Tisztelettel köszöntöm a Teljes Ülés valamennyi résztvevőjét, a meghívott vendégeket, mindazokat, akik ezt a konferenciát nyomon követik!
Minél messzebb jutunk egy konferencia kezdetétől, annál több gondolata eszébe jut az előadónak arról, hogy mire reflektáljon, kinek a mondataira, kinek a gondolataira. Én a legutolsóra reagálnék elsőként. Elnök Úrnak arra az optimizmusára, hogy hamarosan minden jól megy, a Kúria visszaköltözhet a Hauszmann építette épületbe. És tulajdonképpen egy rekviem utolsó mondatát is elmondhatnám itt, hisz 1949. november 18-án hangzott el a Kúriának a rekviemje, ami egyet jelentett a Legfelsőbb Bíróság bíróinak a Népköztársaságra tett esküjével. Akkorra már a Kúria elnökkel 1949. január elsejétől elbántak, már felmondási idejét töltötte, dr. Kerekess Istvánt ugyanis a hó végével nyugdíjazták, hogy aztán 1950. október 31-én még nyugdíjától is megfosszák. Helyette dr. Somogyi Ödön másodelnök, dr. Ries István igazságügy-miniszter jelenlétében a következőket mondotta november 18-án:
"Ebben a teremben tették le régebben évtizedeken át a régi Kúria bírái is esküjüket. Azóta még a terem képe is jelentősen megváltozott.
A székek most egyenlő sorokban vannak elhelyezve, ezzel is a törvény előtti egyenlőség nyer kifejezést. A felszabadulás előtt a széksorok egymás fölé voltak helyezve, jelképezve azt, hogy a Kúria a népen felül lévő, a kiváltságos osztályoknak a bírósága volt, ahova egyébként a nép fiainak ügyei ritkán kerülhettek fel.
Akkor a székek nyugat felé voltak fordítva, ami jelképezte azt, hogy a régi bírák a németből csaknem szószerint lefordított törvényeket idegen szellemben alkalmazták, most a terem képe észak felé van fordítva, afelé az ország felé, a Szovjetunió felé, melynek győzelmes hadseregének köszönhetjük, hogy ma itt a Népköztársaságra, annak Alkotmányára tehetünk esküt.
Jelképezi ez a változás azt, hogy jogrendszerünk is útmutatás végett a Szovjetunió felé fordul, ami természetes, hiszen mi is a szocializmust építjük."
Rekviemet mondtam az előbb és azt hiszem, hogy okkal, ugyanis ennek az előadásomnak a témáját úgy is meg lehetne fogalmazni, Rekviem egy jobb sorsra érdemes jogásznemzedékért. Ugyanis a Magyar Királyi Kúria bíróit 1944 márciusától - amire Elnök úr is utalt - először a zsidókat, a rájuk vonatkozó jogszabállyal, majd később, a világháborús harcok lezárulásától a többieket a különböző jogfosztó közigazgatási intézkedésekkel, törvényerejű rendeletekkel fosztották meg állásától úgy, hogy majdnem mindegyik a Kúria bírói közül kilenc vagy tíz esztendővel korábban fejezte be azt a pályafutást, amire az akkori idők hatályos rendelkezései lehetőséget biztosítottak volna. Ez azt jelentette, hogy 8-9, 8-10 évet ítélkezhettek a Kúrián, holott ezt 15-20 évig tehették volna meg.
