Complex, Budapest, 2010. 301 o.
1. Igazi könyvújdonságot jelentetett meg a Complex kiadó 2010 tavaszán. A Kiss Anna[1] - az Országos Kriminológiai Intézet osztályvezető-helyettese - által szerkesztett Bűntények a könyvtárszobából című kötet több szempontból is egyedi a magyar jogi szakkönyvek piacán, megközelítésmódja és elméleti háttere is jelentősen eltér a jelenleg uralkodó felfogástól.
E rendhagyó kötetet egy igen egyszerű felismerés hívta életre: a vizsgatapasztalatok azt jelzik, hogy a jogi oktatás hagyományos, sok évtizede alkalmazott módszerei gyakran elégtelenek, a joghallgatók ugyanis sok esetben nem tudják még a legegyszerűbb szabályokat sem megfelelően alkalmazni.[2] A joganyagot minuciózus részletességgel bemutató tankönyvek nagy mennyiségű információt kínálnak a diákoknak, a professzorok által tartott előadások pontosan eligazítanak a problémás kérdések világában, de a gyakorlati tudás megszerzésére - mely kizárólag a szabályokhoz kapcsolódó egyedi esetek sokaságának megismerésén keresztül sajátítható el[3] - a jelenlegi oktatási szisztéma jóval kisebb hangsúly helyez. A magyar jogi oktatás alapvetően elméleti-tudás orientált, a mindennapi jogászi munkához szükséges ismeretekre kevés, vagy sok esetben elenyésző figyelmet fordít.[4]
- 476/477 -
Az előbbi helyzetre természetesen számos irányból kereshetünk megoldást, lehet például növelni a gyakorlati foglalkozások arányát az egyetemi curriculumban; perbeszéd versenyeket lehet indítani annak érdekében, hogy a hallgatók már az egyetemi évek alatt megismerkedhessenek a bíróság előtti eljárás és a jogi retorika alapjaival; vagy hangsúlyossá lehet tenni a képzés alatt kötelezően elvégzendő szakmai gyakorlatot. Az előbbi lehetőségek alapvetően az oktatás szerkezetére irányulnak, és minden bizonnyal nem tévedünk nagyot, ha úgy látjuk, hogy a változtatásra leginkább itt van lehetőség. De nem kizárólagosan, mint ezt a jelen kötet mutatja. Elképzelhető egy olyan út is, mely a tananyagot kívánja átformálni azért, hogy az a hallgatók számára inspirálóbbá, élménydúsabbá és "jobban fogyaszthatóvá" váljon - már amennyire ez bármilyen jogi tárgy tananyagáról egyáltalán elmondható.
A jelen kötet szerkesztője és szerzői - Czenczer Orsolya, Elek Balázs, Fantoly Zsanett, Fenyvesi Csaba, Gyepesi Áron, Hautzinger Zoltán, Herke Csongor, Kardos Sándor, Lajtár István, Mészáros Ádám, Nagy Tamás, Róth Erika, Szabó Imre és Váradi Erika - kultúránk meghatározó pillérét, az irodalmat hívták segítségül az előbbi feladathoz. Azt szeretnék bebizonyítani, hogy a büntetőjog elsajátítandó szabályai szorosabb kapcsolatban állnak a végtelenül változatos és sokszínű árnyalatokban gazdag "élettel", mint azt azok bemagolására rákényszerített joghallgatók az első pillanatban gondolnák. E kötet ugyanis egy olyan iratmintatár, mely széles körben ismert szépirodalmi művek alapján a Btk. Különös Részének egyes fejezeteihez kapcsolódó, elképzelt büntetőeljárások "iratait" tartalmazza és így az irodalom segítségével kelti életre a büntetőjog és -eljárás igen száraz és papírízű világát.
