"Itt maszatalunk magunkban, magunkra hagyatva."
(Esterházy Péter: A szív segédigéi - bevezetés a szépirodalomba)[2]
A hozzátartozó elvesztése, sérülése miatt indított kártérítési, illetőleg személyiségi jogi perek talán egyik legtöbb gondolkodást igénylő kérdése, hogy a káresemény/személyiségi jogi jogsértés az igényt érvényesítő hozzátartozónak miben (kiemelés a szerzőtől) megnyilvánuló nem vagyoni értékveszteséget okozott: az igényt érvényesítő kit/mit veszített el (kiemelés a szerzőtől) hozzátartozója halálával, sérülésével.
Az értékveszteség(ek) felismerése és pontos megnevezése azért is különösen fontos, mert enélkül aligha lehetséges helyes következtetést levonni a nem vagyoni kártérítés/sérelemdíj mértékére, azaz aligha lehet megmondani, hogy milyen összegű nem vagyoni kártérítés/sérelemdíj lehet alkalmas a hozzátartozó által elszenvedett nem vagyoni sérelem megfelelő kompenzálására.
Tanulmányomban - kifejezetten a bíróságok által kompenzálandónak tekintett értékveszteségeket középpontba állítva - azt kívánom bemutatni, hogy az ítélkezési gyakorlat jelenleg mely, illetve milyen családban bekövetkezett nem vagyoni sérelmeket tart nem vagyoni kártérítéssel/sérelemdíjjal kompenzálandó értékveszteségnek.
Írásom II. részében röviden felvázolom a hozzátartozói nem vagyoni kártérítés iránti igény hazai történetét és elbírálásának alapvető szabályait, majd a III. részben legfelsőbb bírósági/kúriai és ítélőtáblai határozatok, valamint az ebben a témában megjelent határozat-gyűjteményekben[4] közzétett, máshol nem hozzáférhető, a gyakorlatban ma is irányadónak tartható bírósági határozatok indokolásaiból a bíróság által kompenzálandónak tartott értékveszteségre vonatkozó megállapítások lényegét ratio decidendi-szerűen összefoglalva bemutatom, hogy az ítélkezési gyakorlat a nem vagyoni kártérítéssel/sérelemdíjjal való kompenzálhatóság szempontjából hogyan közelítette/közelíti meg a hozzátartozó elvesztését.
A III. részben bemutatom, hogy a bírói gyakorlat a hozzátartozó elvesztése, sérülése esetén általánosságban miben látja azt a nem vagyoni sérelmet, amelyet nem vagyoni kártérítéssel/sérelemdíjjal tartott/tart szükségesnek kompenzálni. Kitérek arra, hogy az ítélkezési gyakorlat milyen fokú családi kapcsolat esetén tartja jogszerűnek ezt az igényt, és a leggyakrabban előforduló esetekben, így a gyermek/unoka, a szülő/nagyszülő és a házastárs/élettárs elvesztésekor mely, milyen családi funkció, családi szerep kiesését, sérülését tartja nem vagyoni kártérítéssel/sérelemdíjjal kompenzálandó értékveszteségnek.
Tanulmányom IV. részében a hozzátartozó elvesztése, sérülése miatt a családban bekövetkezett nem vagyoni értékveszteségek bírói gyakorlatának kompendiumaként fölsorolom, hogy a hozzátartozó elvesztése, sérülése esetén melyek azok a nem vagyoni értékveszteségek, amelyeket a bírói gyakorlat jelenleg sérelemdíjjal kompenzálható értékveszteségnek tekint.
A tanulmányomat lezáró V. részben arra próbálom bátorítani az Olvasót, amire már Lábady Tamás is: "[nyerje vissza] saját gondolkodása bátorságát és szabadságát"[5], és az ítélkezési gyakorlat mintázatai alapján ismerje föl és nevezze meg a konkrét perbeli értékveszteségeket.
S minthogy a felismeréshez és a megnevezéshez nemcsak eseti döntéseken, hanem például a művészeten keresztül is vezet út[6], ezért tanulmányom olyan művészeti alkotásokból vett részleteket is tartalmaz, amelyek meggyőződésem szerint segíthetik a feldolgozást és a megértést.
