Joggal vetődhet fel a kérdés, miért igényel az európai jogegységesítés kérdéseinek vizsgálata szempontjából figyelmet akár a Common Law fejlődése, akár az amerikai magánjog szövetségi szintű megteremtésére tett egynémely kísérlet? A válasz nem nehéz. A jogegységesítés legcélszerűbb megvalósítása érdekében minden olyan irányzat, kezdeményezés és törekvés alapos vizsgálatot érdemel, amely hozzájárult vagy hozzájárulhat az európai magánjogi jogegységesítés sikeréhez. Az Egyesült Államokban több ilyen kezdeményezés is megfigyelhető volt a múlt század folyamán. Közülük legfontosabb a Restatements1 néven ismertté vált szabálygyűjtemény. Olyan vállalkozásról van szó, amely akaratlanul is segítségére volt az európai jogfejlődésnek, hiszen a számos eltérés ellenére is megállapítható, hogy közvetlenül inspirálta Lando-t az ESZJB megalakításában.2 A fentiek alapján elkerülhetetlennek látom, hogy a tanulságok leszűrése érdekében közelebbről megvizsgáljam ezt a furcsa környezetben megalkotott szabályrendszert.3
Az amerikai magánjog az utóbbi időben kissé meglepő módon ismét az európai érdeklődés homlokterébe került. Az európai integrációs törekvések tükrében a eddig csupán az Egyesült Államok föderális politikai és alkotmányjogi struktúráját kísérte kiemelt figyelem, melyet bizonyos példaként állítottak az egységesülő Európa elé. Azonban amióta Európa felismerte, hogy a közjogi jogegységesítés mellett a magánjogi harmonizáció megteremtésére is hangsúlyt kell fektetni, az USA-ban zajló folyamatok ismét felkeltették az európai jogászok érdeklődését.4
A Common Law jog mindig is furcsa szerzet volt a kontinentális jogász számára. Az írott jog hiánya, a bíróságok kvázi jogalkotói szerepe és az esetek mindenekfelettisége sajátos misztikus jelleget kölcsönöz a jogrendszernek, mint a skót felföld kastélyainak az ott lakozó kísértetek.
Azonban az angolszász jogászoknak is rá kellett egyszer ébredniük, hogy írott jog nélkül nem oldható meg minden probléma, sőt bizonyos esetekben inkább csak nehezítik saját, jogalkalmazói helyzetüket, ha mereven ragaszkodnak az évszázados hagyományokhoz.
Hasonló folyamat játszódott le az Egyesült Államokban is. A XIX. sz. második felének jogászai egyre inkább kezdtek eltévedni a kazuisztikus jog labirintusában. Ehhez járult még, hogy a magánjog fejlődési irányának meghatározása az egyes államok hatáskörébe tartozott, így a hatalmas országban meglehetősen eltérő magánjogi szabályok alakultak ki a XX. századra.5
Tovább bonyolította a helyzetet az ún. "egységes törvények"6 kérdése, amelyet csak néhány tagállam fogadott el, és így egységesítés helyett csak a magánjog még erősebb töredezettségéhez vezetett. Így érhető, hogy egyre nőtt az igény egy átláthatóbb és a jogbiztonságot inkább szem előtt tartó szabályozás megalkotására főként azokon a területeken, ahol a szövetségi hatáskör hiányzott, és amelyek így elsősorban a tagállamok bíróságainak úgymond jogalkotása alá tartoztak.7
Ezen a ponton mutatkozik szükségesnek megjegyezni, hogy az amerikai jog sokszínűsége közepette vannak olyan területek, szigetek, amelyek tekintetében a nagyfokú egységesség uralkodik. Ezekben az esetekben azonban sokkal inkább a modern jogalkotási eszközöknek az egyes tagállamok jogrendjébe való, felülről jövő beillesztéséről van szó, mintsem a Common Law elszigetelt fejlődéséből fakadó véletlen egybeesésekről.8
Ebben a helyzetben született meg az a gondolat, hogy az amerikai esetjogot olyan formában kellene szisztematikusan összerendezni, amely kívülről egy európai típusú kódex képét ölti magára, miáltal az addig áttekinthetetlen jog rendszerezett és könnyebben alkalmazható lesz A gondolatot tett követte és Washingtonban 1923. február 23-án mintegy 400 fő részvételével megalakult az Amerikai Jogi Intézet (továbbiakban: Intézet).9 Érdekesség, hogy az Intézet tulajdonképpen egy magánegyesület, amely azonban rendkívüli jelentőséggel bír az amerikai jogban. Tagjai között megtalálhatók professzorok, jogi egyetemek dékánjai, legfelsőbb bírósági és egyéb bírók, ügyvédszervezetek vezetői és tagjai stb.
