Megrendelés

Orosz Árpád[1]: A takarékbetétben elhelyezett összeggel kapcsolatos öröklési jogi igények megítélése "elhalálozási rendelkezés" esetén (KK, 2016/2., 40-48. o.)

I.

1. Az ügy tényállása

Az I. rendű örökhagyó 2009. szeptember 1-jén takarékszámla-betét szerződést kötött az I. rendű alperes bankkal. Halála esetére kedvezményezettként házastársát - a II. rendű örökhagyót - jelölte meg oly módon, hogy a takarékszámla-betét mindenkori összegét 100%-ban részére fizessék ki.

Az I. rendű örökhagyó 2011. május 26-án közjegyzői okiratba foglalt végrendeletében úgy rendelkezett, hogy minden vagyonát - egyebek mellett a halála napján bármely pénzintézetnél fellelhető minden pénzhagyatékát is - végrendeleti öröklés címén örökölje a felperes a házastársa holtig tartó haszonélvezeti jogával terhelten. A II. rendű örökhagyó ugyanezen a napon és tartalommal végrendelkezett.

Az I. rendű örökhagyó a végrendelkezést követően az I. rendű alperesnél nem vonta vissza ezt, az ún. elhalálozási rendelkezést. 2011. november 29-én elhunyt. Az öröklés megnyíltakor az I. rendű alperesnél elhelyezett takarékbetét-számla összege 3.768.598 forint volt.

Az I. rendű örökhagyó halála után indult hagyatéki eljárásban az I. rendű alperes a közjegyzőnek - megkeresésére - a következő tájékoztatást adta: Az I. rendű alperesnél vezetett takarékszámla-betét összege nem szerepelt a hagyatéki leltárban. Az I. rendű örökhagyó 3.768.598 forint összegű takarékszámla-betéttel rendelkezett, a számlához elhalálozása esetére szóló rendelkezés tartozik, amelynek kedvezményezettje a halotti anyakönyvi kivonat bemutatása mellett, hagyatéki végzés nélkül rendelkezik a számla felett.

A közjegyző ezt követően a hagyatékot teljes hatályú hagyatékátadó végzésével átadta a felperesnek és az örökhagyó túlélő házastársának (II. rendű örökhagyó).

A II. rendű örökhagyó 2012. május 23-án az I. rendű alperesnél a halál esetére szóló rendelkezés alapján a takarékszámla-betétet megszüntette; részére az I. rendű alperes 4.010.995 forintot kifizetett.

Ugyanezen a napon a II. rendű örökhagyó ugyancsak takarékszámla-betét szerződést kötött az I. rendű alperessel. E számlán 3.000.000 forintot helyezett el, és halála esetére szóló rendelkezést tett a II. rendű alperes javára. A II. rendű örökhagyó 2012. július 24-én hunyt el.

- 40/41 -

Az I. rendű alperes a közjegyző megkeresésére ezúttal azt a tájékoztatást adta, hogy az adott esetben a II. rendű örökhagyó a halála időpontjában takarékszámla-betéttel rendelkezett, amelynek összege 3.000.000 forint, a számlához halál esetére szóló rendelkezés tartozott a II. rendű alperes javára.

A II. rendű alperes 2013. január 8-án a takarékszámla-betétet megszüntette.

2. A kereset

A felperes - módosított keresetében - 3.091.225 forint és ennek 2012. július 24. napjától a kifizetésig esedékes törvényes mértékű késedelmi kamatának megfizetésére kérte kötelezni az alpereseket egyetemlegesen, továbbá 826.829 forint - az I. rendű örökhagyó halála időpontjában meglévő és a II. rendű alperes részére kifizetett összeg különbözeteként - és ennek 2012. július 24. napjától a kifizetésig esedékes késedelmi kamata megfizetésére kérte kötelezni az I. rendű alperest. Hivatkozása szerint az I. rendű örökhagyó a javára végrendelkezett, ezért a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény (a továbbiakban: régi Ptk.) 673. § (1) bekezdése alapján bármely pénzintézetnél fellelhető minden további pénzhagyatékának ő a végrendeleti örököse; rendelkezési jogosultsága az I. rendű örökhagyót túlélő házastársának (II. rendű örökhagyó) özvegyi jogára tekintettel, annak 2012. július 24-én bekövetkezett halálával nyílt meg.

3. Az első- és a másodfokú bíróság határozata

Az elsőfokú bíróság ítéletével a keresetet elutasította.

