Az Alkotmánybíróságot érintő változások eredményeként, 2012. január 1-jétől az alkotmányjogi panasz alapjogvédelmi rendszerben betöltött helye és szerepe jelentős mértékben átalakult. Az alkotmányjogi panasz - részben az utólagos normakontroll hatáskör actio popularis jellegének elhagyásával - a testület jellegadó hatáskörévé vált, és egyúttal annak munkájában az absztrakt alapjogvédelmi szemléletről az individuális alapjogvédelemre helyezte a hangsúlyt.
Az alkotmányjogi panaszra vonatkozó szabályozás legtöbb értelmezési nehézséget jelentő, vitára okot adó, valamint a legtöbb kérdést felvető eleme kétség kívül a normatív alkotmányjogi panasz kivételes esete. Jelen tanulmány arra vállalkozik, hogy feltárja a normatív panasz e formájának bevezetése mögött meghúzódó jogalkotói szándékot, és bemutassa a vonatkozó jogi rendelkezésekben rejlő értelmezési nehézségeket. Kísérletet tesz arra, hogy jogdogmatikai megfontolásokkal választ találjon a felmerülő kérdésekre, és a joggyakorlat számára hasznosítható megállapításokkal járuljon hozzá ahhoz, hogy e kivételes lehetőség is kellően sikeres alapjogvédelmi eszközzé váljon.
Az alkotmányjogi panaszra vonatkozó jogi szabályozás alapja az Alaptörvény, amely a panasz két típusát különbözteti meg: egyrészt a normatív alkotmányjogi panaszt, amely szerint az Alkotmánybíróság az egyedi ügyben alkalmazott jogszabálynak az Alaptörvénnyel való összhangját vizsgálja felül,[1] másrészt az individuális, vagy más néven valódi alkotmányjogi panaszt,[2] amelynek megfelelően a testület felülvizsgálja a bírói döntés Alaptörvénnyel való összhangját. Magyarország Alaptörvényének Átmeneti Rendelkezései 22. cikke némiképp pontosítja az említett két alkotmányjogi panasz típus fogalmát, és a normatív alkotmányjogi panaszt két altípusra bontja. E szerint az Alaptörvény 24. cikk (2) bekezdés c) pontjában meghatározott alkotmányjogi panasz egyrészt az indítványozó Alaptörvényben biztosított jogát sértő, bírósági eljárásban alkalmazott jogszabály ellen az indítványozó jogorvoslati lehetőségeinek kimerítését követően, valamint jogorvoslati lehetőségeinek hiányában benyújtott panasz.[3] Másrészt normatív alkotmányjogi panasznak tekintendő az indítványozó Alaptörvényben biztosított jogát sértő, egyedi ügyben közvetlenül, bírói döntés nélkül alkalmazott vagy hatályosuló jogszabály ellen az indítványozó jogorvoslati lehetőségeinek kimerítését követően vagy jogorvoslati lehetőségeinek hiányában benyújtott panasz.[4] A valódi alkotmányjogi panasz fogalmát pedig akként határozza meg, hogy az nem más, mint az indítványozó Alaptörvényben biztosított jogát sértő, az ügy érdemében hozott bírói döntés vagy bírósági eljárást befejező egyéb döntés ellen, az indítványozó jogorvoslati lehetőségeinek kimerítését követően, vagy jogorvoslati lehetőségeinek hiányában benyújtott panasz.[5]
Az Alkotmánybíróságról szóló 2011. évi CLI. törvény (a továbbiakban: Abtv.) részletszabályaival tovább pontosítja az alkotmányjogi panasz fogalmát. E szerint normatív alkotmányjogi panasszal az az egyedi ügyben érintett személy vagy szervezet fordulhat az Alkotmánybírósághoz, akinek vagy amelynek az ügyben folytatott bírósági eljárásban alaptörvény-ellenes jogszabály alkalmazása folytán az Alaptörvényben biztosított jogának sérelme következett be, és jogorvoslati lehetőségeit már kimerítette, vagy jogorvoslati lehetőség nincs számára biztosítva.[6] Ettől eltérően azonban az Alkotmánybíróság eljárása kivételesen akkor is kezdeményezhető, ha az alaptörvényellenes jogszabály alkalmazása vagy hatályosulása folytán közvetlenül, bírói döntés nélkül következett be a jogsérelem, és nincs a jogsérelem orvoslására szolgáló jogorvoslati eljárás, vagy jogorvoslati lehetőségeit az indítványozó már kimerítette.[7 ]A jogalkotó a törvényben a normatív alkotmányjogi panasz egy újabb altípusát nevesíti, amikor kimondja, hogy a legfőbb ügyész Alkotmánybírósághoz fordulhat az ügyész részvételével lefolytatott egyedi ügyben alkalmazott jogszabály Alaptörvényben biztosított jogok sérel-
