Megtisztelő lehetőséget jelent a számomra, hogy a közjegyzői gyakorlatot érintő eljárási garanciákkal kapcsolatos gondolataimat egy ilyen nagyra becsült hallgatóság előtt fejthetem ki. Az igazat megvallva, elég nehéz helyzetben vagyok, hiszen hallottam Paczolay Zoltánnak, az Alkotmánybíróság elnökének a közjegyzők státusáról szóló előadását, valamint munkatársam, Köblös Adél prezentációját a közjegyzők státusának alkotmányjogi vonatkozásairól. Miután a kérdéskör legfőbb jellemzői már elhangzottak, nekem a közjegyzői gyakorlat további vonatkozásaira kell összpontosítanom. Úgy döntöttem, hogy gondolataimat az eljárási garanciák fő koncepciója köré fűzöm, és felvázolom e garanciáknak a közjegyzői gyakorlatban való alkalmazását. Véleményem szerint, az eljárási garanciáknak elméleti és gyakorlati jelentőségük is van, mivel - a normatív elmélet szerint - az alkotmányos eljárási rendszer megteremtéséhez az általános eljárási elveket szilárd alapokra kell helyezni. A gyakorlati alkalmazás szempontjából pedig minden egyes eljárásnak meg kell felelnie a tisztességes eljárás alapkövetelményeinek, és emellett az eljárás végén a garanciák alkalmazását hazai vagy akár nemzetközi bíróságok is ellenőrizhetik. Éppen ezért, nem elég csupán hangzatos nyilatkozatot tenni a közjegyzői eljárások tisztességes jellegéről, hiszen épp elégszer hallottunk már erről és az emberi jogok nyilatkozatáról a rendszerváltás előtt, annak lehetősége nélkül, hogy e jogok ténylegesen érvényesülhettek volna. Éppen ellenkezőleg, a hangsúlyt e jogok alkalmazására kell helyeznünk, hiszen az egyes közjegyzői eljárások az ideális eljárással kapcsolatos elvárások szerint kerülnek megítélésre.
Az előadásom négy fő területet érint. Először, megpróbálom meghatározni a közjegyzői eljárások helyzetét a polgári eljárásjog területén belül, majd összehasonlítást végzek a bíróság előtt zajló eljárások, valamint a peren kívüli eljárások (nemperes eljárások) eljárási garanciái között (I). Másodszor, bemutatom majd a polgárjogi eljárás funkcionális hatásait, és azoknak a közjegyzői eljárásokban érvényesülő vonatkozásait (először csak általánosságban). Ebben a részben, kritikai véleményemnek adok hangot az eljárások alaki követelményei tekintetében (II). Harmadszor, kísérletet teszek arra, hogy az eljárási garanciákkal kapcsolatos gondolataimat valós, magyar közjegyzői eljárások tekintetében vizsgáljam: hogy hogyan érvényesül az eljárások funkcionális hatása, és szükség van-e egyáltalán az eljárások során eljárási garanciák érvényesülésére (III). Végül pedig, megpróbálom levonni a következtetést a közjegyzői eljárásokkal kapcsolatban megfogalmazott álláspont alkalmasságáról, és azzal kapcsolatban, hogy az ilyen eljárások megállják-e a helyüket a hazai és nemzetközi bíróságok körültekintő vizsgálata során (IV).
Az elméleti álláspont szerint, a polgárjogi eljárásokra vonatkozó törvények olyan rendelkezésekből állnak, amelyek a bíróság előtt zajló és a peren kívüli (angolul: out-of court litigation, németül: freiwillige Gerichtsbarkeiten) eljárásokat egyaránt szabályozzák. Az angol nyelvű elnevezés azonban félrevezető lehet, ugyanis a peren kívüli eljárások valójában jórészt bíróság előtt zajlanak. A kétféle eljárás közötti különbség más jellemzőkben keresendő, köztük az eljárások formalitási szintjében. Tegnap és a mai napon is értékes gondolatokat hallottunk a polgárjogi ügyekben eljáró bíróságok kizárólagosságáról vagy éppen a kizárólagosságuk hiányáról. A fenti elméleti álláspontra való további hivatkozás nélkül, a továbbiakban a bíróság előtti és az azon kívüli igazságszolgáltatás közötti eltérésekre összpontosítok.
Jóllehet Magyarország Alaptörvénye nem írja elő a bíróságok kizárólagosságát polgárjogi ügyekben, és annak ellenére, hogy a közjegyzők rendelkeznek azzal a jogkörrel, hogy polgárjogi ügyekben bizonyos mértékben eljárjanak, az ilyen tevékenységek során követendő eljárások szükségszerűen eltérnek egymástól. Különböznek egymástól, mert a polgári peres eljárás a polgári jogviták rendezésének legformálisabb módja, amelytől a törvényalkotás megpróbál eltérni. Más szavakkal, a közjegyzők jogkörébe olyan eljárások lefolytatását kell rendelnünk, amelyek nem változatják őket új típusú "mini-bíróságokká". Az ilyen eljárásoknak a hagyományos igazságszolgáltatásból való kiszervezésének a legfőbb oka e polgárjogi eljárások egyszerűsítésének lehetősége, és annak feltételezett szükségessége a bírósági eljárásokkal szemben. A fentiek alapján meg kell állapítanunk, hogy a közjegyzői eljárások - sem igazságszolgáltatási sem alkotmányos értelemben - soha nem lesznek egyenértékűek a bírósági eljárásokkal. Természetesen nem is lehetnek azok, hiszen a közjegyzőknek és a bíróknak a hivatalba lépéshez illetve a bírói kinevezéshez eltérő feltételeknek kell megfelelniük.
