IOS Press, Amsterdam-Oxford, 2005. 171 p.
Talán nem elhamarkodott és túlzó az az állítás, hogy a Magyar Köztársaság az elektronikus közigazgatás fejlesztésének 2003 óta tartó folyamatában fordulóponthoz, vagy legalábbis a fordulópont lehetőségéhez érkezett. Ezt az állítást két tény is alátámasztja: egyrészt a Kormányzati Portál által nyújtott ügyfélkapu szolgáltatásra immár több mint 600 ezer állampolgár regisztrált, amely jelzi az elektronikus közszolgáltatások széles körű bevezetéshez szükséges kritikus tömeg kialakulását, a felhasználói igény meglétét. Másik tényezőként azonosítható a szabályozási oldalon a Kormány által az Országgyűlés 2008 őszi ülésszakára vonatkozó törvényalkotási programjában meghatározott cél, amely szerint az elektronikus közszolgáltatásokról külön törvényalkotásra kerül sor, ez ugyanis jelzi a magyar közigazgatásban az elektronikus szolgáltató közigazgatás jogi megalapozásának lehetőségét és az ehhez szükséges kormányzati és jogalkotási szándékot, hogy széles körű fejlesztések történjenek az eddigi, "fontolva haladó" gyakorlattal szemben.
A magyarországi elektronikus közigazgatás a fent említett két fontos tényező ellenére is még mindig jelentős lemaradást tanúsít az Európai Unió más tagállamaihoz - így többek között Ausztriához, Észtországhoz és Nagy Britanniához - képest. Erre tekintettel, a sikeres jogalkotás érdekében lényeges annak az áttekintése, hogy a széles körű igényként jelentkező elektronikus kormányzás és közigazgatás bevezetése milyen általános tapasztalatokat eredményez. Azonosítani kell a társadalmi és gazdasági fejlettségből eredő akadályokat, amelyek a folyamatot önmagukban nem akadályozzák, viszont figyelmen kívül hagyásuk komoly fejlesztési kudarcokat eredményezhetnek, s megakaszthatják a fejlődési folyamatot, csökkentve ezáltal az adott ország versenyképességét is.
A nemzetközi tapasztalatok összefoglalását adja a brüsszeli székhelyű Nemzetközi Közigazgatás-tudományi Intézet (International Institute of Administrative Sciences, IIAS) a közigazgatás-tudomány aktuális kérdéseivel foglalkozó könyvsorozatának 28. kiadványában az új technológiák közigazgatásban történő alkalmazásának problémáival, az egyes államok fejlődési szintkülönbségeivel és azok ellensúlyozására kialakított stratégiák-
- 135/136 -
kal foglalkozó kiadványa. A kötetben szereplő tanulmányok részben az IIAS 2001-2004 közötti, azonos témájú kutatási programjának eredményeit összegzik, részben pedig a kutatási program zárásaként Szöul-ban megtartott 26. Nemzetközi Közigazgatástudományi Konferencia "A közigazgatás digitális megosztottságának áthidalása" című szekciójában elhangzott előadásokból kerültek kiválasztásra. A kötetben ennek megfelelően két-három átfogó tanulmány mellett alapvetően az egyes országok elektronikus kormányzati fejlődésének és az ehhez kapcsolódó jelenségeknek a leírását találja az olvasó. A kötet szerkesztői a két rendezvény alapján két témakörbe osztották a tanulmányokat. Míg az első rész az elektronikus kormányzat fejlesztésének sikeréhez szükséges feltételek vizsgálatát helyezi előtérbe, addig a második részben olvasható tanulmányok köre azzal foglalkozik, hogy az új technológiák alkalmazása az egyes országok közigazgatásában (is) tapasztalható ún. "digitális megosztottság" leküzdésében milyen szerepet játszhat. A kötet bemutatásának célja az elektronikus kormányzat nemzetközi fejlődési irányainak bemutatásán túl ezért azon tapasztalatok és hasznosítható ismeretek összegzése, melyek a magyar elektronikus kormányzás fejlődését elősegíthetik.
