Egyes jogi problémák vagy jogintézmények megközelítése nem lehet teljes Európában bizonyos, az európai jogi szemszögből való vizsgálat nélkül; ezen kiindulási tételből fakadó munka pedig az európai térségben a strasbourgi jogvédelmi hálózat és ehhez kapcsolódóan a magyar polgári eljárásjogi szabályozás elemzését jelentheti.
Jelen tanulmány célja annak vizsgálata, hogy a strasbourgi székhelyű Emberi Jogok Európai Bírósága miként értelmezi az észszerű pertartamot, ezen alapvető jog sérelmét, milyen jogkövetkezményt fűz ezen jog bíróság által való megsértéséhez, így mire kell kiemelt figyelmet fordítani annak érdekében, hogy a hazai jogalkalmazás megfeleljen a fenti bíróság gyakorlatának.
Az emberi jogok jogi deklarációjának a XIX. században megindult folyamata a második világháborút követően felgyorsult és teljes volt az egyetértés az európai politikai vezetők között arra vonatkozóan, hogy szükség van egy alapjogi katalógus összeállítására. Az emberi jogok nemzetközi jogba való egzakt beültetését az 1948. december 10-én elfogadott Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata[1] végezte el.
Az Európa Tanács tagjai 1950. november 4-én fogadták el Rómában az Emberi Jogok Európai Egyezményét (pontos neve: Egyezmény az emberi jogok és alapvető szabadságok védelméről, továbbiakban: EJEE) figyelembe véve az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatát. Az EJEE 6. cikk 1. pontjának első mondata már tartalmazta az észszerű pertartam mint alapvető jog követelményét.[2]
Ezt követően az ENSZ közgyűlése egymás után további két egyezményt fogadott el, melyek közül az 1966. december 16-án elfogadott és 1976. március 23-án hatályba lépett Polgári és Politikai Jogok Nemzetközi Egyezségokmánya rögzítette a tisztességes eljárás elvét, mint a polgári és büntetőeljárások alapelvét.[3]
A 2000. december 7-én, a nizzai csúcstalálkozón aláírt Európai Unió Alapjogi Chartáját egy, a nemzeti kormányok, az Európai Bizottság és az Európai Parlament delegáltjaiból álló konvent dolgozta ki. A Charta hét fejezetben, 54 cikken keresztül határozza meg az Európai Unió alapvető értékeit, annak 47. cikke rögzíti a hatékony jogorvoslathoz és a tisztességes eljáráshoz való jogot.[4]
Az EJEE kötelezi a részes államokat, hogy biztosítsák az ebben meghatározott jogokat és szabadságokat a joghatóságuk alatt élő minden személy számára. Ezen túlmenően olyan nemzetközi ellenőrzési rendszert hozott létre, melynek értelmében az államok és a magánszemélyek nemzetiségre való tekintet nélkül a Strasbourgban működő jogi intézményhez folyamodhatnak, ha úgy vélik, hogy az EJEE-ben garantált jogokat valamely részes állam megsértette.[5] Az EJEE 6. cikke[6] megfogalmazza a tisztességes eljáráshoz való jog mint alapvető jog követelményét, melynek egyik fontos eleme az észszerű pertartam.
Az Európa Tanács több olyan ajánlást fogadott el, mely útmutatót ad a tisztességes tárgyaláshoz való jog eljárási feltételeinek megteremtéséhez. Miután a Magyar Köztársaság a legtöbbször e cikk alapján áll alperesi pozícióban az Emberi Jogok Európai Bírósága (továbbiakban: EJEB) előtt, így indokolt a jogalkalmazók részéről az ajánlásokban foglalt útmutató követése, a rendelkezésre álló eszközök tényleges használata, szükség esetén pedig jogalkotási lépések megtétele olyan eljárási szabályok megalkotására, amelyek mellett az elvek gyakorlati alkalmazhatósága megvalósítható.
