Éless Tamás: Adalékok a választottbíráskodásról szóló törvény hatályának helyes értelmezéséhez (MJ 2015/4., 240-244. o.)

Csőke Andrea, a fizetésképtelenséggel kapcsolatos jogterület elismert szakértője, legutóbbi írásában egy választottbíráskodással kapcsolatos témát vett górcső alá. Kérdése, amelyet vizsgált a következő: "Van-e a magyar bíróságnak joghatósága egy olyan választott­bírósági ítélet érvénytelenítésére, amely választott­bírósági eljárás ugyan Magyarországon folyt - mert a felek az eljárás helyeként Magyarországot jelölték -, az állandó választottbíróság székhelye azonban nem Magyarországon van?"[1] Célként a kérdés helyes megválaszolását tűzte maga elé, amit különösen indokolttá tesz, hogy a kérdéskör kapcsán sok, egymásnak ellentmondó, nem egyszer kidolgozatlan, ekként legfeljebb személyes véleménynek tekinthető állásponttal lehet találkozni.

Miközben természetes, hogy minden kutatás egy munkahipotézis felállításával és ennek megfelelő kérdés megfogalmazásával kezdődik, a munkahipotézis a vizsgálat eredményeként megdőlhet, új munkahipotézis felállítása és ennek megfelelő új kérdés megfogalmazása válhat szükségessé. A fenti kérdés vizsgálata során fel kell merülnie, hogy valóban joghatósági kérdésről van-e szó, vagy helyesebb a kérdést a választottbíráskodásról szóló 1994. évi LXXI. törvény (Vbt.) hatályának problémájaként megközelíteni.

Csőke az elemzése kiindulópontjául - egyébként helyesen - a választottbíráskodásról szóló 1994. évi LXXI. törvény (Vbt.) 1. §-át választotta, amely szerint: "E törvényt [...] akkor kell alkalmazni, ha az eseti vagy állandó választottbíróság helye (székhelye) Magyarországon van."

Hangsúlyos értelmezési segédeszközként használja az UNCITRAL Model Law-t[2]. Ennek 1. cikk (1) bekezdése szerint: "This Law applies to international com­mercial arbitration [...]." / "Ez a törvény nemzetközi választottbíráskodásban alkalmazandó [...]." Továbbá, az 1. cikk (2) bekezdése szerint: "The provisons of this Law [...] apply only if the place of arbitration is in the territory of this State." / "E törvény rendelkezései [...] csak abban az esetben alkalmazhatók, amennyiben a választottbíráskodás helye ennek az Államnak a területén van."

Az UNCITRAL Model Law, természete szerint, egy ajánlás, funkcionális értelemben jogalkotási segédlet.[3] A Vbt., ezzel szemben, Magyarország megalkotott, hatályos jogszabálya. A Vbt. 1. §-ának és az UNCITRAL Model Law 1. cikkének olvasata alapján megállapítható, hogy a Vbt. szövege legalább két tekintetben eltér az UNCITRAL Model Law szövegétől.

Egyfelől, az UNCITRAL Model Law azt ajánlja, hogy az államok a választottbíráskodást szabályozó saját törvényük funkcionális hatályát úgy szabják meg, hogy az a nemzetközi kereskedelmi választottbíráskodásra tartozó esetekben kerüljön alkalmazásra. Ezzel szemben a Vbt. egy törvényben szabályozta a belföldi és a nemzetközi választottbíráskodást, azzal, hogy a szabályozás a belföldi eseti választottbíráskodásra modellezett, míg a nemzetközi választottbíráskodásra vonatkozó eltérő szabályokat a törvénynek egy külön fejezete tartalmazza.[4]

Másfelől, az UNCITRAL Model Law azt ajánlja, hogy az államok a választottbíráskodást szabályozó saját törvényük hatályát úgy szabják meg, hogy az a területükön folyó választottbíráskodásra vonatkozzék. Ezzel szemben, a Vbt. a választottbíróságok felől ragadja meg a törvény hatályának kérdését: a törvényt azokra az esetekre rendeli alkalmazni, amikor az eseti vagy állandó választottbíróság helye (székhelye) Magyarországon van.

Az eltérések lehetnének akár szövegezési (fordítási) hibák is, de egyik sem az.