Egyfelől rögzítette, hogy a takarékszámla-betét a takarékbetétről szóló 1989. évi 2. törvényerejű rendelet (a továbbiakban: Tvr.) 10. §-a értelmében nem tartozik a takarékbetétes hagyatékához, a kedvezményezett a takarékbetét felett a hagyatéki eljárás lefolytatásától függetlenül rendelkezhetett. Másfelől elfogadta a felperes érvelését, miszerint a takarékszámla-betét tulajdonosa a halál esetére szóló rendelkezés ellenére az ott elhelyezett összeggel szabadon rendelkezhet, a kedvezményezett-jelölést visszavonhatja, módosíthatja, a betétállományt megszüntetheti, azt a hagyatéka körébe vonhatja. Úgy ítélte meg, hogy az I. rendű örökhagyó a perbeli takarékszámla-betétet ismét a hagyatéka részévé tette azzal, hogy utóbb a felperes javára végrendelkezett.

Az így kifejtett elvi álláspontja ellenére döntött a kereset elutasításáról. Ennek indokolásaként arra hivatkozott, hogy a felperes tudomásul vette: a hagyatéknak ezt a részét a közjegyző nem adta át a részére (a hagyatékátadó végzéssel szemben nem élt jogorvoslattal, a tulajdoni igénye iránt pert nem indított stb.). Megítélése szerint a felperes a régi Ptk. 4. § (4) bekezdése értelmében saját felróható magatartására előnyök szerzése végett nem hivatkozhatott.

Rámutatott, hogy a felperes az I. rendű alperessel szemben kártérítés jogcímén érvényesíthette volna az igényét, az I. rendű alperes azonban mentesül a kárfelelősség alól,

- 41/42 -

mert a takarékszámla-betét összegének kifizetésekor úgy járt el, ahogy az az adott helyzetben általában elvárható, mert a felperes igényéről csupán 2013. március 13-án - a kedvezményezettnek történt kifizetést követően - szerzett tudomást.

A felperes fellebbezése folytán eljárt másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta.

A pénzintézetnek adott megbízás a jogerős ítéletben kifejtettek szerint sem érinti a betéti összeg feletti szabad rendelkezés jogát, így nincs jogi akadálya annak, hogy a számlatulajdonos a betét összegéről végintézkedésben rendelkezzék és ezáltal a betét összegét - az eredeti szerződésben rögzített akaratát megváltoztatva - a hagyaték tárgyává tegye (BH 1992.174.).

A másodfokú bíróság az elsőfokú ítélet egyébként helyesnek tartott indokolását azzal egészítette ki, hogy miután a II. rendű örökhagyó a takarékszámla-betét összegét felvette, ezzel azt kivette a hagyatékból; a végrendelet a felperes számára csupán várományi jogot keletkeztetett, ezért a II. rendű alperes részére a pénzösszeg juttatása nem fedezetelvonó ügylet.

4. A Kúria döntése

A Kúria a felperes által előterjesztett felülvizsgálati kérelmet nem tartotta alaposnak. Abból indult ki, hogy öröklés útján azok a vagyoni jogok és kötelezettségek szállhatnak át az örökösre, amelyekben jogutódlásnak van helye, kivéve ha jogszabály a jogutódlásról másként rendelkezik. E kivételek közé tartozik az elhalálozási rendelkezéssel váltott takarékbetét (itt: takarékszámla-betét). Kiemelte, hogy a Tvr. 10. §-a a betételhelyezés sajátos formájaként lehetőséget ad a betétesnek arra, hogy halála esetére meghatározza azt a személyt, akinek a betéti összeget vissza kell fizetni. E jogszabályi rendelkezés szerint a takarékbetétet az általa megjelölt kedvezményezett részére kell kifizetni. Az így elhelyezett takarékbetét tehát nem tartozik a takarékbetétes hagyatékához, a kedvezményezett a takarékbetét felett a hagyatéki eljárás lefolytatásától függetlenül rendelkezhet. Ez pedig - érvelt a Kúria - olyan ingyenes juttatás, amely a betéti szerződés általános elemein kívül a betétet kezelő pénzintézetnek adott azt a megbízást tartalmazza, hogy a takarékbetétes halála után a kifizetést meghatározott személy részére teljesítse.

