A 20. század egyik kiemelkedő római jogászprofesszora, a magyar jogi papirológia nemzetközi szaktekintélye 1889. január 15-én született Eperjesen.[1] A jogászcsaládból származó Sztehlo Zoltánt ifjúkori tanulmányait szülővárosában, a helyi evangélikus kollégiumban végezte. A kollégium elvégzését követően 1906-tól az eperjesi jogakadémián kezdte meg jogi tanulmányait, amit 1909-től a budapesti jogi egyetemen folytatott és fejezett be. Jogi tanulmányai során a berlini és a müncheni egyetemet is látogatta. Münchenben lehetősége volt a Leopold Wenger nevével fémjelzett szemináriumon (Seminar für Papyrusforschung) részt venni, egy alkalommal hat, míg további két alkalommal három-három hónapon keresztül. Leopold Wenger és Helle Károly hatására érdeklődése a jogi papirológia irányába fordult.
Az egyetem elvégzését követően Eperjesen ügyvédjelöltként tevékenykedett, amelyben jelentős szerepe volt a családi tradíciónak, mivel édesapja, Sztehlo János az eperjesi ügyvédi kamara elnöki tisztségét töltötte be. 1914-ben az egységes ügyvédi és bírói szakvizsga letételét követően mégis a katedra felé fordult, és 1914-től római jogi oktatói tevékenységet folytatott az eperjesi alma materben. Itt először magántanárként római öröklési jogi speciálkollégiumot vezetett, később nyilvános rendkívüli tanári kinevezést nyert. 1919-től a Miskolci Jogakadémián folytatta oktatói tevékenységét, ahol a büntetőjog mellett magánjogot és római jogot adott elő. Miskolcon töltött oktatói tevékenysége kiterjedt a római jogi szeminárium beindítására, ahol a forrásszövegek feldolgozására helyezte a hangsúlyt. Sztehlo Zoltán jelentős szerepet vállalt a miskolci tudományos közéletben is, 1925-ben őt választották a Miskolci Szabad Egyetem első elnökének, ezen kívül tagja volt a Lévay József Közművelődési Egyesület Irodalmi Szakosztályának is.
1925-től Sztehlo Zoltán a szegedi egyetem jogi karán magántanári képesítést szerzett római jogtörténetből, majd 1938-ban kinevezték a debreceni tudományegyetem római jogi tanszékének vezetőjévé, és ott folytatta oktatói és tudományos tevékenységét 1949-ig, a jogi kartelfüggesztéséig, amellyel egyidejűleg Sztehlo nyugállományba is vonult. A Debreceni Tudományegyetemen az I. évfolyamon heti nyolc óraszámban római jogot adott elő, és ezen túlmenően a III. évfolyamon a kereskedelmi és váltójog oktatásában is részt vett helyettesként.[2] A Debrecenben töltött időszak alatt szintén aktív szereplője volt a helyi közéletben, tagja volt a Debreceni Tisza István Tudományos Társaságnak. 1975-ben bekövetkezett halálát követően a Farkasréti temetőben a Bürök utca felöli 932-2-72 számú urnasírban helyezték örök nyugalomra.
