A hagyományos jogszabály értelmezéssel nem határozhatóak meg az eltérést tiltó szabályok (és így a konkrét esetben alkalmazandó jog terjedelme) indokolt felállítani egy olyan rendszert, amely a harmadik könyv mindennapos alkalmazása során egyszerű eligazodást biztosít. Lényegében erre tett kísérletet a debreceni tanácskozás is[2] felvállalva azt a heroikus munkát, hogy a harmadik könyv 406. §-án (majdnem) végigmenve, azokról eldöntse, engednek-e eltérést, avagy sem. A tanácskozáson is érzékelhető volt az a törésvonal, amely szerint a végső törvényszöveg kodifikációs munkájában részt vevők megítélése[3] jelentősen eltér a harmadik könyv mindennapos alkalmazásának kitett bírák értelmezésétől. Az előbbiek véleménye nagyon röviden úgy summázható, hogy kellő jártassággal rendelkező jogásznak nem okozhat gondot az eltérést engedő/nem engedő szabályok meghatározása, illetve, ha valamely eltérés semmilyen érdeksérelemmel nem jár, annak feltétlenül helye van. Az utóbbi hivatásrend megközelítése pedig - feltételezhetően az egyszerűsítés és/vagy a jogbiztonság érdekében - a kiszámítható jogalkalmazás megoldásait kereste és hajlamos volt a megszokott, kötelező megoldásokat előnyben részesíteni.
Az említett eligazodást elősegítő rendszerhez javaslom a diszpozitív - kógens - imperatív normák kategóriáit alkalmazni, ahogy arra Dzsula Mariann[4] is részben kitért, illetve Sárközy Tamás is részletezte.[5] A kategorizálásban az egyedüli lényeges kérdés, hogy valójában miben különböznek a kógens és az imperatív normák. A különbségtételhez a debreceni tanácskozás anyagában is kifejtettek szerint indokolt a nemzetközi magánjogi szabályokat segítségül hívni. Eszerint az imperatív (feltétlenül érvényesülő, elkerülhetetlen, kényszerítő) norma a szabály természetéből, céljából következően nem mellőzhető, ezért mindig értelmezési kérdés, hogy mely szabályokat kell imperatívaknak tekinteni.[6] Az 593/2008/EK rendelet (Róma I. Rendelet) 9. cikke (1) bekezdése kifejezetten szól az imperatív normákról[7], mint olyanokról, amelyeket lényeges szempontok (társadalmi, gazdasági értékek) alapján kötelezően alkalmazandónak kell tekinteni.[8] Az imperatív normák nemzetközi magánjogban alkalmazott fogalmát átültetve a civiljogra, annak fogalma a normaszöveg bírói (jogalkalmazói) értelmezéssel megállapítható, a jogintézmény definíciójából (fogalmából), céljából, rendeltetéséből következő, nem mellőzhető (feltétlenül érvényesülő) szabályként ragadható meg.[9]
- 11/12 -
Ebben a kategorizálásban az imperatív normával szemben a kógens norma az, amely érvénytelennek (semmisnek) nyilvánítja az ellentétes szerződési rendelkezést.[10]
Az ilyen fogalmi kategorizálás után már felvállalhatjuk, hogy a diszpozitivitási klauzula szabályai [3:4. § (2)-(3) bekezdés] szabályai alkalmazásával diszpozitivitási tesztnek vessük alá a harmadik könyv normasorát.
Első tétel, hogy a jogi személy létrehozásáról a személyek szabadon rendelkezhetnek, mivel a harmadik könyv csak modell, mintaszabályokat kíván felállítani a profitorientáltan [3:88. § (1) bekezdés], avagy anélkül társulni kívánó személyek részére. A szerződéskötési - és a szerződési tartalom meghatározása szabadsága kötelmi jogi elve (6:59. §) jogi személyek alapítására alkalmazása jelentkezik az általánosan eltérő szabályozás lehetőségében.[11] Függetlenül attól, hogy a törvény által mintának állított szabályok alóli "kiszerződés" lehetősége általában csak a (társasági) szerződéssel létrejövő jogi személyeket illeti meg[12], a jogalkotó döntése folytán megilleti a nem szerződéssel, hanem alapítói döntéssel (egyszemélyes társaság, alapítvány), vagy alakuló közgyűlés útján (pl. egyesület, szövetkezet) létrejövő jogi személyeket is.
