A modern, posztindusztriális társadalmakban a gazdaság mind jelentősebb részét teszik ki a szolgáltatások, s ezek tekintetében - az ezredforduló változásait követően is - továbbra is kiemelkedően jelentős, az állami újraelosztás révén, a közösség által megszervezett szolgáltatások köre. Ezen szolgáltatások közül az egyik legfontosabb s legjelentősebb költségvetési kiadást jelentő tétel a közoktatási közszolgáltatás.[1] Cikkünkben megkíséreljük röviden összefoglalni, hogy a helyi lakosok széles körét érintő közoktatás megszervezésében az egyes európai és Európán kívüli államok helyi közösségei, önkormányzatai milyen szerepet töltenek be. Ennek körében röviden áttekintjük a közoktatás tételes jogi és jogirodalmi fogalmát, valamint e szolgáltatások önkormányzati szervezésének a településcentrikus, a települési és területi önkormányzatok közötti osztott felelősségű, valamint területi önkormányzati alapú modelljeinek általános jellemzőit, továbbá röviden szólunk e szolgáltatások finanszírozásának általános kérdéseiről.
Az egyes országok helyi autonómiáinak a szociális segítségnyújtásban játszott szerepét alapvetően meghatározza, hogy az adott állam miként ítéli meg szerepét a közoktatási közszolgáltatások területén. A különböző modellek elhatárolása viszonylagos, az elmúlt évszázadban jelentős konvergenciát figyelhetünk meg közöttük.[2]
A közoktatás centralizált, francia (latin) modellje - a napóleoni közoktatási reformok sikereire figyelemmel - széles körben elterjedt Európában. A modell lényegi eleme, hogy a közoktatás megszervezése alapvetően az államigazgatás
- 21/22 -
feladata,[3]azaz az oktatási közszolgáltatásokhoz való hozzáférésről alapvetően a központi államigazgatás és annak területi szervei gondoskodnak.[4] Ebben a rendszerben az önkormányzatok kisegítő szerepet játszanak, jellemzően a közoktatás infrastrukturális feltételeinek biztosításáért - így pl. az épületeknek, a berendezéseknek a fenntartásáért és működtetéséért - felelősek.[5] A modellben az államigazgatási szervek felelősek a közoktatás személyzeti rendszerének, szakmai (pedagógiai) tartalmának és az arra vonatkozó szabályozásnak a kialakításáért.[6] A központosított oktatási személyzeti politika azt eredményezte, hogy a latin közoktatási rendszerű országokban a pedagógusi foglalkozásokban stabil, karrierrendszerű[7] modell alakult ki: ennek keretében a tanárokat jellemzően nem egy meghatározott iskola meghatározott tanári állására veszik fel, hanem általában egy tanári állásra. A centralizált rendszerre figyelemmel központi létszámgazdálkodást alakítottak ki, így az egyes iskolák igényeinek megfelelően a kinevezett tanárok viszonylag szabadon mozgathatóak az egyes országokon (föderatív, ill. regionalizált államok esetében az egyes tartományokon vagy régiókon) belül.[8] A centralizált közoktatási rendszerben az állami szervek a meghatározó iskolafenntartók, azonban a nem állami szereplők iskolafenntartói tevékenysége sem elhanyagolható.[9] A centralizált modellben azonban az erős állami személyzeti és szakmai felügyelet miatt a közigazgatási jogi szabályozás - és az elmélet is - a nem állami fenntartású, így az államháztartás részét nem képező iskolákat is közintézetnek tekinti,[10] az Otto Mayer által megalkotott fogalmat jelentősen kitágítva.
A centralizált rendszer - a közoktatási rendszerek közötti konvergencia folyamatokra figyelemmel - jelentős változásokon ment át: azt 1960-as évek óta a
- 22/23 -
modellt követő valamennyi államban decentralizációs tendenciákat lehet megfigyelni.[11]
A centralizált modell körébe elsősorban Franciaország, a korábbi francia gyarmatok, valamint a balkáni államok többsége sorolható. E körbe vonhatjuk részben a dél-európai államokat - Olaszországot, Spanyolországot, Portugáliát és Görögországot - is, ezek az államok azonban több ponton a vegyes rendszer jellemzőit mutatják.
Míg a centralizált, latin modellben a közoktatás szervezését alapvetően a központosított államigazgatás feladataként határozták meg, addig az angolszász államok a rendszer működtetését erőteljesen decentralizálták azzal, hogy a közoktatást a helyi önkormányzataik feladat- és hatáskörébe tartozó ügycsoportként határozták meg.[12]
A közoktatás országosan egységes jellegére tekintettel a decentralizált rendszerekben is fontos - azonban a centralizált modellel ellentétben nem meghatározó - szerepet játszanak az államigazgatási szervek. Ez a szerepkör általában az országos tanmenetek (tantervek) kialakítására, bizonyos jogviták eldöntésére, valamint törvényességi és - kivételesen - szakszerűségi felügyeleti feladatokra terjed ki. A fenti feladatok így jóval szűkebb körűek, mint a latin modell államigazgatási feladatai: éppen ezért az angolszász modellben általában a központi államigazgatási szervek (a föderatív felépítésű országokban a tagállami szintű[13] központi államigazgatási szervek) járnak el, amelyeknek jellemzően nincsenek területi államigazgatási szervei.[14]
A decentralizált modellben a közoktatási intézmények fenntartásával, szakmai felügyeletével kapcsolatos ügyekért önkormányzati típusú szervek felelősek: így az Egyesült Királyságban a megyei önkormányzatok szerveiként működő helyi oktatásügyi hatóságok (Local Education Authority-k [LEA]),[15] az Amerikai Egyesült Államok egyes tagállamaiban pedig a speciális önkormányzati jellegű testületnek tekinthető iskolakörzetek (school district).[16] A modellnek az önkormányzati hatáskörök mellett fontos jellemzője az iskolák szakmai önállóságának széles körű biztosítása. Ennek keretében az angolszász közoktatási intézmények igazgatásában az önkormányzatok - s különösen annak politikai jellegű, választott testületei - nagyon kevés közvetlen irányítási jogkörrel rendelkeznek. Az önkormányzatok ugyanis az igazgatás feladatairól a már említett helyi hatóságokon keresztül
- 23/24 -
gondoskodnak, azonban az egyes iskolák működtetésével kapcsolatos, operatív feladatokat a tanulók, a szülők és a közigazgatás képviselőiből álló korporatív jellegű szervezet, az iskolaszék (governing body) látja el.[17]
A centralizált rendszerrel szemben az angolszász modellt követő államok nagyobb hangsúlyt fektetnek a nem állami fenntartású iskolák működtetésére, sőt az 1980-as években, az új közmenedzsment (New Public Management) szellemében fogant közszolgáltatási reformok körében az oktatásügyben is ösztönözték a szolgáltatások privatizációját.[18] Mindennek ellenére ezekben az országokban is nagyjából 10-15% körüli a nem állami fenntartású intézmények aránya.[19]
A közoktatási rendszerek közötti konvergencia következtében a decentralizált közoktatási rendszerű államokban az oktatás színvonalának ellenőrzése, javítása, az oktatási információk egységes kezelése érdekében erősödött az államigazgatás - koordinatív jellegű - szerepe.[20]
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
