A rovat a szexuális zaklatással kapcsolatos alapjogi problémákkal foglalkozik, a szerzők a következő kérdésekkel foglalkoznak: az önrendelkezési szabadság szerepe a szexuális zaklatás megítélésénél általában vagy a jelenlegi magyarországi alapjogi környezetben, a Szociális Karta értelmezése, az Isztambuli Egyezmény ratifikálásának kérdése, empirikus kutatások témával kapcsolatos eredményei.
Mindenkinél legyen telefonérme. Mutogatós ember a kiserdőben. Elsősök vagyunk, a tanítónénik részletesen elmagyarázzák, hogyan kell a telefonfülkét használni.
Buszon utazom. Alsós. Hátamon méretes hátitáska, egyik kezemben rajztábla és zongorakották. Másikban tornazsák. Nem hogy védekezni, kapaszkodni se tudok. Egy férfi nyomakodik hátulról, nemi szervét (azt se tudom, mi az) hátamnak nyomja. Keze a fenekemen. Mindig ugyanaz. Ismerem. Évek óta les, követ a buszon, mindig nyomakodik, tapizik. (Most tényleg! Tényleg egyetlen felnőtt ember nem látta, nem érezte, hogy az a szemétláda éveken át tapizott - nyilván más gyerekeket is - ugyanazon a buszon? Senki?) Nem szólok senkinek. Nincsenek szavak.
Kisiskolás kislányok játszunk a kertben. Kell kolbász? Egy férfi dugja át a péniszét a kerítésen.
Ni, milyen kis töltött galamb, de megsunáználak.
Mutasd a p...dat, szőrös-e már?
Mennyiért jössz el? Ötszáz elég?
Halló, halló... hörgés, lihegés a telefonban. (Anyám nevén: női néven vagyunk benne a telefonkönyvben, tehát rendszeresen hívogatnak ún. telefonbetyárok.)
A felsoroltak mind 14 éves korom előtti élmények. Mindegyik sokszor, többször, rendszeresen ismétlődött. Ahogy az estefelé már kihalt utcán mentem hazafelé a buszmegállótól, éveken, egész gyerek- és ifjúkoromon át azt ismételgettem magamban, hogy a házak ablakai szerencsére nagyobb részt az utcára néznek, ha kiáltok, biztos meghallja valaki. Mi volt ez? Félelem? Nem. Készenlét, éberség.
Így nőttem fel. Konkrétan, tettleg (leszámítva a buszon ismétlődő dörgölőzéseket, fogdosásokat) nem bántott senki. Szerencsés gyermekkorom volt, biztonságos, szerető családban nevelkedtem. Engem a nők és gyermekek elleni szexuális erőszaknak csak az a változata ért (az viszont egész életemben), amelyik mindenkit. Amit senki, aki lány, aki nő, nem kerülhet el.
Álljunk meg itt egy pillanatra, és tegyünk fel egy pár kérdést:
- Mit érezhetnek azok a férfiak, akik beszólnak egy kislánynak/nőnek az utcán? Akik megfogdossák a fenekét a villamoson, akik belelihegnek a nyakába, akik tesznek egy lealázó ajánlatot egy gyermeklánynak? Szexuális élvezetet? Örömet, diadalt? Mit? - Hatalmat.
- És mit éreznek az áldozatok, a gyerekek, lányok, nők? - Szégyent, üldözöttséget, elveszettséget, kiszolgáltatottságot, vagyis hatalomnélküliséget.
Ez a (nők számára) ellenséges, megalázó, zaklató, jogfosztó környezet a természetes közegünk. Nincs kitéve a 18-as karika: gyerekkorunktól kezdve benne élünk: mint a levegőt, úgy szívjuk magunkba. Hozzáidomulunk, férfiak, nők egyaránt: mi nők, tudjuk, hogy nekünk kell ébernek lennünk, nekünk kell készenlétben állnunk, hogy elkerüljük, megússzuk, megmeneküljünk.[1] Az ember nem lazít, feszülten figyel, fedezéket keres a buszon, hajlott háttal, sietve halad alkonyat után az utcán, nem vesz föl szemkontaktust. Vigyáz magára. Ha netán rajta veszt, az az ő hibája. Megteszi hát, ami rajta áll. A férfiak pedig tudják, s a fiúk is fokozatosan megtudják: nekik nagyobb a szabadságuk, nekik többet szabad. Övék a tér.
