A 2013. évi CCL. törvény 2. §-ának (2) bekezdésével a Cstv. 49. §-a kiegészül az (1a) bekezdéssel, mely előírja, hogy ha a felszámolási értékesítés során az értékesítendő vagyonban föld, illetve tanya van, ezek értékesítésére a mező- és erdőgazdasági földek forgalmáról szóló törvényben és végrehajtási rendeletében meghatározott szabályokat kell alkalmazni. A fenti módosítás, valamint a Földforgalmi törvény 2014. május 1-jétől hatályba lépő 35. §-a szerint tehát a felszámoló a jövőben saját maga nem pályáztathatja vagy árvereztetheti az adós földnek illetve tanyának minősülő vagyoni eszközeit, hanem meg kell keresnie a mezőgazdasági igazgatási szervet, akinek a jogkörébe tartozik az árverés lefolytatása. A mezőgazdasági igazgatási szerv kötelezettsége, hogy megvizsgálja, az árverési vevő szerzőképessége, illetve az elővásárlásra jogosultként bejelentkező személy elővásárlási joga fennáll-e, és az árverési vétel nem eredményezi-e a Földforgalmi törvényben szigorúan szabályozott tulajdonszerzési korlátozás megsértését, vagy megkerülését. Ha a tulajdonszerzést jóváhagyja, egyúttal az árverési jegyzőkönyvet is záradékolja és megküldi azt a felszámolónak, majd a jegyzőkönyv szerinti vételárat is átutalja a felszámolónak. Ha a mezőgazdasági igazgatási szerv megtagadja az árverési vevő javára a tulajdonszerzés jóváhagyását, vagy az árverés sikertelen, a föld az állam tulajdonába és a Nemzeti Földalapba kerül. Ilyen esetben a földalapkezelő szerv a mezőgazdasági igazgatási szerv megtagadó döntését tartalmazó jogerős határozat, illetve a sikertelenséget igazoló jegyzőkönyv közlését követő 30 napon belül köteles a becsértéket a felszámoló részére átutalni.
Visszautalva az elemzés elején kritikával illetett kodifikációs hibára, ebben a tanulmányban az utolsó felemlített módosítás a 2013. évi CCL. törvény 3. §-ának rendelkezése, melynek alapján 2014. május 1-jétől a Cstv. 4. § (3) bekezdés c) pontja úgy rendelkezik: "nem tartozik a gazdálkodó szervezet vagyonába: a kárpótlás céljára elkülönített föld, a törvényben meghatározott földalap és a kárpótlási árverésre kijelöléssel nem érintett, illetve a kárpótlási árverésből visszamaradt földterület".
A 2013. évi CCLII. törvény ("Saláta-törvény") 91. §-ához fűzött - igencsak sommás - indokolás szerint a csődeljárásról és a felszámolási eljárásról szóló 1991. évi XLIX. törvény (továbbiakban: Cstv.) módosítására főként a Polgári törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (új Ptk.) "zálogjogi, dologi biztosítékokra vonatkozó szabályozásának változása miatt került sor".
Röviden a polgári törvénykönyv legfontosabb változásairól:
Az új szabályozás egyik jogpolitikai célja az volt, hogy visszaszorítsa a fiduciárius biztosítékok alkalmazását, ezért az új Ptk. 6:99. §-ában semmisnek minősítette azokat a kikötéseket, amelyek - a pénzügyi biztosítékokról szóló irányelvben meghatározott biztosítéki megállapodások kivételével - pénzkövetelés biztosítása céljából tulajdonjog, más jog, vagy követelés átruházására, vételi jog alapítására irányulnak. Az új törvénykönyv "ezeket a fiduciárius biztosítékokat azért tekinti érvénytelennek, mert azokkal a hitelező az adós rovására több jogot szerez, mint amennyi a követelésének biztosításához szükséges és jogilag indokolt". Az alapvető dologi hitelbiztosítéknak a zálogjogot tekinti, mert az "nem fosztja meg az adóst a tulajdonától, az érintettek (elsősorban a hitelező és az adós) érdekeit kiegyensúlyozottan figyelembe veszi, és a zálogjogosult hitelező számára rendezett elsőbbségi kielégítési jogot biztosít "[1]
A új Ptk. az Ötödik könyvének Harmadik részében rögzíti a korlátolt dologi jogok szabályait, köztük a zálogjogot. A korábbi Polgári törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvényhez (régi Ptk. rendelkezéseihez) képest megszüntet két zálogfajtát: a vagyont terhelő zálogjogot és az önálló zálogjogot.
