -
nesnek vélt jogszabály alkalmazását az Alkotmánybíróság határozata hiányában nem tagadhatja meg. Ehhez képest elméletileg - ha az uniós jog tartalma egyértelmű - előzetes döntéshozatal iránti kezdeményezés hiányában is mellőzheti az uniós jogba ütközőnek tartott nemzeti jogszabályt; igaz, a gyakorlatban erre az EUB állásfoglalásának hiányában bizonyára alig lehet példa. Izgalmas kérdés lenne végül, s nehezen feloldható csapdahelyzetet idézne elő, ha a nemzeti bíróság úgy ítélné meg, az alkalmazandó uniós jog magával az Alaptörvénnyel ellentétes: az EUB-nak az Internationale Handelsgesellschaft-ügyben[6] hozott, s utóbb többször is megerősített ítélete szerint az uniós jog elsőbbsége - annak egységes és hatékony érvényesülésének érdekében - az alkotmányos jogokkal/elvekkel szemben is elsőbbséget élvez, ugyanakkor az Alkotmánybíróságnak, nem tekintve az alaptörvény-módosításoknak az eljárási szabálysértésen alapuló közjogi érvénytelenségét, fogalmilag nincs lehetősége az ilyen jellegű vizsgálatra.
Az Alkotmánybíróságnak az uniós jog értelmezésével kapcsolatos nézőpontja kapcsán az elmúlt néhány év meghatározó, s leggyakrabban elemzett döntéseit a 22/2016. (XII. 5.) és a 2/2019. (III. 5.) AB határozatok képezik, melyek vázlatos felidézése a friss döntések értelmezéséhez szükségesnek tűnik.
Az előbbi határozattal - miként dr. Pokol Béla alkotmánybíró párhuzamos indokolásában kifejtette - az Alkotmánybíróság régi adósságát rótta le, s csatlakozott abba a sorba, melyben az európai alkotmánybíróságok az uniós jogi aktusokkal szemben a szuverenitásvédelmet és az alkotmányos identitást helyezték középpontba.[7] A döntés hatásköri aktivizmusról tanúskodik ugyan, de kiemelt jelentőségűnek tartja az Európai Unión belüli kooperációt, alkotmányos párbeszédet. Leszögezi, hogy ennek tiszteletben tartása mellett, tehát csupán kivételesen és ultima ratio jelleggel vizsgálhatja, hogy az Alaptörvény E) cikk (2) bekezdésén alapuló hatáskörgyakorlás folytán sérül-e az emberi méltóság, más alapvető jog lényeges tartalma, vagy Magyarország szuverenitása, illetve alkotmányos önazonossága. Kiemeli, hogy a közhatalom bármely gyakorlása alapjogilag kötött; az állam elsőrendű kötelezettsége éppen az alapjogok védelme, még az uniós jog végrehajtása esetén is. A határozat kibontja az alkotmányos identitás (alkotmányos önazonosság) fogalmának csíráit is, azzal, hogy ez nem statikus és zárt értékek jegyzéke, viszont példálózó jelleggel több fontos, az általánosan elfogadott alkotmányos értékekkel azonos összetevője emelhető ki. Olyan érték, melyet nem az Alaptörvény hoz létre, hanem csak elismer, s melyről lemondani sem lehet, s amely védelmének legfőbb letéteményese maga az Alkotmánybíróság. Annyiban megerősíti az európai joghoz fűződő, meghatározóan távolságtartó attitűdjét, hogy kimondja: a szuverenitás- és identitáskontroll tárgya nem közvetlenül az uniós jogi aktus, illetve annak értelmezése, így érvényességéről/érvénytelenségéről, alkalmazásbeli elsőbbségéről nem nyilatkozik.[8]
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