Bármennyire is prózainak tűnik ez a következtetés, a peren kívüli közjegyzői eljárások eljárási garanciái szempontjából lényeges kiindulási pontot jelent. Nevezetesen, a közjegyzői eljáráson keresztül megvalósuló igazságszolgáltatás személyi feltételei soha nem felelhetnek meg a bírósági eljárás garanciái követelményeinek. De szükséges-e egyáltalán, hogy megfeleljenek ezeknek a követelményeknek? Ha a bíróság előtt zajló eljárások kizárólagossága hiányának elvéből indulunk ki, akkor még a személyi garanciák ugyanilyen alkalmazásának elméleti szükségszerűsége sem áll fenn. Ezzel szemben, minél közelebb áll a közjegyzői eljárás a bírósági eljáráshoz, annál inkább hasonlít a közjegyző a bíróhoz. Nem azt szorgalmazom, hogy a nagyobb hasonlóság érdekében a közjegyzőknek is bírói talárt kellene magukra ölteniük, hanem azt, hogy a közjegyzőknek is rendelkezniük kellene a bírókkal szemben elvárt személyes tulajdonságokkal. Az Emberi Jogok Európai Egyezménye 6. cikkének 1. bekezdése értelmében, a függetlenség és a pártatlanság a bíróságoktól (elsősorban a hagyományos értelemben vett bíróktól) az egyének jogainak és kötelezettségeinek meghatározása során elvárt alapvető tulajdonságok. A 6. cikk értelmében azonban a közjegyző is bíróságnak minősülhet, amennyiben bírói feladatot lát el, azaz valamely személy polgári jogi jogainak tárgyában határozatot hoz.
Egy pillanatra hagyjuk most ezt megközelítést, és tekintsük át a bírósági és a peren kívüli polgárjogi eljárások jellemzőit. A bíróság előtti eljárásokat szabályozó 1952. évi III. törvény a polgári perrendtartásról (röv. magyarul Pp., angolul HRCP) tartalmaz egy fejezetet a bírósági előtti eljárások alapvető elveiről. A szakirodalom azonban egységes a tekintetben, hogy a Pp. 1. fejezetében meghatározott eljárási garanciákon kívül léteznek további garanciák, például az Alaptörvény XXVIII. cikkében szabályozott garanciák, vagy a szervezetekről, köztük a bíróságok szervezetéről és igazgatásáról (2011. évi CLXI. törvény) és a bírók jogállásáról (2011. évi CLXII. törvény) szóló törvényekben, valamint a számos nemzetközi szerződésben szabályozott eljárási garanciák. Így, számos jogforrás áll rendelkezésre, amelyek alapján eljárási elvek egész hálózata alkalmazandó a bírósági eljárásokra. A funkcionális hatás elmélete szerint, ezek az elvek teljes mértékben, általánosságban, alapvetően és kizárólag alkalmazandók a bírósági eljárások környezetére, így a funkcionális hatás ezekben az eljárásokban teljesedik ki igazán. Az eljárások gyakori egyszerűsítése szerint, ezen eljárási garanciák teljes körű alkalmazása, például a szóbeli eljárás, a közvetlen bizonyítás, az eljárás nyilvánossága stb., ugyan az eljárás alanyainak védelmét szolgálják, az eljárás menetét azonban lassítják, és az igazságszolgáltatás társadalmi és személyi költségei mellett meglehetősen magas eljárási költségeket eredményeznek.
Éppen ez az oka annak, hogy nem olyan szabad szigorú határvonalat húznunk, ahol a peres eljárások a polgárjogi viták rendezésének egyetlen módját jelentik. Éppen ezért, a törvényhozó hatalmak, köztük a magyar törvényhozás még az 1930-as években a bíróságon kívüli eljárások rendkívül magas számának csökkentése érdekében olyan megoldást keresett, ami feltehetően olcsóbb, gyorsabb és egyszerűbb. Az alacsonyabb költségeknek, a gyorsaságnak és az egyszerűsítésnek azonban természetesen ára van, nevezetesen az eljárási garanciák teljes körű alkalmazhatóságának hiánya vagy azok korlátozott alkalmazhatósága. Elméletben, a bírósági eljárások egy olyan vonalként ábrázolhatók, amelynek egyik végpontján a garanciák teljes mértékben érvényesülnek, a másik végpontján azonban egyáltalán nem érvényesülnek. Nem tartom magam olyan megrögzött elméleti szakembernek, hogy a valóságot ne valahol a két véglet között képzeljem el, de meggyőződésem, hogy a peren kívüli eljárások eljárási garanciáival szemben hasznos lenne az bíróság előtt zajló eljárások garanciáinak alapmodelljét felvázolni.