A jogalkotó büszke volt arra, hogy - korábbi minták nélkül - egy törvényben szabályozta a belföldi és a nemzetközi választottbíráskodást. A Vbt. indokolása kiemelte: "A belföldi és a nemzetközi választottbíráskodás egységes szabályozására még egyetlen országban sem került sor." [5]

Tudatos jogalkotásról volt szó a törvény hatályának meghatározása során is, aminek okát a Vbt. (eredeti) 46. § (3) bekezdésében találjuk. E szerint: "Nemzetközi ügyekben - állandó választottbíróságként - a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara mellett szervezett Állandó Választottbíróság jár el."[6]

A szabály kapcsán rögzíthető, hogy az ilyen, az ügyek meghatározott csoportjára nézve valamely intézményes választottbíróság számára kizárólagos eljárási jogosultságot biztosító szabály a kereskedelmi választott-

- 240/241 -

bíráskodás szellemiségétől idegen, az nem szokványos a nemzetközi választottbíráskodás színterén.

Könnyen belátható az is, hogy a magyar jogalkotó lehetőségein túlmutatott volna egy olyan szabályozás megalkotása, amely nemzetközi ügyekre nézve, nemzetközi (globális) viszonylatban próbálta volna kizárólagossá tenni egy magyar intézmény eljárási jogosultságát.[7]

A jogalkotónak azonban határozott elképzelése volt az, hogy az MKIK mellett szervezett Állandó Választottbíróságnak valamiféle eljárási monopóliumot biztosítson, amit a Vbt. indokolása is igazol. A Vbt. indokolásában azt találjuk, hogy "[a] nemzetközi ügyek mennyisége ma még nem indokolja azt, hogy több állandó választottbíróság járjon el ilyen ügyekben [...]", így aztán a jogalkotó az ilyen ügyek ellátására az MKIK mellett szervezett Állandó Választottbíróságot jelölte ki.

Az ügymennyiség azonban nem az egyetlen, és talán nem is a legfontosabb szempontja volt e kizárólagosság létrehozatalának. Ismeretes, hogy a szocialista állami berendezkedés idején a választottbíráskodás elsorvasztásra került, annak csak a nemzetközi ügyekben maradt fenn valamiféle gyakorlata. Ez a gyakorlat - az elhanyagolható mennyiségű eseti választottbíráskodás kivételével - az MKIK mellett szervezett Állandó Választottbíróságon koncentrálódott, ugyanis a KGST-n belül a gazdasági és tudományos-műszaki együttműködési kapcsolatokból származó polgári jogi jogviták elbírálását (kötelező jelleggel) választottbírósági útra utalták, és e feladat ellátására az egyes résztvevő országok kereskedelmi kamarái mellett működő választottbíróságokat jelölték ki.[8] A kereskedelmi jog és a kereskedelmi választottbíráskodás 50 évnyi "jegelését" követően, a Vbt. megalkotása során aggodalom alakult ki azzal kapcsolatban, hogy a választottbíráskodás azonnali teljes körű felszabadítása esetén a nemzetközi ügyek kezelésében megfelelő jártassággal nem rendelkező személyek jelenhetnének meg, ami veszélyeztethetné a magyar választottbíráskodás nemzetközi elfogadottságát, és ezáltal kedvezőtlenül hatna Magyarország nemzetközi kereskedelmi kapcsolataira is.[9]

A jogalkotónak tehát jól megfontolt választása volt, hogy (i) a Vbt. hatályát a választottbíróságok és nem a választottbíráskodás felől közelítette meg, mert (ii) így tudta a Vbt. hatályát a Magyarországon székhellyel rendelkező választottbíróságokra szűkíteni, miáltal (iii) biztosíthatta, hogy a Vbt. 46. § (3) bekezdésével kimondott eljárási kizárólagosság - ha máshol nem, legalább Magyarországon belül - érvényesülhessen.

Ezt a szabályozást lehet szeretni vagy nem szeretni, de tény, hogy a Vbt. 1. §-a a jogalkotó kifejezett akaratát fejezi ki olyan tartalommal, amely eltér az UNCITRAL Model Law-tól. Ezzel a jogalkotó, miközben a maga által tételezett célt el tudta érni, jogértelmezési nehézségek garmadáját zúdította a joggyakorlatra.