1944. március 19-e, a német megszállás utáni nyáron, július 1-jével dr. Töreky Géza elnök nyugállományba vonult. Róla rendkívül sok rossz hír terjedt el, elsősorban azért, mert számos kommunista politikus esetében, számos büntetőperben ítélkezett felettük. Különösképp a statárium idején a Sallai Imre és Fürst Sándor büntetőügyében kihirdetett ítélete miatt marasztalták el. Ennek az is következménye lett, hogy az akkor eljárt tanácsának valamennyi tagjával és az időközben külföldre távozott igazságügyminiszterrel szemben '46-ban első, '48-ban másodfokon marasztaló ítéletet is kihirdettek. Dr. Töreky nyugállományba vonulása után a Nyíregyházáról 1923-ban a Magyar Királyi Kúriára felkerült, itt 1933-tól tanácselnökké kinevezett bíró, dr. Jakab Mihály Pál vezette a Kúriát. A nemzetvezető eskütételén hivatalból, 1944. március 1-jétől másodelnökként neki kellett jelen lennie. Majd bekövetkezett egy újabb, a november 14-i eskütétel napja is, amikor dr. Szemák Jenő, a Budapesti Királyi Büntetőtörvényszék elnöke a legmagasabb bírói tisztségbe emelkedett. Ez a nap egyúttal egy furcsa időpontbéli egybeesés. Dr. Szemák elődjét, dr. Törekyt ugyanis ezen a napon (miután három nappal korábban vették őrizetbe s hurcolták a budai kihallgató villák egyikébe), ekkor szállították át Sopronkőhidára, a hírhedt fegyházba. Nem felejtették el neki, hogy annak idején - amit évtizedeken kommunista elítéltjei s lakáj kiszolgálóik igyekeztek elhallgatni (nem mindig és mindenki előtt sikerrel) - számos nyilaskeresztes politikus és párttag büntetőügyében súlyos mértékű szabadságvesztés-büntetést is kihirdetett. Szemben utódával, dr. Szemákkal.
A Magyar Királyi Kúria utolsó első számú vezetője, dr. Szemák elnöksége idején, 1944. december 5-én a Kúria befejezte az ítélkezését. Az elnök két tanácsot, egy polgárit és egy büntető tanácsot Sopronba küldött, majd megkezdődött a Kúriának részben az evakuálása nyugatra irataival együtt, másfelől a fővárosban előbb Pesten, majd Budán, a Pestvidéki Királyi Törvényszék épületében felállított tanácsok sem folytattak ítélkező tevékenységet. A front nem csupán közeledett, hanem el is érte a fővárost. Köztudott, hogy Budapest lakói az egyik leghosszabb ostromot élték át a második világháborúban. Az épületek, anyagi károk felmérése mégis gyorsan bekövetkezett. A Kúria az épületében, sok-sok ingóságában közel 25%-os kárt, értékeinek mintegy negyedében szenvedett különböző veszteségeket. Ám dr. Jakab Mihály vezérletével elkezdték az újjáépítést, újjáfejlesztését a létszámnak, igyekeztek megtalálni azokat, akik különböző búvóhelyen átvészelték a világégést. Igen, de az ország ez idő tájt - úgy tűnt a kortársaknak -, hogy ismét három részre szakadt, ugyanúgy, mint 1541-ben. Van/volt már Debrecenben egy új államalakulat, az Ideiglenes Nemzetgyűlés a maga Ideiglenes Nemzeti Kormányával, létezett a frontváros, a rommá lőtt Budapest még nagyjából hadműveleti területként és a harmadik területként a nemzetvezető, Szálasi Ferenc és társai bitorolta egyre kisebb területre zsugorodó országrész.
A kúriai bírók egy része megpróbált visszatérni a Hűség városából, Sopronból, dr. Jakab pedig közben folytatta,
- 957/958 -