Az ajánlásokba foglalt főbb elvek első köre arra irányul, hogy a gyorsabb eljárás érdekében a bírák az eljárási szabályokat következetesen alkalmazzák. Az Európa Tanács ajánlása szerint a pert legfeljebb két tárgyaláson be kell fejezni: az első esetlegesen előkészítő jellegű tárgyalás, a második folyamán történik a bizonyítás felvétele, a felek előadásai, és ha lehetséges, az ítélet meghozatala. Ez a második tárgyalás alapos előkészítést igényel a bírótól. Ha a felek eljárási határidőket mulasztanak, szankciókat kell alkalmazni velük szemben, hisz a felek számára megállapított határidők célja az, hogy megfelelő időt biztosítsanak számukra az eljárási
- 7/8 -
cselekmények teljesítésére. A határidőknek a felek általi be nem tartása az eljárás elhúzódásához hozzájárul, növeli a költségeket és szankcionálni kell azt. Az EJEB 7759/77. számú, Buchholz kontra Németország ügyben 1981. május 6. napján hozott ítéletében épp a fél mulasztásának értékelése tekintetében fogalmazott meg szempontokat. Az ügy tényállása szerint Buchholz úr elbocsátását követően pert indított volt munkáltatójával szemben a Hamburgi Munkaügyi Bíróságon. Az elsőfokú bíróság a felperes keresetének részben helyt adott, a másodfokú bíróság azonban keresetét elutasította, ezért felülvizsgálati kérelmet terjesztett elő, melyet a Szövetségi Munkaügyi Bíróság elutasított. Az elsőfokú eljárás 1974. július 10-től 1975. január 8-ig, a másodfokú 1975. március 13-tól 1978. február 3-ig és a harmadfokú 1978. szeptember 12-től 1979. április 26-ig tartott, azaz az eljárás teljes hossza négy év, kilenc hónap és tizenhat nap volt. Ezek után Buchholz úr több alapvető jog megsértésére hivatkozva, köztük az eljárás hosszát sérelmezve, a Szövetségi Alkotmánybírósághoz fordult, panaszát azonban az Alkotmánybíróság mint elfogadhatatlant elutasította. Miután Buchholz úr az Emberi Jogok Európai Bizottságához[7] fordult jogai megsértése miatt, mely kérelmét elfogadhatónak minősítette, a Német Szövetségi Köztársaság Kormánya annak megállapítását kérte az EJEB-től, hogy nem sértette meg Buchholz úr EJEE-ben foglalt alapvető jogait. Az EJEB ítéletében kifejtette azokat a szempontokat, melyeket figyelembe kell venni akkor, amikor az észszerű pertartam kérdését kell vizsgálni. Eszerint peres eljárások esetében az eljárás hosszának észszerűségét a körülményektől függően kell értékelni. Figyelembe kell venni az ügy objektív bonyolultságát, a felek, valamint az állam közhatalmi szerveinek magatartását az eljárás során, valamint azt is, hogy milyen jelentőséggel bír az ügy a kérelmező számára.[8] Csak az államnak tulajdonítható késedelmek igazolhatják az "ésszerű határidő" követelménye be nem tartásának megállapítását. Az EJEB ítéletében rögzítette hogy a német munkaügyi bíróságok előtt folyamatban volt eljárásban Buchholz úr maga is hozzájárult ahhoz, hogy másodfokú eljárás majd 3 évig tartott, ezen túl a másodfokú eljárás szakaszában Németország általános gazdasági helyzetének romlása következtében a peres ügyek száma jelentősen megnövekedett, mely problémát a kormány a bírói létszám növelésével igyekezett kezelni, így ítéletében azt állapította meg, hogy a Német Szövetségi Köztársaság Kormánya nem sértette meg Buchholz úrnak az EJEE 6. cikkébe foglalt tisztességes tárgyaláshoz való jogát.
