A Szovjetunió szétesése után alakult utódállamok társadalmi életében lényeges változások történtek. A jogrendszer általános átalakítása elengedhetetlenül szükséges mind a jogállam kiépítése, mind a piacgazdaságra való áttérés és a nemzetközi kapcsolatok fejlődése szempontjából.
Az új orosz alkotmány szellemének megfelelően elsősorban a polgári törvénykönyvet, mint "második alkotmányt" kellett újjáalkotni. Ezt a feladatot az utódállamok közül az oroszországi jogalkotók az elsők között oldották meg. 1995. január 1-jén a polgári törvénykönyv első része, 1996. március 1-jén a második rész lépett hatályba. Az első és a második rész gyors megalkotását a vállalkozásokkal kapcsolatos kérdések szabályozása követelte.
Az öröklést 2002 márciusáig az Orosz Föderációban az 1964-től érvényes szovjet szocialista szellemű polgári jog szabályozta, melyben az öröklés kérdésének 35 cikkelyt szenteltek.
2002. március 3-án lépett hatályba a polgári törvénykönyvnek az öröklést és a nemzetközi magánjogot szabályozó harmadik része, melynek 76 cikkelyében az öröklés szféráját a magánjogi alapelveknek megfelelően kodifikálták, új rendelkezésekkel bővítették, olyan nyitva álló kérdéseket is szabályoztak, melyek korábban a bírói gyakorlat függvényében alakultak.
Az új öröklési jogi szabályok megalkotásakor törvénybe szőtték a sokéves honi és külföldi közjegyzői, valamint bírósági irányelveket és gyakorlatot is, előzetesen kikérve neves jogtudósok véleményét.
Az öröklésnek szentelt V. rész a magyar Polgári Törvénykönyv 598. §-ához hasonlóan az öröklés fogalommeghatározásával kezdődik, mely nem tér el a kontinentális jogrendszerben megszokottól: "az ember halálával hagyatéka univerzális utódlásként változatlan formában, mint egész száll az örökösre".
A törvény ezen kívül pontosan megnevezi, mi tartozik az örökséghez: dolgok, más vagyon, többek között vagyoni jellegű jogok és kötelezettségek, melyek a halál napján az örökhagyó tulajdonát képezték. Nem sorolhatók ide a személyhez kötött, nem vagyoni jogok, más, nem anyagi jellegű javak, valamint az örökhagyó személyiségéhez szorosan kötődő jogok és kötelezettségek, többek között gyermektartásdíj, vagy természetes személynek járó életjáradék.
Újdonság a polgári törvénykönyvben, hogy rendezi az öröklés megnyíltának idejét és helyét. Az öröklés megnyíltának napja a régi törvény szerint az örökhagyó halálának napja volt. Ezt pontosították azzal a szabállyal, mely szerint, ha a polgárok különböző időben, de ugyanazon a napon haltak meg, egyszerre elhunytaknak tekintendők és egymás után nem örökölhetnek (c. 1114 p. 2.). Ilyenkor elhunytanként külön-külön megnyílik az öröklés, és a hagyaték átadása is külön-külön történik.
Az öröklés megnyíltának helyét a régi törvényben az örökhagyó lakhelye határozta meg. Az új polgári törvénykönyvben, ha az örökhagyó lakóhelye ismeretlen, a hagyaték fekvésének helye az irányadó. Amennyiben a hagyaték több helyen fekszik, a legnagyobb értékkel bíró ingatlan fekvésének helye az irányadó, s csak ingatlanhagyaték hiányában vehető figyelembe az ingóság fekvésének helye. A törvényhozó a korábban használt "vagyon főbb része" fogalmazás helyett "a vagyon legértékesebb része" szóhasználatot alkalmazza, arra utalva, hogy az érték a piaci ár szerint veendő figyelembe (c. 1115).
Törvényes öröklésre az új törvény szerint változatlanul a természetes személyek és az állam jogosultak. Ezzel szemben a kor szelleméhez igazodva szélesebbé vált a végintézkedésben nevezhető örökösök köre. Végintézkedés alapján a természetes személyeken kívül olyan jogi személyek is örökölhetnek, melyek az öröklés megnyíltakor nyilvántartásban szerepeltek, továbbá az Orosz Föderáció, annak intézményei, önkormányzatok, külföldi államok és nemzetközi szervezetek. Mivel az oroszországi törvények értelmében a külföldi állampolgárok és hontalanok az orosz állampolgárokkal egyenlő jogképességgel rendelkeznek, a polgári törvénykönyv 1116. cikkelyéből jogosan hagyták ki a "polgárok" szó közelebbi meghatározását.
