2014 tavaszán az Osztrák Tudományos Akadémia Kiadójánál jelent meg "Az osztrák minisztertanács jegyzőkönyvei 1848-1867" c. sorozat III. részlegének 6. köteteként a gróf Karl Ferdinand Buol-Schauenstein által vezetett minisztertanács jegyzőkönyveit tartalmazó nagyszabású mű, ami nem tekinthető egyszerű forráskiadásnak.
A sorozat közzététele, ami 1970-ben kezdődött meg, hosszadalmas előkészítő munkát feltételezett. Nem csupán arról volt szó, hogy a jegyzőkönyveket szerkesztett formában és nyomtatásban a kutatók számára könnyen elérhetővé tették, hanem azokat számos segédlettel is ellátta a szerkesztő, Stefan Malfèr, az Osztrák Tudományos Akadémia Újkorkutatási Intézetének munkatársa, aki ezt a feladatot a részleg 5. kötetének kiadását követően nyugdíjba vonult Waltraud Heindltől vette át. A német nyelvben az elmúlt százötven évben beállt változások miatt a már nem használatos kifejezésekről mutatót készített, ami különösen a nem anyanyelvi felhasználók szövegértését segíti, mint ahogy a kéziratokban előforduló szokásos rövidítések jegyzékét is közreadta. Mivel a jegyzőkönyvekben a hozzászóló nevét nem, csupán hivatali funkcióját tüntették fel, szükségesnek tűnt, hogy a minisztertanács rendes tagjainak, az ülésre esetenként meghívott központi és tartományi tisztségviselőknek, valamint szakreferenseknek a listáját is közölje.
Tagadhatatlan, szakmai elismerésként is felfogható az, ha a 19. és 20. századi szerzők mellett a korszakot ma kutató osztrák és magyar történészek/jogtörténészek műve is bekerül szekunderirodalomként a kötet bibliográfiájába a kézikönyvek és lexikális segédeszközök, a jogforrás- és iratgyűjtemények, memoárok és korabeli napilapok, illetve folyóiratok listáját követően. Fájó, hogy a magyar jogtörténészek közül egyedül Timon Ákos Berlinben, 1909-ben német nyelven közzé tett, magyar alkotmány- és jogfejlődést a nyugati tendenciákra tekintettel vizsgáló monográfiája kapott ilyen értékelést, míg az élők közül ezt senki sem mondhatja el magáról annak ellenére, hogy a magyar jogtörténet-tudomány kiemelt területét képezi a Habsburg-magyar kapcsolatokból következő közjogi kérdések és jogi hatások vizsgálata. Magyarázatot erre többek között abban kereshetünk, hogy a magyar nyelven publikált új kutatási eredmények önmagukban nem elégségesek a külföldi ismertséghez/elismertséghez. Ezt a véleményt támasztja alá, hogy a magyar szerzők társadalomtörténeti írásai közül is többnyire a német nyelven közzé tett művek kerülhettek az említett listára. Más kérdés, hogy a magyar jogtörténészek német nyelvű írásai vajon eljutnak-e a mérvadó külföldi tudományos műhelyekbe, kiváltanak-e tudományos visszhangot.
A függelékben további két fontos segédlet található: egyrészt a jegyzőkönyvek és mellékletek kronologikus listája azok számának, a tanácskozás időpontjának és helyének, valamint tárgyának megjelölésével, másrészt egy rendkívül alapos név- és tárgymutató, ami nélkül a kötet használata jóval több időt venne igénybe. A forrásközlést kiegészítő segédletek körében végezetül szólnunk kell arról az ötven oldal terjedelmű bevezető tanulmányról is, amelyet ugyancsak a kötet szerkesztője készített. Malfèr írásában azokat a területeket tekintette át, amelyek Buol-Schauenstein kormányzása alatt kiemelt jelentőséggel bírtak és kormányzati intézkedést tettek szükségessé.
