Tanulmányom első részében a kémiai kasztrálás, mint büntetőjogi szankció kialakulásának rövid történeti áttekintését kívánom bemutatni a világ több országában való jogalkotási és joggyakorlati fejlődésének áttekintésével. Ezt követően, pedig a jelenleg is alkalmazott gyakorlatot szeretném megismertetni az olvasóval, néhány általam kiválasztott olyan ország eljárásainak bemutatásával, ahol már évek óta büntetőjogi szankcióként alkalmazzák a kémiai kasztrálást, azonban mindenhol más-más, esetenként teljes eltérő szabályozással.
A kémiai kasztrálásra mondhatjuk, hogy alapvetően a modern kor vívmánya, azonban a kasztrálás, mint szigorú büntetési forma először Kr. e. 1955-1913 körül vált hivatalos jogszabállyá, amikor Hammurabi babiloni király az ősi megtorló törvényt, a lex talionist - ismertebb nevén "szemet szemért, fogat fogért" - érvényesítette. Idővel a kasztrálás általánosságban az erkölcsi bűnök büntetésének eszközévé vált, Egyiptom pedig ugyanezt a büntetést szabta ki a szabad nő megerőszakolásáért. A kasztráció volt a büntetés a nemi erőszakért egészen a középkorig Angliában és Nyugat-Európában. Az 1572. augusztus 24-i Szent Bertalan-mészárlás után azonban a kasztrációt erkölcsi bűnök büntetéseként előíró törvények több száz évre, egészen a huszadik század elejéig elhalványultak.[2]
Az Egyesült Államok alapítása óta nagy figyelmet fordít a kasztrációra, mint a szexuális bűnelkövetők büntetésének és rehabilitációjának kettős formájára. Thomas Jefferson úgy vélte, hogy a büntetőjogi ítéletek túlságosan szélsőségesek, és hogy a büntetéseknek arányban kell állniuk az elkövetett bűncselekményekkel. Úgy vélte, hogy a halálbüntetés mindenütt jelen lévő alkalmazása megfosztja a polgárokat a rehabilitáció lehetőségétől, és nem riasztja el őket a bűnözéstől. Következésképpen 1778-ban törvényjavaslatot nyújtott be Virginiában, amely a nemi erőszak, a többnejűség és a szodómia büntetését halálbüntetésről férfi esetében kasztrációra, vagy ha nő, akkor "orrának porcán egy fél hüvelyk átmérőjű lyuk átvágására". A törvényjavaslatot végül elutasították, és az állam megtartotta a halálbüntetést. Bár Virginia eredetileg nem fogadta el Jefferson javaslatát, az Egyesült Államok volt az első ország, amely megújította a kasztrációs törvényeket, mint a megtorló büntetés egyik formáját. Bár az államok többsége nem fogadta el a kasztrációt mint megtorló büntetést, nem sokkal később különböző államok más okokból elkezdték előírni a bűnözők kasztrálását.[3]
A modern kasztráció és a sterilizáció fogalma nagyjából egy időben jelent meg Svájcban és az Egyesült Államokban az 19. század végén. Svájcban az első szexuális bűnözőt 1892-ben kasztrálták egy elmegyógyintézetben. Az Egyesült Államokban egy indianai orvos 1899-ben kezdett el műtétet végezni rabokon, hogy kigyógyítsa őket szexuálisan helytelen viselkedésükből.
