A fizetési meghagyásos eljárás évszázados, de a többszöri fizetési eszköz váltásra és a hullámzó gazdasági környezetre tekintettel mozgalmas hazai történetében immár sokadik alkalommal, 2018. január 1-től ismét és jelentősen módosultak az eljárás érték-határai. A jogintézményre vonatkozó mindenkori szabályok - az alkalmazott értékhatárok alapján - szabályozási modellekbe sorolhatók. Kérdés, hogy az új és a korábban megszabott értékhatárok melyik időszakban, valójában mit jelentettek a gyakorlatban. Csak ennek ismeretében lehet ugyanis megítélni azt, hogy az éppen hatályos szabályok ténylegesen melyik szabályozási modellt valósították meg. A válasz érdekében megvizsgáltam, hogy a mindenkori értékhatárok akkor érvényes fizetőeszközben kifejezett értékei mit érnek 2020. évi forintban kifejezve. Ennek alapján azt találtam, hogy az FMH alsó értékhatára több mint 100 éven keresztül közel értékállandó volt, az utóbbi évtizedben azonban egy nagyságrenddel megemelkedett, a felső értékhatár pedig majdnem 70 éve megszűnt vagy legalábbis látszólagossá vált. Tehát a jelenleg formailag létező felső értékhatár ellenére a rendszer valójában úgy működik, mintha csak alsó lenne.
A fizetési meghagyásos eljárás - az azt szabályozó, 2010. június 30-tól hatályos 2009. évi L. törvény (a továbbiakban: Fmhtv.)[1] indokolása alapján a pénzkövetelések egyszerűsített eljárásban történő érvényesítésére irányuló elektronikus nemperes eljárás. A jogintézmény legfőbb célja, hogy a meghatározott pénzösszeg megfizetésére irányuló követelések peren kívül legyenek gyorsan, költségkímélő módon érvényesíthetőek azokban az esetekben, amikor a felek között valójában nincs érdemi jogvita és a követelés okiratokon alapul, alternatívát teremtve ezáltal a lényegesen költség- és időigényesebb polgári peres úttal[2] szemben.
A fizetési meghagyásos eljárás tehát - jelenlegi törvényi definíciója szerint - a közjegyző hatáskörébe tartozó, a pénzkövetelések érvényesítésére szolgáló egyszerűsített polgári nemperes eljárás, amelyre - ha az Fmhtv. eltérően nem rendelkezik - a polgári perrendtartásról szóló 2016. évi CXXX. törvény (a továbbiakban: új Pp.) szabályait a polgári nemperes eljárás sajátosságaiból eredő eltérésekkel kell alkalmazni.[3] A definíció- tanulmány szempontjából - legfontosabb fogalmi eleme a fizetési meghagyás (a továbbiakban: FMH) tárgya, amely jelenleg korlátozott, mert az FMH a hatályos szabályozás alapján csak pénzfizetésre kötelezésre irányulhat.[4] A kérelemben ezért - egyebek mellett - fel kell tüntetni a követelésnek és járulékainak összegét.[5] Ennek legfontosabb következménye, hogy az FMH esetében - a számtalan féle tárgyú[6]és halmazati formában[7] előterjeszthető kereseti kérelmek alapján induló peres eljárásokkal ellentétben[8] - mindig könnyen és egyértelműen megállapítható a követelés összege.