A Kúria egyfelől azt hangsúlyozta, hogy a Tvr. 10. §-a a betételhelyezés e formájához azt a jogkövetkezményt fűzi, hogy az így elhelyezett összeg nem tartozik a takarékbetétes hagyatékához, másfelől azt, hogy ugyanakkor a megbízás nem érinti a takarékbetétes szabad rendelkezési jogát a betéti összeg felett, mert más kedvezményezettet jelölhet, a betétet bármikor megszüntetheti és azt a hagyaték körébe vonhatja. Mindezért tartotta helyesnek az első- és a másodfokú bíróság álláspontját, miszerint az örökhagyó a betétről - vagyis az abban elhelyezett összegről - végintézkedhetett.

A Kúria azonban a takarékbetétest megillető rendelkezési jog körében figyelemmel volt arra is, hogy a betétes bármikor, de a takarékszámla-betét szerződés 7-8. pontjaiban foglaltaknak megfelelő alakszerűség mellett szüntetheti meg a szerződést, illetve vonhatja

- 42/43 -

vissza a halála esetére megnevezett kedvezményezett javára szóló megbízást. Ez utóbbi rendelkezés hiányában a Kúria a konkrét esetben azt állapította meg, hogy a takarékszámla- betétben elhelyezett összeg nem volt tárgya a hagyatéknak. Hagyaték hiányában viszont - döntött - öröklésnek nem volt helye. Érvelése szerint ezért a felperes - az I. rendű alperesnek szóló megbízás visszavonása nélkül - a végrendelet ellenére a takarékszámla-betét összegén öröklés jogcímén (ipso iure) nem szerzett tulajdonjogot.

A felperes okfejtése ellenében hangsúlyozta, hogy a felperesnek az I. rendű alperessel szembeni igénye nem minősül tulajdoni igénynek, ezért a kötelmi jog szabályai szerint - a régi Ptk. 339. § (1) bekezdését alkalmazva - az eljáró bíróságok helytállóan vizsgálták az I. rendű alperes magatartásának felróhatóságát.

A kifejtettekre tekintettel a jogerős ítéletet - a fentiek szerinti részben eltérő indokolással - hatályában fenntartotta.

(Pfv.I.21.982/2014/6.SZ.)

II.

1. Az ügy tényállása

Az örökhagyó és házastársa 2007. május 11-én lakossági bankszámla-szolgáltatási szerződést kötött az alperes pénzintézettel. Szerződésükben rögzítették, hogy a számlatulajdonos halála esetére ugyanazt a személyt nevezték meg kedvezményezettként. Nyilatkozataik tartalmazzák a kedvezményezett nevét, születési évét, anyja nevét és lakcímét. A nyilatkozatoknak a kedvezményezettet megillető követelés százalékára vonatkozó része kitöltetlen maradt, a kedvezményezett rovat az egyik nyilatkozaton két vezetéknevet, míg a másikon csupán egy keresztnevet tartalmaz, a személyazonosító okmány típusára és számára vonatkozó rovat kitöltése mindkét okiraton nyilvánvaló elírási hibában szenved. Emellett az örökhagyó házastársa által megtett kedvezményezetti nyilatkozatról szóló okirat fénymásolatán a kedvezményezett neve mellett kézírással egy másik név is szerepel.

A bankszámlára 2007. május 30-án 34.126.166 forint átutalás érkezett, amelyből az alperes 14.100.000 forintot néhány napon belül kifizetett a számlatulajdonosoknak, míg a fennmaradó összeget többszörösen lekötött betétként kezelte tovább.

Az örökhagyó házastársa 2011. február 3-án elhunyt. Ezt követően a felperesek szülei 2011. február 17-én öröklési szerződést kötöttek az örökhagyóval. Ebben a társasházi öröklakása nevén álló 1/2 tulajdoni hányadáról, valamint a benne lévő valamennyi ingóságról rendelkezett azzal, hogy rögzítették: az öröklési szerződés tárgyát képezik a házastársa nevén vezetett bankszámlán található szabad és lekötött pénzösszegek is.

Az örökhagyó a házastársa után megörökölte a házastársa nevén nyilvántartott ügyfélszámla-követelést, amelynek az egyenlege 3 forint volt. A hagyatékot átadó közjegyző végzésének indokolásában rögzítette, hogy az alperes nyilatkozata szerint az örökhagyó

- 43/44 -

házastársa a lekötött betétben kezelt 20.000.000 forintra elhalálozás esetére szóló rendelkezést tett, ezért ez az összeg nem tartozik a hagyaték körébe.