Ez az alapmodell a fenti vonal alkalmazásával működhetne, mely vonalon egy gombot csúsztathatnánk, ami az eljárási garanciák szintjét ábrázolná. A vonal jobb oldali végén, ahol a bíróság előtti eljárás szerepel, az eljárási garanciák alkalmazása teljes körű, és hozzájuk magas eljárási költségek társulnak - figyelembe kell venni, hogy a nyílt tárgyalás költségesebb, mint a zárt tárgyalás, ahol a bíróság könnyen döntést hozhat a polgári jogi ügyekben; a közvetlen bizonyítás kétségtelenül lassabb és költségesebb, mint az okirati bizonyítékok felhasználása stb. A vonal másik végén, a korábbi megjegyzésem ellenére, semmi sincs feltüntetve, mivel minden eljárás természete szerint igényel valamiféle garanciát (például, az "egyenlő bánásmód" elve minden eljárásra nézve kötelező érvényű). A peren kívüli eljárások során azonban, az eljárások természetéből adódóan, kétségtelenül kevesebb eljárási garancia érvényesül, mint a bírósági eljárások során.
Talán felfigyeltünk arra, hogy a peren kívüli eljárások magyarországi palettáján több mint 100 ilyen eljárás szerepel. Lehetséges lenne, hogy a bírósági eljárások végpontjával szemben, tényleg csak egyetlen másik pontot kellene feltüntetnünk a száznál is több peren kívüli eljárás ábrázolására? Vagy inkább az a valószínűbb, hogy az egyes eljárások különböző szintű garanciát jelentenek? A második lehetőség nem valószínűbb, hanem sokkal inkább tényszerű választás, mivel, ahogy azt már mindannyian tapasztalhattuk, a peren kívüli eljárások sokszínűsége az alapelvek tekintetében különböző megközelítéseket tesz szükségessé. Például, a bírói ítéletek kötelező végrehajtása szükségessé teszi az in personam és az in rem garanciák érvényesülését is, hiszen a tét valamely személy vagyona. Másrészt viszont, a szakszervezeti képviseletre irányuló eljárások alacsonyabb szintű garanciákat igényelnek. A fentiek tükrében, az eljárási garanciákat szimbolizáló képzeletbeli vonal egyik végén a bíróság előtt zajló eljárások szerepelnek, amelyek során a garanciák teljes körűen érvényesülnek, míg a vonal további részein, a peren kívüli eljárások tekintetében az eljárási garanciák érvényesülése alacsonyabb, de változó szintű érvényesülést mutat.
Most áttérek előadásom második részére, amelyben bemutatom az előzőkben elhangzottaknak a közjegyzői eljárásokban való alkalmazását. A korábbiakban felvázolt vonalon csúsztatható gomb ábrázolja a funkcionális hatást, és biztosítja, hogy a peren kívüli eljárásokra vonatkozó elvek alkalmazhatósága mindig relatív, részleges, másodlagos és járulékos természetű a bírósági eljárásokat meghatározó elvekhez viszonyítva. Mindezt általánosságban a 105/1952. (XII. 28.) MT rendelet 13. § (3) bekezdése szabályozza, amely kimondja, hogy a Pp. rendelkezései a peren kívüli eljárásokra is alkalmazandók, amennyiben nincs más irányadó jogszabály, vagy az adott peren kívüli eljárás másként nem kívánja. A peren kívüli közjegyzői eljárások tekintetében, a 2008. évi XLV. törvény (az egyes nemperes közjegyzői eljárásokról) 1. §-a kimondja, hogy a közjegyző hatáskörébe tartozó eljárásokban, melyeket a törvény nem szabályoz, a Pp-ben meghatározott szabályok - a polgári nemperes eljárás sajátosságaiból eredő eltérésekkel - irányadók. Közelebbről vizsgálva, ez egy némileg eltérő megközelítés, mivel az általános megközelítés szerint a Pp. szabályai csak abban az esetben irányadók, ha az eljárás természete nem zárja ki ezt az eljárást; a peren kívüli közjegyzői eljárásokban azonban a Pp. szabályai mindig irányadók - az eltérő eljárási szabályokat kivéve - de az adott eljárás speciális természete által megkívánt, szükségszerűen eltérő értelmezésének figyelembe vétele mellett.