2. A kötet gerincét szépirodalmi művek cselekményén alapuló képzelt büntetőeljárások fiktív iratai alkotják. Az iratok mellett a kötetben az olvasó találhat még egy szerkesztői előszót, egy tanulmányt a jog és az irodalom lehetséges kapcsolódási pontjairól, és egy rövid részt, mely az emberiség elleni bűncselekményekhez kapcsolódva az ún. radbruchi formulát tárgyalja.
Bizonyos esetekben az összes iratot megtalálhatjuk az adott fejezetben, máskor pedig, az eset komplexitására tekintettel, csak a leglényegesebbekre koncentráltak a szerzők. A különféle feljelentésekből, jegyzőkönyvekből, idézésekből, feljegyzésekből, végzésekből, vádiratokból, ítéletekből, indítványokból és határozatokból mind a büntetőeljárás átfogó folyamata, mind az ahhoz kapcsolódó egyes eljárási cselekmények kirajzolód-
- 477/478 -
nak. Az egyes fejezetek a gyanútlan olvasót szinte észrevétlenül vezetik be a büntetőjog és büntetőeljárás világába, megismertetve a különféle eljárási cselekményekkel, az azt meghatározó terminológiával és az egész folyamatra jellemző gondolkodási mintákkal. Azaz az olvasó a mindennapi jogászi munkáról is tapasztalatokat szerez, mivel a mintairatokon keresztül bepillanthat a büntetőjogi szabályt körülölelő szakmai kultúrába - és ezzel a büntetőjog írásbeli gyakorlatát ismerheti meg fokozatosan.
Érdemes összefoglalni, hogy mely irodalmi művek alapján milyen típusú bűncselekményeket és eljárásokat mutat be a kötet. Kosztolányi Édes Annáján, Stendhal Vörös és feketéjén alapulnak az élet elleni bűncselekményekről szóló iratok, Kosztolányi Aranysárkányán és Zola Nanáján pedig a testi épség elleni bűncselekmények körében indult eljárások. Shakespeare A velencei kalmárja a személy elleni bűncselekményeket hivatott illusztrálni, ugyanis a történet szorosan összefügghet egy becsületsértési eljárással. Apollinaire Egy ifjú Don Juan emlékiratai című műve alapján pedig több a házasság, a család, az ifjúság és a nemi erkölcs elleni bűncselekményt és eljárásaikat is szemléltetni lehet. A közrend elleni bűncselekményeknél Csáth Kis Emmájára és Ibsen Nórájára támaszkodnak a kötet szerzői. Jókai egyik klasszikusa, Az arany ember a gazdasági bűncselekmények körében felmerülő eljárási lépéseket, míg egy másik klasszikussá vált mű, Fazekas Lúdas Matyija pedig a vagyon elleni bűncselekmények lehetséges eljárásait mutatja be. Utolsóként Gárdonyi Egri csillagok című regénye kap szerepet a kötetben, segítségével egy honvédelmi kötelezettség elleni bűncselekményhez kapcsolódó eljárást ismerhet meg az olvasó. Ugyan a Btk.-ban nincs nevesítve, de önálló fejezetet kapott a kötetben a családon belüli erőszak, melynek feldolgozása Shakespeare Othelloján alapul.