Az örökhagyó 2011. július 4-én hunyt el. Hagyatékát a közjegyző végintézkedésen alapuló öröklés jogcímén egymás között egyenlő arányban a felperesek jogelődeinek adta át. A közjegyző a hagyatékból kihagyta az öröklési szerződésben megjelölt bankszámlákat, mivel az alperes - a közjegyzőnek adott tájékoztatása szerint - az örökhagyó halálának időpontjában nem vezetett olyan számlát, amelynek követelése a hagyatékba tartozna.

A bankszámlákat 2011. november 29-én felmondták és megszüntették, ezzel egy időben az alperes 20.711.232 forintot kifizetett a kedvezményezettnek.

A felperesek jogelődei a kedvezményezettet eredménytelenül szólították fel, hogy az általa felvett összeget részükre adja ki.

2. A kereset

A felperesek mint az időközben elhunyt szerződéses örökösök törvényes örökösei "ingó dolog kiadása" iránt indítottak pert az alperes ellen, amelyben a kedvezményezettnek kifizetett tőke és annak késedelmi kamata megfizetésére kérték kötelezni. Álláspontjuk szerint az alperessel kötött bankszámla-szerződéshez kapcsolódó kedvezményezetti jelölés helyes értelmezése szerint mindkét számlatulajdonos 0 %-ban jelölt kedvezményezettet. Másodlagosan azzal érveltek, hogy az örökhagyó által a jogelődeikkel kötött öröklési szerződés "felülírta" az örökhagyó minden korábbi jognyilatkozatát, így az érvénytelennek tartott kedvezményezetti jelölést is.

3. Az első- és a másodfokú bíróság határozata

Az elsőfokú bíróság ítéletével kötelezte az alperest, hogy fizessen meg a felpereseknek személyenként 5.000.044 forintot és annak késedelmi kamatát.

A kedvezményezetti nyilatkozatot értelmezve arra a következtetésre jutott, hogy mivel egyik számlatulajdonos sem jelölte meg, hogy a pénzkövetelés hány százalékára tett jognyilatkozatot, továbbá a kedvezményezettként megjelölt személyek "nyilvánvalóan nem léteznek", egyik számlatulajdonos esetében sem történt meg érvényesen a halál esetére szóló kedvezményezetti jelölés. Emiatt - álláspontja szerint - az alperes nem volt jogosult arra, hogy az örökhagyó és a korábban elhunyt házastársa tulajdonába tartozó pénzösszeget kifizesse a kedvezményezettnek.

Az öröklési szerződést értelmezve nem találta bizonyítottnak, hogy az kiterjedt a bankszámlán kezelt pénznek arra a felére is, ami eredetileg is a tulajdona volt. Álláspontja szerint ugyanis ebben a körben az örökhagyó csak a házastársa után megörökölt bankszámla-követelésekről rendelkezett. Ezért döntött úgy, hogy az alperes a felpereseknek mint tulajdonosoknak a bankszámla-szerződésben vállalt kötelezettsége teljesítéseként köteles megfizetni egymás között egyenlő arányban az örökhagyó házastársának számláján

- 44/45 -

kezelt szabad rendelkezésű összeget és a lekötött összeg felét Azt az ítélet indokolása nem tartalmazza, hogy az alperes milyen jogcímen köteles teljesíteni az így meghatározott marasztalási összeget a felpereseknek.

Az elsőfokú ítélet ellen valamennyi fél fellebbezett.

A másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét - az alperes fellebbezésének helyt adva - részben megváltoztatta és a keresetet teljes egészében elutasította, egyebekben az elsőfokú ítéletet helybenhagyta.

Megállapította, hogy a kedvezményezett megjelölését tartalmazó - a Pp. 196. § (1) bekezdése szerint teljes bizonyító erejű magánokiratba foglalt - írásbeli nyilatkozatot az örökhagyó és a házastársa betétesként saját kezűleg aláírta és abban egyértelműen beazonosítható módon megjelölték a kedvezményezett. Megítélése szerint a részesedési arány kitöltésének hiánya csak azt támasztja alá, hogy a betét egyetlen kedvezményezettjének részesedése a teljes betétre kiterjed, azt senkivel nem kell megosztani. Nem fogadta el az elsőfokú bíróságnak azt az álláspontját, hogy a kedvezményezetti megjelölések - nyilvánvalóan elírásból adódó - hibái miatt az alperes nem volt jogosult a betétben elhelyezett összeg kifizetésére. Nem tulajdonított jelentőséget annak, hogy az egyik nyilatkozatnak a felperesnél lévő fénymásolt példányán kézírással szerepel egy másik név is.