- 431/432 -
A hozzátartozó mint közvetett vagy járulékos károsult[8] valamely családtagja mint közvetlen károsult sérülése, betegsége vagy halála miatt érvényesíthet nem vagyoni kártérítés, illetőleg sérelemdíj megfizetése iránti személyiségi jogi igényt a károkozó és/vagy a kár megtérítésére kötelezhető személlyel szemben.[9]
A károkozó magatartás miatt életét vesztett személy közeli hozzátartozója által érvényesíthető nem vagyoni kárpótlás jogintézménye 1978. március 1-jei hatállyal jelent meg a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény (a továbbiakban: 1959-es Ptk.) 354. §-ában, amelyet a Legfelsőbb Bíróság 1981-ben hozott 16. sz. Irányelve (a továbbiakban: 16. sz. Irányelv) töltött meg tartalommal.
A 16. sz. Irányelv 3. pontja szerint a károkozó magatartás miatt életét vesztett személy közeli hozzátartozója csak akkor tarthatott jogszerű igényt a nem vagyoni hátrány csökkentése céljából kárpótlásra, ha a haláleset következtében a társadalmi életben való részvétele vagy egyébként is az élete tartósan, súlyosan megnehezült. Az ilyen igény jogszerűségét önmagában nem alapozta meg sem a halál ténye, valamint az ennek következményeként fellépő gyász és fájdalom, sem pedig csupán az, hogy a hozzátartozó halála folytán a korábbi helyzet hátrányosan megváltozott.
Ebben az időszakban a közvetett vagy járulékos károsult a hozzátartozója elvesztése miatt lényegében csak akkor érvényesíthetett nem vagyoni kártérítés iránti igényt, ha abba "belebetegedett"[10] - ma úgy mondanánk, hogy nála komplikált (másként: kóros, elhúzódó) gyászreakció alakult ki.
A Legfelsőbb Bíróság - abból a megfontolásból, hogy lehetőséget adjon a személyiség minden oldalú védelmét, az erkölcsi értékeket szem előtt tartó, jogfejlesztő bírói gyakorlat kialakítására - az 1990-ben hozott, 21. sz. Irányelvével hatályon kívül helyezte a 16. sz. Irányelvet.
Ezt követően az Alkotmánybíróság 34/1992. (VI. 1.) AB határozata megállapította, hogy az 1959-es Ptk. 354. §-ának: "...ha a károkozás a károsultnak a társadalmi életben való részvételét, vagy egyébként életét tartósan vagy súlyosan megnehezíti, illetőleg a jogi személynek a gazdasági forgalomban való részvételét hátrányosan befolyásolja" szövegrésze alkotmányellenes, ezért azt megsemmisítette, és megállapította, hogy a 354. § a következő szöveggel marad hatályban: "a károkozó köteles megtéríteni a károsult nem vagyoni kárát."
Az 1990-es években mind több bírósági határozat jelent meg, amely a családhoz tartozás meghiúsulását önmagában tehát lelki, pszichés hátrány nélkül is nem vagyoni kártérítéssel kompenzálandó értékveszteségnek tekintette.[11]
A közvetett vagy járulékos károsultak - a dolgozatom III. részében földolgozott bírósági határozatokból megállapíthatóan - személyiségi jogi jogsérelemként többnyire az emberi méltóságuk, azon belül is az önrendelkezéshez való joguk és az általános cselekvési szabadságuk, valamint a családi élethez/családban éléshez való joguk, továbbá az egészségük védelméhez fűződő személyiségi joguk megsértésére szoktak hivatkozni.
A hozzátartozói nem vagyoni kárigényeket a kompenzálandó értékveszteséget középpontba állító és a bírói gyakorlatot széleskörűen bemutató módon első ízben Lábady Tamás vizsgálta[12], majd a témával az addigi ítélkezési gyakorlat megállapításait is szintetizálva és a vizsgálódási irányt szociológiai nézőponttal is kiegészítve a Fővárosi Ítélőtábla Polgári Kollégiuma foglakozott.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