irányította a helyreállítás embert próbáló munkáját tíz bírótársával együtt. Ez idő tájt Debrecenben egy 1929 elején esküt tett kúriai bírónak, majd 1942 nyarától tanácselnöknek, dr Kerekess Istvánnak - aki a Magyar Királyi Kúria polgári bírája és dr. Jakab Mihállyal együtt ő is Nyíregyházáról származott - újabb karrierjéhez szükséges háttérbéli események zajlottak. Testvérét kinevezték altábornagynak. Egy másik rokonát, Kerekesegyházi Józsefet pedig az első népfőügyésznek. Nekik, ennek a két embernek a háttérmunkájának köszönhető, hogy 1945. április 11-én - azon a napon, amikor a Wehrmarcht, valamint az SS utolsó fegyveresei is távoztak Magyarország földjéről, avagy másképp, a Vörös Hadsereg kiűzte őket - ezen a napon dr. Kerekesst ideiglenesen megbízták a Kúria vezetésével. A további jelzett folyamatok innentől kezdve dr. Kerekess vezetésével zajlottak, ami a Kúrián bekövetkezett. Azt kell mondanom azonban, hogy ha az előbb arra utaltam, hogy 1944. december 5-én a Magyar Királyi Kúria befejezte az érdemi ítélkezését, azzal együtt az újabb, egyes ügyekben folytatott ítélkezésével a jogpolitikára, az ország politikájára, az igazságszolgáltatás alakítására, a Kúria elvi döntéseinek, jogegységet biztosító szerepének a maradékát is elveszítette, ugyanis egy újabb bírósági rendszert is létrehoztak mellette, mondhatni ellenére. Ez a külön bírósági rendszer, vagy közismertebb nevén első fokon huszonnégy - Budapesten és vidéken - felállított népbíróságot, másodfokon a Népbíróságok Országos Tanácsát jelentette. Ez a fórumrendszer lett az, amelyik a különböző politikai jellegű büntetőügyekben a háborús, illetve népellenes büntetőeljárásokban mintegy három ember híján 27 000 embernek a jogerős elmarasztalását jelentette és mintegy 189 embernek a kivégzését 1950. április 1-jéig. A népellenes bűnösök meghatározásánál eleve az orosz nyelvből és büntetőjogból jól ismert és átvett "vrag narodov" szerkezetnek szó szerinti fordításával találkozunk. S a későbbi jogszabályok, így pl. az 1946. évi "hóhértörvény" sem engedte a politikai büntetőügyek közelébe a kúriai bírókat.
Ebben az időszakban egyéb alapvető változások is bekövetkeztek annak ellenére a Kúrián, hogy az ítélkezésből kiszorították és valójában köztörvényes büntetőügyek felsőbbfokú fórumává vált. A katonai fellebbviteli ügyekben pedig létrehozták azt a Katonai Főtörvényszéket, amelyik elvitte a katonai büntetőügyek jelentős, meghatározó részét a Kúria kebeléből. Mi történt a Kúria bíráival ebben az időben?
Gyakorlatilag több közigazgatási intézkedés zajlott. Az első, a Debrecenben elfogadott 15/1945-ös M. E., azaz miniszterelnöki rendelet, az ún. igazolási eljárás. Ezt követte 1946-ban az államháztartás egyensúlyát rendbe rakni hivatott ún. "B" listázás. Meg szeretném jegyezni, hogy mind a két rendelkezés ugyanúgy megtalálható 1919-től 1928-ig az akkor létrejött állami berendezkedésben, a különbség most "mindössze" annyi, hogy most azokkal szemben alkalmazták, akik akkor, annak idején ugyancsak másokkal szemben alkalmazták. Mi lett ennek a két létszámcsökkentő adminisztratív intézkedésnek a következménye? Radikálisan csökkenni kezdett a Kúrián dolgozók, jogászok és nem jogászok létszáma. Ebbe a folyamatba illett előbb az 1948. évi XXII. törvénycikk, majd az 1949. évi 9. törvényerejű rendelet kihirdetése. Lehetővé vált a bírók végelbánás alá vonása. Felmenthették, nyugállományba küldhették őket, ezekkel a különböző szintű, valójában jogfosztó rendelkezésekkel - ki lehet mondani - kezdetét vette a Kúria agóniája. Mindez úgy felgyorsult, hogy 1950 végére csupán négy kúriai bíró maradt, közülük újabbakat bocsátanak el a "hosszú kések éjszakáján", 1953. május 31-én, egy meghalt 1957-ben és az utolsó kúriai bíró 1969-ben távozott. Érdemben azonban kijelenthető, hogy a kúriai bírák 95%-a a falakon kívülre került 1950. december végére.