Az én munkahipotézisem szerint, a közjegyzői eljárások az eljárási garanciák érvényesülése tekintetében távolról sem ideálisak. Például, a hagyatéki eljárás során, a közjegyzőnek tárgyalást kell tartania, de nem a hagyományos bírósági tárgyalás értelmében, bár a magyar nyelv a kétféle eljárás tekintetében ugyanazt a "tárgyalás" szót használja [lásd: a hagyatéki eljárásról szóló 2010. évi XXXVIII. törvény 44. §-a]. Ennek következtében, a hagyatéki eljárásban az eljárásban érintett felek tárgyalása a tisztességes eljárás részeként biztosítva van. Másrészt viszont, az élettársi jogviszony regisztrálásához nincs szükség az előző értelemben vett tárgyalásra, annál is inkább, mert a 36. § F/(7) pontja kizárja a bizonyítékok gyűjtését az eljárás során, így tárgyalásra nincs szükség. A fentiek alapján megállapítottuk, hogy a különböző közjegyzői eljárások során eltérő eljárási garanciák érvényesülnek, és ezen eltérések oka nem a közjegyző személyében, hanem sokkal inkább az adott eljárás természetében keresendő. A törvényhozó az eljárás tárgyának függvényében különböző szintű eljárási garanciákat rendel az egyes eljárásokhoz; amikor az eljárásban érintett fél érdeke vagy joga azt szükségesség teszi, akkor magasabb szintű garanciákat rendel az eljáráshoz, ha azonban alapos vizsgálatra nincs szükség, akkor az elvek is elhalványulnak. Természetesen, visszatérve ahhoz a meggyőződésemhez, hogy nem tartom magam "megrögzött elméleti szakembernek", elismerem, hogy például a regisztrációs eljárás a természeténél és az eljárás felépítésénél fogva kevesebb garanciát igényel. A kérdés azonban továbbra is megválaszolatlan marad: mi az oka az elvek alkalmazhatóságának, vagy éppen alkalmazásuk hiányának az egyes eljárások során?
Saját kérdésemre egy adott példán keresztül igyekszem választ találni: nevezetesen a közjegyzőnek a bizonyítási eljárásban való részvételén keresztül. Egy, a peren kívüli eljárásokról szóló mélyreható kézikönyv szerint, a közjegyző részvételével történő bizonyítási eljárás a további közjegyzői eljárások tekintetében fontos szerepet tölthet be, így körültekintőbb vizsgálatot érdemel.
Előjáróban, utalnunk kell az előzetes bizonyítás lefolytatásának szabályaira, ahogy arról a Pp. 207. §-a rendelkezik. Annak ellenére, hogy az előzetes bizonyításról a bírósági kódex is rendelkezik, ez a mini-eljárás peren kívüli (nemperes) eljárásként is lefolytatható, a kereset perfüggőségének feltételei szerint. Így, amennyiben a kereset bíróság elé kerül, úgy a Pp. 207. §-a értelmében az előzetes bizonyítási eljárást a hagyományos bírósági eljárás részeként kell lefolytatni, így az ilyen eljárás során keletkezett bizonyítékok a per során egyértelműen és feltétel nélkül felhasználásra kerülhetnek [Pp. 211. § (1)]. Amennyiben azonban a kereset különböző okok miatt nem kerül bíróság elé, úgy a Pp. 207. §-a értelmében az előzetes bizonyítási eljárás lehetősége továbbra is fennáll, de erre már peren kívüli eljárás keretében kerül sor, mivel az adott kereset ügyében bírósági eljárás nem indult. Az előzetes bizonyítási eljárás kényes kérdéseket vet fel még abban az esetben is, ha az adott ügyben bíróság jár el, és ez a dilemma még tovább fokozódik, ha a döntéshozói feladatot közjegyző látja el.
A Pp. 207. §-a értelmében biztosított előzetes bizonyítási eljárás mellett, jelenleg a szintén bíróság előtt zajló ex parte eljárások foglakoztatnak a leginkább. A hagyományos bírósági eljárásban az audietur altera pars az egyik legértékesebb elv, az eljárás tisztességességének biztosítására szolgáló legnagyobbra becsült garancia. Egyetlen eljárás sem tekinthető tisztességesnek, ha a másik felet megfosztják az bírósági eljárásban vagy a bizonyítási eljárásban való részvételének jogától, vagy azon jogától, hogy tiltakozásának a bíróság vagy a másik fél intézkedésével szemben hangot adjon, ha az adott fél érdeke úgy kívánja. A fentiek alapján, a hagyományos bírósági eljárás szabályai szerint, a kérelmező fél bizonyítási indítványt nyújt be, és a bíróság saját illetékességi körében dönt az indítvány szükségességéről [lásd Pp. 3. § (4)]; és lehetővé teszi a másik fél számára, vagy legalábbis nem fosztja meg a másik felet a bizonyítási indítvány szükségességének, jogszerűségének stb. vitatásának lehetőségétől. Természetesen, a fenti eljárásban egy ismert és aktív alperest feltételeztünk, elméletben azonban, ha az alperes részvétele az eljárásról szóló megfelelő értesítés útján biztosított, mely értesítés kézhezvételének időpontjától számítva az alperes tudatában van az eljárásban való részvételére vonatkozó kötelezettségeivel, úgy elméleti szempontból az eljárás tisztessége is biztosítottnak tekinthető.
