Miután 2017 júniusában sikeres parlamenti választásokat tartottak Koszovóban és Albániában egyaránt, a kisebb nehézségek ellenére a parlamentek és a kormányok is megalakulhattak. Rendkívül fontos ez akkor, ha alaposabban megvizsgáljuk a parlamenti választások körülményeit és látjuk, hogy a választásokat közvetlenül megelőző események magukban hordozták egy esetleges újabb választás kiírásának és megtartásának az elkerülhetetlenségét. Végül mindkét államnak lehetősége nyílt arra, hogy a jövőbeni munkásságát az első számú stratégiai céljának az Európai Unióhoz való csatlakozásnak és az ezzel összefüggő kötelességeinek rendelje alá. Albánia esetében egy kiszámíthatóbb négy éves időszaknak nézhetünk elébe, míg Koszovóban a minimális kormányzati többség és a hágai székhelyű Speciális Ügyészi Hivatal közelgő vádemelései, valamint a hágai székhelyű Különleges Bíróság közeljövőben esedékes eljárásai okozhatnak kevésbé várt és kellemetlen meglepetéseket.
2017 júniusában a Nyugat-Balkán két olyan szomszédos országában tartottak parlamenti választásokat, amelyekben az albán közösség alkotja a többségi társadalmat, s amelyek a második világháborúban egy rövid ideig közös államot is alkottak. A háborút követően Koszovó visszakerült Szerbiához, így az albán-szerb eltérő érdekszférákhoz való kötődés miatt a 90-es évek elejéig nem lehetett szorosabb kapcsolat a két albán közösség között. A régióban zajló rendszerváltozások alapvető átalakulást hoztak e viszonyrendszerben, hiszen az albán parlament 1991 októberi határozata - ekkor még csak - egyedüliként ismerte el a koszovói albánok által kikiáltott Koszovói Köztársaságot. Az elkövetkező több mint másfél évtized Koszovó belső fejlődésének és önrendelkezése előkészítésének fontos időszakát jelentette, amely a még ma is sokak által vitatott függetlenség kikiáltásával ért véget. Mégis, amellett, hogy Koszovó magatartása komoly fejtörést okozott a hágai Nemzetközi Bíróságnak is, a testület 2010-ben kelt tanácsadó véleményében olyan álláspontra helyezkedett, amely szerint a koszovói függetlenségi nyilatkozat nem sértette meg a nemzetközi jogot.[1] A közelmúltban sikeres parlamenti választásokat és kormányalakítást megvalósító két állam kiváló viszonyát jól jelzi, hogy az újonnan megválasztott koszovói kormány külügymi-
- 99/100 -
niszterének[2] és kormányfőjének[3] szeptemberben lebonyolított első hivatalos útja Tiranába vezetett, ahol a két kormány jövőbeni átfogó és szoros együttműködésében állapodtak meg.
Az 1980-as évek elejétől folyamatossá váló[4] és az 1998-99-re a végletekbe hajló koszovói-szerb szembenállásnak - a sikertelen nemzetközi közvetítéssel zajló béketárgyalásokat követően - az Észak-atlanti Szerződés Szervezetének (NATO) 1999. március 24. és június 9. közötti légitámadásai vetettek véget.[5] Ezt követően az Egyesült Nemzetek Szervezete Biztonsági Tanácsának (ENSZ BT) 1244. számú 1999. június 10-én kelt határozata[6] ideiglenes nemzetközi közigazgatás alá helyezte Szerbia déli tartományát. A határozat által előírt ideiglenes polgári közigazgatásnak az ENSZ égisze alatt működő United Nations Interim Administration Mission is Kosovo (UNMIK), a biztonság és a rend fenntartásának pedig az Észak-atlanti Szerződés Szervezetének (NATO) parancsnoksága alá tartozó Kosovo Force (KFOR) nemzetközi békefenntartó haderő adott intézményes keretet. E pillanattól kezdve Belgrád hivatalosan is teljesen elvesztette fennhatóságát Koszovó egésze felett, csupán Észak-Koszovó szerbek által lakott részében tudta megtartani befolyását. Koszovó államépítési folyamatában a kezdeti, teljes mértékű nemzetközi befolyás fokozatosan került át a helyi politikai elithez. A részleges emancipáció[7] kulcselemének számított az ENSZ főtitkár helyi kinevezettje, a Különleges Képviselő (Special Representative of the Secretary General, SRSG) által 2001. május 15-én kihirdetett Koszovói Ideiglenes Közigazgatás Alkotmányos Kerete elnevezésű dokumentum.[8] A Keret 9. fejezete rendelkezett az Ideiglenes Közigazgatás átmeneti intézményeiről, amelyek között a Parlamentet, a Köztársasági Elnököt, a Kormányt, valamint az Igazságügyi Rendszert nevesítette. A dokumentum alapján, 2001. november 17-én rendezett parlamenti
- 100/101 -