A kötet értékét azonban kétség kívül maga a forrásközlés adja. Nos, a jegyzőkönyvek - Malfèr összegzésével egybecsengve - a korszak eredményeit és súlyos hiányosságait is tükrözik. A fiatal császár rövid távú, propaganda ízű utazása az Osztrák Császársággal perszonálunióban álló Lombard-Velencei Királyságban, majd Magyarországon eredményhez abban az értelemben nem vezetett, hogy az uralkodót továbbra sem motiválta a tényleges kiegyezés lehetőségét kereső politikai-közjogi lépésekre. Ezzel szemben valódi eredményként tekinthetünk a vizsgált időszak kezdete előtt egy hónappal, 1857 február 9-i császári rendelettel bevezetett útlevél hatására, ami már a Buol-Schauenstein-minisztertanács időszakában volt érezhető. Ne feledjük azt sem, Világos óta ez volt az első olyan kabinet, amelynek magyar tagja is volt: gróf Nádasdy Ferenc 1857 május 18-tól volt igazságügyi miniszter. Eredmény volt a déli vasútépítés, valamint a galíciai és csehországi vasúti tervek jóváhagyása, de nem tekinthető lényegtelennek az sem, hogy igazi birodalmi fővárossá emelték a megszépített Bécset, miután a városfalak áttörésével lehetőség nyílt a körút megépítésre és az elővárosok bekapcsolására a bécsi vérkeringésbe. Fontos reformintézkedés volt, hogy a Német Vámszövetség államaival kötött pénzforgalmi egyezményt követően megtörtént az új osztrák fizetőeszköz bevezetésének jogszabályi előkészítése, majd 1858 november 1-jén maga az átállás is. A birodalmi jogegységesítés jegyében az osztrák örökös tartományokban hatályosuló több jogi normát a magyar
- 278/279 -
korona országaiban is életbe léptettek, míg az Amerikai Egyesült Államokból Európára is átterjedő ún. első gazdasági világváltságot azzal igyekeztek megfékezni, hogy a tőzsdét a vasúti részvények visszafogásával nyugtatták és a vasúttársaságokat közvetlenül támogatták.
Nem hagyhatók figyelmen kívül a Buol-Schauenstein-kabinet súlyos adósságai sem. A központosító politikával szembeni itáliai és magyar ellenállás tartósnak bizonyult. Problémák mutatkoztak az egyensúlyozott államháztartás megvalósítása területén is, többek között az adóreform sikertelenségét és a hadsereg kiadásainak csökkentését tekintve. Nagy precizitással feljegyzett, súlyos vitához vezetett a miniszterkonferenciák résztvevői között a birodalmi egyházszervezeti egységesítés terve és a sajtópolitika, de a kabineten belül a közös akarat hiánya rávilágított magának a minisztertanácsnak a gyengeségére is, amely a császár kegyelméből, azonban megfelelő társadalmi legitimáció nélkül működött.
Mindezek olyan témák, amelyek széleskörű kutatását nagyban elősegíti a minisztertanácsi jegyzőkönyvek anyaga. Rávilágít a Gesamtmonarchie célzatától vezérelt uralkodó szerepének tényleges mértékére és a kabinet belső működésének jellegzetességeire. Rávilágít továbbá arra, hogy a központi döntéshozatalban résztvevők mivel, és némileg arra is, hogy miért érveltek az egyes intézkedések mellett. A korszak történész/jogtörténész kutatója a jegyzőkönyvek lapjairól a hatalomgyakorlók szemszögéből látja a "birodalomépítés" nehézségeit, ami fontos és szükségszerű eleme a tényszerű elemzésnek. A kötet jelentősége teljét azonban akkor fogja elérni, ha az 1848-1867 közötti korszak osztrák minisztertanácsi jegyzőkönyveit (1. sorozat), valamint az 1867-1918 közötti időszak közös (2. sorozat) és osztrák minisztertanácsi jegyzőkönyveit (3. sorozat) tartalmazó kötetek is hiánytalanul elkészülnek. ■
JEGYZETEK
* Die Protokolle des österreichischen Ministerrates 18481867. Abteilung III: Das Ministerium Buol-Schauenstein, Band 6. Verlag der Österreichischen Akademie der Wissenschaften, Wien 2014. LXV + 426
Lábjegyzetek:
[1] A szerző habilitált egyetemi docens.
Visszaugrás