Mit tudunk erről az időszakról még elmondani? Főként azt, hogy a Kúria ítélkező tevékenysége, működése annak ellenére kapott kemény bírálatokat az idő tájt - nyilvánvalóan a korábbi évtizedekben folytatott ítélkezését illetően -, hogy saját korának érdemi büntető jogszolgáltatására, a közvélemény érdeklődését kiváltó büntetőügyekre ráhatása, azokban semmiféle szerepvállalása nem volt, nem lehetett, mert azokból jogszabályokkal kiszorították. Említhető ugyanakkor, hogy miképp érintette mégis a büntető joggyakorlat a Kúriát. Egyfelől az eredménytelen elfogatóparancs, majd kiadatási eljárás után dr. Szemák Jenőt távollétében tizenöt évi börtönbüntetésre ítélte a Budapesti Népbíróság 1948. május 29-én. Magyarország ugyan kikérte őt az angolszász szövetségesektől, amelyek azonban nem adták ki a volt kúriai elnököt, aki okkal nem tért vissza Magyarországra s először Németországba menekült a Vörös Hadsereg elől, majd Ausztriában telepedett le. Mindez egyúttal azért pikáns, mert pontosan ilyen mértékű elmarasztaló ítéletet hirdetett ki dr. Szemák annak idején az előtte álló Rákosinak, most pedig ugyanennyit kapott a volt főbíró, de nem szemtől szembe. Sőt miután dr. Szemák mindössze tíz hónapi államfogház büntetést hirdetett ki elsőfokú büntetőeljárásban Szálasinak a Budapesti Királyi Büntetőtörvényszék esküdtszéki nagytermében, akit szemben ezzel a Budapesti Királyi Ítélőtáblán és a Magyar Királyi Kúrián háromévi fegyházbüntetésre marasztaltak el. Ennek az lett a következménye, hogy dr. Szemákra jó szívvel emlékezett a nemzetvezetővé lett Szálasi, s ezért kinevezte kúriai elnöknek, ezzel szemben dr. Törekyt őrizetbe vétette s bíróság elé kívánta állíttatni.
A kúriai elnök bírósági meghurcolásának a világháborús események alakulása következtében egyfelől hamvába hullt kísérlete, másfelől utóbb a másik elítélésének története azonban sem itt, hanem még ott sem ér véget, hogy mint a Kúria utolsó elnökét, dr. Kerekesst nyugdíjba küldték. Nem, mert őt előbb egy olyan jogszabály alapján fosztották meg nyugdíjától, amelyik az 1944. március 19. és 1945. április 4. között betöltött tisztségekre, közhivatali tisztségre vonatkozott azzal, hogy ezektől az annak idején állásban volt emberektől elveszik a nyugdíjukat, függetlenül kinevezésük keltétől. Dr. Kerekesstől napok alatt megvonták az annak idején kimagaslónak számító 1758 Ft-os nyugdíját, ezért más lakásba is kellett költöznie. A ferences templomhoz lakott közel a Margit körúton, annak idején a II. kerület, Mártírok útja 23-27. alatt. Ott került közelebbi ismeretségbe Faddy Othmár atyával (ő a 1990-es években a kisgazdák zászlószentelési rendezvényein tűnt fel újra). Több alkalommal, 1953 nyarától összeültek a ferences szerzetessel időnként mások társaságában, beszélgettek koruk elborzasztó jelenéről és tervezgettek egy szebb jövendőt. Nem részletezve az eseményeket, 1954. augusztus 12-én éjjel a 76 éves, aggastyáni korban lévő dr. Kerekesst letartóztatták, mondván,
- 958/959 -
hogy társaival együtt összeesküvést szőtt a népi demokratikus államrend megdöntésére. Faddy és társai büntetőperének tizedrendű vádlottjaként 2 év 3 hónap szabadságvesztésre ítélték. Le kellett volna töltenie büntetésének teljes időtartamát, ha nem lettek volna akkor oly sokan börtöncellákban. Ám azokat sem tudták behívni büntetésük letöltésére, akiket már jogerősen elítéltek, így sokan mégis szabadlábon maradtak azért, mert nem volt számukra férőhely. Ezért az illetékesek ahhoz folyamodtak, hogy 1955 novemberétől folyamatosan kiengedték a szabadságvesztés-büntetésükből a már valamennyi időt letöltött embereket, hogy a már elítéltek újabb csoportjai mögött záruljanak be az ajtók. Ennek köszönhette az ekkor már rendkívül rossz egészségi állapotban lévő dr. Kerekess is szabadlábra helyezését.