Európában, bár néhány országban már végeztek műtéteket a szexuális bűnözők kasztrálására, a kasztrációs törvényt elsőként Dánia vezette be 1929-ben. E törvény elfogadása mögött a terápiás előnyök álltak, nem pedig a bűnözők elrettentése vagy megtorlása. A kasztrálás feltétele az olyan szexuális vágy volt, amely kockázatot jelent a közösségre vagy mentálisan károsította a személyt. A dán törvény 1935-1967 között engedélyezte a kényszerkasztrációt, de a gyakorlatban soha nem alkalmazták, és ezt a rendelkezést 1967-ben módosították. Mindazonáltal az ebben az időszakban kasztrált személyek többsége határozatlan idejű börtönbüntetését töltötte, és a műtét volt a szabadulásuk feltétele. Dániát követően számos más európai ország is elfogadott olyan törvényeket, amelyek lehetővé tették a szexuális bűnözők kasztrálását, így Németország (1933), Norvégia (1934), Finnország (1935) és Svédország (1944). A kasztrálás szabályozása általában nem a büntető törvénykönyv része volt, hanem inkább az orvosi törvényekben rögzítették, ami az eljárás terápiás jellegére utal (szemben a büntetéssel).[4]
A 20. század második felében a sebészeti kasztráció használata jelentősen csökkent a visszafordíthatatlan jellege, a tény, hogy klinikai bizonyítékok szerint nem mindig hatékony a nem megfelelő szexuális viselkedés csökkentésében, valamint a visszafordítható gyógyszerek elérhetősége miatt a sebészeti kasztráció néhány évtizedig nem volt a gyakorlati alkalmazás része. Meglepő módon azok az emberek, akik újra a közbeszéd középpontjába állították, maguk az elkövetők voltak, akik a börtönbüntetés helyett az eljárást kérték. Larry Don McQuay nagy nyilvánosságot kapott esete, amikor egy feltételes szabadlábra helyezés előtt álló szexuális bűnöző kasztrálási kérelmét és az azt követő elutasítást érintette, és nagymértékben felelős azért, hogy a törvényhozás országszerte törvénybe iktatta a kémiai kasztrációra vonatkozó jogszabályokat.[5]
Larry Don McQuay iskolabuszsofőr volt a texasi San Antonióban, akit eredetileg nyolc év börtönre ítéltek,
- 647/648 -
mert 1989-ben molesztált egy hatéves kisfiút. McQuay beismerte, hogy több mint 200 gyermeket molesztált, és könyörgött Texas államnak, hogy műtéti úton kasztrálják ki, hogy a börtönből szabadulva ne folytassa a gyermekek molesztálását. Texas elutasította a kérését. McQuay ezután nekilátott, hogy pénzt gyűjtsön a műtét magánúton történő elvégzéséhez, azonban nem talált olyan orvost, aki hajlandó lett volna elvégezni a műtétet. McQuay csak hat évet töltött ki a büntetéséből, és 1996-ban "jó magaviseletért" szabadult a börtönből, annak ellenére, hogy nyilvánosan kijelentette, hogy "nemcsak újra molesztálni fogja, hanem meg is fogja ölni az áldozatait, hogy megakadályozza, hogy tanúskodjanak ellene". Reagálva arra, hogy a texasi bíróság elutasította McQuay azon kérelmét, hogy szabadulása előtt kasztrálják, a kaliforniai törvényhozás törvényt fogadott el, amely előírja a kémiai kasztrálást a feltételesen szabadlábra helyezett, a visszaeső gyermekmolesztálók számára.[6] 1997 óta kilenc állam hozott olyan törvényt, amely lehetővé teszi a szexuális bűnözők kémiai vagy sebészeti kasztrálását.
A szexuális bűncselekményt elkövetők önkéntes vagy kötelező műtéti kasztrálását számos amerikai államban és számos európai országban gyakorolták, köztük Dániában, Norvégiában, Észtországban, Finnországban, Izlandon, Lettországban, Hollandiában, Svájcban és Németországban. A hatékonyságról nincsenek megbízható adatok. A rendelkezésre álló adatok áttekintése szerint azonban, az 1 és 35 év közötti követési időszakokban a műtéti kasztráció után 2,5-7,5 százalékos visszaesési arányt találtak, szemben a "kezeletlenül" maradt elkövetők 60-84 százalékával. Bár felhasználása visszaszorult, a nemi bűnelkövetők műtéti kasztrálása még mindig előfordul, beleértve a nyugati országokat is. Jelenleg a nemi elkövetők önkéntes műtéti kasztrálása Kaliforniában, Floridában, Iowában, Louisianában és Texasban törvényes. Európában továbbra is korlátozottan használják Németországban, és elterjedtebb a Cseh Köztársaságban, ahol 2001 és 2006 között több mint 50 nemi elkövető[7] műtéti kasztráláson esett át.[8]
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