* * *
Az alábbi felnőttkori élményeim - a megszámlálhatatlan hasonló közül két példa, ezeket az irodalom (szerintem nem pontosan) az ún. "munkahelyi" szexuális zaklatás fogalma alá sorolja - azért emelkednek ki a többi közül, mert akkor én a nemek egyenlőségéért felelős minisztériumi részlegben dolgoztam, ahol épp a nők elleni erőszak kérdéseivel foglalkoztam. S így ebben a két esetben meg tudtam szólalni. Az erőszak, amit megtapasztaltam, nem énellenem irányult, nem irányult az senki ellen. Csak épp minden nő ellen.
- 29/30 -
Lakásfelújításban vagyok. A vállalkozó elvisz a nagykerbe, szaniter-felszerelést (vécékagyló, mosdó stb.) választani. A kis félszuterén helyiségbe lépve előttem pult, a pulton monitor. A monitor képernyője kifelé, a vásárló felé fordul, hogy majd jól lássuk a beírt árukat, cikkszámokat, árakat.
De most még csak képernyővédő fut rajta. Pornójelenet. Kifakadok: megbocsásson, uram, de miért kell ezt nekem néznem? Az eladó védekezik: ide nem járnak nők. Vécét, mosdót tehát csak férfiak vásárolhatnak. Vagy hogy... ?
A nemek egyenlőségéért felelős minisztériumi főosztály dolgozójaként tévéinterjút készülök adni. A riporter a prostitúció hazai helyzetéről szeretne velem beszélgetni, de úgy, hogy együtt megnézünk egy a témáról készült riportfilmet, s én azt majd kamerába-mikrofonba kommentálom. Keressünk egy olyan helyiséget a minisztérium épületében, ahol a riportfilm megtekintésére alkalmas készülék van, s ahová a kamerákat is be lehet állítani! A minisztérium alagsorában, a műszaki személyzet irodájában ülhetünk majd le. Mellettünk, az irodával összenyitva a büfé és az étterem (ide jár enni az egész minisztérium). A lejátszóeszköz középen, körülötte polcok, telis-tele videokazettákkal. Csupa pornófilm, ez jól látható. A falakon és az ajtón pornófilmplakátok. Mindjárt itt a tévé, én sebtiben megfordítom a polcokon a kazettákat, letépkedem a plakátokat. Jöhet a riport... Mikor elmennek a tévések, berontok az osztályvezető úr szobájába, és ezt üvöltöm: mit képzel, milyen érzés volt a széttárt p...k között interjút adni? De hát itt mi csak férfiak vagyunk... dadogja meglepetten, és korántsem a valóságnak megfelelően az osztályvezető. Mellette az osztályvezető-helyettes asszony pirul. (Kijön utánam, és megköszöni: mi ezt nem engedhettük volna meg magunknak.)
A szexuális zaklatás azon formáit, amelyekre a fenti néhány példát hoztam fel, s amelyeknek még számos változatát ismerjük, e cikkben "közösségi szexuális zaklatásnak " fogom nevezni, nem találom elég jónak az "utcai szexuális zaklatás" kifejezést. Általában közösségi terekben alkalmazzák: utcán, közlekedési eszközökön, üzletekben, irodákban, de nem csak ott (egyebek között az interneten is). Az viszont közös tulajdonságuk, hogy szemben a szexuális zaklatás más formáival, ezek a zaklatási formák nem irányulnak egy bizonyos személy ellen (a buszos tapizás határeset), nem céljuk konkrét személyes előny megszerzése vagy hátrány okozása, és többnyire nem is fordulnak át manifeszt erőszakba.
Mi lehet az az egyénen túli, közösségi funkció, amit e széles körben elterjedt jelenség betölt? Mire jó az egész, ha egyszer a szexuális zaklatás ezen változata esetében jellemzően nem egyes személyek, hanem általában a nők, lányok jelentik a célpontot?