A hagyományos bizonyítási eljárás kétoldalú, de mi a helyzet a bíróság által a Pp. 207. §-a értelmében kezdeményezett előzetes bizonyítási eljárásokkal? Főszabályként, a bírósági eljárás kezdetét követő bizonyítási eljárás is kétoldalú, mivel az eljárásban megfelelő módon értesített felek vesznek részt. Amennyiben az alperes személye ismert, úgy a bíróság kizárólag sürgős esetben tekinthet el az alperes értesítésétől és az eljárásban való részvételétől. Jóllehet nem ismerünk olyan közzétett bírósági gyakorlatot, amely a "sürgős eset" fogalmát pontos definiálná, biztosan feltételezhetjük, hogy a kétoldalú (kölcsönös) meghallgatás késedelme a bizonyítási eljárást megakadályozná, vagy ez idő alatt a bizonyíték elveszne, és ennek lehetősége - amit a felperes megfelelően dokumentál - elegendő okot szolgáltatna a kétoldalú (kölcsönös) meghallgatás felfüggesztésére, még abban az esetben is, ha az alperes személye ismert, és beidézhető lenne a bírósági tárgyalásra. Mindezek ellenére, véleményem szerint a bíróságoknak az érintett felek érdekei közötti egyensúly óvatos fenntartására kellene törekedniük, mivel a felperesi oldalon fennáll a bizonyítékvesztés kockázata, míg az alperesi oldalon az eljárási jogok és a kétoldalú tárgyalás, valamint a tisztességes eljárás egy részének elvesztésével kell számolnunk.
Emellett, az előzetes eljárás indítványozásának lehetősége akkor is fennáll, amikor ismeretlen személyű ellenféllel kell számolnunk. Amennyiben az ellenfél személye nem ismert - amelyről a felperes fél vélelmezett bizonyítékot szolgáltat - úgy a bíróságnak nincs más lehetősége, mint az ex parte eljárás engedélyezése.
Az eddigi álláspontunk rövid összefoglalásaként, áttekintettük az eljárási garanciák funkcionális hatását és azok gyakorlati alkalmazását. A hagyományos bírósági eljárás - az eljárási garanciák teljes körű megvalósulása - jellemzője a kétoldalú meghallgatás, amit a tárgyalásban érintett másik fél megfelelő értesítése biztosít. Ettől kicsit "halkabbak" - az eljárási garanciákat szimbolizáló képzeletbeli gomb elmozdul a maximális értéktől - a Pp. 207. §-a értelmében vett ex parte előzetes bizonyítási eljárások, amelyek során a hiányzó "alperes" ismeretlen személyének vélelmezett bizonyítását követően, az ex parte eljárás lefolytatható.
Most pedig térjünk át a közjegyzők által végzett előzetes bizonyítási eljárások kérdésére. Ezt a területet a nemperes közjegyzői eljárásokról szóló törvény 16-27/A. §-a valamint a közjegyző által kirendelt igazságügyi szakértő szabályozza. [Természetesen, ismerem a peren kívüli ex parte eljárásokra vonatkozó jogszabályokat, nevezetesen az igazságügyi szakértői tevékenységről szóló 2005. évi XLVIII. törvényt, de szándékosan figyelmen kívül hagyom, mert most elsősorban a közjegyzői eljárásokra összpontosítok.] Mindkét eljárásnak ugyanaz a célja, így együtt is kezelhetjük őket. Talán a Pp. 207. §-ával kapcsolatos, kissé talán hosszúra nyúlt bevezetőm nem volt teljesen hiábavaló, hiszen a nemperes közjegyzői eljárásokról szóló törvény 17. §-ának (1) pontja is hivatkozik a Pp. 207. §-ára. Ez a hivatkozás azonban csak azokra az esetekre vonatkozik, amikor az előzetes bizonyítási eljárás engedélyezett, és a Pp. további rendelkezései nem irányadók. A fentiek alapján, a közjegyző lefolytathatja ezt az eljárást olyan ügyekben, amelyekben a bíróság is eljárhat, és még egy másik esetben is: az ügyfelek kezdeményezhetik a bizonyítási eljárás elfolytatását, ha igazolni tudják, hogy a bizonyítási eljárás lefolytatása az ügyfél jogi érdeke [a nemperes közjegyzői eljárásokról szóló törvény 16. § (1) b)].
A közjegyzői eljárás hatóköre, egyrészt kiterjedt, másrészt viszont korlátozott. A közjegyző nem járhat el folyamatban lévő bírósági eljárás esetén. Mivel azonban a közjegyző az indítvány és a felperes általa benyújtott egyéb okiratok alapján jár el - mely problémával bírósági eljárás esetén is számolni kell - így ki van téve a rosszhiszemű fél esetleges rossz szándékának. Ha a rosszhiszemű fél elég meggyőző, és kielégítő módon igazolni tudja, hogy a másik fél személye ismeretlen, vagy az üggyel kapcsolatban bírósági eljárás nincs folyamatban, úgy a közjegyző megkezdheti az eljárást, és részt vehet a bizonyítási eljárásban. Hagyjuk most ezt az elméleti példát, később majd visszatérünk rá, és látjuk majd, hogy milyen súlyos következményekkel járhat.