Az elektronikus kormányzat fejlesztésének sikeréhez szükséges feltételek vizsgálatát a kötet szerzői öt, az elektronikus kormányzás eltérő fejlődési szintjén található ország - így San Marino, Kanada, Spanyolország, Görögország és Japán - példájával mutatják be. A tanulmányokban szereplő számos példa, illetve gyakorlati alkalmazás közül a magyar elektronikus kormányzás szempontjából kiemelendő a San Marino-ban kialakított ‘Carta Azurra', amely a bankszektor és az egészségügyi igazgatás által nyújtott szolgáltatások igénybevételét egyaránt lehetővé teszi, valamint a Kanadában működő, a felhasználókat csoportosító és ennek megfelelően eltérő kapcsolódási pontokat nyújtó egyablakos, elektronikus ügyintézési rendszer. További érdekes megoldás a Katalóniában működő regionális elektronikus közigazgatási rendszer, az "Oberta", amely a hozzáférés technológiájától függetlenül együttesen nyújtja a helyi és területi önkormányzati rendszer elektronikus ügyintézési formáit. Végül két, jelentősen eltérő fejlődési mintát kell a tanulmányokból kiemelni, egyrészt a görög elektronikus közigazgatás emberi és technológiai tényezőkkel hátráltatott fejlődését, amellyel szemben a kimagasló ipari fejlettségű japán társadalom elektronikus közigazgatása által használt űrtechnológiai megoldások állnak, így többek között a közlekedés, földrajzi adatok hasznosítása, kommunikációs hálózatok alakítása és a meteorológiai előrejelzés területén. Ez utóbbi japán példánál külön meg kell említeni az elektronikus köz-
- 136/137 -
igazgatásban alkalmazott űrtechnológiai megoldások bevezetést megelőző kiterjedt költségvizsgálatát, az ehhez kapcsolódó technológiai transzfer elősegítését és a gazdasági szektornak az érdekazonosságon alapuló integrálását.
A kötet második részét képező - a közigazgatás "digitális megosztottságával" foglalkozó - tanulmányok részben az első rész, elektronikus közigazgatási sikereket felvázoló tanulmányok ellenpontját, egyfajta kritikus olvasatát is jelentik. Ez többek között annak is köszönhető, hogy két tanulmány az elektronikus kormányzat fejlesztésének sikerei mellett azok árnyoldalait, illetve az azzal szemben tapasztalható kulturális ellenérzéseket vázolja, míg a másik két itt szereplő elemzés Tanzánia és Brazília erőfeszítéseit mutatja be ezen a téren. Ezen kérdések - mint ahogy maga az elektronikus kormányzat kialakítása és fejlesztése is - nem választhatók el az adott ország társadalmi-gazdasági fejlődésének szintjétől és belső folyamataitól.
A magyar elektronikus kormányzás fejlesztése szempontjából lényeges tartalmat hordoz különösen az elektronikus kormányzás pozitív és negatív hatásaival és a fejlődő országokban a tartós fejlődés megteremtésének lehetőségeivel foglalkozó tanulmány, amikor azonosítja az ehhez kapcsolódó stratégiákat és kifejti, hogy a "digitális megosztottság" a társadalom digitálisan képzett, illetve képzetlen rétegei között a tudás és erőforrások terén fennálló hozzáférési különbség. Ez a különbség korábban is fennállt, újdonságot csupán a digitalizáció jelent, viszont ez az új tényező - megfelelő alkalmazása esetén - ugyanakkor a hagyományos társadalmi megosztottság és lemaradás megszüntetésére alkalmassá teheti a kormányzati fejlesztési programokat. A kormányzat feladata ezen a téren kétirányú, elsősorban a saját szolgáltatásait és teljes működését szükséges digitális platformokra kell áthelyeznie, másodsorban az elektronikus eszközök és szolgáltatások piacán keresletet támaszt és az a gazdaság elektronikus fejlődését is magával vonja. Az ehhez szükséges kormányzati stratégiának a siker érdekében technológiai alapokon kell állnia, széles körben figyelembe véve a nemzetközi fejlődés vonalait és a kialakítandó megoldások kapcsolódási pontjainak lehető legnagyobb számra emelését, hogy ennek segítségével az elektronikus kormányzás az adott ország belső fejlődésének elősegítése mellett biztosítsa a globalizált gazdaságba való integrációt is. Érdemes lenne ennek a szempontnak a megfontolása a magyar elektronikus közigazgatás ügyfélazonosítási rendszerének reformja során.
Végül ki kell emelni az elektronikus kormányzás fejlesztésének az elemzések során háttérbe szoruló azon jellegzetességét, hogy ennek a fejlődés-
- 137/138 -
nek a sikeres és széles körű megvalósítása megfelelő demokratikus intézmények és gyakorlat híján nem lehetséges, ahogy ez a fejlődő országok gyakorlatát bemutató tanulmányokban külön hangsúlyozzák. A megfelelő társadalmi visszacsatolás és állampolgári ellenőrzés hiánya nem akadályozza a folyamatot, de a társadalom széles rétegeinek a bevonása növeli a megvalósítás hatékonyságát és széles körű alkalmazását, továbbá megerősíti kormányzás átláthatóvá tételét és az adott kormányzati politika, illetve demokratikus berendezkedés legitimációját. S bár Magyarország a szabályozás és az intézményrendszer tekintetében ezen országoknál lényegesen magasabb szinten áll, az átlátható kormányzás és a társadalmi ellenőrzés tekintetében fennálló jelentős hiányok orvoslása az elektronikus kormányzás kiterjesztésével sikeresen orvosolható lenne.■
- 138 -
Visszaugrás