Célja, társadalmi "hasznossága" nem elsősorban a konkrét elkövető férfiak (mert e zaklatások elkövetői gyakorlatilag kivétel nélkül férfiak) élvezetében, jó érzésében, szórakoztatásában, hanem a férfiak, nők, gyerekek helyének a társadalmi térben történő kijelölésében keresendő. A közösségi szexuális zaklatás egyben a szexuáliserőszak-ingerküszöb emelését és magasan tartását célozza, és eredményezi.
A közösségi szexuális zaklatás talaján bontakozhat azután ki a par excellence szexuális zaklatás.
Ebben a környezetben fordulhat elő, hogy vizsga közben a professzor az asztalra dőlve az asztal alatt átnyúlva rendszeresen az egyetemista lányok combját fogdossa, miközben a teremben felkészülő többiek - köztük fiúk is - látják mindezt, és dermedten papírjaikba temetkeznek.
Ez az a miliő, amelyben képzőművész-tanárok kockázatmentesen alázhatják diákjaikat.[2] Ez az a környezet, amelyben főnökök fogdoshatják beosztottaikat, munkatársak tapogathatják munkatársnőiket,[3] s amelyben a cégvezetés nyilvánvaló, dokumentált, súlyos kárt okozó jogsértés esetén is összezár az áldozattal szemben, csak mert az nő.[4]
A szexuális zaklatás már konkrét, személyes előnyt és hátrányt oszt a résztvevő feleknek. Az elkövetőket az adott intézményen belül fölénybe, jobb teljesítési helyzetbe hozza, az áldozatokat pedig eltéríti, megbetegíti, kizárja fontos helyzetekből, lehetőségekből, folyamatokból, s ha be nem hódolnak, kirekesztheti az érvényesülés kereteit jelentő közösségből.
A szexuális zaklatás emellett a szexuális erőszak, s ezen belül a szexuális kényszerítés, valamint a nemi erőszak általános gyakorlata számára biztosítja a szükséges feltételeket: a módszerek ismeretét és gyakorlatát az elkövetők, az alávetettségbe való belenyugvást és a károk elviselését az áldozatok oldalá-
- 30/31 -
ról, továbbá az áldozatokkal való szolidaritás részleges vagy teljes megvonását a kívülállók, közöttük igen sokszor relatíve előnyös helyzetben lévő nők részéről.
Ebben a környezetben válhat gyakorlattá a gólyatábori beavatás keretében elkövetett erőszak,[5] a sportoló kisfiúk és lányok, nők elleni rendszeres szexuális erőszak, az uszodai csoportos nemi erőszak mint gyakorlat,[6] ebben a környezetben üzemelnek a szereposztó díványok, ebben a környezetben történhet meg, hogy a pszichológus kiképző terapeuta a leendő kolléganőtől előbb egy kis hátmasszázst, majd rendszeres szexuális együttlétet kér, kérhet, és meg is kapja.[7] Az órát azért a lány fizeti továbbra is. Ebben a miliőben számít természetesnek, hogy az ipari középvezetőnek szex jár a nem szakadó, nem törő, tehát jobb teljesítménnyel kecsegtető alapanyagért, s ebben a környezetben fordulhat elő, hogy orvosok,[8] köztük nőgyógyászok is, szexet kérnek pácienseiktől orvosi ellátás (sokszor egyenesen műtét!) ellenértékeként.[9]
És ez az a közeg, amelyben vitán felül áll a férfiak csoportos joga[10] az általában vett nők testéhez való hozzáférésre: háborúban a háborús nemi erőszak (bordély-lágerek inclusive), békében a prostitúció intézményes keretei között.
