A Jegyző és Közigazgatás szakmai folyóirat 2018. évi 2. számában összefoglaló szakcikket olvashattunk "Jó gyakorlatok az önkormányzatoknál" címmel, amely többek között a feltörekvő helyi önkormányzatok egyes, a közéleti aktivizmus megteremtésében kiemelkedő szerepet betöltő, korszerűnek minősíthető jogintézményeit mutatta be. A korszerű önkormányzati működés megvalósulásában kétségtelenül fontos szerepe van a választók és a helyi önkormányzati apparátus közötti interakció valós, konkrét, eredményeket is felmutatni képes formái kiépítésének, de ugyanígy a társadalmi munkának, a közösségi együttgondolkodás és cselekvés sajátos alakzatainak, a szokásos módszerek melletti újszerű eljárások bevezetésének is.
Az évekkel, évtizedekkel ezelőtt konstituált jogintézmények, mint azt már korábban is feltárták, nem minden esetben töltik be a rendeltetésüknek megfelelő szerepet: ennek oka nem csak a választópolgári oldalban keresendő, a hivatali apparátus részéről is adódhatnak olyan helyzetek, amelyek bénítólag hatnak a közakarat képzésére alkalmas fórumok működésére. A mindkét oldalról felmerülő problémák széles skálája már régóta ismert a szakemberek körében, ennek ellenére általánosítani nem lehet, mert ami az egyik településen működésképtelennek bizonyul, az a másik településen funkcióképes gyakorlattá válhat. Az, hogy a legleleményesebb, szinte akrobatikusnak nevezhető gondolkodáson alapuló új formák egyre inkább teret hódítanak a helyi önkormányzatoknál, előrevetíti azt, hogy a megoldandó problémák nemcsak szám szerint növekedtek az elmúlt években, de bonyolultabbá is váltak, amiket nem minden esetben lehet egy-egy tanácskozás keretében orvosolni, megoldásuk költségigényessége pedig arra készteti a helyi közösségeket, hogy a legváltozatosabb módszerekkel teremtsék elő a szükséges forrásokat - kisebb vagy nagyobb sikerrel.
A hivatkozott cikk bemutatja az utcaközösségek, az utcabizalmi személy rendszerét, melynek lényege abban foglalható össze, hogy a bizalmi embert a helyben lakók választják, ő képviseli az adott utcában élő lakosok problémáit, közigényeit a helyi önkormányzat felé, ily formán információs csatornát képezve a helyhatósággal. Mivel ez a gyakorlat bevált, több település is a bevezetését tervezi.
Kutatásaim során magam is találkoztam ezzel a joggyakorlattal, egyes településeken már az 1990-es években kiépültek az alapjai; így például Siófokon ez időben elterjedőfélben volt az egy-egy utca képviseletében eljáró társadalmi megbízott közmeghallgatás előtti szerepeltetése. A társadalmi megbízott eljárása szükségszerűen az önkormányzati fórumok látogatottsági mutatóinak csökkenését eredményezi. Korábban rendre megjelentek olyan kutatási adatok, amelyek a közéleti inaktivitást mint általános választópolgári magatartást írták le, de a kialakulófélben lévő gyakorlat alapján már akkor látható volt, hogy az inaktivitásnak nemcsak negatív okai vannak (mint például az általános partnerségi hiányérzet, a centripetális politikai erők megjelenése, a forráshiányból eredő problémamegoldási nehézségek felmerülése stb.), de hátteres okai között pozitívak is lehetnek, például éppen a szóban forgó társadalmi megbízott intézményesítése. Több tanácskozásról felvett jegyzőkönyv bizonyítja a társadalmi megbízottként eljáró lakos aktivitását egy-egy településrész vagy utca lakóinak érdekében. E tisztségre célszerű a helyi közügyek iránt érzékenységet mutató, önkifejezésre képes, érdemben leinformálható, a közbizalmat elnyerő személyt megválasztani. Tudomás van olyan esetről, amikor a társadalmi megbízott elhanyagolta megbízatását, ennélfogva az őt megválasztó lakosság nem kis méltatlankodással lemaradt az évi egyszeri közmeghallgatás által nyújtott problémafeltárás és megoldás lehetőségéről.