Az Intézet célja nem elsősorban új jog alkotása volt a Restatements elfogadása által, de sokkal inkább az esetjog alapos és kimerítő feldolgozásán keresztül olyan precíz jogszabályok alkotása, amelyek kissé csökkentették a bírói mérlegelés szabadságát, és ezzel elősegítették a jogbiztonság megerősödését. Ezt a feladatot csak az ügyvédek, bírák és jogtudósok legkivá-lóbbjaiból összeállított testület oldhatta meg.10
Az eredmény tekintetében az elvárások az esetjog letisztulása és rendszerezettségének növelésére irányultak, amely egyrészről az alkotók szándéka szerint megteremtheti a meglévő jog intelligens továbbfejlesztését és javítását, másrészről egységes joggyakorlat kialakulásához vezethet a bíróságok szemszögéből.11 A gyakorlat számára azonban még nagyobb jelentőséggel bírt a reform, hiszen az ügyvédek számára jelentősen csökkentette az esetjog tanulmányozásának és kutatásának fáradtságos terhét, míg a bíróságok válláról a precedensek elemzésének feladatát vette le.
Akkoriban azonban kevesen gondolták a jogi szakma képviselői közül, hogy az új joganyag meghonosodhat, gyökeret ereszthet és alkalmazást nyerhet a számára teljesen idegen jogi környezetben.12 Az alkotók és támogatók bíztak azonban benne, hogy talán az egyes szabályok alkalmazása révén,13 lassacskán az egész normaszöveg elnyerheti a jogalkalmazás bizalmát és szimpátiáját.
Érdekes megfigyelni, hogyan zajlott a normaszöveg kidolgozása az Egyesült Államokban. Minden egyes feldolgozandó jogterületnek volt egy felelőse,14 általában az adott témában kiemelkedő tekintélyű profesz-szor, aki értékelte a rendelkezésre álló esetjogot és abból általános szabályokat alkotott meg, majd ezt az előzetes javaslatot egy Tanácsadó Bizottság15 elé tárta.16 A csoport, amely szintén vezető gyakorlati és elméleti jogászokból állott, ülések sorozatán tárgyalta meg a javaslatot. Fontos alapelv volt a munka során, hogy egyetlen olyan javaslatot sem fogadtak el, azaz nem tettek általános szabállyá, amely bár a tanácsadó csoport -és ha egyáltalán megfogalmazásra került, akkor a Reporter - támogatását élvezte, azaz ők pozitívan foglaltak állást a szabállyal kapcsolatban, ám a precedensek legalább fele nem támasztotta azt alá. Ebben a megszorításban az a törekvés érhető tetten, hogy ragaszkodni kívántak a joggyakorlat alapján leginkább elterjedt és magalapozott joghoz, nem pedig közvetlenül és aktívan beleavatkozva a jog századokon át kialakult szerkezetébe, egyszerűen kívülről "feljavítani" azt.
Természetesen voltak olyan esetek is, amikor az esetjog a különböző államok joggyakorlatában annyira eltérő volt, hogy az alkotóknak kellett kiválasztani közülük a lehető legjobb megoldást. Ezen túlmenően az is előfordult, hogy a jogterület felelőse, a jelentéstevő olyan problémára akadt, amit az esetjog még nem tárgyalt, azonban előreláthatóan szabályozásra érdemes volt. Ilyen esetben szintén megalkották a még nem kialakult esetjoggal rendelkező kérdés tekintetében az általános szabályt.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