A szexuális zaklatás tehát - annak közösségi és egyénre irányuló formái együtt - az a szocializációs mező, amelyben a társadalom tagjai - nők és férfiak - megtanulják, elfogadják és beépítik a gondolkodásukba, hogy a hatalomnak szexuális töltete van, s ez egyértelműen osztja ketté (elsősorban nemek szerint) a társadalmat fönt és lent lévőkre, feljogosítottakra és jogvesztettekre (vagy jogaikban legalábbis korlátozottakra): férfiakra és nőkre, illetve gyermekekre. Ebben a szocializációs mezőben határozódnak meg azok az egyénre szabott nemi szerepek is, amelyeknek fő funkciója a társadalmi hatalmi viszonyok családon belül történő gyakorlása, továbbörökítése, rögzítése. Fontos mellékhatásként kell elkönyvelnünk azt, hogy maga a hatalom is, mivel annak alapvető társadalmi megosztása a nemek között történik, óhatatlanul erotizálódik, s ez aztán alkalomadtán átvivődik más típusú (tehát nem nemileg megosztott) hatalmi hierarchiákba is. (Így fogják egyáltalán nem homoszexuális férfiak szexuálisan is megalázni, illetve megerőszakolni az alávetettet a börtönben, a kollégiumokban, a katonaságnál, mint "valami nőt", és persze hivatkoznak majd leküzdhetetlen szükségleteikre, ami enyhén szólva is nevetséges érv.) Ugyancsak mellékes, de egyáltalán nem lényegtelen következménye a nők elleni erőszakkal átitatott szocializációnak az, hogy egyes férfiak (nem kevesen) pont ebben az erőszakos szexben érzik jól magukat: ez is nevelés, szocializáció eredménye. El tudnánk képzelni olyan világot is, amelyben sem a férfiak, sem a nők nem az erőszakot élvezik a szexben, hanem mondjuk a gyengédséget (óh, minő obskúrus prüdéria, nem?).
Fölmerül hát a kérdés, hogy mire jó ez az egész. Minek a társadalom felét (ráadásul közte kinek-kinek legközelebbi hozzátartozóit) félelemben tartani, alázni, tárgyként kezelni?
Ha belátjuk (nem nehéz), hogy az erőszak a hatalom eszköze: eszköz, amely a másik fölötti hatalmat segít megszerezni, megtartani, kiszélesíteni, bebiztosítani, akkor a nők elleni erőszak a nők fölötti hatalom megszerzésének, megtartásának, kiszélesítésének, bebiztosításának az eszköze -mi más lehetne. Ez az erőszak-komplexum szinte láthatatlanul van jelen a társadalomban, alapvető szocializációs tényezőként határozza meg a felnövekvő generációk - fiúk-lányok - beállítódásait; azt, hogy a nőket érő erőszak természetesként és elkerülhetetlenként jelenik meg, neve sincs. Vagy ha mégis beszélnek róla, gyakran jelentőségét csökkentve, tréfának, játszadozásnak, természet által diktált, kódolt viselkedésformának írják le: bagatellizálják, illetve megváltoztathatatlan, természetből eredő tulajdonságként igyekeznek elfogadtatni, s azt, aki fel mer lépni ellene, egyenesen agresszióval,[11] netán alantas politikai erők kiszolgálásával[12] vádolják meg.
Érdemes észrevenni, hogy a nők elleni erőszak számos formában mutat példát más társadalmi erőszakok számára. Ki lehet tanulni a családban és a társadalomban megfigyelt elnyomó magatartásformákat, és sikerrel be lehet vetni ezek legnagyobb részét (sokszor még a nemi erőszakot is) más társadalmi csoportok - etnikai vagy más kisebbségek - ellen is. A nők elleni erőszak különböző formái szinte kimeríthetetlen eszköztárként szolgálnak a társadalom hatalmi viszonyainak szabályozásában. Ennek az eszköztárnak az alkalmazása folytán a születés fogja meghatározni - legalábbis nagyon-nagy részben -, hogy valaki mennyi hatalommal, lehetőséggel rendelkezik
- 31/32 -
majd; hogy hol áll a sorban a társadalom legkülönfélébb javai fölötti osztozkodáskor.
Polgári társadalomban minden állampolgár egyenlő; az előbbre jutás alapelve nem a születés, hanem a teljesítmény; stb. Ha azonban valaki nőnek születik, akkor mégsem egyenlő, az ő előrejutását nem elsősorban a teljesítmény, hanem mégiscsak az fogja meghatározni, hogy nő és nem pedig férfi.