választások után már - a koszovói államirányítás vegyes szakaszának következtében - egy nagyobb helyi önállósággal rendelkező Parlament alakulhatott.[9] Az ENSZ Koszovó végső státuszának meghatározása érdekében tett változó hatékonyságú erőfeszítéseinek eredményeként, 2007 februárjában elkészült az Athisaari-terv. A nemzetközi felügyelet mellet megvalósuló függetlenségi javaslatból a tervvel kapcsolatos eltérő szerb-albán álláspont, valamint főképpen Oroszország és Kína vétója miatt nem születhetett ENSZ BT határozat,[10] de jelentős mértékben hozzájárult ahhoz, hogy 2008. február 17-én a koszovói parlament kikiáltsa Szerbiától való függetlenségét.[11]
A nemzetközi közigazgatás bevezetését megelőzően azt láttuk, hogy az 1990-ben megalakult Koszovói Demokrata Szövetség (LDK) volt Koszovó meghatározó politikai aktora, egészen 1999 végéig, amikor a Koszovói Felszabadítási Hadsereg politikai szárnya létrehozta a Koszovói Demokrata Pártot (PDK).[12] Mind az LDK, mind pedig a PDK későbbi alapítóinak végső célja Koszovó függetlenségének elérése volt, de amíg az LDK jobbára békés eszközökkel, tárgyalások révén, addig a Koszovói Felszabadító Hadsereg eszközeiben kevésbé válogatva kívánta azt elérni. E két párt a 2001-es parlamenti választásoktól egészen a 2014-es parlamenti választásokig rendre a legtöbb mandátumot gyűjtötte, a 2001-2004, a 2007-2010, valamint a 2014-2017 közötti parlamenti ciklusokban, pedig közösen irányította Koszovót.[13] Akár koalícióban, akár egymás ellenzékeként voltak jelen a parlamentben, viszonyukat mindvégig ellentmondások és feszültség terhelték. A jelenlegi kormányválság hasonló volt, mint a 2010-es előrehozott választásokat megelőző, csupán a koalíciót felrúgó fél változott. Akkor is a PDK-LDK koalíciós kormányzásával indult, majd szembenállásával ért véget az aktuális parlament megbízatása. 2010-ben az LDK és egyben köztársasági elnök Fatmir Sejdiu összeférhetetlenségi, valamint a Koszovói Posta és Telekom privatizációjának ügye szolgáltatta a fő okot az LDK koalícióból való kilépésére.[14] A 2014-től kormányzó PDK-LDK kormány bukását 2017. május 5-én a Nisma, a Szövetség Koszovó Jövőjéért és az Önrendelkezés képviselői által benyújtott bizalmatlansági indítvány eredményezte, amelyet 42, köztük PDK-ás, kormánypárti képviselő támogatott. Az indítvány előterjesztője Valdete Bajrami a Nisma képviselőnője május 10-én, annak parlamenti vitája során ismertette a benyújtás fő okait. Ezek között a koszovói Szerb Községek Közösségek megalakulásának
- 101/102 -
alapelveit rögzítő 2015-ös brüsszeli megállapodást, a Montenegróval szintén 2015 augusztusában, a Bécsben tartott Nyugat-Balkán csúcstalálkozón aláírt határegyezményt (amelynek értelmében 8000 hektárnyi földről mond le Koszovó), a gazdaság stagnálását, az oktatási rendszer hanyatlását, a kivándorlás problematikáját, a munkanélküliséget, valamint a törvényhozás, a kormány és további intézmények működésképtelenségét jelölte meg.[15] Itt kis kitérő mellett fontos megjegyezni, hogy a 2015. augusztus 25-én, Aleksandar Vucic szerb és Isa Mustaga koszovói kormányfő által megkötött brüsszeli megállapodásban - mely a 2013. április 19-én megkötött brüsszeli megállapodás egyes elemeinek részleteit bontotta ki - négy szerződés került aláírásra (a Szerb Községek Közösségének létrehozása alapelveire, az energiaügyre, a távközlésre, valamint a Koszovszka Mitrovica-i Ibar hídon való szabad mozgásra vonatkozó szerződések).[16] A brüsszeli megállapodás elfogadása, valamint a Montenegróval megkötött határmegállapodás miatt, az ellenzék néhány tagja különböző eszközökkel (könnygáz, tojásdobálás) egészen 2016 második feléig számos alkalommal erőszakosan szakította félbe a parlament munkáját. Az ellenzék a Koszovói Alkotmánybíróság 2015. december 23-i vonatkozó döntése - mely kimondta, hogy a Szerb Községek Közösségének megalakulása nem ellentétes az Alkotmánnyal, habár annak bizonyos pontjait össze kell hangolni azzal[17][18] - ellenére is úgy értékelte, hogy a megállapodás Szerb Községek Közösségének létrehozására vonatkozó része az általuk elfogadottnál jóval több jogot biztosít a koszovói szerbek számára. A koszovói kormányfő helyzetét tovább nehezítette, hogy az ellenzéken túl kormánykoalíciós partnereivel is adódtak nehézségei. Miután 2016 októberében a koszovói parlament saját igazgatása alá vonta a Trepcsa bányakomplexumot (80%-a pristaniai kormányhoz, 20% pedig az ott dolgozókhoz került), a kormánykoalíció részét alkotó Szerb Lista[19] felfüggesztette munkáját a kormányban és a parlamentben egyaránt.[20] A szerb kormány másnap megsemmisítette a döntést, hangsúlyozva, hogy Trepcsa létfontosságú Észak-Koszovó számára.[21]
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