Azért egyszerű, mert az FMH jelenleg kizárólag pénzfizetésre kötelezésre irányulhat. Ez azonban nem volt mindig így. Az FMH-t - egyébként lényegét tekintve a maihoz hasonló formában - a fizetési meghagyásokról szóló 1893. évi XIX. törvénycikk (a továbbiakban: Fmh. tc.) honosította meg hazánkban 1894. november 1-jétől[9] német és osztrák minta[10] alapján. Az Fmh. tc. 1. §-a azonban a pénz mellett még határozott mennyiségű helyettesíthető dolgok és értékpapírok iránti követelések esetén is lehetővé tette az FMH kibocsátását. Ezen nem változtatott az FMH-t újra szabályozó, a polgári perrendtartásról szóló 1911. évi I. törvénycikk (a továbbiakban: régi
- 599/600 -
Pp.) 588. §-a sem, amely 1915. január 1-jén[11] lépett hatályba. A polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény (a továbbiakban: Pp.) azonban 1953. január 1-től[12] kivette a tárgyak közül az értékpapírokat, mert 313. §-ának (1) bekezdése akként rendelkezett, hogy csak a pénz fizetésére vagy az ingó dolog kiadására irányuló követelés érvényesíthető FMH útján. Végül az Fmhtv. jelenleg is hatályos 3. §-ának (1) bekezdés első mondata szűkítette tovább a tárgykört kizárólagosan a pénzkövetelésekre 2010. június 30-tól.[13]
A jogalkotó azonban mindvégig gondoskodott[14] arról, hogy a követelés értékének meghatározása akkor se jelentsen problémát, ha a követelés tárgya nem pénz, hanem más dolog. Ha ugyanis a követelés nem pénzre irányult, akkor az Fmh tc. 3. §-ának (6) bekezdése értelmében a hitelezőnek meg kellett szabnia azt a pénzösszeget, melyet a teljesítés helyett kész volt elfogadni. Szinte szó szerint ugyanígy fogalmazott a régi Pp. 590. §-ának (4) bekezdése is. Majd a rendelkezés átkerült a Pp.-be is, amely 315. §-ának (1) bekezdés utolsó mondatában előírta, hogy ingó dolog kiadása iránti követelés esetében a kérelemben azt a pénzösszeget is meg kell jelölni, amelyet a hitelező a dolog helyett elfogadni hajlandó. E rendelkezés, az FMH-val kapcsolatos jogszabályok közötti üdítő kivételként - egy szót leszámítva - változatlan tartalommal hatályban maradt az Fmhtv. hatálybalépéséig. Látható tehát, hogy a követelés összegének meghatározhatósága és az éppen aktuális értékhatárral (értékhatárokkal) való összevethetősége mindvégig biztosított volt akkor is, amikor az FMH nem csak pénzfizetés kötelezésre irányulhatott. Így az értékhatárok alkalmazása valójában soha nem jelentett problémát.
Bár a fentiek szerint az FMH 2010. június 30. óta kizárólag pénzkövetelés érvényesítése érdekében vehető igénybe, a jogalkotó azonban ennek ellenére jónak látta pontos iránymutatást adni a követelés értékének számítási módját illetően a korlátok megtartottságának vizsgálata érdekében. Korábban az Fmhtv. 3. §-ának (2) bekezdése az alsó korlát, 2012. március 15-től pedig a (4a) bekezdés a felső korlát tekintetében is a Pp. 24. és 25. §-ára utalt a követelés értékének meghatározási módja körében. Jelenleg a (2) bekezdés az alsó korlát vonatkozásában általánosságban az új Pp. pertárgy érték meghatározására vonatkozó szabályaira, a (3) bekezdés pedig a felső korlát tekintetében konkrétan az új Pp. 21. és 22. §-ára utal az értékszámítás mikéntjét illetően.
A követelés összegének egyértelmű meghatározottsága azért fontos az FMH jogintézménye - és a tanulmány - szempontjából, mert azon, mint egyszerűen megragadható attribútumon keresztül könnyen szabályozhatóak a fizetési meghagyásos eljárás igénybevételének keretei. Azaz meghúzhatóak a jogintézmény alkalmazhatóságának vagy kötelező alkalmazásának határai. A jogalkotó ezáltal - aktuális jogpolitikai céljának megfelelően - ki tudja jelölni, hogy milyen körben kívánja lehetővé, illetve kötelezővé tenni az FMH-t. Ebből következően a fizetési meghagyásos eljárás szabályrendszerén belül kiemelt jelentősége van az értékhatárokkal kapcsolatos rendelkezéseknek. Ezt mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy az FMH alig több mint 100 éves hazai történetében 26 (!) alkalommal került sor az értékhatárok valamilyen módosítására.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