Rámutatott, hogy a takarékbetétről szóló többször módosított 1989. évi 2. törvényerejű rendelet (a továbbiakban: Tvr.) 10. §-a szerint a betétes elhalálozása esetére szóló kedvezményezett megjelölésévei elhelyezett takarékbetét nem tartozik a betétes hagyatékához, és a kedvezményezett afelett a hagyatéki eljárás lefolytatásától függetlenül rendelkezhet. Mindebből arra a következtetésre jutott, hogy az elhalálozás esetére szóló érvényes kedvezményezetti jelölés folytán a felperesek mint örökösök nem tarthatnak igényt a takarékbetétben elhelyezett összegre; az alperesnek a Tvr. hivatkozott rendelkezése és a szerződés értelmében a betétben elhelyezett összeget a kedvezményezett részére kellett kifizetnie.

A másodfokú bíróság ítéletének indokolásában - a felperesek előadására tekintettel - részletesen foglalkozott azzal a kérdéssel, hogy nem állapítható meg, miszerint az örökhagyó mint betétes az alperessel közölt hatályos nyilatkozatban hitelt érdemlően bejelentette volna a kedvezményezett személyének megváltozását. Kiemelte, hogy az örökhagyótól származó meghatalmazás alakilag és tartalmilag is alkalmatlan volt a kedvezményezett személyének megváltoztatására, miképpen a felperesek által az örökhagyó halála után az alperes részére csatolt öröklési szerződésnek sem lehetett ilyen jogkövetkezménye. Mindezeket úgy foglalta össze, hogy a felpereseket örökösi jogállásuk folytán sem illeti meg a jogosultság az alperessel szemben a keresetben meghatározott összeg követelésére.

4. A Kúria döntése

A Kúria a felpereseknek a jogerős ítélet hatályon kívül helyezése és az elsőfokú ítélet keresetük szerinti megváltoztatása iránti felülvizsgálati kérelmét nem találta alaposnak, ezért a jogerős ítéletet hatályában fenntartotta.

- 45/46 -

Annyiban egyetértett a felperesek érvelésével, hogy az elsőfokú bíróság tévesen értelmezte az öröklési szerződést és ebből következően megalapozatlanul jutott arra a következtetésre, hogy az nem terjed ki az örökhagyónak és a házastársának az alperessel kötött bankszámla-szerződések alapján kezelt teljes összegre, csupán annak az örökhagyó által a házastársa után törvényes öröklés jogcímén megszerzett részére. Az örökhagyónak ez a rendelkezése azonban a Kúria álláspontja szerint - szemben a felperesek másodlagosan kifejtett érvelésével - nem ad alapot olyan további következtetésre, hogy ezt az összeget az adott tényállás mellett a hagyatékba tartozónak kellene tekinteni. A felperesek erre - érvelt a Kúria - csak abban az esetben hivatkozhattak volna megalapozottan, ha megállapítható lenne, hogy az alperessel kötött szerződésnek a kedvezményezettre vonatkozó rendelkezése érvénytelen, vagy a betétesek a kedvezményezettre vonatkozó rendelkezésüket visszavonták volna. Tekintve, hogy a kedvezményezettre vonatkozó rendelkezést a törvény nem köti minősített alaki követelményekhez, a betétesek nyilatkozatait - egyetértve a másodfokú bíróság által kifejtettekkel - érvényesnek tekintette. Utalt arra, hogy a nyilatkozatok - a vitathatatlan elírási hibák ellenére - rendelkeznek a Tvr. 1. § (4) bekezdésében előírt kötelező tartalmi kellékekkel. Ehhez kapcsolódóan rögzítette, hogy miután mindkét betétes csak egy kedvezményezettet jelölt meg, a szerződésnek a részesítés százalékos mértékére vonatkozó rovatát nem kellett kitölteni; kedvezményezett jelölése mellett a felperes által hivatkozott "0 %-os" részesítés fogalmilag kizárt.

