Megrendelés
Gazdaság és Jog

Fizessen elő a Gazdaság és Jogra!

Előfizetés

Tóth Gergő József: A névjegyzékből törölt felszámoló eljárása (GJ, 2015/11., 22-24. o.)

A névjegyzékből törölt felszámoló eljárása, a felszámolói névjegyzék megújítására kiírt pályázatok elbírálása - ezáltal pedig az új névjegyzék felállítása - után vetett fel komoly kérdéseket. Mai napig nem minden esetben lehet tisztán látni azzal kapcsolatban, hogy a törölt felszámoló sorsa hogyan alakul a jövőben, ugyanis az új pályázati eljárás után többirányú jogorvoslati és esetleges peres eljárásokat kezdeményezhet a névjegyzéken kívül rekedt cég. Jelen értekezés célja az eddigi tapasztalatok összefoglalása.

A magánjog, azon belül is a kereskedelmi jog egyik fontos területe a csődjog. Külön törvénnyel, különös eljárási szabályrendszerrel határozza meg a fizetésképtelen szervezetek megszűnésének eljárási rendjét és az ahhoz kapcsolódó anyagi jogi szabályokat (1991. évi XLIX. törvény - Cstv.).

A közelmúltban kiemelt figyelmet kapott ez a terület, ugyanis a vonatkozó kormányrendeletben meghatározott hét éves periódus a felszámolói névjegyzék megújítására 2013-ban lejárt, ezért a Kormány új pályázatot írt ki. A kormány a pályázati felhívást elsőként a Hivatalos Értesítő 2012/31. számában tette közzé, majd ezt később módosította, végül 2013. június 15. napját határozta meg a pályázat beérkezésére véghatáridőként. Ezt követően a nyilvántartást vezető és a pályázati eljárást lebonyolító Közigazgatási és Igazságügyi Hivatal megkezdte a pályázatok értékelését egy Bizottság bevonásával. A szigorú tartalmi előírásoknak megfelelő pályázatokat ezt követően a Bizottság két lépcsőben értékelte. Első körben megvizsgálta az (objektív) formai/tartalmi szempontokat, majd ezután értékelte a pályázati kiírásban felállított szakmai-gazdasági (szubjektív) szempontokat, amelyek többletként jelentkeztek a pályázatok elbírálása során.

A pályázatok elbírálása a következőképpen zajlott: a Bizottság által megállapított pontszámot határozatában közölte a Hivatal (egyben azt is, hogy a szervezet milyen helyet foglalt el a pályázók körében), majd egy későbbi határozatában pedig törölte a felszámolót a névjegyzékből.

A benyújtott 344 pályázatból a korábbi 108 szervezetet tartalmazó listához képest 130 felszámolót vettek fel a névjegyzékbe, melyből 68 teljesen új szervezet volt.

Jogorvoslati lehetősége a törölt felszámolóknak csak rendkívül szűk körben volt: felülvizsgálati kérelmet nyújthatott be a Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bírósághoz, melyben kérhette az általa jogsértőnek minősített határozattal szemben a Pp.-ben meghatározott döntési alternatívákat (hatályon kívül helyezés és bizonyos esetekben megváltoztatás).

További lényeges kérdés, hogy miként kell értelmezni azon szervezetek státusát, akiket ugyan töröltek a névjegyzékből, de van folyamatban lévő felszámolási eljárása. E körben a joggyakorlat közel sem egységes, annak ellenére, hogy a Cstv. lehetőséget biztosít a továbbműködésre.

Az eljáró - a felszámolót korábban kijelölő - törvényszékek miután áttanulmányozták a vonatkozó új listát a kijelölhető felszámoló szervezetekről, néhány kivételtől eltekintve végzésükkel felmentették a felszámolót, hivatkozva a Cstv. 27/A. § (6) bekezdésére, mely szerint "Ha a kirendelést követően a bíróság megállapítja, hogy a felszámolóval vagy a felszámolóbiztossal szemben kizárási ok áll fenn, illetve a felszámolót a felszámolók névjegyzékéből törölték, vagy a felszámoló szervezet ellen felszámolás, kényszer-törlési eljárás indult, vagy végelszámolás alatt áll, a bíróság a felszámolót hivatalból felmenti. A névjegyzékből való törlést a nyilvántartó szerv jogszabályban meghatározott módon közzéteszi, továbbá elektronikus úton, haladéktalanul értesítést küld minden ítélőtáblának, törvényszéknek."

Egy másik ügyben "a bíróság megállapította, hogy olyan felszámoló került kirendelésre, amely nem szerepel a 2014. évben hivatalosan közzétett 2014. február 15. napjától hatályos új felszámoló névjegyzékben". (34. Fpk. 01-2011-011610/44.)

Volt olyan döntés is, amelyben a bíróság a 13. sorszámú végzéssel kijelölt felszámolót "hivatal alól felmenti, mert megállapította, hogy a Közigazgatási és Igazságügyi Hivatal 2014. évi 11. számú Hivatalos Értesítőjében közzé tett jegyzék szerint a 2014. február 15. napjától hatályos felszámolói névjegyzékben a kijelöl felszámoló nincs feltüntetve." (25. Fpk. 01-12-002401/24.)

Egyes esetekben az eljáró Törvényszék a felmentés indokaként a Cstv. 83/K. §-ának (3) bekezdése b) és c) pontjában, valamint a (4) bekezdésében foglaltakra volt tekintettel. (25. Fpk. 01-13-003206/33.). A Cstv. 83/K. § (3) bek. b) a felszámolást elrendelő elsőfokú végzés még nem emelkedett jogerőre, és olyan felszámoló került kirendelésre, amely nem szerepel a 2014. évben hivatalosan közzétett új felszámolói névjegyzékben, vagy c) a felszámolást elrendelő elsőfokú végzés még nem emelkedett jogerőre, azonban olyan ideiglenes vagyonfelügyelő került kirendelésre, amely nem szerepel a 2014. évben hivatalosan közzétett új felszámolói névjegyékben.

Lényegét tekintve mindegyik végzésben közös, hogy arra a körülményre hivatkoznak, mely szerint a felszámoló nincs a felszámolói névjegyzékben, így hivatalból fel kell menteni. Közös elem továbbá ezekben a döntésekben, hogy fellebbezésnek helye nincs, mivel ezek csak ún. "pervezető" végzéseknek tekinthetőek.

Itt érdemes a korábban felvázolt jogorvoslati lehetőségeket a hivatalból történő felmentés kérdésével összefűzni. A rendkívül szűk jogorvoslati lehetőségek keretében a kérelmező (felperes) névjegyzékből törölt felszámoló szervezetnek lehetősége van a támadott (törlő) határozat végrehajtásának felfüggesztését kérni. Mi történik akkor, ha a törlő határozat végrehajtását felfüggeszti az eljáró Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság?

- 22/23 -

A teljes tartalom megtekintéséhez jogosultság szükséges.

A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.

Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!

Visszaugrás

Ugrás az oldal tetejére