A takarékszövetkezetek jogi jellege kettős. Egyrészt szövetkezet, amely a szövetkezeti normáknak megfelelően lép a gazdaság színterére, másrészt hitelintézet, amely dinamikájában, működésében a pénzügyi szféra előírásait követi. A kettős jellegre való utalás megtalálható az új szövetkezetekről szóló törvényben (továbbiakban: ÚSztv.) megfogalmazott specifikációban, azaz abban, hogy ezekre a szövetkezetekre más jogi előírásokat is alkalmazni kell.
A szövetkezeti jelleg alapvetően az ÚSztv. által megfogalmazott tételes jogi előírásokból és alapelvi meghatározásokból vezethető le, míg a hitelintézeti jelleg a Hpt. előírásai alapján kogens jelleggel ad iránymutatást a szövetkezeti formában működő pénzügyi intézményekre. A két jogszabály egymáshoz való viszonyát a jogszabályi rendelkezések adják meg konkrét formában, amikor az új szövetkezetekről szóló 2000. évi CXLI. törvény 1. § (2) bekezdése úgy fogalmaz, hogy a szövetkezeti formában működő pénzügyi intézményekre a külön törvény, a hitelintézetekről és pénzügyi vállalkozásokról szóló törvény (továbbiakban: Hpt.) előírásait is alkalmazni kell. A Hpt. ezt a kapcsolatot szintén úgy határozza meg, hogy a szövetkezeti formában működő szövetkezetekre az új szövetkezeti törvény rendelkezéseit a Hpt.-ben foglalt eltérésekkel kell alkalmazni. A két jogszabály kapcsolata tehát a generális és a speciális viszonyában áll egymással. Megjegyezve azt, hogy a pénzintézeti tevékenységet végző pénzügyi intézmény szövetkezeti formában történő működtetése a szervezeti kérdésekben is a speciális szabályok előtérbe kerülését eredményezi, a működés során pedig teljes mértékben a specialitás jellemző. A specialitás a Hpt. szabályainak teljes körű alkalmazásában ragadható meg, amelynek természetesen nem vitatható módon a prudens működéshez, a fizetőképesség fenntartásához (likviditás illetőleg szolvencia), makro-, és mikrogazdasági szinten a pénzintézeti rendszer biztonságos működéséhez kapcsolódnak, figyelembe véve a nemzetközi előírásokat (EGK irányelvek) is.
A hitelintézeteket a Hpt. a pénzügyi intézmények kategóriájába sorolja a pénzügyi vállalkozásokkal együtt. Hitelintézet bank, szakosított hitelintézet vagy szövetkezeti hitelintézet (takarékszövetkezet vagy hitelszövetkezet) lehet.1
Szövetkezeti szervezeti formában pénzügyi vállalkozás és hitelintézet is működhet, ha egyébként megfelel az ÚSzvt. és a Hpt. előírásainak.
A takarékszövetkezet bankszerűen működő szövetkezeti hitelintézet, amely érvényesíti a pénzpiaci normákat és a szövetkezeti alapelveket. Egyfelől a gazdaságos működést tartja szem előtt (jövedelmezőség, biztonság, fejlesztés), másfelől a tagi érdekek vezérlik.
Világjelenség, hogy a pénzügyi szférában működő szövetkezetek, a kistelepülések tagi érdekektől vezérelt pénzügyi szolgáltatói. Az ÚSzvt. szerint a szövetkezetek alapvető célja a vidéki népesség megtartásában, szociális és gazdasági helyzetének javításában és ezzel összefüggésben a vidék fejlesztés komplex kérdéskörében ragadható meg. A szövetkezetekre vonatkozó jogi szabályozásban modellváltás következett be a munkaszövetkezet helyett az önállóan gazdálkodó személyek igényeit kielégítő beszerző, szolgáltató, értékesítő és hitelszövetkezeteket állítja középpontba.
A szövetkezetek "duális struktúrája" alapján egyrészt belső kapcsolatrendszerében az egyesületek, másrészt a külső viszonyaiban a gazdálkodó szervezetek jellemző vonásait hordozza. Az egyesületi sajátosságok közül kiemelhető a nyitott tagság elve, szavazategyenlőség stb. ugyanakkor a szövetkezet a piaci forgalomban a gazdaság többi szereplőivel azonos feltételekkel vesz részt.