A nemperes közjegyzői eljárásokról szóló törvény értelmében lefolytatott előzetes bizonyítási eljárás elismeri az ismeretlen személyű ellenfél lehetőségét, és ezzel az ex parte eljárás jogszerűségét. Ha az ellenfél ismeretlensége (az "alperes" kifejezést szándékosan nem használom, mivel a peren kívüli eljárásban jelentéssel nem bír, emellett a későbbiek során talán a tényleges alperesek is kezdeményezik az eljárás lefolytatását) megfelelően bizonyításra kerül, úgy a közjegyző ugyanolyan jogkörökkel rendelkezik, mint a bíróság, és elrendelheti az ex parte eljárás lefolytatását. Jóllehet a rosszhiszemű fél miatt ez kissé riasztó lehetőségnek tűnik, én mégis ez utóbbi eljárási példát választom a közjegyzői részvétel illusztrálása érdekében.
Amennyiben a kérelmező fél a nemperes közjegyzői eljárásokról szóló törvény 16. §-a értelmében kijelenti, hogy az ellenfél létezik, mi a közjegyző kötelessége a kétoldalú (kölcsönös) meghallgatás és a tisztességes tárgyalás biztosítása tekintetében? A Pp. rendelkezései alapján erre a kérdésre azt válaszoljuk, hogy megfelelően igazolt sürgős esetben a kétoldalú meghallgatás mellőzhető. A nemperes közjegyzői eljárásokról szóló törvény 19. § (4)-a azonban másként rendelkezik. A kérelmező fél által megjelölt ellenfelet az előzetes bizonyítási eljárás elrendelése tárgyában nem kell meghallgatni, ha a kérelmező valószínűsíti, hogy a meghallgatás az előzetes bizonyítás eredményes lefolytatását veszélyeztetné. Ez a rendelkezés teljesen eltér a sürgős esetre vonatkozó szabályozástól, mivel véleményem szerint már a megszövegezés is egy merőben eltérő megközelítést sugall. Míg a Pp. 209§-ának (1) pontja alapszabályként a kölcsönös meghallgatást jelöli meg, addig a nemperes közjegyzői eljárásokról szóló törvény 19. §-ának (4) pontja megfordítja ezt a sorrendet, és úgy rendelkezik, hogy a meghallgatás mellőzése az elsődleges szabály. Ne engedjék, hogy némileg ellentmondásos gondolataim megtévesszék Önöket, hiszen tudom, hogy ugyanezt a szabályt másként is lehet értelmezni: az ellenfelet meg kell hallgatni, kivéve akkor, ha a kérelmező fél valószínűsíti, hogy a meghallgatás az előzetes bizonyítás eredményes lefolytatását veszélyeztetné. Mindez azonban pusztán a jogszabály logikai és szisztematikus értelmezése, azt azonban továbbra is fenntartom, hogy a szövegezés egy eltérő megközelítésre utal. Ez a megközelítés számos ügyben levenné a kölcsönös meghallgatás terhét a közjegyző válláról. A kérelmező fél érdekében még azt is hangsúlyoznám, hogy az ellenfél részvétele minden esetben veszélyezteti az ilyen eljárás hatékony lefolytatását.
A nemperes közjegyzői eljárásokról szóló törvény 21-27/A. §-a értelmében, a közjegyző által kirendelt igazságügyi szakértő alkalmazása esetén a helyzet még egyszerűbbnek tűnik. A kérelmezőnek nem kell megjelölnie az ellenfelet, anélkül is jogosult az ex parte eljárás lefolytatására [lásd nemperes közjegyzői eljárásokról szóló törvény 23 §-ának (2) pontja]. Az ellenfelet akkor sem kell megjelölnie, ha az ellenfél személye ismert. Természetesen, amennyiben a szakértői vizsgálatban a kérelmezőn kívül további személyek is érintettek, úgy ezen személyek hozzájáruló nyilatkozatát is be kell mutatni, a későbbi ellenfelet azonban nem kell értesíteni a távollétében előterjesztett szakértői vizsgálati eredményeiről. Mindez pedig teljes mértékben jogszerű.
Eddigi megállapításaimat összefoglalva, megállapítottuk, hogy az előzetes bizonyítás önmagában véve is meglehetően problematikus eljárás, egyúttal azonban arra is rámutattunk, hogy az ugyanarra az ügyre irányuló közjegyzői eljárás - a rosszhiszemű fél és a nemperes közjegyzői eljárásokról szóló törvény 19A. §-a szövegezésének köszönhetően - még ennél is nagyobb dilemmát jelent, ami a kölcsönös meghallgatás mellőzésének szélesebb teret ad. Ezen felül, az igazságügyi szakértői véleményezés a törvény erejénél fogva ex parte eljárás, amelynek elrendelése során az ellenfelet nem kell megjelölni, vagy meghallgatni.
De miért is lenne ez probléma? Hát nem éppen peren kívüli eljárásokról beszélünk, ahol per definitionem kevesebb eljárási garanciát feltételezünk? Miért lenne szükségünk ugyanebben az ügyben kontradiktórius eljárásra, annak tudatában, hogy a közjegyzői eljárásban keletkezett bizonyítékok a bírósági tárgyalás során minden korlátozás nélkül felhasználhatók? Ez a kérdés vezet át bennünket előadásom negyedik, és egyben utolsó részéhez.