Sztehlo Zoltán a római jog elkötelezett tudósa és védelmezője volt. A "Néhány szó a római jogi oktatás és a romanistikai tudomány újabb kutatási irányaihoz" című munkájában - Koschakerre támaszkodva - egyértelműen úgy foglalt állást, hogy a római jog az európai kultúra egyik meghatározó tényezőjévé vált és az is marad mindaddig, míg az emberiség valami mással helyettesíteni nem tudja. A "Róma eszmének" nevezett kulturális és politikai hatás a népvándorlásig nyúlik vissza, és nagy jelentősége volt az itáliai glosszátoroknak, a francia humanista iskolának, majd a 17. században a németalföldi jogutósoknak, ezt követően pedig a 19. században a német történeti iskolának abban, hogy napjainkig a jogtudományban és a jogi oktatásban is fontos szerepet kap. A pandektisztika háttérbe szorítása mellett, elsősorban Mitteis nyomán, az új történeti iskola tanait hirdetve fejti ki azt a nézetét, miszerint "... a római jogot nem szabad kiragadni az őt környezett népek jogrendszeréből, hanem vizsgálódási körébe kell vonni az ókor művelt népeinek, a görögöknek, az asszíroknak, a babiloniaknak, az egyiptomiaknak és egyéb keleti államoknak a jogrendszereit" is, mivel a római jog "egy oly jogrendszer, amely az akkor élt
- 645/646 -
művelt népekkel való érintkezést tükrözi vissza".[3] Sztehlo Zoltán római jogi kutatásainak ez egyben az ars poeticája is, hiszen munkáiban nem pusztán a római jogi dogmatikával foglalkozott, hanem a római jognak a környező kortárs államok jogrendszereivel való kölcsönhatására is jelentős hangsúlyt helyezett. Leopold Wengerre hivatkozva álláspontja szerint a római jogot ki kell emelni abból a "splendid isolation"-ból, amely a korábbi jogtudományi megközelítés középpontjában állt, és az ókor valamennyi népének jogrendszerével összehasonlítva kell vizsgálni és megítélni.[4] Ilyen irányú kutatásait a jogi papirológia segédtudományának intenzív alkalmazásával és az interpoláció-kutatás eredményeinek felhasználásával folytatta. Saját írásaiban is ragaszkodott ahhoz, hogy a római jogászoknak a római világjog kutatása érdekében az antik államok jogfejlődésével összességében kell elemzéseket végezniük. Szilárd meggyőződése volt, hogy a segédtudományok által válik megismerhető a római világjog, és ennek megfelelően jut arra a következtetésre, hogy a római jogtudomány feladata kettős; így egyrészt a római jog egyetemi szintű oktatásának fenntartása, másrészt pedig a jogászképzés mellett az egyetemi keretek között történő, a történeti iskola által meghatározott irányú kutatási műhelyek megőrzése. Álláspontja szerint, "míg a dogmatikus iskolának múltja, addig a történeti iskolának jövője van".[5]
"A római jogi kutatás újabb irányai" című munkájában rámutat arra, hogy a római jog nem pusztán a jogtörténet relikviái közé helyezendő, hanem "élő valami a római jog, sőt több mint élő: halhatatlan".[6] Szászy-Schwarz Gusztávhoz csatlakozva hangsúlyozza azt, hogy a római jog beható ismerete elengedhetetlen a hatályos jogszabályok megismeréséhez, a modern jogi gondolkodáshoz.[7] A római jog jelentősége nem csak Róma városállam jogában keresendő, hanem az egyes népjogokkal való kapcsolata is meghatározó volt.[8] Ebből eredően a római jog hatása szempontjából elengedhetetlen annak világbirodalmi jogként történő kezelése, jelentős figyelmet szentelve a helyi népjogokkal való kapcsolatára.[9] A római jogi kutatások célját ennek megfelelően a ius gentium szabályainak megismerésére és feldolgozására kell összpontosítani.
Sztehlo Zoltán egyetemi oktatói tevékenységének eredményeként született meg a " Vezérfonal a római jog institutioihoz" című munkája, amely debreceni professzorként tartott előadásai alapján került összeállításra. A mű kézikönyv, a korábbi azonos című művének átdolgozásával, több évtizedes kutatásai alapján készült. Különös gyakorlati jelentősége volt abból a szempontból, hogy a 2. világháború miatti tankönyvhiányt is igyekezett pótolni. A könyv első oldalán a szerző deklarálja azt a kétségtelen tényt, hogy a római jognak meghatározó jelentősége van a jogászképzésben, e tantárgy megismerése ad megfelelő ismereteket a további, hatályos jogi tanulmányokhoz.[10] A szerző célkitűzése a tankönyv minden elemén tetten érhető, hiszen folyamatosan bemutatja az egyes jogintézmények római jogi szabályozását és azok kapcsolatát az akkor hatályos magyar joggal. A mű két könyvből áll; az első könyv a római jog öt korszakát ismerteti, majd a második könyv foglalkozik részletesen a római magánjog dogmatikájával. Az institúciós részben az alapvető tanok (így a természetes és jogi személyek fogalma, a jogképesség, cselekvőképesség, a jogügyleti tan) kapnak helyet, majd ezt követi a dologi jog (ezen belül is a tulajdonjog, birtok és az idegen dologbeli jogok) részletes elemzése, továbbá a kötelmi jog, a családi jog és az öröklési jog, végül pedig a római perjog alaptanai ismerhetők meg (ezen belül is az önsegély, az állami igényérvényesítés eszközei, a keresetek, a peres eljárás szabályai, a kifogások, a perbeli képviselet és a végrehajtási eljárás). A művet logikus felépítése, világos és követhető nyelvezete, szakmai alapossága jellemzi.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