Új fogalmakkal bővült az öröklésből való kiesés kérdésköre. Az eddig is ismert érdemtelenség fogalmát pontosították. Nem lehet hivatkozni az érdemtelenségre, ha a hagyaték megszerzése érdekében, az örökhagyó, vagy annak örökösei ellen, valamint az örökhagyó végakarata ellen irányuló jogellenes cselekmény szándékossága nem bizonyított. Amennyiben az örökössel, mint törvényes örökössel szemben kiesési ok áll fenn, ez a személy örökölhet egy javára szóló és később készült végintézkedés szerint. A magyar Ptk. 602. §-ával ellentétben itt a jogalkotó nem a "megbocsát" szót használja. A régi törvényekből átmentették azt a szabályt, mely szerint érdemtelen az örökségre az a személy, aki rosszhiszeműen elmulasztotta az örökhagyó iránti gondozási kötelezettségét, valamint az a szülő, akit apaságától bírósági úton fosztottak meg, amennyiben az öröklés megnyíltáig az apaságot nem állították vissza. Az érdemtelenség szabályai a köteles részre is vonatkoznak (c. 1117).
Végrendelkezni csak a teljesen cselekvőképes életkor elérése után lehet. Oroszországban ez az életkor a 18. életév, valamint a korkedvezménnyel kötött házasság esetén a házasságkötés napja. Korlátozottan cselekvőképes személy semmilyen formában nem végrendelkezhet. A magyar öröklési joghoz hasonlóan Oroszországban csak személyesen lehet végrendelkezni, az orosz törvény ezen kívül a közös végintézkedés lehetőségét is kizárja (c. 1118).
"A végintézkedés szabadsága" címmel a törvényhozó külön cikkelyt szentel a végrendeletek tartalmi és formai szabadságának. Ezt a szabadságot kizárólag a köteles rész szabályai korlátozzák (c. 1119).
Az örökhagyó érdekeinek védelmét szolgálja a végrendelettel kapcsolatos titoktartási kötelezettség. A közjegyző, vagy más, a végrendeletet hitelesítő személy, a tolmács, a végrendelet végrehajtója, tanú, valamint az a személy, aki az örökhagyó helyett írja alá a végrendeletet (névíró), az öröklés megnyílásáig köteles titokban tartani a végrendelet tartalmára, hitelesítésére, megváltoztatására vagy törlésére vonatkozó adatokat. Amennyiben a nevezettek ezt a kötelezettséget megszegik, törvény szerint felelősségre vonhatók és kötelesek megtéríteni az örökhagyó vagyoni és nem vagyoni kárát (c. 1123).
Teljesen titkos végakarat-nyilvánításra is új lehetőség nyílik. Az ún. "zárt végrendelet"-et az örökhagyó írja és saját kezűleg írja alá, majd azt borítékba zárja, a borítékot két tanú és a közjegyző jelenlétében írja alá. Az aláírt borítékot a közjegyző az örökhagyó és a tanúk jelenlétében egy további borítékba zárja, melyet hitelesít, feltüntetve a borítékon a végrendelkező adatait, a zárt boríték átadásának helyét és idejét, a tanúk személyi adatait. A halotti anyakönyvi kivonat benyújtásának napjától számított tizenöt napon belül a közjegyző két tanú, valamint az érdekelt személyek jelenlétében kihirdeti a végrendelet szövegét (c. 1126).
A végakarat kinyilvánításának formáit illetően, a végrendelet érvényességét szavatoló hagyományos követelményeket (írásos forma, keltének ideje és helye, az örökhagyó sajátkezű aláírása, közjegyzői hitelesítés) új lehetőséggel bővítették ki. Ezentúl egyszerű írásos formában is lehet végrendelkezni, amennyiben a végrendelkező életét tényleges veszély fenyegeti. Az ilyen formájú végrendeletet a magyar írásbeli magánvégrendeletekhez hasonlóan a végrendelkező két tanú jelenlétében írja és írja alá, továbbá az okiratból magából ki kell tűnjék a végrendeleti minőség. Amennyiben az örökhagyó életben marad és a rendkívüli körülmények megszűnte után egy hónapon belül nem készít újabb végrendeletet az általános alaki szabályok betartásával, a rendkívüli körülmények között készült végrendelet érvényességét az örökhagyó elhalálozásának napjától számított hat hónapon belül bírósági ténymegállapítási eljárás során lehet megállapítani (c. 1129).
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