A nemperes közjegyzői eljárásokról szóló törvény nem rendelkezik az összegyűjtött bizonyítékok bírósági felhasználásáról, ami tulajdonképpen helyes eljárás, hiszen ez a törvény a peren kívüli eljárásokkal foglalkozik. A közjegyző által lefolytatott előzetes bizonyítási eljárás során keletkezett egyszerű bizonyítékok (pl.: vallomás) felhasználása tekintetében a Pp. sem tartalmaz rendelkezéseket. Hivatkoznunk kell azonban a Pp. 211. §-ának (1) pontjára, amely egyértelműen kimondja - ami a mi célkitűzésünk szempontjából is hasznos, hiszen a nemperes közjegyzői eljárásokról szóló törvény erre vonatkozóan nem rendelkezik - hogy az előzetes bizonyítási eljárás során keletkezett bizonyítékokat a bírósági eljárás során bármelyik fél felhasználhatja. A törvény ezzel kapcsolatban további korlátozást nem tartalmaz. Az igazságügyi szakértői vizsgálat tekintetében a Pp. 183/A. §-ának (2) pontja egyértelműen kijelenti, hogy az előzetes igazságügyi szakértői vizsgálat során keletkezett bizonyítékokat ugyanúgy kell kezelni, mintha azok bírósági eljárás során keletkeztek volna.
Ez utóbbi példa egy nagyobb problémát rejt magában, de akár már az első példa is ugyanezt eredményezheti. Ahogyan azt korábban megállapítottuk, a tisztességes eljárás egyik ismérve a bizonyítás elrendelésének kétoldalú jellege. Annak ellenére, hogy van lehetőség az ex parte bírósági eljárás lefolytatására, ez azonban csak kivételes esetekben fordul elő. A nemperes közjegyzői eljárásokról szóló törvény értelmében azonban, ahogy arra korábban is utaltam, az ex parte eljárás keretében való egyszerű bizonyítás a "csak kivételes esetben" kategóriától a "fő szabály" felé mozdult el; a közjegyző előtti előzetes szakértői bizonyítás pedig ex parte ex lege eljárássá vált. A bíróság előtti tárgyalással szemben, az ellenfélnek lehetősége nyílna arra, hogy az igazságügyi szakértő kirendeléséhez ne járuljon hozzá, hogy a neki feltett kérdések megválaszolását, vagy a díj megfizetését stb. megtagadja.
Miért jelent az problémát, ha az ellenfélnek lehetősége van arra, hogy a bizonyítékokat vitassa, ahogy arról a Pp. 182. §-ának (3) pontja a szakértői véleménnyel, vagy a Pp. 206. §-a a bizonyítás eredményének mérlegelésével (pl.: ha az ellenfél a tanúvallomást cáfoló bizonyítékokat gyűjt, és azt mérlegelésre a bírósághoz benyújtja) kapcsolatban rendelkezik? Ameddig a bíróság nincs abban a helyzetben, hogy a bizonyítékot hatékonyan értékelni tudja, addig van lehetőség a bírósági eljárás során elszenvedett valamennyi igazságtalanság orvosolására.
A bíróság mindig ebben a helyzetben van? A bizonyításra irányuló közjegyzői eljárások célja éppen a bírósági eljárások segítése, és az eljárásban érintett felek támogatása a felesleges eljárások elkerülése érdekében. Ha az adott fél a saját ügye igazolására pozitív bizonyítékot szolgáltat, úgy az ellenfelét ösztönözheti a bírósági tárgyalásról való lemondásra és az egyeztetés megkezdésére, amelynek végén a vitát költséges eljárás nélkül tudják rendezni. Ez egy rendkívül pozitív eljárási mód, mondhatnánk, és valóban így is van. Nem szabad azonban elfeledkeznünk az kontradiktórius tárgyalás költségeiről, a feleknek a kölcsönös meghallgatáshoz, valamint a tisztességes eljáráshoz és tárgyaláshoz való jogáról. Ha a gyors és olcsó ex parte eljárást többre értékeljük, mint a kontradiktórius és tisztességes eljárást, ahol mindenki megragadja annak lehetőségét, hogy az eljárásban részt vegyen, hát legyen úgy! Az eljárási garanciák azonban sokkal jelentősebb szerepet töltenek be annál, hogy pusztán csillogó díszek legyenek a polgári eljárások karácsonyfáján: társadalmi célt szolgálnak. Ha lemondunk rólunk, azért nagy árat kell majd fizetünk. Természetesen, száz ügyből kilencvenkilencszer a döntés az elsöprő erejű bizonyítékok alapján születik meg, így nincs mitől tartanunk. Ott van azonban a századik ügy, amikor az egyén teljesen kimarad a bizonyítási eljárásból, és nincs jogorvoslati lehetősége, mert kényszerítették a megegyezésre. Így, megválaszolatlan marad az a kérdés, hogy végződhetett-e volna másként az ügy, ha az érintett fél részt vesz a közjegyző által lefolytatott előzetes bizonyítás eljárásban.
