Az új Btk.-t ismertető tanulmánysorozatnak a nemzetközi kötelezettségeknek, ajánlásoknak, elvárásoknak a büntetőjogi kodifikációra történő hatását bemutató részében elsőként e kötelezettségek különböző megjelenési formáit mutatom be. Az írásmű második részében az egyes megjelenési formák hatására térek ki egy-egy szemléletes példán bemutatva, hogy az adott nemzetközi szerződés, európai uniós jogi aktus, illetve a vállalt nemzetközi kötelezettség végrehajtását ellenőrző monitoring rendszer ajánlásai miképpen hatottak az új Büntető Törvénykönyv egyes tényállásaira, mennyiben eredményeztek változást a régi Btk. rendelkezéseihez képest.
A jelenleg hatályban lévő törvényeink közül minden bizonnyal a legrégebbiek közül való a rabszolgaság tárgyában, Genfben, 1926. évi szeptember hó 25-én kelt nemzetközi egyezmény becikkelyezéséről szóló 1933. évi III. törvény, valamint a pénzhamisítás elnyomásáról szóló nemzetközi egyezmény becikkelyezése tárgyában hozott 1933. évi XI. törvény. Mindkét törvény olyan nemzetközi egyezményt hirdetett ki, (korabeli szóhasználattal cikkelyezett be), amelyben vállalt kötelezettségek teljesítése feltételezte, hogy az egyezmény részes államainak büntető törvénykönyvei vagy tartalmaznak az adott egyezményben szankcionálni rendelt magatartást, vagy annak érdekében, hogy a jövőben tartalmazzák megtesznek minden szükséges intézkedést.[1] A bűntettekről és vétségekről szóló 1878. évi V. törvénycikk, a Csemegi-kódex már kihirdetésekor is tartalmazta, mind hazai, mind a külföldi forgalomban lévő pénz hamisítását, bár ez utóbbi csak a parlamenti vita eredményeként került be az elfogadott törvénybe, Csemegi hosszas érvelése ellenére, miszerint a külföldön forgalomban lévő pénz esetében, ha pénzhamisítás miatt nem is, de csalás miatt felelősségre lenne vonható.[2] A Csemegi-kódex a rabszolgaság elleni fellépést a személyes szabadságnak megsértése magánszemélyek által című XXII. fejezetében szabályozta a következők szerint: "Öt évtől tiz évig terjedhető fegyházzal büntetendő a személyes szabadság megsértése: ha (...) a letartóztatott valamely külhatalomnak katonai szolgálatába vagy rabszolgaságba vitetett."
- 453/454 -
A fentiekből jól látszik, hogy már első magyar nyelvű, írott büntető törvénykönyvünknek is figyelemmel kellett lennie a "nemzetközi büntetőjogra", ami értelemszerűen akkor még a mai formájában nem létezett, és az idézett nemzetközi szerződéseket kihirdető törvények is több mint ötven évvel a hatálybalépést követően kerültek be a magyar jogrendszerbe.
A nemzetközi helyzet az óta csak fokozódott... Ennek részletes bemutatása egyrészről meghaladja e tanulmány célját és kereteit, másrészről azt nálam erre sokkal hivatottabb szerzők már megtették.[3] Röviden összefoglalva elmondható, hogy a nemzetközi (és az európai) büntetőjog a II. világháborút követően fokozatosan, egyre szélesebb körben, egyre több bűncselekmény vonatkozásában hatott a nemzeti büntető-jogalkotásra.