Ezzel összefüggésben azt is tapasztaltam, hogy a pozitív helyhatósági működés fokmérője nem csupán a fórumok magas látogatottsági szintje, sőt egyes esetekben éppen az alacsonyabb részvétel prezentálja a sikerességet, hanem nagymértékben az is, ahogyan az előterjesztett problémák megoldást nyernek a helyi önkormányzat részéről. Ez pedig kétséget kizáróan erős pénzügyi alapokat feltételez, mert azt azért be kell látnunk, hogy a problémák jelentős része elsősorban (ha nem kizárólagosan) pénzbeli ráfordítással oldható meg. Ugyanakkor szilárd álláspontom, hogy mindazon esetekben, amikor a választópolgári aktivitás pozitív jeleit észleljük egy településen, érdemileg vizsgálni kell azt is, hogy az előterjesztett problémák jellegére tekintettel érkezett-e gyors, hatékony, érdemi reakciókészség a helyi önkormányzat részéről. Ha ez a kívánalom nem valósul meg, a lakosság elidegenedhet az apparátustól, ami a közbizalmatlanság, közelégedetlenség elterjedésének kedvez, egyben kitűnő táptalaja a lakossági passzivitás megteremtődésének.
A közmeghallgatás TV-csatornán keresztül történő közvetítése a városokban napjainkban már nem idegen joggyakorlat. Ebből a gyakorlatból fejlődött ki az elmúlt években a telekommunikáció gyakorlata, ami önmagában véve üdvözlendő lehetne, ugyanakkor a jogintézmény működésének egy alapvető problematikájára is felhívja a figyelmet: arra, hogy a közmeghallgatás törvényi kritériumok mentén működő jogintézmény. Ennek ellenére a gyakorlati megvalósulása többnyire esetleges, mert a törvényi tényállásból adódó joggyakorlás és az ehhez szükségszerűen kapcsolódó személyi igazoltatás feltételeit semmilyen formában nem szabályozza sem a Mötv., sem a szervezeti és működési szabályzatok. Ebből fakadóan bárki aktív részvételi jogo-
- 22/23 -
kat gyakorolhat, s ez fokozottan érvényes a telefonálásra, mert ez esetben végképp nem ellenőrizhető a törvény által előírt személyi jogállás megléte.
Annak, hogy ezt a nagyon fontos kritériumot részleteiben nem szabályozza sem a normatív jog, sem a helyi jog, feltehetően az az oka, hogy a törvényhozó a joggyakorláshoz szükséges személyi hatályt nem tekinti a jogintézmény kardinális aspektusának. Mindez csak úgy fogadható el, ha a törvényhozó a személyi hatályra utaló törvényi kitétel mellőzésével normatív szinten legitimálja a jelenlegi joggyakorlatot.
A jogi feltételek mellett úgy gondolom, hogy a gyakorlati igényeknek is a közvetlen kapcsolat megteremtése köré kellene orientálódniuk. Ha a telefonkapcsolaton keresztül történő joggyakorlás térhódításának a törvényességi felügyelet nem is látja akadályát, számomra nem ilyen egyszerű a képlet, mert elgondolkodtató, hogy a törvényalkotói szándék vajon nem arra irányult-e, hogy a helyi lakosokat és a helyben érdekelt szervezetek képviselőit közérdekű kérdés vagy javaslat esetén legalább évente egyszer a képviselő-testület elé "idézze." Ha máshogy nem, ilyen formában "kényszerítse" a jogosultakat és a képviseleti szervet a közvetlen, személyes találkozásra, melyben felvállalhatók a közösségi vélemények, kiteljesedhetnek a vitahelyzet alapjául szolgáló konfrontációs helyzetek, s ezek minden bizonnyal a felvetett ügyek előrevivői is lesznek.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