A vagyont terhelő zálogjog (régi Ptk. 266. §) egyik legfontosabb ismérve az volt, hogy a zálog tárgya a vagyon egésze vagy annak önálló gazdasági egységként működtethető része körülírással volt meghatározva. Ez lehetőséget teremtett arra, hogy a zálogtárgyak egyes elemei a zálogkötelezett rendes gazdálkodása körében cserélődjenek. Ezt a gazdasági szempontból fontos elemet az új Ptk. úgy őrizte meg, hogy (az ingatlanok, a lajstromozott dolgok és jogok kivételével) lehetővé tette a hitelbiztosítéki nyilvántartásba bejegyzett zálogjog tárgyainak körülírással történő meghatározását (új Ptk. 5:102. §). Ez esetben a zálogjog tárgyát mindenkor azok a körülírásnak megfelelő
- 11/12 -
dolgok, jogok és követelések alkotják, amelyek éppen a zálogkötelezett tulajdonában vannak. A gazdálkodással foglalkozó társaságok tehát továbbra is hitelfedezetül adhatják a forgóeszközeiket és vevő-követeléseiket anélkül, hogy ez akadályozná a tevékenységüket. A vagyont terhelő zálogjog megszüntetését indokolta az is, hogy a zálogjogosultat megillető, a vagyon egységének fenntartásával történő kielégítési mód a bírósági végrehajtásban és a zálogjog bíróságon kívüli érvényesítése során nem működött, csak a zálogkötelezett valamennyi hitelezőjére kiterjedő kollektív igényérvényesítés során, a fizetésképtelenségi eljárásokban volt megfelelően alkalmazható.
A felszámolási eljárásokban azokra a hitelezőkre, akiknek a követelése vagyont terhelő zálogjoggal volt biztosítva, a Cstv. 49/D. § (2) bekezdésében és a Cstv. 57. § (1) bekezdés b) pontjában rögzített kielégítési szabályok vonatkoztak. Ezeknek a törvényhelyeknek a 2013. évi CCLII. törvény 91. § (11) és (13) bekezdéseivel történő módosítása következtében 2014. március 15-től azokra a zálogjogosultakra, akiknek a követelését a hitelbiztosítéki nyilvántartásba bejegyzett, körülírással meghatározott zálogtárgyak biztosítják, ugyanezek a kielégítési szabályok lesznek az irányadóak: azaz a körülírással meghatározott és hitelbiztosítéki nyilvántartásba bejegyzett zálogtárgyak értékesítéséből befolyt vételárból levonásba helyezhető a zálogtárgy megőrzésének, állagmegóvásának és értékesítésének költségei, valamint a felszámoló arányos díja, majd a fennmaradó rész 50%-át köteles a felszámoló a biztosított követeléssel rendelkező hitelezőnek kifizetni. Ez a külön kielégítési jog azonban csak akkor illeti meg a biztosított igénnyel bíró hitelezőt, ha nem minősül az adós gazdálkodó szervezet vezető tisztségviselőjének, vezető állású munkavállalójának vagy azok közeli hozzátartozójának, élettársának, valamint az adós többségi befolyása alatt álló gazdálkodó szervezetnek. A fenti külön kielégítési mód nem alkalmazható akkor sem, ha a zálogjog jogosultja a gazdálkodó szervezet többségi befolyással rendelkező tagja (részvényese), és a zálogjoggal biztosított követelés a fizetésképtelenséggel fenyegető helyzet bekövetkeztét követően keletkezett. Amennyiben a körülírással meghatározott zálogtárgy értékesítéséből származó nettó bevétel 50%-át a hitelező a követelésének részkielégítéseként megkapta, a fennmaradó követelését - a bevétel további nettó 50%-a erejéig - a felszámoló a Cstv. 57. § (1) bekezdés b) pontjába átsorolja, majd az az általános szabályok szerint kerül kielégítésre.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