Az iratok mellett a jog és irodalom viszonyáról szóló tanulmány is kiemelt figyelmet érdemelhet.[5] Szerzője - aki egyben a magyarországi "jog és irodalom" egyik meghatározó személyisége[6] - ugyanis részletesen, de a "jog és irodalom" és általában a jogelmélet kérdéseiben kevéssé járatos, laikus olvasók számára is könnyen érthetően elemzi jog és irodalom lehetséges kapcsolódási pontjait. Írásában Nagy Tamás megállapítja: annak ellenére, hogy az elmúlt évszázad során szinte közhellyé vált az a
- 478/479 -
megállapítás, hogy jognak és irodalomnak nem lehet egymáshoz túl sok köze, és valóban számos ponton láthatunk a két tudásterület között alapvető eltéréseket - például: a jogi és irodalmi szövegek megítélésének mércéi teljesen eltérőek, lényegesen különbözik jog és irodalom társadalmi funkciója is -, a jogot és az irodalmat mégsem lehet egymástól ilyen mereven elválasztani. E két terület egyszer és mindenkorra lezárt végső elválasztása azért elképzelhetetlen, érvel Nagy Tamás, mert - többek között - a jogászi munka mégiscsak mások meggyőzésére irányuló történetmondás; a jegyzőkönyvek, és általában a különféle jogi iratok, nagyon gyakran az irodalmi elbeszélésékhez hasonlóan írói fikciókon alapulnak; valamint történelmi tény, hogy voltak olyan időszakok, amikor a jogászi gondolkodás szorosan összefonódott az irodalmi műveltséggel, mint például az antebellum korszaka az Egyesült Államok "korai" történetében vagy a magyar reformkor. E tanulmány meggyőzően mutat be egy olyan narratívát a jog és az irodalom között fennálló szoros és nyilvánvaló összefüggésekről, mely napjaink jogi gondolkodásában egyelőre még kevéssé ismert, és még kevésbé elfogadott.
3. Első pillantásra úgy tűnhet, hogy a kötet egyáltalán nem illeszkedik a hazai jogirodalom általános trendjeihez, mind megközelítésmódja, mind tartalma idegen az alapvetően folyóiratok, tankönyvek és monográfiák hármasságán alapuló hazai tudományműveléstől. Azonban, ha a "jog és irodalom" mozgalmának nemzetközi irányaival vetjük össze, akkor máris könnyedén elhelyezhetjük e szerteágazó tudományos törekvések koordináta-rendszerében.[7] A "jog és irodalom" címszó köré szerveződött szerzők egy jelentős része egyetért abban, hogy a tudományos kutatás mellett az irodalomnak a jogi oktatásban is jelentős szerepet kell kapnia. Ezt a szerepet, amit az irodalom a jogi oktatásban játszhat, már a modern "jog és irodalom" kialakulását megelőzően a XIX. század végén, az amerikai joghallgatók számára készített olvasmánylisták is hangsúlyozták.[8] A "jog és irodalom" kapcsán tehát nemcsak a jog és az irodalom kölcsönös összekapcsolódásáról, hanem az irodalom és a jogi oktatás lehetséges viszonyáról is érdemes beszélni.
- 479/480 -
Az irodalom jogi oktatásban játszott lehetséges szerepei kapcsán általánosságban hivatkoznak az irodalom erkölcsi nevelő hatására, mivel az irodalmi művek alkalmasnak tűnnek a jogélet hátterében rejtőző morális dilemmák bemutatására és feldolgozására. További érvek lehetnek még, hogy az irodalmi művek alkalmazása az oktatásban "megmozgatja a diákok képzelőerejét, fejleszti íráskészségüket és [...] segít enyhíteni a jogi oktatás túlzottan technikaivá vált nyelvezetének szárazságát."[9] Érdekességképpen arra is lehet utalni, hogy a kifejezetten tételes jogi tárgyakat oktatók között az Egyesült Államokban már eddig is voltak, akik kurzusaikat részben irodalmi művekre építették fel. Ilyen kísérleteket a büntetőjog, a szerződési jog és az adójog körében találhattunk.[10] Mint látható, egyáltalán nem eretnek gondolat az irodalom és a jogi oktatás összekapcsolása, erre már számos sikeres példát találhatunk külföldön.
E nézőpontból szemlélve e kötet már egyáltalán nem is tűnik különösnek vagy éppen szokatlannak, sőt azt látjuk, hogy harmonikusan illeszkedik egy külföldön már évtizedek óta létező tematikához, az irodalom és a jogi oktatás szintézisére törekvő kísérletekhez. Ebből a szempontból a hazai jogéletben mindenképpen úttörőnek kell tekinteni, hiszen elsőként jelenik meg e törekvés egy önálló kötet formájában. Azonban abban is reménykedni lehet, hogy az úttörő jelleg nem jelent egyediséget és megismételhetetlenséget, mivel e kötettől talán más jogterületek képviselői kedvet kaphatnak oktatási anyagaik és módszerek "irodalmi" megújítására. Valószínűleg nem sokan vitatnák azt az állítást, főleg nem a hallgatók, hogy vannak olyan tárgyak, melyek oktatásában az "irodalmi fordulat" több problémát is megoldhatna...