A fél mulasztásával kapcsolatban más következtetésre jutott az EJEB a 30210/96. számú, Kudla kontra Lengyelország ügyben 2000. október 26. napján hozott ítéletében. Ebben az ügyben a kérelmezővel szemben 1991. augusztus 8-án büntetőeljárás indult Lengyelországban csalás és okirat-hamisítás miatt, ami miatt előzetes letartóztatását is elrendelték. Miután 1993 februárjában előzetes letartóztatását megszüntették, nem jelentette be lakcímét a hatóságoknak, melyek emiatt megtalálni nem tudták egészen 1993 októberéig. Ekkor egy közlekedési ellenőrzés során a rendőrség azonosította őt és ismételten elrendelték előzetes letartóztatását. A kérelmező többször kérte előzetes letartóztatásának megszüntetését, melyet a bíróság minden alkalommal elutasított, illetve súlyos depresszió miatt gyakran állt a büntetés-végrehajtási intézetben orvosi kezelés alatt, egyszer öngyilkosságot is megkísérelt. Az elsőfokú bíróság 1995. október 6-án hozott ítéletet az ügyben, melyet a másodfokú bíróság 1996. február 22-én hatályon kívül helyezett és az elsőfokú bíróságot új eljárásra utasította. A megismételt elsőfokú eljárás csak 1997 októberében folytatódott a kérelmező 9 vádlottársai közül egyeseknek betudható magatartás miatt. Ezek után az elsőfokú bíróság 1998. december 4-én hozott ítéletet az ügyben a kérelmezőt 6 év börtönbüntetéssel sújtva, mely büntetést a másodfokú bíróság 1999. október 27-én kelt ítéletében 5 évre enyhített. A kérelmező a jogerős ítélettel szemben annak megsemmisítése iránt a lengyel Legfelsőbb Bírósághoz fordult, mely az EJEB jelen ügyben született ítéletének meghozatalakor a kérelemről még nem döntött. A kérelmező 1995. április 12-én az Emberi Jogok Európai Bizottságához fordult emberi jogai megsértése miatt, és mivel kérelmét alaposnak találták, 1999. október 30-án kezdeményezett Lengyelországgal szemben az EJEB előtt. 1999. december 2-án a kérelmező is benyújtotta keresetét az EJEB-hez. A kérelmező az EJEB előtt azzal érvelt, hogy a lengyel bíróságok eljárása nem volt hatékony, szükségtelen volt ügyét 9 vádlottársával együtt tárgyalni. Ennek alátámasztására kiemelte, hogy 98 tanú meghallgatására került sor az eljárás során, azonban ezek közül csak 7 tett az ő vonatkozásában releváns vallomást. A lengyel kormány azzal érvelt, hogy a kérelmező maga is hozzájárult az eljárás elhúzódásához azzal, hogy több tárgyaláson nem jelent meg, illetve 1993 februárjában eltűnt és emiatt csak 1993 októberében lehetett folytatni az eljárást. Ezen túl az ügy bonyolultságát is kérte figyelembe venni. Az EJEB ítéletében kiemelte, hogy az ügy valóban bonyolult volt, azonban álláspontja szerint ez nem indokolhatta az eljárás elhúzódását. Azt elismerte, hogy a kérelmező maga is mulasztott 1993-ban, azonban nem ez volt az oka a pertartam megnövekedésének. Az EJEB felhívta a figyelmet arra, hogy a kérelmező az eljárás jelentős részében előzetes letartóztatásban volt, illetve orvos szakértő által igazoltan súlyos depresszióban szenvedett, mely körülmények miatt a lengyel hatóságoknak különösen gondosan kellett volna eljárniuk. Így az ítélet tanulsága az EJEE 6. cikkének megsértése vonatkozásában az, hogy abban az esetben, ha a kérelmező maga is mulasztott, de a mulasztásával okozott késedelem nem volt jelentős az eljárás teljes tartamához viszonyítva, az EJEB megállapítja az észszerű időn belüli elbíráláshoz való jog sérelmét.[9]
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