A szövetkezet gazdasági tevékenysége a tagi érdekeknek alárendelten jelenik meg. Ezért a szövetkezet annyiban jogosult gazdasági tevékenységet üzletszerűen folytatni, amennyiben a tagjaival kialakított gazdasági együttműködés szempontjából szükséges, illetőleg azt eredményesebbé teheti. A szövetkezet gazdasági tevékenysége tehát különbözik aszerint, hogy tagjaival, illetőleg nem tagjaival folytatja. Az eltérő működési elvek szerint a szövetkezet és a tagjai közötti együttműködés során a szövetkezet nem törekszik nyereségre, az együttműködés során keletkezett bevételt visszatérítik. A nem tagokkal folytatott gazdasági tevékenység során viszont ugyanazok a szempontok vezérlik a szövetkezetet, mint a gazdasági társaságokat. A szövetkezet üzemkiegészítő szerepe révén, a szolidaritás alapján a működési költségek csökkentésével, illetőleg külső források kiváltásával alkalmassá válhat a kisvállalkozások finanszírozására és ezen keresztül a fejlesztésére.
A szövetkezeti tagság kettős minőségének átértékelése során megállapítható, hogy a tag egyrészt a szövetkezet irányítója, másrészt a szövetkezeti szolgáltatások első számú igénybevevője. A szövetkezeti tagsági viszony tehát nem a tőkebefektetői státuszt erősíti, hanem a szövetkezet jellegéből kiindulva személyegyesítő szerepet tölt be. Ennek megfelelően a szövetkezet lényeges működési elve, hogy a belső jogviszonyaiban a tőkeérdekeltség helyett a non-profit jelleg a meghatározó.
A tőkeérdekeltség korlátozása, mint legfontosabb sajátosság magyarázata abban foglalható össze, hogy a szövetkezetek éppen a versenyhátrány kiküszöbölése érdekében jöttek létre és fejtik ki tevékenységüket, ezért a tőkemotiváltság kérdését a minimális szintre kell szorítani. A minimális szint meghatározása a szövetkezeti életképesség biztosítása során azonban előtérbe kerül és került a szövetkezeti mozgalomban. Ezért több európai országban biztosítják a vagyoni befektetést vállaló személyek (ún. befektető tag) szövetkezeti taggá válásának lehetőségét. Álláspontom szerint a befektető tag kérdése nem jelent hátrányt a szövetkezetek számára, az alapelvi és jogszabályi korlátozásokra tekintettel, hiszen a tőkét növeli, de ehhez többletjogosítványok nem társulnak. A kérdés akkor válik izgalmassá, ha a befektető tag "érdekeit védő" szövetkezeti, vagyoni és szervezeti viszonyokban kell kompromisszumot kötni, és e körben jogosítványokat biztosítani a befektetői tagsághoz. Ha az alapvető tagsági érdekeket és jogokat nem érintik hátrányosan, a befektetői státusz lehetőségét meg kell adni.
Önmagában ennek léte vagy nem léte a szövetkezeti belső non-profit jelleget nem befolyásolja, szövetkezeti személyegyesítő jelleget nem sérti.
A szövetkezeti hitelintézetek, takarékszövetkezetek, illetőleg hitelszövetkezetek lehetnek. A kettő közötti különbség a hitelszövetkezetek esetében érvényesülő tagsági viszonyhoz kötött hitelezésben ragadható meg. A hitelszövetkezetek tehát forrásaikból, amelyben a nem tagoktól összegyűjtött betéteket is figyelembe kell venni, csak tagjaik részére végezhetnek hitelezési tevékenységet, nyújthatnak kölcsönt. A takarékszövetkezeteknél ilyen korlátozás nincs.
A takarékszövetkezetek tehát a tagsági viszonytól függetlenül nyújthatnak hitelt. A takarékszövetkezeti hitelszabályzatok azonban az adós személyét annyiban korlátozzák, hogy csak a működési területükön belül élő és működő személyeket hiteleznek.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