- 470/471 -
mét okozó alaptörvény-ellenességének vizsgálata érdekében, ha a jogosult maga nem képes jogainak védelmére, vagy a jogsérelem a személyek nagyobb csoportját érinti.[8] Valódi alkotmányjogi panasszal az alaptörvény-ellenes bírói döntéssel szemben az az egyedi ügyben érintett személy vagy szervezet fordulhat az Alkotmánybírósághoz, akinek az ügy érdemében hozott döntés vagy a bírósági eljárást befejező egyéb döntés az Alaptörvényben biztosított jogát sérti, és jogorvoslati lehetőségeit már kimerítette, vagy jogorvoslati lehetőség nincs számára biztosítva.[9] Az alkotmányjogi panasz fogalmának értelmezéséhez elengedhetetlen annak a törvényi rendelkezésnek a segítségül hívása, amely szerint egyedi ügynek a természetes személy, a jogi személy vagy jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet jogát vagy kötelezettségét, jogos érdekét vagy jogi helyzetét érintő vagy eldöntő bírósági eljárás minősül.[10] Utóbbi rendelkezéssel a jogalkotó keretbe foglalja az alkotmányjogi panasz indítványozásának lehetőségét, és alapfeltételként - főszabály formájában - a bírósági eljárás meglétét követeli meg. A hatályos jogi környezet áttekintésével megállapítható, hogy az alkotmányjogi panasznak két nagy alaptípusa intézményesült, jelesül a normatív alkotmányjogi panasz, és az individuális, vagy más néven valódi alkotmányjogi panasz. A normatív alkotmányjogi panasznak pedig további három változata alakult ki, nevezetesen a normatív panasz korábban ismert formája,[11] a normatív alkotmányjogi panasz kivételes esete, és az ügyészi kezdeményezésre benyújtható panasz.[12]
Az alkotmányjogi panasz kivételes esetének szabályozása mögött meghúzódó jogalkotói indok szoros kapcsolatban áll az alkotmánybírósági hatáskörök változásával. Mint az ismeretes, 2012. január 1-jét megelőzően az Alkotmánybíróság tevékenységében a normakontroll hatáskör rendelkezett kiemelkedő szereppel.[13] E hatáskörön belül is különös jelentősége a bárki által, egyéni érintettség nélkül indítványozható, úgynevezett actio popularisnak, vagyis az absztrakt utólagos normakontrollnak volt, amely az alkotmánybírósági eljárások jelentős részét jelentette, és számos, a jogtudomány szempontjából kiemelkedően fontos döntés alapját adta.[14] E hatáskör actio popularis jellegének Alaptörvényből és ennek következményeként az új alkotmánybírósági törvényből történő elhagyása a jogalkotási folyamat egyik legvitatottabb tárgyköre volt. Az ehhez kapcsolódó kritikai megjegyzések[15] - az alkotmánybírósági normakontroll alá vonható jogszabályok korlátozása miatt[16] - elsősorban alkotmányvédelmi aggályokat vetnek fel.[17]
Az utólagos normakontroll kezdeményezési lehetőségeinek visszaszorításával egyidejűleg (mind személyi, mind tárgyi vonatkozásban) az alkotmányvédelem csak akkor lehet hatékony, ha az említett hatáskörcsorbítások más hatáskörök bővítése által kompenzálódhatnak. Ennek a hazai szabályozásban megjelenő módja az alkotmányjogi panasz ún. teljes körű bevezetése volt, ami elsősorban azt jelenti, hogy nemcsak a jogszabályok lehetnek az alkotmányossági felülvizsgálat tárgyai, hanem a jogalkalmazás, a bírói döntés is. E hatáskör bevezetése alapjogvédelmi szempontból kifejezetten előnyös, azonban az alkotmányjogi panasz-
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
