https://doi.org/10.59851/jk.79.01.5
Mi sem tűnik nemesebb s tudományos értelemben nagyobb kihívást tartogató feladatnak, mint "élethű képmását faragni meg" (vivos vultus ducere; vö. Vergilius, Aeneis, 6,848) az ókori Róma jogéletének - a kortárs, művelt ("nyugati") jogtudósközösség számára. A kutatónak egyszerre kell lennie az élő jogot is értő jogtudósnak, a részletek és az összefüggések iránt fogékony ókortörténésznek, a klasszika-filológia érzékeny művelőjének, de nem kevésbé a vallás-, a filozófia- és a retorikatörténet meggyőző ismerőjének, illetve az évszázadok sora alatt beláthatatlanra duzzadt szakirodalmat megismerni képes nyelvtudornak. A Földi András válogatott, idegennyelvű tanulmányainak foglalataként nemrég megjelent impozáns kötet[1] ékes bizonyítéka annak, hogy a jogi romanisztika és történeti komparatisztika sajátos tudományos követelményeit szolgáló, sokirányú képesség birtoklása és alázatos készség gyakorlása milyen gyümölcsözően teljesülhet be egy hazai jogtudós akadémikus életművében.
Aeneas atyja, Anchises próféciájából a rómaiak legnagyobb tehetségére, az uralkodás képességére ("regere imperio"; 6,851) vonatkozó töredéket választotta a szerző könyve mottójául. Talán nemcsak a békés törvényekkel való kormányzásra ("pacique imponere morem"; 6,852) való intés miatt került ez a tanulmánykötet élére, hanem azért is, mert az alvilágban tett jövendölés e hatalmas vergiliusi tablójának a szerző által kiemelt részletében helyet kaptak azok az ugyancsak felülmúlhatatlant alkotó képességek és készségek is, amelyek éppen más népeknek jutottak osztályrészéül. "Más faj - elismerem - élethűbb ércszobrokat alkot, / S arcot olyant farag, úgy, hogy szinte beszél az a márvány, / Jobb ügyvéd is akad, s ki leírja a csillagok útját" (6,847-6,850).[2] Bizonyára az sem véletlen, hogy a könyv borítóján, Septimius Severus diadalíve mellett, a festők védőszentjeként is tisztelt Szent Lukács evangélista szerepel. Az Alexander Severus uralkodása alatt mártírhalált halt Szent Martina tiszteletére szentelt templom barokk homlokzatának képén látható. Szimbolizálja ez a jogi romanisztika és történeti komparatisztika sokszínűségét.
A kötet a szerző idegen nyelven korábban megjelent 45 tanulmánya (ide nem értve a recenziókat és a konferenciabeszámolókat)[3] közül 22-t tartalmaz, valamint egy további olyan cikket,[4] amely először ebben a kötetben jelent meg. Mivel tehát a mű tekintélyes szakfolyóiratokban, illetve illusztris szerkesztők által jegyzett kötetekben publikált (nagyrészt magyar nyelven is hozzáférhető) tanulmányokból áll, annak kritikai értékelése a tartalmi kérdések vonatkozásában csak a gyűjteményes mű mint egész, illetve - ennek keretében - a válogatás módszerének, továbbá az újraközlés megalapozottságának vizsgálatára terjedhet ki. Utóbbi kapcsán különösen fontos szempont a szerzőnek a tanulmányai aktualizálása során végzett - már az ez irányú igény miatt is tiszteletet ébresztő - munkája.
A formai értékelés körében ki kell emelni, hogy a keményfedeles kötet mind az anyaghasználat és a kötés minősége, mind a tipográfia tekintetében kiállja a nagy múltú, elsőrangú nyugat-európai és angolszász könyvkiadók - hazánkban általában utolérhetetlennek tűnő - színvonalát. Rendelkezik mindazokkal az elemekkel, amelyeket a nyugati sztenderdeket ismerő olvasó elvár: a rövidítések jegyzéke,[5] a szerző idegen nyelven publikált műveinek jegyzé-
- 42/43 -
ke,[6] a kötetben megjelent tanulmányok első megjelenésének adatai,[7] a sokszínű jogi és nem jogi források különféle, elegáns mutatói,[8] valamint a tanulmányok absztraktjai[9] és a fejezetek között kapcsolatot teremtő kereszthivatkozások mind idesorolhatók. A formai kérdések körében mindössze annyi észrevételem van, hogy az olvasó kényelmét szolgálta volna, ha a tanulmányok első közlési adatait a kiadó közvetlenül a tanulmány címéhez (is) hozzáfűzi.