Aki nőnek születik, az fizetett munkahelyén (ha lesz neki) várhatóan évente két hónapot ingyen dolgozik majd, vagyis átlagosan 17%-kal kevesebbet keres a férfiaknál,[13] naponta azonban átlagosan egy órával tölt több időt fizetett és nem fizetett munkával, mint a férfiak.[14] Mindezt úgy tudja majd elérni, hogy a férfiaknál átlagosan szignifikánsan magasabb iskolai végzettséggel rendelkezik.
Tehát míg a nők átlagosan magasabb képzettségi színvonalon (azaz magasabb munkaértéken) több munkát végeznek a társadalomnak, mint a férfiak, addig az összvagyonból és összjövedelemből a férfiak részesednek nagyobb arányban. Ezt erkölcsileg igazságtalanságnak, közgazdaságilag kizsákmányolásnak szokták nevezni. Ha feltesszük a kérdést, hogy miért hagyjuk ezt, egy válaszunk lehet rá: az erőszak miatt. A nők elleni erőszak - az egyéni és a tömeges egyaránt - lefegyverzi áldozatát, távol tartja a hatalomtól, korlátokat szab érdekérvényesítése elé. Ez a célja, nem más.
Viszont az így létrejövő munka- és hatalommegosztás az egész társadalom szintjén szükségszerűen rosszabb hatékonysághoz vezet, mint ha a nők és a férfiak valóban (tehát nem csak az elvekben és a jogszabályokban) egyenlőek lennének, s az egyenlőségükkel élni is tudnának. A nőkben rejlő, ma még jelentős részben elfojtott alkotó potenciál felszabadítása beláthatatlan fellendülés forrásává válhatna.
Fogalmazzunk élesen: a nők elleni erőszak intézménye a társadalmi javakért folytatott versenyben a férfiakat általában előnybe, a nőket pedig általában hátrányba hozza; ez a valamiért rosszabb eséllyel induló férfiak számára egyenesen létérdek.[15] A társadalom egésze szempontjából azonban tiszta pazarlás.
Adam Smith 18. századi közgazdász nyomán a ma is közkedvelt "láthatatlan kéz" metaforája írja le a piac működését, amely a benne résztvevők tudta nélkül, mintegy a hátuk mögött rendezkedik úgy, hogy az áruk a lehető legjobb minőséget érve el, a mindenki számára legmegfelelőbb áron értékesüljenek, s így a gazdasági fejlődés a lehető legkedvezőbben alakuljon.
Ez a metafora járt az eszemben, amikor a szexuális erőszak rendszerén, s ezen belül is kiemelten az egyébként nem annyira komolyan vett "közösségi szexuális zaklatás" jelenségén kezdtem gondolkodni. Hiszen a szexuális zaklatás az a láthatatlan kéz (bár talán helyesebb volna itt egy másik testrészt emlegetni), amely - anélkül, hogy felismernénk valódi mibenlétét, anélkül, hogy ez a társadalmat alkotó egyének kifejezett szándékában állna - gondosan ügyelve az egyenlőtlenség fenntartására, arra, hogy a pálya feltétlenül a férfiak felé lejtsen, a háttérben szorgoskodva elrendezi a nők és a férfiak közötti erőviszonyokat. ■
JEGYZETEK
[1] Petrás Lilla: Me too - vagyis csak "félig", She, 2017. október 17., http://www.she.hu/nofilter/20171017-szexualis-zaklatas-nok-oszinteseg-petras-lilla.html
[2] Czenkli: A tanárok hatalmi pozíciójából eredő szexuális zaklatás nagyon nem oké, Magyar Narancs, 2017. március 20., http://magyarnarancs.hu/belpol/etikai-kodexszel-akadalyozna-meg-az-intezmenyi-szexualis-zaklatast-a-kepzomuveszeti-egyetem-103042; Fiáth Marianna: Azt vesszük föl, akire föláll, Marie Claire, 2016. június 27., http://elso.xyz/azt-vesszuk-fol-akire-folall-szexualis-zaklatas-felsooktatasban/; Munk Veronika - Domschitz Mátyás: A tanárom benyúlt a pólóm alá, Index, 2016. július 22., http://index.hu/belfold/2016/07/22/szexualis_zaklatas_eroszak_egyetemek_szabalyzatok/