4. Az eredetileg jog- és államelméleti érdeklődéssel rendelkező recenzens zárszóként szeretne egy kritikai megjegyzést is megfogalmazni a kötet egyik fejezetéről. Az utolsó rész, mely az emberiség elleni bűncselekményekkel foglalkozik, több szempontból is kimutat a munka szerkezetéből. Egyrészt nem irodalmi műre épül, továbbá nem is iratokból áll, hanem egy rövidke, négyoldalas tanulmány, mely a híres radbruchi formulát elemzi.
Az első kérdés, ami felvetődik, hogy vajon ezt a fontos témát érdemes-e ilyen rövid keretek között bemutatni? E kérdéskörnek, beleértve a második világháborút követő, háborús és emberiség elleni bűncselekmé-
- 480/481 -
nyekkel foglalkozó törvényeket és törvényszékeket, jelentős irodalma van, mely jelzi, hogy számos irányból is meg lehet közelíteni az e ponton felmerülő kérdéseket.[11] Továbbá, az a kérdés is felmerülhet, hogy vajon Gustav Radbruch munkásságát nem lehetne-e kicsivel részletesebben bemutatni, ugyanis az életműve és jogelmélete kontextusából[12] kiemelve egyes tételei "idegenül hathatnak", és így nem fedik fel teljes jelentéstartományukat. A radbruchi formula magyarázatánál, mely az igazságosság és a jogbiztonság viszonyát értelmezi, mindenképpen ki kell arra térni, hogy Radbruch jogfilozófiája relativista alapokon állt,[13] jogeszme koncepciója pedig három olyan értékből - jogbiztonság, igazságosság és célszerűség[14] - épült fel, melyek egyes esetekben egymást felerősítik, más esetekben pedig egymással ellentétbe kerülnek. Ezt az antinomikus viszonyt Radbruch, nem minden költőiséget és irodalmi látásmódot nélkülözően, a gótikus katedrálisok hasonlatával ragadja meg, melyek építőkövei egyszerre támasztják és taszítják egymást.[15] Az életmű szempontjából további lényeges pont, hogy Radbruch a harmincas években még a jogbiztonságot sorolta e három érték közül az első helyre, majd a második világháború után ezen változtatott radikálisan az igazságosság előtérbe állításával, és ennek hatására született meg a fenti formula.
Az előbbiek talán jelezhetik, hogy a radbruchi formula egy "erősebben kontextualizált" bemutatása pontosabban és átfogóbban megismertetheti azt az olvasókkal, mint egy kizárólag a büntetőjogi relevanciájú kérdésekre fókuszáló írás. Egy reménybeli, következő kiadásban tehát érdemes lenne a kérdéskört visszahelyezni eredeti összefüggéseibe némiképp bővebb terjedelemben, ez minden bizonnyal tovább gazdagítaná a kötetet.