Második tétel, hogy az eltérés lehetősége csak "e törvény" (a Ptk.) szabályaitól áll fenn, az alapítóknak, tagoknak a további törvények (pl. a számvitelről szóló 2000. évi C. törvény, a tőkepiacról szóló 2001. évi CXX. törvény) kötelező szabályait nem lehet figyelmen kívül hagyni. A monista kódexbe több részletszabály nem kerülhetett be, de az alapításnál, szerződés (létesítő okirat) módosításnál nem maradhatnak figyelmen kívül a Ptké.-be (2013. évi CLXXVII. törvény), az átalakulási törvénybe (2013. évi CLXXVI. törvény), illetve a Ctv.-be (2006. évi V. törvény) foglalt részletszabályok, amelyek nem diszpozitívak. A Ptk.-n kívüli további törvények alapításkori (szerződés-módosításkori) tiszteletben tartása összetett értelmezési kérdéseket vethet fel. Vegyük elő pl. azt a diszpozitív, gazdasági társaságokra vonatkozó törvényi szabályt, amely szerint a legfőbb szerv hatáskörébe tartozik a számviteli törvény szerint beszámoló jóváhagyása [3:109. § (2) bekezdés]. Az eltérést engedő Ptk. szabály alapján okkal vethető fel, hogy a tagok szerződésükben úgy is rendelkezhetnek, hogy a számviteli beszámoló jóváhagyására vonatkozó döntést a legfőbb szerven kívüli további társasági szerv, avagy az ügyvezetés (ügyvezető) hatáskörébe delegálják.[13] Azon kérdés megválaszolásánál, hogy a számviteli beszámoló elfogadása telepíthető-e a létesítő okiratban az ügyvezetőhöz, indokolt az éves beszámoló jelentőségéből és tartalmából kiindulni. Abból a jogszabályi előírásból kiindulva, hogy valamennyi kettős könyvvitelt vezető vállalkozónak kötelessége éves beszámolót készítenie[14] és azt szintén kötelezően, elektronikus úton meg kell küldenie a céginformációs szolgálatnak[15] nem kétséges, hogy a számviteli beszámoló a gazdasági társaságok kiemelkedően fontos gazdálkodási dokumentuma. A számviteli beszámolóból mind a tagok, - a céginformációs portálon keresztül pedig - az üzleti partnerek is tájékozódhatnak a társaság vagyoni, pénzügyi és jövedelmi helyzetéről, valamint azok - korábbi évekkel összevetett - változásairól.[16] A beszámoló adataiból tájékozódva, tőkevesztés esetén van helye a kft. taggyűlése kötelező összehívásának (3:189. §), a kötelező átalakulásnak [3:133. § (2) bekezdés] és a beszámoló felülvizsgálatára irányuló kisebbségi jog gyakorlásának [3:104. § (1) bekezdés]. A számviteli beszámoló letétbe helyezése és közzététele elmaradása jogkövetkezménye pedig a cég - sommás eljárásban történő[17] - megszüntetése. Látható tehát, hogy a számviteli beszámoló a társaság működése garanciális jellegű okirata, amelynek elkészültéhez, tartalmához és közzétételéhez kiemelt társasági (belső) érdek fűződik. A beszámoló megbízható, valós tartalma és nem mellesleg közzététele szolgálja ezentúl a gazdasági forgalom biztonsága, illetve a vállalkozások hatósági ellenőrzése (külső) érdekét is.[18]
A számviteli beszámolót a jóváhagyásra jogosult szerv határozattal fogadja el, legyen az akár a legfőbb szerv, akár más testület. A határozatot megelőzően - a beszámoló részletezett fontosságára figyelemmel - biztosítani kell, hogy a döntéshozók a beszámoló tartalmát megvitathassák, észrevételeiket kifejthessék és a kifejtett érvek alapján arról szavazhassanak. Ez a határozat - hozza azt bármely társasági szerv (az ügyve-
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