Az előző gondolatsort folytatva, az állítólag jogtalanul keletkezett bizonyíték terhe mellett létrejött peren kívüli megegyezés esetén, jogorvoslatra nincs lehetőség, mivel az adott kereset ügyében bírósági eljárás nem indult. Térjünk át a másik lehetőségre, amikor az ex parte eljárás során keletkezett bizonyítékok birtokában a felperes bírósághoz fordul. Az ilyen bizonyítékot úgy kell tekinteni, mintha az a bírósági eljárás során keletkezett volna. Tegyük fel, hogy a bíróság körültekintően áttanulmányozza a közjegyzői eljárást, és arra a következtetésre jut, hogy a felperes, azaz a kérelmező fél tévesen feltételezte az ellenfél ismeretlenségét, és tévesen feltételezte azt is, hogy az ellenfél meghallgatása veszélyeztetné a bizonyítási eljárást. Annak ellenére, hogy az eljárás során a közjegyző jóhiszeműen és helyesen járt el, az így keletkezett bizonyíték egy mérgező fa mérgező gyümölcsének tűnhet. Engedjük-e, hogy ez a méreg bejusson a bírósági eljárás véráramába? Esetleg utasítsuk el az ilyen bizonyítékot? Igazság szerint, a Pp. 169. § és 170. §-e értelmében, csak az olyan tanú vallomása nem vehető figyelembe, akit kényszerítenek titoktartási kötelezettségének megszegésére, vagy mentességére való hivatkozása ellenére vallomásra kötelezik. Nem létezik más jogszabály, ami a jogellenesen keletkezett bizonyítékok mellőzését írná elő, így a bíróságoknak az ilyen bizonyítékokat a többi bizonyítékkal együtt kell mérlegelniük. Már ha léteznek további bizonyítékok! Vagy ha van lehetőség további bizonyítékok gyűjtésére! Nagyon valószínű, hogy a tanú időközben külföldre költözött, és a tárgyi bizonyíték megsemmisült stb. Az ellenfél számára nem maradt semmi, amivel szemben ellenvéleményének hangot tudna adni, és ezzel együtt a kontradiktórius jogától is megfosztották.
Itt azonban még nincs vége. Soha nem feltételezném, hogy valamely közjegyző nem tartja be a nemperes közjegyzői eljárásokról szóló törvény rendelkezéseit, és ezáltal megfosztaná a lehetséges feleket az eljárási jogaiktól. Valójában azonban, a szakértői bizonyítás esetében ezt a jogfosztást maga a törvény rendeli el. Amikor a Pp. vonatkozó rendelkezéseivel összhangban lehetőség nyílik arra, hogy az ellenfelet ex lege kizárják az eljárásból annak érdekében, hogy a szakértői vélemény az igazságügyi szakértőével egyenértékűvé váljon, akkor megszűnik minden esély az ellenfél eljárási jogainak védelmére, arra, hogy ellenvéleményének a közjegyzői eljárás során hangot adjon. Ha számításba vesszük a szakértői vélemény alanya valószínűsíthető eltűnésének, vagy egyszerűen az állapotában beálló változásnak a lehetőségét, úgy az ellenfél eljárási jogainak elvesztése orvosolhatatlan problémává válik. A közjegyző még abban az esetben sem jogosult cselekedni, az érintett ellenfelet meghallgatásra beidézni vagy értesíteni, ha a fenti helyzet fennállását észleli.
A tisztességes eljárás az alkotmányban biztosított garancia, és az Emberi Jogok Európai Egyezménye 6. cikkének védelme alatt áll. Talán nem eléggé egyértelműen, de a Strasbourgi Bíróság a 6. cikkben a közjegyzői eljárásokról is rendelkezett, bár ésszerű idő múlva [a Komanicky és a Szlovákia közötti perben (No. 2) 2007. október 2-án született, 56161/00. számú döntés].
Ha egyszer bekerült a fenti cikkbe, az könnyen azt is jelentheti, hogy a közjegyző által lefolytatott bizonyítási eljárás, még ha azt a bíróságok felül is bírálhatják, az ellenfél eljárási jogainak hiánya miatt mindenképpen vizsgálat elé néz. Hasonlóképpen, a magam részéről nem zárnám ki az ilyen eljárások Alkotmánybírósági felülvizsgálatának lehetőségét (a bírósági szakaszt követően), és annak körültekintő vizsgálatát, hogy fennáll-e a kérelmező féllel illetve az ellenféllel szembeni elfogultság intézményesített formája. Még súlyosabb ez a probléma a szakértői vélemény által érintett ügyekben, ahol a közjegyzők, még a legnagyobb óvatosság mellett sem jogosultak a kialakult helyzetet orvosolni. Éppen ezért de lege ferenda szorgalmazom a nemperes közjegyzői eljárásokról szóló törvény felülvizsgálatát, valamint a felek kontradiktórius jogainak megfelelő védelmét a bizonyítási eljárás során.
Köszönöm megtisztelő figyelmüket!■
Lábjegyzetek:
[1] Dr. Udvary Sándor, PhD, A Károli Gáspár Református Egyetem Állam-és Jogtudományi Kara Polgári Eljárásjogi Tanszékének tanszékvezetője, az Alkotmánybíróság főtanácsadója
Visszaugrás