Mindezeken túlmenően a Kúria is úgy ítélte meg, a felperesek nem bizonyították, hogy a betétesek joghatályosan megváltoztatták volna a kedvezményezett jelölését: a felperesek által becsatolt okiratból nem állapítható meg, hogy az örökhagyó kit (kiket - ez esetben milyen százalékos arányban) kívánt új kedvezményezettként megnevezni, az örökhagyó ebbéli szándékát ismerők tanúvallomása az alperesnek címzett írásbeli nyilatkozatot nem pótolhatja.

A döntések értékelése

Elöljáróban rögzíteni kell: A bíróságnak a régi Ptk. 535. § (2) bekezdés alapján a magánszemélyek által bankszámla-szerződés keretében elhelyezett pénzeszközökre a takarékbetét-szerződés szabályait kellett megfelelően alkalmazni. A kedvezményezett jelölése a bankszámla tulajdonosának olyan egyoldalú írásbeli nyilatkozata, amellyel halála esetére rendelkezik a bankszámláján lévő pénzeszközök kifizetéséről. A takarékbetétről szóló többször módosított 1989. évi 2. törvényerejű rendeletnek (Tvr.) ezekben az ügyekben értelmezett 10.§ a a természetes személyek fizetésiszámla-szerződés és betétszerződés keretében hitelintézetnél elhelyezett pénzeszközeire is alkalmazandó az 1. § (6) bekezdése alapján. Sőt, a jövőben elengedhetetlen, hogy egységes szabályozás érvényesüljön a takarékbetétben és a fizetési számlán, a betétszámlán, az értékpapírszámlán, valamint az ügyfélszámlán elhelyezett pénzeszközökre.

A két ügyben közös, hogy egy házaspár - két örökhagyó - egyidejűleg adott megbízást a pénzintézetnek halál esetére szóló kedvezményezettet jelölve, majd utóbb más javára

- 46/47 -

szóló végintézkedést tettek. Mindezeknek - kivéve az utolsóként említett tényállási elemet - az ügyek jogi megítélése szempontjából nincs jelentőségük, de mutatják, hogy tipikusan előforduló élethelyzetről van szó, amely azonos jogi megítélést kíván.

Az is közös a két ügyben, hogy a közjegyzők gyakorlata következetes: megkeresik a pénzintézetet, majd annak adatszolgáltatása után a halál esetére szóló kedvezményezett megjelölésével elhelyezett betétösszeget a hagyaték átadása során figyelmen kívül hagyják.

Rá kell mutatnunk viszont, hogy az örökhagyót az így elhelyezett betétösszeg felett megillető rendelkezési jog megítélése a bírói gyakorlatban nem egységes. Az I. pontban ismertetett ügyben a felperes érvelése mindvégig azon alapult, hogy a későbbi végintézkedés mint az örökhagyót megillető rendelkezési jog gyakorlása hatálytalanítja (felülírja) az örökhagyónak azt a nyilatkozatát, amellyel a halála esetére kedvezményezettet nevezett. Ezzel szemben a II. pontban bemutatott esetben a felperesek csupán másodlagosan hivatkoztak arra, hogy az örökhagyó későbbi végintézkedése - mint a rendelkezési jogának gyakorlása - felülírja azt a jogszabályi rendelkezést, miszerint a betétösszeg nem tartozik az örökhagyó hagyatékába.

Abban nem lehet vita, hogy bár a felperesek értelmezésében a végintézkedés hatálytalanítja (felülírja) a korábbi halál esetére szóló nyilatkozatot, ebben az összefüggésben nem alkalmazhatók a végrendelet visszavonásának a szabályai (régi Ptk. 650. §, Ptk. 7:41. §), hiszen a korábbi, külön jogszabályban szabályozott nyilatkozat nem vonható a végintézkedések körébe.

Ez utóbbi nyilatkozatot a bíróságok a hosszú idő óta egységesnek látszó, ám dogmatikailag vitatható gyakorlatuk szerint ingó dolog ajándékozásának minősítik (BH 1978.120., PJD VIII.241.), amihez azt a további jogkövetkezményt kapcsolják, hogy azt a kötelesrész számításánál figyelembe kell venni. Abban a kérdésben viszont már megoszlik a gyakorlat, hogy ha ezt a minősítést elfogadjuk, akkor utóbb az örökhagyó érvényesen rendelkezhet-e a betétösszeggel. Az egyik álláspont értelmében az ajándékozás után a betétösszeggel az örökhagyó érvényesen már nem rendelkezhet [így a példa szerint tartási szerződéssel sem ruházhatja át a pénz tulajdonjogát (BDT 2006.1367.)]. A másik - az itt bemutatott két esetben is érvényesülő - felfogás szerint a takarékbetétes szabad rendelkezési jogát nem lehet korlátozni (Pfv. II. 21.326/2006/6.sz - LB-H-PJ-2008-577.).