A nürnbergi Nemzetközi Katonai Törvényszék és a Távol-keleti (Tokiói) Katonai Törvényszék ítéletei alapján megdőlt az a korábban általánosnak tekinthető nemzetközi jogi nézet, hogy az egyén nemzetközi jogi jogalanyisága kizárt, és ezért büntetőjogilag csak nemzeti bíróságok előtt felelhet.[4] Nem érzem állásfoglalásra hivatottnak magam abban a kérdésben, hogy az egyén alanya lehet-e a nemzetközi jognak. Azonban ha a Jugoszláv és a Ruandai Nemzetközi Büntető Törvényszék esetében ez talán nem is teljesen igaz, az 1998. július 17-én, az ENSZ által összehívott diplomáciai konferencián, Rómában elfogadott Nemzetközi Büntetőbíróság Statútuma (a továbbiakban: Statútum) egyértelművé tette, hogy nemzetközi szerződés által felállított, önálló nemzetközi szervezetként működő bíróság megállapíthatja egyének büntetőjogi felelősségét, nemzetközi szerződésben meghatározott bűncselekmények miatt, a szintén a nemzetközi szerződés alapján elfogadott eljárásrend szerint.[5]
Témám szempontjából ez azonban mellékszálnak tekinthető. Jelen írásmű címéből is kikövetkeztethető, hogy annak keretei a nemzeti büntetőjogi kodifikáció szempontjából figyelembe veendő jogi aktusok vonatkozásában, a nemzetközi büntetőjognak mind a szűkebb, mind a tágabb értelemben vett tárgykörén[6] túlmutatnak.
A II. világháborút követően először a ius cogens körébe tartozó bűncselekmények nemzeti kriminalizációs kötelezettsége jelent meg írott, nemzetközi szerződéses formában.
1948-ban a népirtás megelőzéséről és megbüntetéséről szóló egyezmény (a továbbiakban: Genocídium Egyezmény), 1949-ben a háborús bűncselekményeket definiáló négy genfi egyezmény (a továbbiakban: Genfi Egyezmények), majd az 1973-as az apartheid bűncselekmények leküzdéséről és megbüntetéséről szóló Egyezmény (a továbbiakban: Apartheid Egyezmény).
A nemzetközi büntetőjogi tárgyú egyezmények "kodifikációja" azonban nem állt meg itt, a teljesség igénye nélkül a következő területeken születtek büntetőjogi átültetést igénylő egyezmények: a terrorizmus különböző formáinak visszaszorítása,[7] kábítószer-kereskedelem elleni fellépés,[8] terrorizmus finanszírozása elleni fellépés,[9] korrupció[10] és pénzmosás[11] elleni küz-
- 454/455 -
delem, szervezett bűnözés elleni fellépés,[12] emberkereskedelem,[13] illegális fegyverkereskedelem,[14] gyermekek szexuális kizsákmányolása.[15]
Az előbbiekben felsorolt területeken elfogadott nemzetközi szerződések a nemzetközi büntetőjog szélesebb értelemben vett tárgykörébe még besorolhatóak, mivel nemzetközi szerződés írja elő az államok részére a büntetőjogi tényállás megalkotását.[16]
A büntetőjogi tárgyú nemzetközi egyezmények jelentős részében a magyar büntetőjogi megfeleltetést már a Büntető Törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvény (a továbbiakban: régi Btk.), illetve annak módosításai elvégezték. Ennek a munkának az eredményeit értelemszerűen a Büntető Törvénykönyvről szóló 2012. évi C. törvény (a továbbiakban: új Btk.) is megtartotta, illetve ahol kellett további pontosításokat is végrehajtott, de például a háborús és az emberiesség elleni bűncselekmények esetében az átfogónak mondható megfeleltetést csak az új Btk. végezte el.
Az előbb említett, az új Btk. által elvégzett "finomhangolást" több esetben jelentősen segítették az egyes büntetőjogi tárgyú nemzetközi egyezmények rendelkezéseinek a részes államok által történő végrehajtását vizsgáló különböző monitoring rendszerek, mint például a korrupció elleni fellépést célzó egyezmények vonatkozásában az Európa Tanács égisze alatt működő GRECO,[17] vagy az OECD fennhatósága alatt működő korrupció elleni munkacsoport,[18] illetve a pénzmosás, terrorizmus finanszírozása elleni fellépés területén regionális FATF-ként működő MONEYVAL[19] ajánlásai. Ezek az ajánlások azonban már túlmutatnak a nemzetközi büntetőjog szélesebb értelemben vett tárgykörén is.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