[3] EF: Nem kell színésznek lenni, hogy zaklasson a főnök. Index, 2017. október 18., http://index.hu/gazdasag/2017/10/18/munkahelyi_zaklatas/
[4] Despota: Szexuális zaklatás a munkahelyen. Munkahelyi (T)error, 2015. szeptember 29., http://munkahelyiterror.blog.hu/2015/09/29/szexualis_zaklatas_a_munkahelyen
[5] Itt meg kell említeni, hogy ezek a beavatós csoportos erőszakok nem is elhanyagolható arányban fiúkat, férfiakat is sújtanak. Az elkövető azonban jellemzően férfi, illetve férficsoport. Panyi Szabolcs: Üdv a Macsótudományi Egyetem gólyatáborában, vetkőzzetek bugyira! Index, 2014. szeptember 9., http://index.hu/belfold/2014/09/09/udv_a_macsotudomanyi_egyetem_golyataboraban_vetkozzetek_bugyira/
[6] [szerző nélkül]: Nem tudtam megbocsátani Kiss Lászlóéknak, Index, 2016. május 7., http://index.hu/sport/uszas/2016/05/07/takats_zsuzsanna_kiss_laszloek_aldozata/
[7] Az eset forrása saját interjúm. Itt megjegyzem, hogy nem véletlenül nevezem szexuális erőszaknak azt, amikor a pszichoterapeuta a páciensét szexuális szolgálta-
- 32/33 -
tásra veszi rá. Fizikai erőszak nem történt, zsarolás vagy fenyegetés sem. Pusztán csak a terapeuta hatalmi helyzetével való visszaélés, amit ugyancsak erőszaknak (szexuális kényszerítés) kell minősíteni.
[8] Zimre Zsuzsa: "Eszembe nem jutott ügyet csinálni belőle" - Zaklatás az orvosi rendelőben, Wmn.hu, 2017. február 14., https://wmn.hu/wmn-life/46281-eszembe-nem-jutott-ugyet-csinalni-belole-zaklatas-az-orvosi-rendeloben
[9] [szerző nélkül]: Szexet kért egy budapesti nőgyógyász pénz helyett, Hvg.hu, 2014. május 29., http://hvg.hu/plazs/20140529_Szexet_kert_egy_budapesti_nogyogyasz_penz
[10] Betlen Anna: A férfi ősi jussa. Társadalompolitikai érvek a prostitúció legalizálása ellen I-II., Ezredvég, 2007/2, 65-82; 2007/3, 75-87. (elérhető: http://www.stop-ferfieroszak.hu/betlen-anna-a-ferfi-osi-jussa).
[11] [szerző nélkül]: Csányi Vilmos: Egy nemi szerv megmutatása nem egyenlő a nemi erőszakkal, Hvg.hu, 2017. november 29., http://hvg.hu/elet/20171129_Csanyi_Vilmos_Egy_nemi_szerv_megmutatasa_nem_egyenlo_a_nemi_eroszakkal
[12] Hercsel Adél: Henrik, a szexuális ragadozó, Hvg.hu, 2017. december 8., http://hvg.hu/velemeny/20171208_Henrik_a_szexualis_ragadozo
[13] Fehér Anna: Riasztóan nagy a nemek közti bérkülönbség, InfoRádió, 2017. november 22., http://inforadio.hu/belfold/2017/11/22/magyarorszagon_riasztoan_magas_a_nemek_kozti_berkulonbseg/
[14] Kézdi Gábor - Vargha Lili: A nők Magyarországon többet dolgoznak, mint a férfiak, Defacto, [2016. február 29.], http://blog.defacto.io/post/140202641940/a-n%C5%91k-magyarorsz%C3%A1gon-t%C3%B6bbet-dolgoznak-mint-a
[15] Horváth Bence: A nőknek bejött a #metoo-kampány, a férfiaknak kevésbé, 444.hu, 2017. november 30., https://444.hu/2017/11/30/a-noknek-bejott-a-metoo-kampany-a-ferfiaknak-kevesbe
Lábjegyzetek:
[1] A szerző közgazdász, Női Érdekérvényesítő Szövetség.
Visszaugrás