Ám nem csupán az utolsó kúriai elnöknek, dr. Kerekessnek a sorsa tragikus, hanem a helyetteseknek, a másodelnököknek is. Dr. Jakab Mihályt is elítélték egyévi börtönbüntetésre azért, mert ugyan közel 70 évesen nem szólalt fel Szálasi eskütételénél, magatartását, jelenlétét mégis aggályosnak minősítették. Dr. Jakab utóda, dr. Isaák Gyula 1947. március 4-én közlekedési baleset áldozata lett. Őt dr. Somogyi Ödön követte másodelnökként, a büntető területet felügyelte, korábban népbíró volt ügyvédként. Az ő sorsát az teszi drámaivá, hogy szociáldemokrata volt, miképpen minisztere, dr. Ries István is. Azt követően, amikor egyre több szociáldemokratát hurcoltak meg, vettek őrizetbe s vitték őket a recski internálótáborba, majd elég megemlíteni dr. Ries igazságügy-miniszternek a közismert sorsát, vagy az ő elődjének, dr. Valentiny Ágostonnak, az Ideiglenes Nemzeti Kormány első igazságügyminiszterének a letartóztatását és elítéltetését, miként számos egykori közismert vagy kevésbe látványos szerepet vállalt fővárosi és vidéki szociáldemokrata törvénytelen elmarasztalásában. A méltatlan körülmények között 1950 végén elbocsátott dr. Somogyi hezitált egy ideig, majd döntött a feleségével együtt, és öngyilkosságot követtek el 1951. december 31-én.
A Kúria vezetése mindkét esetben lépett elődei emlékének megőrzése, ápolása érdekében. Dr. Kerekess István sírját a Nemzeti Kegyeleti Bizottság helyreállíttatta, védetté nyilvánította a Farkasréti temetőben. Néhai Kapolyi László akadémikus, a Szociáldemokrata Párt akkori elnöke pedig anyagilag hozzájárult ahhoz, hogy dr. Somogyi és felesége sírját helyreállítsák a Kerepesi úti temetőben. Az egykori kúriai bírák közül azonban nem csupán az utolsó elnök és az elnökhelyettesei sorsa tragikus. Voltak bírók, akiket törvénytelenül elítéltek. Sorolhatnám azoknak a nevét, akiket 1951-ben családtagjaikkal együtt az Alföld kietlen tanyavilágába vagy falvaiba kitelepítettek a fővárosból.
Úgy gondolom, hogy a Kúria történetének ítélkezési tevékenységéről ebben az időszakban nem szükséges beszélnünk. Ebben a normális, hétköznapi feladatvégzésen túli érdemi, meghatározó szerepe már nem volt. Mindaz azonban, ami bíróival történt, egy jobb sorsra érdemes jogásznemzedék eltávolítását jelentette pályájáról és helyükbe bizony kik jöttek? Azok, akik az 1948/1949-es előkészítés után a Büntetőbírói és Ügyészi, majd újabb nevén a Bírói és Államügyészi Akadémián lettek a négy évfolyam valamelyikének végzett hallgatói. Nekik pedig elég volt egy-egy esetben négy, ám inkább hat elemis előképzettség után pár hetes politikai s alapfokú oktatás, majd ezt követően tíz hónap alatt megszerezték az oklevelüket. Aki pedig még további másfél hónapi tanulási időt ráfordított, hadbírói képesítést is kapott. Hadd utaljak ebből a körből csak egy-két utóbb elért tisztségre, lett közülük igazságügy-miniszter, legfőbb ügyész, megyei államügyészségi vezetők garmadája, sok-sok politikai ügyész, valamint a Legfelsőbb Bíróságon elnökhelyettesként Katonai Kollégiumi vezető, párttitkár, személyzeti vezető, számtalan tanácselnök, bíró, avagy megyei bírósági és járásbírósági, fővárosi kerületi bírósági elnökök sora s így tovább. Az idő tájt, és főként az '56-os megtorlás során folytatott ítélkező s vezetői tevékenységük hosszú évtizedekre behatárolta, meghatározta a honi nem csupán büntető igazságszolgáltatás, hanem a harmadik hatalmi ág történetét. Ahogy mondani szokták, ez azonban már egy másik történet.
Köszönöm szépen, hogy meghallgattak! ■
JEGYZETEK
* A szerző nyugalmazott egyetemi tanár.
Visszaugrás