A Kúriának a bemutatott két határozatában érvényesített álláspontja szerint ez utóbbi elvi tételből - szemben a BH 1992.174. szám alatt közzétett jogeset végeredményével - nem következik az, hogy a judikatúrában a pénzintézetnek szóló megbízásként értelmezett kedvezményezett jelölés (BH 2006.90.) egy nem hozzá címzett jognyilatkozat (a példák szerint: végrendelet vagy öröklési szerződés) alapján automatikusan viszavontnak minősül. Jelentősége van ezért annak, hogy az örökhagyó milyen formában juttathatja kifejezésre, hogy a kedvezményezett személyére vonatkozó korábbi elhatározása megváltozott. Ez joghatályosan a pénzintézethez címzett írásbeli nyilatkozattal történhet. Az első ügyben azonban ez fel sem merült, a második ügyben pedig bizonyítatlan maradt. Mindez azzal a következménnyel járt, hogy a Kúria a takarékbetétes utólagos rendelkezési jogának elismerése mellett is ugyanarra az eredményre jutott mindkét esetben, mintha a kedvezményezett jelölését követő rendelkezését érvénytelennek tekintenénk, lévén, hogy az

- 47/48 -

adott tényállások mellett a vitás vagyoni elem - amint azt a közjegyzők helyesen meg állapították - a jogszabály kifejezett rendelkezése folytán nem tartozott a hagyaték körébe. A takarékbetétest megillető utólagos rendelkezési jog elismerése tehát az utóbb nevezett örökösök (szerződéses örökösök) számára csak akkor nyitja meg az utat a betéti összeg megszerzéséhez, ha a végintézkedéshez társul a pénzintézethez intézett írásbeli nyilatkozat az ún. elhalálozási rendelkezés megváltoztatásáról.

A végrendeleti (szerződéses) örökös az elhalálozási rendelkezés visszavonása esetén öröklés jogcímén szerzi meg a betéti összeget mint a hagyaték részét; a kedvezményezett személyének a javára történt megváltoztatása esetén viszont a betét összegét nem mint a hagyaték részét, hanem az alperessel kötött szerződés teljesítéseként kapja meg. Itt kell megjegyeznünk, hogy a magunk részéről nem látjuk megalapozott indokát annak a jogszabályi rendelkezésnek (Tvr. 10. §), amely szerint az örökhagyó halál esetére szóló rendelkezésével érintett pénzeszközök nem tartoznak a hagyatékba. Magyarázataként - azon túlmenően, hogy az itt tárgyalt ügyekből is láthatóan a vitás öröklési jogi kérdésekben elfoglalt álláspontok meggyőző dogmatikai érvekkel nem igazolhatók - hivatkozunk arra, hogy ha valamilyen vagyontárgy kikerülhet a hagyatékból, az lehetőséget ad a kötelesrész iránti igény "kijátszására". Ennek a megállapításnak akkor is van alapja, ha a hivatkozott bírói gyakorlat szerint a kedvezményezettnek kifizetett összeget mint ajándékot a kötelesrész alapjába be kell számítani, mert a kötelesrészre jogosultaknak nincs megfelelő eszközük arra, hogy az ebben a formában történt ajándékozás tényét, és különösen az ajándék értékét bizonyítsák. Ebben a körben a Ptk. - 2013. évi V. törvény - ez idő szerint több irányból szorgalmazott módosítására azonban nincs szükség, a kérdés a Tvr. 10. §-ának hatályon kívül helyezésével is rendezhető.

(Pfv. I. 20.660/2015/6. sz.)

[Érintett jogszabályhelyek: régi Ptk. 199. § vö. Ptk. 6:9. §; régi Ptk. 218. § (1) bek., régi Ptk. 218. § (1) bek. vö. Ptk. 6:7. § (1) bek.; régi Ptk. 339. § (1) bek. vö. Ptk. 6:519. §; régi Ptk. 650. § vö. Ptk. 7:41. §; 1989. évi 2. törvényerejű rendelet 1. § (4) és (6) bek., 10. §] ■

Lábjegyzetek:

[1] A szerző kúriai bíró

Tartalomjegyzék

Visszaugrás

Ugrás az oldal tetejére