1. Samu Mihály az állam- és jogbölcselet tekintélyes professzora több mint két évtizede kutatja a jogpolitika mibenlétét, összetevőinek szerepét, követelményeit és gyakorlásának rendjét. A kapcsolódó témákról írt számos tanulmánya és több monográfiája közül külön is említem a "Jogpolitika-jogelmélet" c., 1989-ben megjelent könyvét, a "Hatalomelmélet, különös tekintettel az államra" c., 2000-ben napvilágot látott művét, az "Alkotmányozás - alkotmány - alkotmányosság" c., 1997-ben megjelent monográfiáját, az ugyanebben az évben született "Jogpolitika" című kötetét, valamint "A jogpolitika és a jogalkotás koncepciójának hiánya" c., 1998-ban publikált tanulmányát, továbbá a recenzeált mű 2003-ban kiadott előző változatát, amely "Az általános jogpolitika. A jog depolitizálása" címet viselte.
Ebben az írásomban a következő négy feladat elvégzésére törekszem.
1) Átfogóan jellemzem a címben szereplő művet és Szerzőjének törekvéseit, feldolgozási módszereit.
2) Felidézem a jogpolitikának mint az általános politikai erőfeszítés egyik jelentős összetevőcsoportjának sajátosságait. 3) Kiemelem azokat a fontosabbnak ítélt problémafelvetéseket és következtetéseket, amelyeket Szerző a jogpolitikai vizsgálatok körében megfogalmazott. 4) Vázolom Szerző koncepciójától eltérő véleményemet abban a kérdésben, hogy létezik-e, illetve létezhet-e olyan önálló tudományágazat, amely a "Jogpolitika" nevet viseli.
A vizsgált mű markáns jellemzői, Szerzőjének alapos történeti, elméleti, politológiai, szociológiai és tételes jogi ismereteiből, haladó elkötelezettségéből, fejtegetéseinek szakszerűsége mellett is világos megfogalmazásából erednek. Elismerést érdemlő tudományos értéke, hasznos informativitása nyilvánul meg a monográfiának rendkívül kiterjedt és korrekt dokumentáltságában. Szerző ismeri, hasznosítja és pontosan meghivatkozza a kapcsolódó korábbi és legújabb alapvető hazai, külföldi elméleti és ágazati jogtudományi publikációkat. Rátérve immár a monográfia tartalmának bemutatására, előrebocsátom, hogy a következőkben rendszerint Szerző megállapításait, felfogását foglalom össze, és mindig kifejezésre juttatom, ha saját észrevételt fűzök a könyvben olvasható fejtegetésekhez.
2. A monográfia I., II. és III. fejezetéből kitűnik, hogy a "jogpolitika" szót háromféle értelemben használhatjuk. Jelentheti a politikának a jogra vonatkozó eseti nézeteit. Felfoghatjuk a jogpolitikát az általános politika egyik szakágazatának. A harmadik értelmű szóhasználat pedig a jogtudomány külön ágának tekinti a jogpolitikát. A másodikként említett felfogás szerint a jogpolitika olyan funkció, erőfeszítés, aktivitás, amely a jogi szabályozás, a jogalkalmazás és a jogkövetés tartalmi követelményeinek feltárására, kimunkálására és megvalósításának előmozdítására irányul. Ilyen jellegű és tartalmú tevékenység kifejtésére elsősorban a társdalom potens politikai erői hivatottak, de lehet jogpolitikai koncepciója a közhatalmi szerveknek, és megfogalmazhatnak ilyen természetű ajánlásokat az érdekképviseletek, a köztestületek, a civil szervezetek, az egyházak és a demokratikus közélet más összetevői is. Különös elvárások támaszthatók a jogpolitika szakszerű alátámasztásában a jogászi önkormányzatokra. A jogtudományok művelőinek pedig állandó megtisztelő feladata, hogy a problémák feltárásával, elemzésével, következtetésekkel, de lege ferenda ajánlásokkal elősegítsék a jogpolitika korszerű alakítását és követését. Mindez kiterjedt tényfelméréseken, sokszempontú elemzéseken, esetleg modellezett és valóságos hatásvizsgálatokon nyugodhat. Az átfogó jogpolitika tartalmi követelménye és jellemzője a szakmai megalapozottság, valamint a komplexitás, vagyis a szükségletek, a fejlődési irányuk, a veszélyek, az összefüggések figyelembe vétele, a szakszerűség, az egzaktság tisztelete, a konzisztencia és a koherencia, tehát az ellentmondás mentesség és egymásra épültség elvének alkalmazása. Előnyös vagy hátrányos kölcsönhatás érvényesülhet a társadalom általános kultúrája és a jogi kultúra között, illetve ezek összetevői, különösen az erkölcs, a vallás, a hagyomány, a szokás, a konvenció és a jog normatív értékrendje körében. A fogalmi alapozás után 12 olyan fejezet következik a monográfiában, amelyekben közelebbről ismerhetjük meg Szerzőnek a jogpolitika tartalmi követelményeire és alkalmazására vonatkozó elemzéseit.