A dogmatikai és részben institucionális alapon hét fejezetre tagolt kötetben közölt 23 tanulmány közül 11 német, 7 olasz, 4 angol és 1 francia nyelvű.[10] A kötet tematikus kötőanyaga a kétharmadot meghaladó terjedelmi arányra (lásd 2. és 4-6. fejezet, össz. 345 o., 68%) figyelemmel a római kötelmi jog és annak az utókorra gyakorolt fényes hatása (történeti komparatisztika). A tematikus gazdagságot tükröző fejezetek a következők (zárójelben az ott közölt tanulmányok száma): a római jog története (2), a bona fides (3), a személyek és a dolgok joga (3), az általános szerződési jog (3), a kereskedelmi jogintézmények (6), a magánjogi felelősség (5), valamint a római jogi tradíció és a Ptk. (1). A tanulmányok többsége (15) túlnyomórészt ókori római jogi témákkal foglalkozik, a további munkák (8) tárgyát a római jogi tradíció továbbélésének változatos kérdései képezik azzal, hogy a történeti komparatisztika nem nélkülözi itt sem a romanisztikai megalapozást.
A nem kizárólag római jogi tárgyú írások köréből az egyik tanulmány a régebbi ius commune irodalmába ad betekintést a bona fides ún. dualista - szubjektív és objektív - felfogása kapcsán,[11] egy másik írás pedig a modern felelősségfogalom történeti gyökereit mutatja be jogelméleti igénnyel,[12] a jogügyletek érvényességét és hatályosságát elemző cikk pedig összehasonlító polgári jogi tárgyúnak nevezhető.[13] Két tanulmány esetében a fókuszban a tételes magyar polgári jog áll: egyikük az objektív bona fides hazai recepciójának történetét mutatja be,[14] másik pedig a hatályos kódexben megtalálható római jogi eredetű normákat foglalja össze.[15] A további, összehasonlító magánjog-történeti tárgyú tanulmányok diakronikus áttekintést adnak egy-egy jogintézmény, így a tulajdonjog,[16] a foglaló[17] és a quasi-delicta[18] fogalom- és dogmatörténetéről.
A szerző romanisztikai tanulmányai közül több azt támasztja alá, hogy érdeklődése a római magánjog területén túlmutat. A nyitó tanulmány a ius publicum és a ius privatum megkülönböztetésének eredetét - a jogászság körében kevéssé ismert fogalomtörténeti kérdéseket megvilágítva - tárgyalja.[19] A szerzőnek a római perjog fejlődését a liberalizmustól az etatizmus irányába történő fejlődésként bemutató, nagyívű szintézise - mely először ebben a kötetben jelent meg, s érdemi magyar nyelvű előzménye sincs - szintén tartalmaz a közjogtörténet szempontjából releváns adalékokat.[20] Ezeken kívül a libertini leszármazóinak közjogi helyzetét bemutató tanulmánya értelemszerűen nemcsak a személyjogi részbe sorolható, hanem az közjogtörténeti kérdéseket is taglal.[21]
A tisztán vagy javarészt római magánjogi tárgyú tanulmányok alkotják a mű terjedelmi gerincét. Az említetteken kívül idesorolható a rabszolgák halálának (mors ser-
- 43/44 -
vorum) jogi konzekvenciáit elemző tanulmány[22] a "személyek és dolgok joga" címet viselő 3. fejezetből, valamint a hajósi-fogadósi receptumfelelősség és a custodiafelelősség közötti összefüggéseket vizsgáló tanulmány,[23] amely az általános szerződési jogi kérdéseket tárgyaló 4. fejezetben olvasható, jóllehet annak akár a kereskedelmi jogi 5., akár a felelősségi kérdéseket tárgyaló 6. fejezetben való elhelyezése is indokolható lett volna.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
