A büntetőjog-tudományban a szerzők álláspontja megegyezik azzal kapcsolatban, hogy a bűncselekmény tárgyi oldalának egyik legfontosabb objektív tényállási eleme az elkövetési magatartás. Ennek két alapformáját különböztethetjük meg: az aktív magatartást, a tevékenységet, emellett pedig a passzív magatartást, a mulasztást, mely kategóriák genus proximuma a cselekmény. Ebben a vonatkozásban megjegyzendő, hogy a Büntető Törvénykönyvről szóló 2012. évi C. törvény (a továbbiakban: Btk.) 4. § (1) bekezdése rendelkezik a bűncselekmény fogalmi elemeiről, miszerint az cselekmény, és a Btk. 4. § (2) bekezdése a társadalomra veszélyesség kapcsán fejti ki, hogy ez a cselekmény tevékenység vagy mulasztás. Ugyan a kettő egymás ellentétjeként fogható fel, mindazonáltal az aktív és passzív magatartásnak büntetőjogi szempontból közös vonásai a következők: egyrészt objektív szempontból a környezetére mindkettővel tud hatni az ember; másrészt szubjektív szempontból akarati viszonnyal kell párosulniuk a bűncselekmény feltételeként.[1]
Természetes, hogy a bűncselekmények széles spektrumát vizsgálva, az elkövetési módozatoknál összességében az aktív magatartások vannak túlsúlyban. Nem hagyhatjuk azonban figyelmen kívül azt a tényt, hogy mind a jogalkotás, mind a jogértelmezés, mind pedig a technológiai fejlődés a mulasztásos elkövetési alakzatok számának növekedését eredményezi. Mi sem mutatja ezt jobban, minthogy míg a korábbi jogalkotások számszerűleg kevesebb olyan tényállást ismertek, melyeknél a mulasztásos alakzat elképzelhető, addig már a Büntető Törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvény (a továbbiakban: régi Btk.) különös részében szabályozott bűncselekmények hozzávetőleg 20%-a elkövethető volt mulasztással is.[2] A Btk. több helyütt absztraktabb megfogalmazása és a jogpolitika változása következtében feltételezhető, hogy a bírói joggyakorlatban is többször fogunk a jövőben találkozni olyan döntésekkel, melyek mulasztást jelölnek majd meg elkövetési magatartásként úgy, hogy korábban nem feltétlenül volt elképzelhető az adott tényállással kapcsolatban ilyen megközelítés. Ez a tendencia akár a dogmatikai kérdések újragondolását is szükségessé teheti, jóllehet a tevőleges és mulasztásos deliktumok nem minden bűncselekménytani kérdés kapcsán viselkednek eltérően.[3]
A mulasztással való elkövetés jelentőségének növekedése és a mulasztás dogmatikai értékelésével kapcsolatos dilemmák indítottak arra, hogy tanulmányomban a mulasztásos bűncselekmények csoportosítási szempontjait vizsgáljam új dogmatikai megközelítésben.