3. "A jogalkotás jogpolitikája" c. IV. fejezet kiinduló tétele kifogásolja azt a megállapítást, amely sze-
- 352/353 -
rint "a jog paragrafusokba foglalt politika". Ezáltal ugyanis figyelmen kívül marad a jog általános eszmei irányultsága, szociális kötöttsége és különösen az a szerepe, hogy egyben a hatalom korlátja legyen. Diktatórikus rendszerekben a jog az önkényuralom egyik formalizált eszköze és leplezője. Demokratikus viszonyok között azonban a részletező jogi szabályozás kereteit nemzetközi, szupranacionális és nemzeti alapnormákban rögzített általános elvek, követelmények, tilalmak, alapjogok és más tartalmú előírások határozzák meg. Ezek az ún. jogi alapértékek a társadalmi élet, a társadalomirányítás, a közhatalmi rend keretéül szolgálnak és a jogérvényesítés egyik lényeges eszközcsoportjaként számítanak a jogpolitikára és a jogszabályalkotásra. Az ilyen rendeltetésű jogi szabályozásnak be kell épülnie az egyéb - erkölcsi, politikai, szakmai, illem stb. - szabályozó mechanizmusokba. Tanulságos elemzéseket olvashatunk ebben a fejezetben a jogi szabályozás tárgyi korlátairól, a szabályozási követelményekről, a jogforrási hierarchiáról, a közigazgatás jogi kötöttségeiről, a demokratikus közreműködés lehetőségeiről, a jogpolitika és jogalkotás esetleges kontárságainak veszélyeiről és megnyilvánulásairól, a politikai erők önkényes hatalmi beavatkozásairól, a jogalkotás eljárási rendjéről, ellenőrzéséről és korrekciós lehetőségeiről.
4. Rendkívül gazdag és változatos az a tematika, amelyet Szerző áttekint és véleményez "A jogalkalmazás jogpolitikája" c. V. fejezetben. A jogalkalmazás összetevőinek meghatározása főleg az alkotmányjog, az eljárásjogok, az igazságszolgáltatási és a végrehajtási jogok szabályozási hatáskörébe tartoznak. A kapcsolódó ágazati jogtudományok művelői elméletileg is megalapozott, logikus rendszerezésben írt terjedelmes tankönyvekben teszik ezeket az elveket és szabályokat megismerhetővé. A jogalkalmazás szférájába tartozó szervezeti, hatásköri, működésrendi összetevők fejlődési irányainak, fejlesztési lehetőségeinek, működési zavarainak szakszerű felmérése, a megoldási változatok tudományos igényű kimunkálása elsősorban a szakdiszciplínák művelőire hárul. A hazai bíróságok szervezeti, személyi, működésrendi zavarait pedig újabban éppen néhány folytatásra érdemes szakszociológiai felmérés tárta fel.
A szaktudományi kutatások korántsem teszik feleslegessé az átfogó elméleti értékelés szintetizáló szerepét. Szerző erre nemcsak vállalkozik, hanem ebben akként működik közre, hogy számos lényegesnek tartott konkrét kérdésben is állást foglal. Az más kérdés, hogy mindennek megvalósulásához "a jogalkalmazás jogpolitikája"-e a leginkább adekvát, tehát a legkifejezőbb megjelölés. Természetesen azt én is értem és helyeslem, hogy Szerző ebben a fejezetben is a jogpolitika formálására hivatott és jogosult közéleti tényezők, különösen a politikai erők, a társadalmi formációk, ezek körében az állandóan formálódó közvélemény szerepének hatékony betöltéséhez törekszik tudományos igényességgel hozzájárulni. A gyakorlati problémák iránt is érzékeny szinoptikus és szintetizáló teória jegyében argumentál Szerző a jogegység oltalma, a jogalkalmazó hatalom önállósága, társadalmi érzékenysége, rugalmassága, a szakszerű jogalkalmazásra való felkészüléshez szükséges ún. "kellő idő" biztosítása, a büntető igazságszolgáltatás gyorsasága, a joghézagok kitöltése, a szükséges deszvetudo alkalmazása, a laikus részvétel feltételeinek körülírása, a mediáció közéleti és jogpolitikai szerepének bővítése mellett.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