- 481/482 -
5. Jog és irodalom úgy tűnik tehát, egymásra talált a könyvtárszobában, és ennek egyik gyümölcse a büntetőjog irodalmi művek segítségével történő oktatása lehet. Napjainkban ez minden bizonnyal furcsán hathat hazánkban, sokan talán szkeptikusak egy másik tudásterület, az irodalom ilyen mértékű "jogi térhódításával" szemben. E kötet arra mindenképpen alkalmas, leginkább úttörő jellege miatt, hogy e kérdésről a vitákat elindítsa. E vitákkal párhuzamosan pedig talán a jog, a jogászság és az irodalom viszonya is tisztázódhat, és akár újabb szakaszába is léphet. A kötet oktatási felhasználhatóságát még nehéz megítélni, ezt majd a gyakorlat dönti el, és végső soron az, hogy a diákok mennyire lesznek fogékonyak egy ilyen, "formabontó" kezdeményezésre. Maga már az is jelentős eredmény azonban, hogy e kötet megjelenése kapcsán az előbbi kérdéseket egyáltalán megfogalmazhattuk.■
- 482 -
JEGYZETEK
[1] Kiss Anna már korábban is foglalkozott irodalmi művek büntetőjogi szempontú elemzésével. Lásd: KISS A.: Bűnbe esett irodalmi hősök. Publicitas Art, Budapest, 2008.
[2] KISS A.: Előszó. In: Bűntények a könyvtárszobából (szerk. Kiss Anna). Complex, Budapest, 2010. 7.
[3] Vö. Thomas Kuhn megállapításaival a példázatok útján történő tanulásról. KUHN, T.: Utószó - 1969. In: KUHN, T.: A tudományos forradalmak szerkezete. Osiris, Budapest, 2002. 192-195.
[4] Egy Szegeden végzett, a jogi oktatás befolyásoló tényezők vizsgálatára irányuló felmérésből az derül ki, hogy a hallgatók a gyakorlati képzés elégtelenségét az egyik kiemelkedő problémának látják, "szerintük túlságosan sok az elméleti óra, elvont fogalmakat oktatnak, ahelyett hogy a jogi kérdések gyakorlati megvalósulását tanítanák." Lásd részletesen: NAGY ZS.-TÓTH J. Z.: A jogi oktatás helyzete (Felmérés a jogi oktatást befolyásoló tényezőkről). Jogelméleti Szemle, 2002/4.
[5] NAGY T.: Bevezetés joghoz és irodalomhoz. Mint(h)a iratokba lépnénk. In: Bűntények a könyvtárszobából... i. m. 10-18.
[6] Magyarországon eddig Nagy Tamás szerzett egyedüliként doktori címet a jogtudomány körében "jog és irodalomból". Lásd: NAGY T.: Jog és irodalom (PhD-értekezés). Szeged, 2006.
[7] H. SZILÁGYI I.: Jog és irodalom (habilitációs előadás). Iustum Aequum Salutare, 2010/1. 5-27.
[8] Az elsőt az XIX. század végén állították össze, majd John Wigmore professzor is készített egy ilyen listát 1908-ban. Lásd részletesen: uo. 8-9. kül. 13. lj.
[9] Uo. 24.
[10] Uo. 25. 90. lj.
[11] Áttekintésként lásd: Transitional Justice I-III. (szerk. N. J. Kritz). US Institute of Peace Press, Washington, D. C., 1995. E terjedelmes kötetek részletesen foglalkoznak a második világháború utáni igazságtétel kérdéseivel a későbbi évtizedek átmeneteinek elemzése mellett.
[12] A hazai Radbruch irodalomból lásd pl.: PÉTERI Z.: Gustav Radbruch és a relativista jogfilozófia néhány kérdése. In: Kritikai tanulmányok a modern polgári jogelméletről (szerk. Szabó I.). Akadémiai Kiadó, Budapest, 1963. 251-400.; FRIVALDSZKY J.: Természetjog a XX. században. In: Jogbölcselet: XIX-XX. század (szerk. Varga Cs.). Szent István Társulat, Budapest, 1999. 122-133. SZABÓ M.: Gustav Radbruch. In: Fejezetek a jogbölcseleti gondolkodás történetéből. Bíbor Kiadó, Miskolc, 2004. 145-156.
[13] Lásd részl.: RADBRUCH, G.: Jogfilozófia. In: Jog és filozófia (szerk. Varga Cs.). Szent István Társulat, Budapest, 2003. 163-166.
[14] Uo. 166-170.
[15] Uo. 170.
Visszaugrás