A mulasztással megvalósított bűncselekmények tekintetében Európa-szerte a különböző nemzetek büntetőjoga, hagyományosan kettős felosztást követ. Ennek a sémának a német jogirodalomban kidolgozott "echt" - "unecht", azaz valódi - nem valódi, másként tulajdonképpeni - nem tulajdonképpeni mulasztás kategóriái képezik alapját.[4] Így például "echt" - "unecht" megkülönböztetést használnak a német[5], osztrák[6] és svájci[7] büntetőjogban, de a holland "eigenlijke" - "oneigenlijke" [8] vagy például az olasz "proprio" -
- 164/165 -
"improprio" [9] is ezt a kettősséget szimbolizálja. A magyar jogelmélet az előzőek mintájára a tiszta- és vegyes mulasztási bűncselekmények fogalompárját dolgozta ki és alkalmazza.[10]
A hivatkozott művek alapján is megfigyelhető, hogy nem teljesen egységes a mulasztásos bűncselekmények két csoportba való besorolása. A disszonancia a valódi és nem valódi mulasztási bűncselekmények kapcsán már az egyes szerzők által használt definíciók és értelmezések szintjén is kimutatható. Az egyik szemlélet tartalmára szóljon kettő példa. A Johannes Wessels - Werner Beulke szerzőpáros által írt tankönyv definíciója alapján a kötelező normák megsértése és a törvény által előírt tevékenység elmulasztása alapozza meg a büntetőjogi felelősséget a valódi mulasztás esetén.[11] Ezzel szemben a nem valódi mulasztás bűncselekményének tartalma az, hogy a mulasztó mint az eredmény megakadályozásáért felelős személy kezeskedik a bűncselekmény megakadályozásáért és mulasztását úgy kell értékelni, mint a törvényben előírt magatartás tevésének megvalósulását.[12] Ehhez hasonlóan Diethelm Kienapfel tankönyve úgy fogalmazza meg az "echt" mulasztást, hogy a törvény büntetéssel fenyegeti a szükséges tevékenység nem teljesítését.[13] Az "unecht" mulasztásról ugyanakkor úgy nyilatkozik, hogy a törvény büntetéssel fenyeget egy szükséges tevékenység nem teljesítése által okozott eredményt.[14] Megjegyzem, a definícióalkotások gyakorta a Hans-Heinrich Jescheck és Thomas Weigend szerzőpáros által írt tankönyv megfogalmazását osztják, mely a példaként felhozott művek hivatkozásaiból is kitűnik. Ezek alapján az állapítható meg, hogy a többségi álláspont azt vallja, hogy az "echt" - "unecht" megkülöböztetés az eredmény szempontjából mutat különbséget.
A fentiekkel szemben egyes szerzők eltérő álláspontra helyezkednek. Walter Gropp felfogása szerint a valódi mulasztási bűncselekményeket közvetlenül a büntetőjogi tényállásnak kell leírnia.[15] Felfogása szerint a nem valódi mulasztásos bűncselekményeket mint olyat sem a büntetőtörvénykönyv, sem a mellékes büntetőrendelkezések nem írják körül a tényállás szintjén.[16] Uwe Murmann az "echt" mulasztási bűncselekményről megállapítja, hogy azokat a különös részi tényállás írja le és egyenesen "Jedermanns-Delikte" kifejezéssel illeti őket szemléltetve azt, hogy ezek bárki által elkövethető bűncselekmények. Hozzáteszi, hogy ilyenkor az elkövető nem sért különös kötelezettséget, hanem egy általános kötelezettsége van, mely a szolidaritáson alapszik.[17] Az "unecht" mulasztási bűncselekmények ellenben kapcsolódnak a különös részi tényállásokhoz, melyekben az aktív magatartásokat ismertetik. Ezen tényállások hatályát a német büntetőtörvénykönyv (a továbbiakban: német Btk.)[18] 13. §-a kiterjeszti a mulasztásra, ha annak követelményei teljesülnek.[19]
Mindezeket összeolvasva tanácsos az "echt" - "unecht" mulasztási bűncselekmények elhatárolását két külön csoportosításban kezelni. Az elterjedtebb szemlélet - melyet a Wessels - Beulke szerzőpáros és Kienapfel műveit hozom példának - nevezhető materialista- vagy eredményszemléletű felfogásnak, lévén az eredmény tekintetében tesz különbséget a két kategória között. Ezzel szemben a Gropp és Murmann műveivel igazolt elhatárolást tekinthetjük kifejezési- vagy formálszemléletnek, mivel ez a felfogás inkább fókuszál a mulasztási bűncselekmény büntetőjogi rendelkezésben történő megjelenítésére.
A magyar büntetőjogi dogmatika egyértelműen materiális felfogásúnak tekinthető a kérdésben. Ennek okán a mulasztással megvalósítható bűncselekmények bemutatása jelen tanulmányban először a tiszta és vegyes mulasztási kategóriák összehasonlításával történik az eredményszemléletű felfogásban, ezt követően pedig sor kerül az elkövetési magatartás szempontjából történő csoportosításra. [20] Érdekességként az elkövetési magatartás ka-
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
